Mátra alján, falu szélén...

2025\05\01

Kaszálás és mulcsolás megint

Nekiálltam a ház előtt is levágni a füvet és magamat is megleptem, mert kívül a kerítés mellett is levágtam. 
A terv az volt, hogy kívül a kerítés mellett (mert a szomszéd nem vágja) haladok valamennyit, aztán majd apránként. Végül nem is tudom honnan volt bennem hajlandóság és erő, de végigmentem. Pedig közben a damil is kifogyott, de ugye milyen jó, hogy valamelyik nap nem adtam fel és megcsináltam/csináltattam az összes damilfejet, így csak kicseréltem és huss, mentem is vissza vágni a füvet. 
Az igaz, hogy nagyon elfáradtam és nagy, világmegváltó dolgokat már nem csináltam utána, de akkor is kész van és önmagában ez is világmegváltó volt. Még sose tudtam egy szuszra végignyomni az egészet. 
Nemcsak a telek hosszában, hanem a végében, hátul is végig levágtam a füvet a kerítés mellől. Muszáj vagyok, mert különben benövi az erdei iszalagtól kezdve, a kökényen át, az erdei juharokig minden. Aztán lehet, hogy egyszer meggondolom magam és építtetek egy beton vagy téglakerítést és leszarom mekkora fű van a túloldalán. 

kk_img_20250429_110910.jpg

kk_img_20250429_110923.jpg

Még a füvet is összeszedtem utána és behordtam abba az ágyásba, amibe terveztem. 

Aztán még levettem a K-betűsök ágyásáról a fagyvédő takarót és - ugye - ez is csak egy kihúzható sor a listámról, de el kellett pakolni a cuccost (takarót, csipeszeket, karókat és egyéb nehezékeket, amik lefogták a fóliát, stb.), aztán kigyomláltam az ágyást, volt még pár nyomorult karalábé palántám, azokat kiültettem, megigazítottam körülöttük a talajt, hogy tudjak öntözni és ne folyjon el a víz, készítettem tápoldatos vizet és öntöztem és leszórtam fahamuval. 
Aztán kihúztam azt a kurva egy sort a listámról. :)))))

Szedtem le a Sessantina salátabrokkoliból, de úgy gondoltam, hogy hagyok meg magnak is belőle. Egyébként a K-betűsök nem haladtak semmire (a brokkoli kivételével), én nem tudom, hogy miért nem sikerülnek ezek nekem, de ez már több, mint bosszantó. 2023-ban meg akkora karalábéim voltak, mint a fejem. Tavaly semmi sem sikerült és az idén se híreskedik semmi, bár még az őszi ültetés bejöhet. 

kk_img_20250429_130535.jpg

Szedtem le spenótot is a kajámhoz. 
A spenótnak viszont rájöttem a titkára. Ősszel kell vetni. Simán átteleltek és semmi bajuk, míg ha tavasszal vetem, a leveleit rögtön összesöndörgeti valami, ronda lesz és akkor már nem eszem meg. 

kk_img_20250428_142244.jpg

Egyik este ettem a téli sarjadékhagymámból is, nagyon finom. :) 

Hosszas nézegetés után végre megtaláltam neki a helyet és kiültettem az új japán juharomat is.

Sajnos azonban a datolyaszilvák nagyon úgy néz ki, hogy kimúltak... mind a kettő. Próbáltam letörni az ágából, hogy lássam él-e... mint az ostya. :(
Nagyon sajnálom, nem tudom mi lehet az oka, ezzel már 3 datolyaszilva nem sikerült nálam. Ez komoly veszteség is, mert drága fák. 
Elmentem mérgemben és vettem egyet, egy Rojo Brillantét, hátha így, tavasszal ültetve jobban látom a fejlődését vagy nem fejlődést és akkor közbe tudok avatkozni. 

Még nem ültettem ki, nem tudom, hogy kivegyem-e a másikokat, mert van bennem még valami reménykedés, hogy hátha kihajt valahonnan. 
Minden előző fogadkozásom ellenére hoztam egy díszgyertyát is. Kiültettem egy szárazabb helyre, ahol nem olyan borzasztó a talaj, majd jövő tavasszal kiderül, hogy tényleg teljesen felejtős-e ez a növény. Ha ez is kipusztul, akkor többé nem hozok. 

kk_img_20250428_103020.jpg

kk_img_20250428_103027.jpg

A jujubák közül is az egyik még mindig bizonytalan, a másik épp, hogy él. 
Viszont a szecsuáni bors szépen hajt. 

Végül még délután összeszedtem némi lelkierőt magamban és nekiugrottam egy nagyon eltarackosodott részt felvillázni. Nem nagy rész volt, de a talaj, mint a beton, alig tudtam belenyomni az ásóvillát. 
Szerencsére a tarack nem ragaszkodik nagyon a talajhoz, nehezen ugyan, de le tudtam róla tördelni a rögöket és kiszedtem, mert már nem látszott mögötte a Clematis és a szépen növögető árokparti íriszemet is elnyomta. 
Vannak még ott tulipánok is, amiket fel fogok szedni, meg a bokrok között prérigyertya, ami nem virágzik, mert nagyon árnyékos már neki. Utóbbit már egyszer felszedtem, de maradt benne és az szaporodott el megint. 
Ilyen a talaj... szörnyű. 

kk_img_20250429_154349.jpg

Már hátul a kertben is nyílnak az íriszek. 

kk_img_20250429_111407.jpg

Az erdei szellőrózsák is egyre jobban kinyitják. 

kk_img_20250429_111452.jpg

Elza és Böbike, látszik a viszonyuk a képen. Elza mindig szemétkedik, olyan, mint egy őrmester, Böbe meg maflán néz és legtöbbször elszalad. :)))
Viszont benn tanyáznak a kertben és ez a lényeg, amikor kinn vagyok, akkor is ott heverésznek a közelemben.

kk_img_20250428_141659.jpg

Spenót Datolyaszilva Tennivalók Kaszálás Törpe írisz ÚjDudvák Mulcsozás Erdei szellőrózsa Datolyaszilva kipusztult Böbike és Elza Sessantina salátabrokkoli Díszgyertya

2025\04\30

2025. ÁPRILIS - Szelek hava

1-je:  8 fok volt reggel, enyhén felhős, kissé szeles idő. Napközben néha napos, néha borús, szeles idő volt. 16 fok volt, de hűvösebbnek lehetett érezni. Délutánra elég viharossá fokozódott a szél

2-a:  6 fok volt kinn reggel, erős szél fújt, enyhén felhős idő, később beborult. Dél körül elkezdett esni gyengén az eső, hideg volt, 10 fok volt a legmagasabb, de jóval hidegebbnek lehetett érezni. Utálatos hideg volt. 

3-a:  2 fok volt reggel, derült idő. Napközben is sütött a nap, meleg volt, de délutánra beborult és hűvös lett. feltámadt a szél is. 

4-e: 2 fok volt reggel, derült idő. Napközben szép, napos idő volt, 20 fok volt a legmagasabb. 
Az előrejelzés még mindig rettenetes...

5-e: 6 fok volt reggel, enyhén felhős idő. Napközben hol sütött a nap, hol elborult, délután már inkább borús volt. Nagy szél volt egész nap, délutánra viharossá fokozódott a szél. A légnyomás 1002-ről esett 995 hPa-ra

6-a:  0 fok volt reggel, derült idő. Napközben 11 fok volt, délutánra fokozatosan elfelhősödött az ég és viharossá fokozódott a szél.

7-e: -4 fok volt reggel, derült idő. Délelőtt elfelhősödött kicsit, a szél is feltámadt kicsit. Délután kisütött a nap, de csak 7 fok volt a legmagasabb. Estére megint elfelhősödött az ég, de hideg volt.

8-a: -1 fok volt reggel, kicsit felhős idő. Napközben változóan felhős-napos időszakok váltogatták egymást, 12 fok volt a legmagasabb és egy kis szél is fújt. 

9-e: -2 fok volt reggel, derült idő.  Egész nap sütött a nap, 14 fok volt a legmelegebb. 

10-e:  8 fok volt reggel, enyhén felhős idő. Fél 10-re már beborult az ég és  viharossá fokozódott a szél. Délután 11 fok volt, de a szél nagyon hideg volt, kisütött a nap is, de érzésre nem lett jobb az idő. 

11-e:  6 fok volt reggel, enyhén felhős idő, erős, hideg szél fújt. Napközben főleg sütött a nap, de szeles idő volt. nem néztem a hőmérsékletet, de jó idő volt a szél ellenére is. 

12-e: 1 fok volt kinn reggel, derült idő. 20 fok volt, kicsit fújt a szél, de sütött a nap egész nap. 

13-a: 2 fok volt reggel, derült idő. Napközben is napos idő volt, de szeles is, 20 fok volt a legmagasabb. Délutánra beborult az ég és elállt a szél. 

14-e: 12 fok volt reggel, borús idő, esett is egy kis eső, de csak a port verte el. Napközben is felhős idő volt, 17 fok, estefelé feltámadt a szél. 

15-e: 11 fok volt reggel, borús idő, esett az eső. 9 mm esett, napközben is borús idő volt, 12 fok volt a maximum, délután nagy szél fújt. A fotózás után esett még 1 mm.  

kk_img_20250415_094050.jpg

16-a: 10 fok volt reggel, derült idő. Napközben is sütött a nap, fújt némi szél is, de nyárias meleg volt. 24 fok volt a legmagasabb. 

17-e: 12 fok volt reggel, derült idő. Kora délutántól elkezdett felhősödni az ég és elég erős szél is feltámadt. 27 fok volt du. 2-kor. Még este 8-kor is 20 fok volt kin, este esett egy nagy eső

18-a: 15 fok volt reggel, borult idő, éjjel is esett az eső. Napközben is esett, délelőtt kiderült za ég, délben beborult és esett, délután néha kiderült, egyszer jött egy hatalmas felhő, dörgött az ég is, de csak egy zápor esett belőle. 6 mm csapadék esett összesen.

19-e: 8 fok volt reggel, ködös, párás idő.de a köd fölött felsejlett a nap is.  Napközben sütött a nap, nem néztem, de nem volt túl meleg. 

20-a: 10 fok volt reggel, derült idő, gyorsan melegedett. 24 fok volt, főleg napos idő. 

21-e: 7 fok volt reggel, derült idő. Meleg volt napközben, 26 fok, főleg napos idő. Délután 4 után kicsit elkezdett felhősödni. 

22-e: 10 fok reggel, derült idő. Napközben is sütött a nap, délben 24 fok volt.  Délután nagy, fekete felhők jöttek, az ég is megdörrent, de nem esett semmi. 

23-a: 8 fok volt reggel, derült idő. Napközben nagy bárányfelhők voltak, de főleg napsütés, 25 fok volt a legmelegebb. Késő délután elfelhősödött és dörgött az ég, két zápor is volt, 3 mm eső

24-e: 10 fok volt reggel, párás, ködös idő. Délelőtt kisütött néha a nap, de később elfelhősödött, esett újabb 3 mm eső22 fok volt a legmelegebb. Késő délután, fél 6 körül, iszonyat nagy zivatar volt, 23 mm eső esett le egyszerre. 

25-e: 13 fok volt reggel, borús idő. Napközben változóan felhős idő volt, meleg idő, a hőmérsékletet nem néztem. 20 fok körül lehetett. 

26-a: 12 fok volt reggel, viharos szél (éjjel is fújt már), enyhén felhős idő. Egész nap fújt az északi, észak-keleti szél, többnyire napos idő volt, 21 fok, de a szél hideg volt. Estére megint borzasztó viharossá fokozódott a szél, félelmetes volt. 

27-e: 6 fok volt reggel, derült idő, egész éjjel és még reggel is jéghideg, viharos szél fújt. Napközben is végig viharos volt a szél, estefelé csendesedett kicsit. Sütött a nap. Hőmérsékletet nem néztem, de vastag pulcsiban voltam kinn. 

28-a: 2 fok volt reggel, derült idő. Napközben 19 fok volt, sütött a nap, de fújt a szél is. 

29-e: 4 fok volt reggel, derült idő. Napközben 23 fok volt, sütött a nap, de délután kicsit elfelhősödött, jó meleg idő volt.  

30-a:  7 fok volt reggel, derült idő. Napközben 25 fok volt, sütött a nap, jó meleg idő volt.  

Időjárás Tennivalók

2025\04\30

Kaszálás és mulcsozás

Azt hiszem az idén a veteményesben fogok rengeteg időt tölteni, mert az aprószulák annyira elszaporodott, hogy nem is tudom mi a csudát kéne csinálni vele. 
Csak azt tudom tenni, hogy folyton elvágom és gyengítem, de gyanítom, hogy nem én leszek a nyerő... ha megint olyan kánikulás nyár lesz, mint tavaly, akkor minél melegebb és viselhetetlenebb lesz az időjárás, annál jobban le lesz tojva a szulák meg az ő hossza. :D :D 

Ki fogom már próbálni (előbb-utóbb) a homeopátiás módszert, hogy kiszárítom a növényt, elégetem és a hamuját (persze leszűrve) vízbe teszem és bepermetezem vele az élő növényt. 
Ez így elég fekete mágiásan hangzik, de a homeopátia nagyon sok dologban működik, persze ez az ötlet a netről van és lehet, hogy csak úgy leírta valaki és köze nincs a homeopátiához, de hátha lesz egy lüke, aki kipróbálja, de végül is mennyibe tart? Ha nem működött, akkor majd nevetek egy jót magamon és a hiszékenységemen, ha működik, akkor meg elkönyvelem, hogy vannak égen s földön olyan dolgok, amiket még nem értünk.

Lekaszáltam a füvet a kert végében és nagyon elégedett vagyok magammal. Már a térdemen felül ért, nem is lett szép a kaszálás, inkább kaszabolás itt-ott, legközelebb nem hagyom ennyire megnőni. 
Ez a kert nem annyira mutogatott része, de majd elérek egyszer ide is a tervezéssel és a szépészettel, ilyen nagy volt a fű. Felszedtem a geotextilt és alatta is lekaszáltam, úgy hatékonyabban irtja ki maga alatt a gyomot. 

kk_img_20250424_133927.jpg

Még vannak maradék faágak is ott, de majd bekerülnek az aprítóba azok is onnan. 

kk_img_20250428_141039.jpg

Ez pedig a kaszám. Volt kérés kommentben, hogy mutassam meg. Ez egy ALKO kasza, még Kerti Mazsola koromban vettem. Dohogtam is már miatta, hogy ezt javasolták a boltban, annak ellenére, hogy kihangsúlyoztam, hogy nekem kell, szeretném elbírni. Nomost ez a kasza 9,1 kg üres benzintartállyal. Nem volt az a pali normális, hogy egy 163 centis csajnak egy ekkora kaszát javasol. 
Arról már nem is beszélve, hogy rossz is volt, azzal kellett kezdeni, hogy porlasztó csere... na mindegy is, régen volt, azóta jól működik, de marha nehéz. Adott hozzá olyan damilt, ami nem bele való... vagy egy rafinált alak volt, vagy ugyanannyira volt mazsola, mint én. 
Gondoltam már, hogy veszek egy másikat, de akkor itt állna egy működő kasza, mert nem használnám, ami pocsékolás lenne. Eladni szerintem már nem érné meg. Szóval Böhömkével kaszálok, amíg bírom, vagy amíg bírja, de hatodik éve bírja. 

kk_img_20250428_123134.jpg

kk_img_20250428_123108.jpg

Volt még lelkierőm összegyűjteni is, rengeteg zöld fű lett belőle. Fel is használtam mulcsnak, körberaktam a mézbogyókat, a nemrég kiültetett téli bangitát, a jujubákat, a hólyagvessző teljes ágyását, tehát minden növény köré jutott belőle és még egy másik ágyásba is maradt az átültetett japán gyöngyvessző köré. És mindezt vastagon. 
Ennek most azért örülök, mert az a rész olyan gondozatlan volt mindig a kertben, eléggé elvadult és gyomos, de az idén jutott időm kiszedni belőle a rengeteg gyomot (az is visszament mulcsnak) és most megkapta ezt a vastag fűtakarót is, talán nem vadul el megint annyira.

kk_img_20250428_141051.jpg

kk_img_20250428_141118.jpg

Lehoztam az egyik  jujuba környékére az egyik darab agroszövetet is, mert a kerek repkény már megint nagyon beindult. Nem tudtam ez egészet letakarni, de majd ami kilóg alóla, azt felkapálom onnan. 
A másik darab agroszövetet félbehajtottam hosszában és fenn a szőlőnél terítettem le, ott is a repkény miatt. 

kk_img_20250428_141148.jpg

Ez a kis vékony "bot" (balra) a jujuba, egyetlen hajtás van rajta eddig. Nem is tudom... nincs szerencsém ezekkel a gyümölcsfákkal, vagy valamit nagyon rosszul csinálok. 

kk_img_20250428_141142.jpg

Nagy ez a kert, nem mindig jut időm-energiám minden részre és némelyik időnként egészen elszabadul és akkor már nehéz megint helyrekalapálni. 

Már azt is kinéztem, hogy hová kerül majd a következő fű adag. Van egy másik ágyás is, ami ilyen szempontból mostohagyerek volt. Növény is férne még bele, de a talaja se a legjobb. Azon a részen egy csomó tégla és törmelék volt ledobálva, meg kerítés darabkák, amiket felszedtem, de az apró törmelék ott maradt, ráadásul szulákos nagyon, agyagos is nagyon... szóval beton, amikor kiszárad.
Majd az a fű megy ide, amit a ház előtt lekaszálok, de a fűnyírót is lehetne már megint tolni, pedig a múlt csütörtökön vágtam le... tényleg szemmel is látni, hogy a nő a fű, de legalább szép.

Egy csomó növényt átültettem megint. Kiástam a vattacukorfüvet, mert nem volt igazán jó helye ott, hol eddig volt, mert délelőtt árnyékban volt. 
Kiültettem egy egész nap napos részre, remélem ott látványosabb lesz és hamarabb hozza majd a nagy vattacukor virágszárakat is. A régi helyén csak őszre mutatott valamicskét. 

Átültettem pár csatavirág magoncot is, amik nem jó helyen keltek ki. Több helyre is vittem a kertben, picikék, remélem megmaradnak. 
Valamelyik nap emlegettem a szinte neon színű, nagyon sárgászöld tűzgyöngyvirágot is. Abból is ültettem át az Árnyas kertnek a hátsó részébe. Egy nagy, elöregedett torzsát vettem le róla, amin sok apró hajtás volt, abból vettem le, mivel azonban sok volt, így csináltam egy "iskolát" is, ahová beültettem őket és ha befogannak, akkor majd átültetem végleges helyre. 
Van egy nagy tő májusi szegfűm is, ami sose virágzik, mert az Árnyas kert szélén van, abból is vettem ki és vittem le a jujubák alatti részre. 
Az a rész már geotextillel ki van gyomtalanítva, ezért nem bánnám, ha ez a szegfű elterülne benne és betakarná a talajt. 
És egy most alakuló részre is vittem, oda, ahová a vattacukor füvet is. 
Tavaly ősszel onnan vágattam ki a fiatal diófát és a hely egy jól benapozott rész, kicsit dombos-buckás. Az egyik lejtős oldalát már elkezdtem kialakítani egyszer, de aztán visszavette a gyom. Ősszel megint felvilláztam azt a részt és beleültettem egy csomó (elvileg fehér) íriszt, amiket cseréltem sötétlila törpékért. 
Vannak már benne talajtakaró phloxok is, amiket szintén ősszel ültettem oda és már virágoznak is.
Szóval az idén nagy növényhurcibálás van a kertben, töltöm fel az üres helyeket és új részek alakulnak.

Vannak szépek is a kertben, egyre több... minden nagyon rohamosan  növekszik, egészen elképesztő, amit produkál a kert ilyenkor és még csak most jön majd a java. 

Csodás a salamonpecsét és előtte már milyen nagyra nőtt a medveköröm, mögötte pedig a már nagyon készülődő labdarózsa is látszik, messze távolabb pedig a molyhos madárhúr sűrű párnája is látszik, nemsokára virágozni fog az is. 

kk_img_20250425_155943.jpg

Imádom a kökörcsin magot érlelő szárait is. 

kk_img_20250426_073520.jpg

Japán gyöngyvessző, nagyon produkálja magát ilyenkor tavasszal. 

kk_img_20250428_141423.jpg

Egyvirágú csillaghagyma totális virágzásban. Fölötte a púpliliom növekvő szárai, jobbra pedig egy hatalmas törökszegfű telep van. 

kk_img_20250428_141859.jpg

A phloxok igazán kitesznek magukért az idén, de már kezdik az erdei szellőrózsák is a virágzást. 

kk_img_20250428_142340.jpg

kk_img_20250428_142357.jpg

 

 

Tennivalók Kökörcsin Kaszálás Phlox Egyvirágú csillaghagyma Mulcsozás Japán gyöngyvessző Salamonpecsét

süti beállítások módosítása