Mátra alján, falu szélén...

2021\01\08

Hoppá!

Mindig van valami. 

Egy ideje már éreztem, hogy belső szobában hűvösebb van, de valahogy betudtam annak, hogy abból az irányból védtelenebb a ház, hűvösebb a fal... hát affenét! Ma reggel teszem a kezem a radiátorra és épp csak langyos, miközben a kazán ezerrel fűt. Nézem jobban, az alsó része hideg. A radiátornak csak kb. a harmada melegített, a többi része hideg volt.

Minő szerencse, hogy kicseréltettem már az összes radiátort, mert így simán lelevegőztettem. Ez csak annyit tesz, hogy kis kulcs elő és egy pohár is, kulcsot a szelepbe bele, picit tejerek rajta és amíg víz nem jön, addig engedem. 

Tavaly, a régi radiátorokkal ez úgy nézett ki, hogy a kis csavart, ami benne van, ki kellett csavarni, de - mivel rézcsavar  volt és 30 éves - már annyira meg volt kopva, hogy nem nagyon fogta a villáskulcs, így egy rémálom volt a légtelenítés. Ráadásul csak akkor lehetett, ha a víz hideg volt, tehát addig nem lehetett begyújtani a kazánba, amíg ezt meg nem csináltam. Plusz azt is jelentette, hogy kevés a víz a rendszerben. Emiatt pedig fel kellett vinni egy csomó vizet a padlásra a túlnyomás tartályhoz és onnan betölteni. Ez megintcsak nem volt egyszerű, mert a felmegyek a padlásra abból állt, hogy a pincéből fel kellett hozni és besakkozni a létrát a fürdőbe, aztán a vizet felvinni, (6-8 flakonnyit vittem fel mindig), csavarhúzót, tölcsért, sőt eleinte még hosszabbítót és világítást is vittem fel, később erről leszoktam és a tölcsért is fennhagytam. 

Aztán létra le a pincébe,  fürdő helyreállít és azután lehetett tüzet rakni a kazánban... nomost ezt kb. havonta... és -8 fokban nem annyira szuper ezzel szarakodni. 

A gázkazán meg induláskor lelégteleníti a rendszert automatikusan, mondjuk nem most lett elindítva... Ezt a levegőt a rendszerben most nem tudom mitől lett, majd lemegyek és ellenőrzöm a nyomást, lehet, hogy kell engedni egy kis vizet a rendszerbe, de most be van kötve nekem a cső, a szerelő megcsinálta. Csak a csapot kell kinyitni és engedni kis vizet, miközben nézem a nyomásmérőt. Ilyet még nem csináltam és lehet, hogy nem is kell. No majd meglátom, de - sokadszor írom - de jó, hogy beköttettem a gázt! 

Tennivalók

2021\01\07

Fekete hunyor

A fekete hunyor pedig nyílik. :)

kk_img_20210103_123452.jpg

Ősszel vettem és azonnal ki is ültettem, de azért remélem jövőre szebb lesz, mert most valamiért nem tudja rendesen kinyitni a virágait. Kíváncsi vagyok, hogy tavasszal esetleg szebb lesz-e. Még nem ismerem ezt a növényt, csak olvastam róla. Pirosló hunyor már volt a régi kertemben az kora tavasszal virágzik. Nagyon szerettem, ide is szeretnék majd a tervezett méregkertbe, mert ez a növény is erősen mérgező, mint ahogy a képen látható fekete hunyor is. 

Virágok Évelő virágok Fekete hunyor

2021\01\06

Vízkereszt napja - Január 6-a

Úgy döntöttem az idén már nem írok időjárást, majd csak a fontosabbakat, hogy ne vesszen el el a feledésben. 

A mai nap azonban nemcsak a karácsonyfabontásról szól, (bár én sose bontom  le még ilyenkor) hanem az időjárásról is. Azt tartják, ha vízkeresztkor enyhe idő van, akkor hosszú lesz a tél, ha pedig havazik és hideg van, akkor a tél rövid lesz. 

Most igaziból nem is tudom mit gondoljak, mert az eddigiekhez képest hideg van kinn, 1 fok van, (de ez januárban hideg?) erős és dermesztően hideg szél fúj és mára havazást is ígértek. Akkor essen! 

Szeretném ha az idén hamar jönne a tavasz, nem úgy, mint tavaly. Tavaly még áprilisban is voltak -6-8 fokos fagyok, az igaz, hogy szórványosan, de ültetni nem lehetett miatta csak a hónap utolsó negyedében és majd megütött a guta, hogy nem lehet kimenni a kertbe. 

Egyébként is nehéz volt az a tavalyi tavasz, mert a hideg miatt sokáig kellett fűteni, hamar elfogyott a fám, amit hozattam nedves volt és nem égett. Ha apu nem vágott volna nekem össze egy csomót a kiszedett, régi, de legalább száraz faoszlopokból akkor nem is tudom mi lett volna. Persze így is egy vagyont költöttem fabrikettre és rengeteget cipekedtem vele és még kézzel is fűrészeltem fát, hogy spóroljak a brikettel... tényleg nagy kaland volt az a tavalyi tél.

Még mos győzöm áldani az elhatározásomat, hogy beköttettem a cirkót és nem kell a fával vacakolni, mert nagyon kényelmetlen volt, bár szerencsére kalandként éltem meg tavaly, de azért nyomasztó volt az örökös padlásra mászkálás, hogy utántöltsem a vizet. A kéményseprés, hogy nehogy elduguljon, na meg nem is az igazi már ez a kémény, néha éreztem a füstszagot. Azt hiszem az az időszak majd úgy marad meg bennem,mint a "daliás idők", amikor minden ellenére sikerült túlélnem. :)

Visszatérve a  mai időjárásra - ugyan már nincsenek olyan kínjaim a fűtéssel, mint tavaly - erősen remélem, hogy esik némi hó és mindez beváltja az ígéretet, hogy hamar jön a tavasz. Mert én már majd meghalok, hogy kertészkedhessek megint. 

Időjárás Tennivalók

süti beállítások módosítása