Mátra alján, falu szélén...

2024\06\07

Dugványozás és kerti hinta

Azt hiszem kitört rajtam a szaporíthatnék-dugványozhatnék. 
Nem röhög és nem pajzánkodik! :)))))

Tegnap 5 féle növénnyel jöttem haza, jártomban-keltemben szedtem dugványnak valókat, egy kúszó kecskerágót, amiről utólag kiderült, hogy már van ilyenem, de nem baj, lesz másutt is a kertben. 
Hoztam ezen kívül tiszafát, oregoni hamisciprust, vérszilvát és egy nem tudom mit... a virágja alapján valamilyen bangitának nézem, de a levele túl puha. majd kiderül, ha egyáltalán megmarad, mert nagyon elengedte magát. 
Végül is ez nem lopás, csak hajtásokat szereztem, ráadásul public helyekről, a (vélt) bangitát és a vérszilvát járda mellől, az örökzöldeket szintén egy másik járda mellett szedtem. 

Annyira örülök az oregoni hamisciprusnak,  nagyon szeretném, hogy gyökeret tudjon ereszteni, legalább egy, de ha nem sikerül, akkor már tudom hogy hol találom a fákat. Tele vannak terméssel is, ősszel majd szedek róla magot is. Ezek gyorsan nőnek, látom a saját kertemben a keleti életfákat ahogy kelnek a szétszórt magoncok és ha békén hagyom őket, pillanatok alatt megnőnek. 

kk_img_20240606_120937.jpg

kk_img_20240606_120943.jpg

A TEMU-s csomagomban valamelyik nap megjött a hintához is az ülőszivacsot tartó vászon. Mit is mondjak? Vért izzadtam, mire rá tudtam rakni. Nem biztos, hogy megint nekilátnék, ha újra szétszakadna. Bár most már tudom, hogy kell. Az egyik oldalát csavaroztam csak szét, el is tűnt egy csavarom, így még sose jártam, nekem mindig minden megvan, de ez a csavar úgy elteleportált valahová, hogy nem találtam meg. Szerencsére volt itthon olyan méretű anyacsavarom, szóval megoldottam a problémát. 
Nagyon nehéz volt ráhúzni a huzatot, mert görbe a hintának az a két része, ahol a támla és az ülőrész van, és középen is van egy rúd. A 3-ra egyszerre kellett ráhúzni, fokozatosan, annyira leizzadtam vele, még hajat is mostam utána, mert szakadt rólam a víz. De! Kész van és használható! Ez a lényeg, nagyon szeretek benne ülni, nincs igazuk a fanyalgóknak, akik azt mondták, hogy fölöslegesen veszek hintát, mert az csak dísznek jó. Majdnem mindig abban ülök a teraszon. 

Nem kaptam bordó huzatot, mint az eredeti volt, de ez is jó, mert a tetőhuzat belseje éppen ilyen színű és persze ez úgyse látszik, ha rajta van a szivacsos rész is. 

kk_img_20240606_151010.jpg

kk_img_20240606_151321.jpg

 

 

Tennivalók Kerti hintaágy Dugványok

2024\06\06

Jól elfáradtam tegnap

Egy napi kényszerpihenő után a tegnapi nap megint erősen melósra sikerült. 

Kora reggel kimentem kaszálni és levágtam a füvet lenn a kert alsó részén és az "erdőben" is. Utána úgy remegett a kezem, meg a lábam is, hogy eszméletlen. Most valahogy nagyon elfáradtam, a legvégén már nem is vágtam le rendesen a füvet csak kaszaboltam, majd biztos kicsit fazonírozni kell rajta, de csak pár nap múlva. Egy darabig nem akarok kaszát fogni a kezembe. 

Derékig ért a medvetalp...

kk_img_20240605_133919.jpg

kk_img_20240605_133934.jpg

A fűnyíróval is pár napja mentem végig, de már megint lehetne vágni. 
Ilyenkor mindig elmélázok, hogy vajon a vágatlan májusozóknak van-e egyáltalán kertjük, vagy fogalmuk arról, hogy mennyire tudna megnőni a fű egy hónap alatt. Vagy ha van kertjük, akkor biztos nem ők vágják a füvet, hanem valaki más kínlódik vele, amiből ők semmit nem éreznek. 
De levágtam és azon is elgondolkodtam, hogy amikor majd elkezd nőni, akkor lefújom szelektív gyomirtóval, mert szinte eltűnt a fű és csak kétszikűek vannak, egy különösen el van szaporodva, de nem tudom mi az. Olyan tőlevélrózsás, mint a pitypang, de nem az és nem is katángkóró. Nem akarom hagyni virágba menni, hogy meglássam, így is alig vitte már el a damil. 

Aztán szedtem cukorborsó hüvelyeket, mert WOK-os kajákba szeretem télen. Meg is blansíroztam, két csomaggal lett, de majd még szedek hozzá, lesz bőven. 

kk_img_20240605_153715.jpg

kk_img_20240605_155357.jpg

Behoztam még két krizantém kezdeményt, amiket találtam a kertben, ezzel 6 cserépre nőtt a számuk, nagyon, nagyon szeretném, ha kifejlődnének. 
Szitáltam komposztot, megjött a TEMU-ról a kis szitám, fillérekért (és vele együtt megjött a hintámba is a széthasadt huzat helyett az új, még nem tettem fel, remélem jó lesz). Persze a szita kicsike és nem túl haladós, de csak a cserepeseknek kell szitálni, amúgy mehet ki a talajra. Kevertem hozzá perlitet és abba ültettem bele a két krizantémot. Illetve dugványoztam még 3 kis ág Ilex Crenata-t is. Nagyon szeretném, ha meggyökeresednének. 

kk_img_20240605_131432.jpg

kk_img_20240605_131440.jpg

Most már így rengeteg dugványom van, szabad földben a fagyal, a sárga zöldet nem tudom, hogy arany tarka fagyal-e vagy kecskerágó, majd  kiderül később, ha megmaradnak. Vannak zöld levelű cserszömörce dugványaim is és babérmeggy is. Na meg még tavaszról vannak cserjés hortenzia dugványok is, szintén kinn a szabad földben, pontosabban csak egy tűnik úgy, hogy életben is marad. 

kk_img_20240605_172600.jpg

Átültettem (ez a harmadik helye) a kutyatejet is ('Ascot rainbow'), remélem jó lesz neki ott, ahová tettem és kiástam a kárpáti harangvirágot is, mert nagyon benn volt a dzsindzsában. Már egyszer leették a rohadt csigák a leveleit, aztán kihajtott kicsit, de nem néztem rá két nap és most megint leették. Most már nem hagytam ott, kivettem és átraktam máshová, körbeszórtam a Bros Vitrollal, egyék azt a rohadékok és forduljanak fel tőle. 

Komolyan mondom, hogy azoktól a széplelkektől is kitör a frász, akik arról írnak (a minap olvastam a FB-n), hogy védik a spanyolcsigát is. Szerintem nem egészen fogják fel, hogy mit jelent egy inváziós faj a saját élővilágunkra nézve és itt nem csak a kertben okozott károkra gondolok, hanem arra, hogy elveszik azoktól az élőhelyet, amik eredetileg itt honosak, mert sokkal jobb a szaporodási taktikájuk. 
Itt nálam a kertben már alig látok pl. tigriscsigát, abban sem vagyok biztos, hogy a tigris eszi a spanyolt, azt is lehet, hogy már átfordult a dolog. Mindenesetre, ha csak a tigrisek lennének, akkor a fejem se fájna a csigakérdés miatt. 
De arra várni, hogy majd itt is megjelenik a spanyol csigák ellensége és addig védeni és hagyni szaporodni, szerintem balgaság. Jó, hogy nem sáskajárás van, a magukat zöldnek vallók még azt is megvédenék. 

És cseresznye is van, már egy csomót ettem belőle, de annyit nem érek el, hogy berakni is tudjak belőle, mert most kedvem se lenne. 

kk_img_20240605_134009.jpg

 

Tennivalók Cukorborsó Komposzt szita Dugványok

2024\06\04

Viharos éjszaka és csigagyilkolászás

Tegnap reggel már sokkal kevesebb csigát találtam a kertben. Úgy tűnik, hogy működik a gyilkolászás a Bros Vitrollal együtt. Viszont ma reggelre minden csupa víz megint, irdatlan nagy vihar volt éjfél körül, dörgés, villámlás és hatalmas eső. Kéne már egy csapadékmérő... 
Reggelre megint voltak csigák, a liliomról legalább hat spanyol nudistát vertem le és gyilkoltam meg. Lassan már elmúlik a finnyásságom egyébként, el is taposom őket, ha éppen nincs nálam a kés, de a késsel is tüsténkedek, ledöföm őket, mint a malacot. Egyébként a fejük alatt (mondanám, hogy nyakuknál, de nincs nekik), a legkönnyebb őket elvágni. 
Viszont lehet, hogy beszerzek egy külön csigaollót, azzal még könnyebb lenne, mint a késsel. Tudom undorító, de amit leölök, az már nem fog petét rakni. Az darabonként -200 csiga jövőre. 

Szerencsére tegnap kora reggel megkapáltam a zöldbab ágyását, mert megint nagyon sok volt benne a gyom és most indulnak a porcsinfüvek. Tízezrével akarnak előbújni, ezt majd állandóan kell a horolóval húzgálni meg vagdosni, hogy ne tudjanak megnőni. Most kezdenek megjelenni a talpas muharok is, az is egy rémálom fű, nem lehet kihúzni, csak kivagdosni lehet őket. 
Viszont kezdek jól állni, kigyomláltam az évelőkertben a legalsó ágyást is, sőt azt is, ami a kis diófa alatt van. Tavaly ott rengeteg díszdohány volt, szét is szórt rengeteg magot, de nem kelt ki. Érdekes, másutt kel magától, úgy tűnik az a hely hidegebb lehet, vagy valami más nem kedvez neki. Végigmentem a cserjék alatt is, bár a folyondár 5 perc alatt úgyis újra fog nőni... 

Egyébként már megkaptam a webshopoktól az értesítést, hogy kezdődik az őszi virághagymák feltöltése, szóval kezdődik a vásárlási őrület, de az idén amúgy egész jó vagyok a nemvásárlással... eddig. :))))
A hagymások nagyon a gyengéim, de már szinte minden van, elcsábulni legfeljebb akkor fogok, ha találok valami különlegeset, ami azért megfizethető. Nem úgy, mint a 96.000 Ft/db hóvirág... olyanom nem lesz soha, legfeljebb ha nyerek a lottón vagy kifejlődik belőlem valami csodás üzleti érzék és ahová lépek ott arany terem... hehe.   

Illetve szeretnék még pár hófényt, mert valamiért a meglévők nem produkálják magukat jól. Kiástam az egyik fajtát, ami tavaly nagyon szép virágokat adott, és gyönyörű kék, de idén tavasszal alig láttam virágját, mert benőtte a harangláb. 3 hagymát ástam ki, még szaporulatot se találtam. Vissza is ültettem, olyan helyre, ahol az ágyás szélében van és nem fogja benőni semmi. 

Kiástam a az 'Ascot Rainbow' kutyatejet is, ami azt illeti már szerintem pusztulóban volt, mert pillanatok alatt kifordult a földből. Átültettem új helyre, aztán rájöttem, hogy ott se lesz jó, mert fagyérzékeny, szóval ki kell szednem és máshová vinni... nem fogja túlélni vagy ha igen, akkor az valami csoda lesz. Hát ez van. 

Ma nem hiszem, hogy lehet bármit is csinálni a kertben, legfeljebb a házas csigákat összegyűjtöm, de ez olyan neverendingstory, mert kidobálom és sokkal több jön helyette. Nem is olyan lassúak ezek a dögök. 

Ezek a képek az eső előtt készültek az elmúlt napokban. Ligetszépe, majd vissza kell fogni, mert terjed ez is, mint a csicsóka. 

kk_img_20240531_075906.jpg

Ez az egy gyűszűvirágom van, azt hittem tavaly, hogy két tövet ültettem be az Árnyas kertbe, de az egyik egy bögrevirág... szegény csak sínylődik ott az árnyékban.,  

kk_img_20240531_080003.jpg

A Double Perfume rózsám. Kár, hogy illatot nem tudok küldeni, de óvatosnak kell lennem, hogy melyikbe dugom bele az orromat, mert a rózsabogarak is ott szipuznak benne.

kk_img_20240531_130937.jpg

Bogyószekció, bár ezek még csak bimbók a lilabogyón, de nagy reményeket fűzök ahhoz, hogy ősszel tele legyenek szép, lila bogyókkal. 

kk_img_20240531_130950.jpg

kk_img_20240531_131009.jpg

Ez pedig az erdei kontyvirág bogyója, majd szépen be fog pirosodni. 

kk_img_20240531_131323.jpg

Pompás küllőrojt. 

kk_img_20240601_071440.jpg

Bugatölcsér. Nemsokára dugványt fogok belőle csinálni, bár áttelelt a szabadban, de biztos, ami biztos. 

kk_img_20240602_073830.jpg

Szarvasbogár (asszony). :))))

kk_img_20240602_191128.jpg

 

Rózsa Tennivalók Szarvasbogár Ligetszépe Pompás küllőrojt Gyűszűvirág Bugatölcsér Erdei kontyvirág Lilabogyó

süti beállítások módosítása