Mátra alján, falu szélén...

2023\07\31

2023. JÚLIUS

1-je:  19 fok volt reggel 7-kor. Szép, napos idő, enyhén fátyolos az ég. Fél 1-kor 31 fok volt kinn, egyre fátyolosabb az ég. 

2-a:  19 fok volt reggel, derült, napos. Délutánra feltámadt a szél, 29 fok volt 2 órakor. 

3-a:  19 fok volt reggel, derült, napos.

4-e: Reggelre esett az eső és délelőtt is. Nem volt nagy eső, inkább lassú, áztató, de nem sok és a kertnek jót tett. Meleg volt napközben és fülledt. 

5-e: 18 volt kinn, derült, napos, de párás. Szemben nem látszott a táj a párától, azon a részen nagy köd lehetett.
Napközben kicsit felhősödött, még az ég is dörgött a Mátra fölött, de végül eloszlottak a felhők. Nem volt nagy meleg, 26-27 fok volt, ezt szeretem. 

6-a:  18 fok volt reggel,  borús, nagy eső is esett délelőtt. Napközben kiderült az ég, párás idő volt, fülledt, de csak 24 fok volt. 

7-e: Kicsit borús volt a reggel és a délelőtt is. Fél 10-kor 21 fok volt kinn. 

8-a: 16 fok volt kinn reggel 7-kor. Le van hűlve a ház (hál'Istennek), nem is engedem felmelegedni, amíg csak tudom. Derült az idő, süt a nap, csak szellő fújdogál. Napközben is derült idő volt, napos, meleg. 30 fok körül volt a hőmérséklet. Enyhe szél fújt napközben. 

9-e:  17 volt volt reggel 7-kor. Derült, napos idő, nem fújt a szél. 

10-e:  14 fok volt reggel, napközben derült idő volt, délutánra 32 fok lett, de elborult az ég és még egy pár szem eső is esett. Le is hűlt a levegő, jól esett, mert nagy fülledtség volt napközben. 

11-e:  18 volt reggel, délelőtt és napközben is napos idő volt, meleg, felhőtlen éggel. Délután 1 óra körül nagy támadt, de azzal együtt is  meleg volt. Du. 14-kor 30 fok volt. 

12-e: 18 fok volt reggel, de hideg érzésem volt, mert hűvös szél fújt, el volt borulva. 9 órára már egészen sötét volt és esett is némi eső, de nem sok. talán azért fáztam, mert hozzászoktam a kánikulához... pedig 23 fok volt benn is. 
Napközben nem lett olyan meleg, mint amit ígértek, du. 13 órakor 29 fok volt kinn, de olyan nyomasztóan fülledt, hogy 10 percig sem tudtam kinn maradni. Éjjel valamikor volt egy vihar, de nem volt vészes, legalábbis amire felébredtem az egy jó kis eső volt és némi égzengés. 

13-a: Reggel 7-kor 21 fok volt és borús idő. Délelőtt nagy eső volt.

14-e: 16 fok volt reggel, kellemesen lehűlt a ház is reggelre. Napsütés, derült idő, enyhe szellő. 

15-e: 7 órakor már 20 fok volt kinn, de korábban kellemesen hűvös volt a reggel. Napos, csendes, száraz idő. Délután 4-kor 33 fok volt kinn. 

16-a: 18 fok volt kinn reggel, derült, napos, csendes.  33 fok volt 3 óra körül, aztán elfelhősödött az ég. A hőmérséklet maradt, mégis jobb érzés volt az erős napsütés nélkül. Nagy volt a páratartalom, 80%, nagyon nehéz, fülledt idő volt. Este semmi légmozgás nem volt, le se hűlt... nagyon kellemetlen, izzadós idő volt, nehezen viseltem.

17-e: 19 fok volt kinn reggel 6-kor. Derült, csendes, a páratartalom, 80% kinn is, benn is.
Elkezdtem nézni  a barométert is, 1010 alatt van egy picikével. 
Délután fél 4 körül 37 fok volt... aztán egy félóra alatt esett 34-re, mert észak felől megjelent egy nagyon, de nagyon ronda felhő. 4:25-kor már csak 28 fok volt  kinn. Juhhé! 
5 óra előtt 10 perccel 23 fok volt... ez azért durva. Estére ki is derült, de már nem melegedett vissza az idő.

18-a: 18 fok volt kinn reggel, derült, gyenge szél. Jó friss, a reggel. A barométer nem mozdult semerre. Páratartalom 82%,  30 fok lett napközben, valahogy mégsem volt olyan viselhetetlenül fülledt az idő.

19-e: 21 fok volt kinn 7 óra körül, derült, de fátyolosodik. Délután 33 fok volt kinn, pedig viharokat ígértek és sok esőt, hát... abból kora estig semmi nem lett. Néha kicsit fátyolos volt az idő, de inkább napos, meleg, utálatos már, elegem van belőle. 

20-a: 19 fok volt kinn, derült, napos reggel, kicsit fátyolos volt az ég. Esett kicsit a páratartalom, már "csak" 76% és a barométer is süllyedt egy kicsit. 1010-ről 1004-en áll. 30 fok volt a legmelegebb délután, nagy szél fújt egész nap, estére ült el. 

21-e: 15 fok volt reggel, napos idő. Aztán fokozatosan elfelhősödött, délután 3-kor elkezdett esni az eső, félórát esett, aztán abbamaradt, de az idő borús és hűvös maradt. Du. 5 órakor 21 fok volt. A barométer nem igazán mozdult. Éjjel is esett az eső.

22-e: 19 fok volt reggel 8 körül, de korábban biztos hűvösebb volt, mert lehűlt a ház. Borús reggel volt, esőre állt az idő. Napközben többnyire derült volt az idő, de nem volt túl meleg. 

23-a: 13 fok volt kinn reggel, végre! Ezt szeretem, nem azokat a dögletes melegeket. Derült idő, csendes. A páratartalom lassan csökken, már "csak" 76%. A barométer nem igazán mocorog se le se fel, 1006 -on áll. 

24-e: 17 fok volt reggel, derült, napközben 31 fok körüli meleg, de délutánra fátyolos lett és időnként feltámadt a szél. Jön valami nagyon erős hidegfront...állítólag. Este 8-kor még nem volt semmi. A barométer viszont esett: 999 volt este. 

25-e: Nem tudom hol van a hidegfront, a hideg és az eső, amit ígértek, de itt 20 fok volt reggel, derült ég és napsütés és ahogy az időképet nézem, az egész országban csak pár helyen borús az idő. Napközben jött egy nagy zivatar, de nem volt vészes szerencsére. És hideg se volt.

26-a: 18 fok volt kinn reggel az ígért 14-el ellentétben, de ez így jó. A lakásban is végre normális a hőmérséklet. Borult reggel, csendes. Napközben nem volt meleg, esett is párszor. 

27-e: 10 fok volt reggel, hűvös. Teljesen derült, párás reggel. Napközben inkább derült volt az idő, de nem volt túl meleg. Du. fél 2-kor 23 fok volt kinn. 

28-a: 14 fok volt kinn reggel, borongós, csendes. A barométer visszakúszott 1004-re. 

29-e: 17 fok volt reggel, napközben bárányfelhős, de fülledt. Amikor kisütött a nap, kibírhatatlan volt. 28 fok körül volt a hőmérséklet napközben. 

30-a:  19 fok volt kinn reggel. Kicsit borongós csendes. A barométer ugyanúgy 1004-en áll. majdnem egész nap esett, borult, csendes esős idő volt, két eső között néha kisütött a nap is, aztán megint beborult és esett. A kertbe nem lehetett kimenni.

31-e:  10 fok volt kinn 8 óra körül, kicsit borús, párás volt az idő. Napközben kiderült, kellemes, meleg, néha bárányfelhős idő volt. Estére kicsit csípősre lehűlt a levegő.

 

Időjárás Tennivalók

2023\07\31

Kínlódunk

Tegnap reggel addig fajult a Böbe őrjöngése, hogy végül lekentem betadinnal és kiengedtem. 
Péntek óta nem volt kaki, pisi is csak kettő az alomban. Ezt onnan tudom, hogy a két gombócot kivettem az alomból és semmi egyéb nem volt benne.
Szerintem kártékonyabb a kis beleire, ha nem rendezi a dolgait, szóval kiment. Félórát hagytam, aztán kimentem érte és behoztam az ölemben. Remélem ennyi idő alatt elvégezte a dolgát, mert már csak ült a fűben és kb. minden halálra idegesítette, gondolom bármi, ami a sebhez ért, az zavarta. És lám... örült, hogy benn lehet, megnyugodott és még délután 1-kor is tök nyugodtan aludt. 
Szóval lehet, hogy a kis engedményekkel előbbre jutok. Én is megnyugodtam kicsit. 
Ki kell ismerni ezeket az állatokat, hogy lehet úgy elérni valamit, hogy közben neki se váljon a kis élete egy borzalommá. 

Délután megint kiengedtem egy félórára. 
Aztán késő délután már nem, pedig menni akart, de meg is bántam, mert éjjel egykor felébresztett és őrjöngött, de nem engedtem ki. Az volt a műsor, hogy fel az ágyra, belenyávogás az arcomba, kirohanás az ajtóhoz és mivel nem mentem kinyitni, így újra fel az ágyra... stb.

De szigorú voltam. A kis hülyének a sebe kiszagolható és a róka tegnap is itt volt az ablakban, valami macskakaja kinn maradhatott. 
Szóval kiengedtem őt a verandára, de onnan meg kaparta az ajtót befelé. Akkor beengedtem, de ugyanúgy tombolt, akkor megint kizártam a verandára. Jó sokáig ott hagytam, persze elaludni nem tudtam. Fél 4 körül engedtem be, na, azt hiszem elege lett a verandán szívásból, lefeküdt és aludt... meg én is végre.
Reggel néztem a verandán, hogy volt-e valami bosszú pisi-kaki, de semmi, viszont az almot használta, azt látom.
Gondoltam majd reggel megint kimehet  egy kicsit, de alszik. 

***

A tegnapi idő nem igazán kedvezett a kertészkedésnek. Kimentem, kevertem virágföldet és átültettem a peppinókat, végül 2 maradt meg. Amit kitettem azt elkapta valami betegség és volt még 3 egy pici pohárban, amiből a legkisebbet sikerült elszakítanom, így kettő maradt. Felhoztam őket a verandára, itt fognak telelni és remélem, hogy jövőre lesz rajtuk gyümölcs... már, ha áttelelnek. 
Átültettem anyukám virágját is, mert borzasztó állapotban volt. Egy citromillatú muskátli (Pelargonium crispum), nem tudom mi van vele, nem bírta magát összeszedni tavasz óta. Mindig megviselte, amikor kivittem tavasszal, de most egyre gyatrább volt és nem akarom, hogy elpusztuljon. 

Aztán elkezdett esni megint a nyomorult eső, én már nagyon unom. A fű csak nő, mint a bolond, a hagyma szára nem tud leszáradni, anélkül meg nem szedem fel, mert akkor nem áll el. 
Egyáltalán,  megint semmit nem lehetett csinálni a kertben. Hogy bacca má' meg egy taliga apró majom! 

Rántottam tökisszont, nagyon finom volt, de meg kellett állapítanom, hogy nem bírja már a gyomrom ezeket az olajos-zsíros kajákat. Nagyon ritkán csinálok már ilyesmit, de nem is kell. Majd lehet, hogy sütőzacskóban fogom sütni, vagy veszek egy forrólevegős sütőt, bár előbbivel ugyanazt érem el. 
Tócsnit pl. már régen sütőben sütöm, még sütőzacskó se kell hozzá, csak sütőpapírt teszek alá és sokkal finomabb, mint az olajban sült. 

kk_img_20230730_125845.jpg

Felkaróztam a liliomokat is, mert teljesen ki voltak feküdve már. 

kk_img_20230727_075003.jpg

És a kúpvirágok, nagyon szépek az idén. 

kk_img_20230727_075022.jpg

 

 

Kertlakók Böbikét megharapták

2023\07\30

Befőzés, macskabajok és jajok és kerti egyebek

Böbike lelkileg teljesen ki volt készülve. A gallér miatt nem tudta a popsiját se tisztítani, tegnap egészen kiborult ettől. Mint egy őrült nyalta a gallért, mert azt éri el a nyelvecskéjével, annyira sajnáltam szegénykémet! 
Aztán észrevettem, hogy a farok tövénél is van egy nagy seb. Nem tudom, hogy ott volt-e, vagy a gallér dörzsölte ki, de szerintem az utóbbi, mert ha a seb ott lett volna, akkor sokkal hamarabb nyalogatni akarta volna. 

Így aztán levettem róla a gallért, van nekünk itthon átlátszó és olyan, aminek a széle párnás. Gondoltam majd ráadom. Na, hát ahogy azt Móricka elképzelte, a gallért nem tudtam rá visszaadni, lenyalta az összes betadint a sebeiről, a farkánál nem is tudtam bekenni egyáltalán... ez van most és ma reggel már a gyógyszert se ette meg... én nem tudom, hogy mások hogy csinálják. Azt mondják be kell tekerni őt egy törülközőbe, hogy ne tudjon mozogni, de Böbét nem lehet. Vagy én nem tudom... kapálózik, hörög, karmol, harap és ilyenkor olyan, mintha 8 lába lenne és 3 feje, hogy harapjon. Attól is félek, hogy eltöröm valamijét, szóval abbahagytam az erőszakoskodást és hagytam megnyugodni. Este lopva az oldalát még bekentem betadin folyadékkal, amit persze pár perc múlva lenyalt. 
Jaj, nem akarok beteg macskát! Ezeknél az állatoknál szerintem semmi nem rosszabb és kezelhetetlenebb. 
Tegnap órákig kaparta az ajtót, végül kiengedtem a verandára és ott hagytam. Becsuktam az ajtót és bejöttem. Félóra múlva kinéztem és persze annyira elunta magát, hogy szépen beballagott. 
A másik ajtókaparásnál pedig bemenetem ledőlni kicsit az ágyra és meghallgattam egy meditációt, ami azt illeti rám fért, mert már baromian felbosszantott a macska. Egy idő után odajött és hozzám bújt. 

Ez most úgy kellett, mint ablakos tótnak a hanyattesés. Szerintem egyébként Böbét a kandúrok haraphatták meg, lehet, hogy valamelyik nap a csetepaté is miatta volt, ki tudja? Viszont ha rászálltak a kandúrok, akkor Böbe élete veszélyben van. Most nem engedem ki, de mi lesz később? 

Herkules feje/arca is be van dagadva, nem tudom mi van már megint. Herkulesnek állandóan van valami baja, de őt nem tudom megfogni, ráadásul nagyon hektikus az utóbbi napokban. Pénteken pl. csak este láttam és tegnap is, ma reggel viszont már itt volt reggelizni, de nem jókedvű a cica. Nem bújt, kicsit ugyan odajött hozzám az ablakban, de nem kért simit. 
Herkulesnek ilyentájt tavaly is volt dagadt a feje, nem tudom, hogy allergiás lehet valamire vagy darazsakkal gyűlhet meg a baja, esetleg toklász. A fogával nem hinném, hogy baj van, mert eszik és rág rendesen. Ez borzalmas, hogy az ő bajait csak végignézni tudom. Az a baj hogy az állatvédőket se érdekli, még a befogásban se segítenek, hogy orvoshoz lehetne vinni, ezért nem tudom ivartalaníttatni se, pedig akkor sokkal nyugodtabb lenne a cica. Tulajdonképpen a kandúrok ugyanúgy kóborcicák, mint eddig voltak, annyi mindössze a különbség, hogy enni kapnak rendszeresen és féreghajtót.

A Zoknis cica pedig szerintem süket. Jó ideje figyelem őt, mert olyan zen macska, pl. a kaszálás se zavarja, pedig az egész banda messzire menekül a zúgástól, de ő nem. Amikor kinyitom az ablakot, hogy kitegyem neki a kaját, akkor megérzi a nyitást, de mindig másfelé fordítja a fejét és hiába szólok neki, nem érzékeli. Még soha nem láttam a hang irányába fordulni a cicát. 
Szerintem ő egy süket cica, azért ilyen zen.

Találtam megint négylevelű lóherét (többet is), remélem szerencsét hoznak a cicáknak és nekem is.  

kk_img_20230729_081421.jpg

***

Péntek este és szombat reggel rengeteg szilvát leszedtem és beraktam befőttnek. 2 kilót kimagoztam és úgy raktam be, további 3 kilót egyben raktam el, eddig összesen 13 üveggel van és van még 2 kilónyi leszedve. 
A szilvafán szinte meg se látszik, hogy szedtem róla gyümölcsöt... majd lekvárt akarok még, ha lesz ideje beérni, de a monília nagyon viszi. Illetve szóltam apuéknak, hogy szedjék le pálinkának. Még van másik két fa is... 
Mióta itt vagyok, még nem láttam túl sok szilvát ezeken a fákon, de most mindenütt rengeteg van, az utcában vannak kinn szilvafák az úton is, le vannak törve az ágaik a gyümölcs alatt. 
Kíváncsi vagyok, hogy a boltokban ugyan mennyibe fog kerülni, mert most aztán nem lehet a fagyokra fogni, mert roskadoznak a fák a gyümölcstől. Most majd azt fogják mondani, hogy nincs aki leszedje. 

Nagyon meleg volt tegnap, de azért kiszedtem a füvet pár ágyásból, mert egyrészt nem nőnek a növények tőle, másrészt már a szégyenek szégyene, ahogy kinéz a kert. Nem mintha érdekelne bárki véleménye is, hozzám be se lehet látni, de engem már zavar, ahogy kinéz a kert. 
Kaszálni is kéne, de most nincs kedvem.

Találtam egy cukrozott tök receptet az egyik befőzős könyvemben, ezért tegnap még az egyik tökisszont is kockákra daraboltam. Kb. 1.5 kg volt a tökisszon.
Meg kellett főzni vízben, amibe ecetet tettem. 1 l vízhez egy kanál ecet, 20%-osat tettem bele.
Aztán, amikor kezdett üvegesedni, akkor leszűrtem hideg vízbe. Közben főztem 3 dl vízzel és 90 dkg cukorral szirupot, amibe tettem még két vaníliás cukrot, 4 szegfűszeget és egy meghámozott, karikákra és még negyedekbe vágott citromot is, a héját nagyon vékonyan lehámoztam és abból is tettem bele, a többit pedig eltettem papírzacsiba, majd a tököt is beletettem és összeforraltam. 
Este, amikor kihűlt, betettem a hűtőbe. 
Még kétszer kell majd kiszedni a tököt, főzni, sűríteni a szirupot, aztán megint beletenni a tököt, összefőzni, kihűteni, hűtőbe be, míg végül majd kis üvegekbe rakom. Kíváncsi vagyok milyen lesz, tegnap a töknek még tök íze volt. 
Azt írja a recept, hogy gyümölcskenyerekbe is finom. 

Már jönnek a paradicsomok is, ezt a nagyot megettem, a többit pedig bedobáltam forró vízbe ma reggel, majd lehúzom a héját és mennek a fagyasztóba lecsónak. 

kk_img_20230727_102112.jpg

kk_img_20230730_061728.jpg

A phlox csodaszép, de tele van rózsaborgárral. Tegnap még olyat is láttam, amin 5 db volt... arról már nem csináltam fotót, de szinte mindegyik virágbugán vannak. Viszont legalább a rózsámat békén hagyják most. 
A kép alján a zörgővirág bimbói vannak, ezt is magról neveltem az idén. 

kk_img_20230724_073635.jpg

kk_img_20230726_074731.jpg

kk_img_20230724_073807.jpg

Ez a Helenium az idén nagyon szép. A piros kipusztult tavaly. 

kk_img_20230726_074958.jpg

Kúpvirágok, nyílik már a mályvacserje is és hátul az ernyős verbéna. 

kk_img_20230726_075010.jpg

Befőzés Tennivalók MacskaCicó Böbikét megharapták

süti beállítások módosítása
Mobil