Csak ezen a januáron legyünk már túl valahogy. Ez az év legszörnyűbb hónapja. Ilyenkor még nem tör ki rajtam az ültethetnék se, kimenni sincs kedvem. Tél van, messze a tavasz, hosszú is, ünnep sincs benne... általában a január az a hónap, amin minden évben csak valahogy túl akarok esni, mint a tótember a talicskán. 
A február sokkal jobb, mert akkor már lehet kukkolni a hóvirágokat, bár itt nálunk nem szoktak még előbújni, sőt, némelyik krókusz hamarabb kidugja a fejét, de a február már reménykeltő. 
 Tegnap -7 fokra ébredtünk, olyan széllel, hogy belém fagyott még a szusz is, aztán délelőtt esett a hó, délután az ónos eső... szóval minden volt, ami rémes. 

A kertben most a magas varjúhájak mutatnak már némi életjelet, nagyon szeretem, ahogy kihajtanak a tövüknél, jelzik, hogy mennyi új hajtás lesz rajtuk, amiken majd mindegyiken hatalmas virágfejek fejlődnek és szeptemberre csodába borítják a kertet. Az idén, ha szépen tudnak fejlődni, akkor már óriásiak lesznek. 

Ilyenek, amikor virágoznak

Ez is egy varjúhájféle, koreai varjúháj (Sedum takesimense ‘Atlantis’) ilyenkor a szép rózsaszínű hajtásaival díszít, később a leveleivel, aztán a sárga virágaival. 

Ezt már egyszer beazonosítottam kőtörőfűnek  (Saxifraga paniculata), de nem vagyok benne teljesen biztos, mert nagyon hasonlít rá az egyik varjúháj (Sedum pachyclados) is, de szerintem az előbbi... meglátom mi ez, amikor majd virágozni fog. 

Hú, azt hiszem a mai nap mondható az idei tél eddigi legcudarabb napjának. -7 fokra ébredtünk reggel, olyan erős, jéghideg széllel, ami csontig hatol. Szörnyű... csak a kukát tettem ki és lementem Herkulesnek reggelit vinni, de ennyi idő alatt átfagytam. 
Böbe még fel se kelt, olyan álmos szemmel néz rám, mint aki egész éjjel nem aludt, pedig de. Szerintem nincs is teljesen ébren. :)))

A kertben nem igazán van mit fotózni, egyedül a sziklakertiek adnak télen is megbízhatóan valamit a kertre kiéhezett lelkemnek. A kövirózsákat nem izgatja a fagy különösebben, ők köszönik jól elvannak. A képek pár nappal ezelőttiek, mert ebben a hidegben ki nem dugom az orrom sehová, majd csak a madáretetőt rakom meg, amikor kifogy. Szerencsére este telepakoltam, így elég lesz később tölteni, de ahogy látom még a madárkák se siettek felkelni ma reggel. 

A piroska szépen színesedik. Volt már a változásairól egy előző posztom, ahhoz képest már szép a színe, de még most sem olyan szép piros, mint tavaly volt. 

A hétvége már egészen simán ment Herkulóval, kezdek reménykedni. 
Mindkét reggel kiengedtem a CicaUrat, meg is reggelizett, lement a gyógyszer is, aztán bejött és elpihent a pincében, megvártam, amíg ő akart bejönni. Azt hiszem fázott a macskasegg. :))))))
Majd megint kiengedtem délután egy kicsit és megint szívesen jött be. Nem kellett csikicsukizni se az ajtóval, hogy ki ne lógjon, estére is szívesen behúzódott. 
Evett is, estére ott hagytam neki 2 doboz kaját is, egyikben a gyógyszerrel, megette. 
Máskor nagyon ráront a kajára mindig, de most simi kell és simi és simi és simi. Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan megszelídül. Csak egy pöccintés kellett és totál kis kezesbáránnyá változott. 
A fogával mintha nem lenne most baj... egyik nap úgy ropogtatta, valamit csinált magának, az is eszembe jutott, hogy lehet, hogy az ínyébe állt bele valami, ami már nincs ott? Mert napok óta nem turmixolom már neki a kaját, eszik rendesen. 

A MókaKépű kapja azt az antibiotikumot, amit Herkules nem volt hajlandó bevenni és neki is 2 nap alatt majdnem teljesen lelohadt a pofija. Nem tudom mi történt vele, szerintem valami gennyedt a fején, mert egy időben iszonyú büdös is volt. Karácsony előtt és két ünnep között is próbálkoztam megfogni, mert akkor volt a legborzasztóbb, de esélytelen volt. Egyszer sikerült őt beemelnem a verandára, be akartam tenni a hordozóba, de olyan cirkuszt rendezett, hogy végül elengedtem. Kiugrott az ablakon és aztán került, mint ördög a tömjénfüstöt. 
Most úgy tűnik talán ő is rendbe jön, pedig akkor magamban elengedtem, hogy akkor sajnos neki vége lesz, de ezeknek tényleg rengeteg életük van. 

Ha Herkulessel túl leszünk a műtéten, akkor utána a Nyenyerét akarom elvinni ivartalaníttatni és keresek neki gazdát. Valahogy meg kell szabadulnom tőlük, de azt hiszem az egyetlen járható útja az lesz, ha előrefelé menekülök, rendbe hozatom őket és szerzek nekik gazdit. 
Herkulónak nem biztos, de a Nyenyerének szeretnék, mert nagyon aranyos cica, már nem óbégat annyit, lassan megtanulja, hogy ő is kap enni, nem kell elzabálni mások elől (bár rémesen falánk).
Aztán majd sorban, a MókaKépűnek is szeretnék gazdit, mert ő meg maga a zen. Annyira jó a cica kisugárzása, hogy az ember megnyugszik mellette. 

Azt hiszem a legnehezebb a MosogatóCicával lesz, mert ő nagyon nagy. Őt végképp nem tudom, hogy raknám be a hordozóba (ivartalanítás végett) és hatalmas is a cica, nem tudom ki vállalná be. Pedig olyan szép, ő egy brit rövidszőrű, kék cica. Ha igazán kikupálódna, egy csoda lehetne. 

Itt van a banda, jól összejárták nekem az ablakot, de van festékem, majd tavasszal kijavítom és a szélére akarok kirakni mozaikot is. Illetve a kóborbanda tavasztól el lesz szoktatva innen, majd az udvaron lesz a kajálás.

Ez pedig Elza a bungijában, olyan jókat alszik benne. :) 

  Az én nyelvem pedig meglepően sokat javult két nap alatt, csak a kilógó varratok zavarók. Azt mondta az orvos, hogy ne használjak csodaszereket, nem is kenegettem vagy öblítettem semmivel, de ittam lándzsás útifű teát. Nem öblögettem vele, csak megittam, de az útifűnek nagyon erős sebgyógyító hatása is van, szerintem az használ. Eddig úgy tűnik, hogy megmaradok. 
Enni persze nem tudok, csak folyékony dolgokat készítek, cukkinikrémleves, brokkolikrémleves, nagyon híg krumplipüré, forró csokoládé langyosan meg ilyeneket eszem. 
Egyébként az ember nem is gondolná, hogy mennyi mindenre kell a nyelve hegye.