Mátra alján, falu szélén...

2021\03\15

Kerti apróságok

Ma nem túl sok szalmaszálat tettem keresztbe. Kicsit gereblyéztem még a kertben, a csodaásóvillámmal felástam azt az ágyást, amiben a fodros kel és társai voltak ( persze azokat is kiszedtem.) és elkezdtem továbbhaladni a parlag résszel is.  Nem sokat ástam fel, de az is valami, azt már nem kell... 

Elhordtam két talicska ágat és levelet, egyiket a komposztra, másikat az ághalomra. 

Előkészítettem 6 kis ültetőpoharat, megtömtem őket földdel, picit megöntöztem és behoztam a melegre, hogy átmelegedjenek, még ma délután bele is fogom tenni a magokat. Egyelőre a sudárzsályában vagyok biztos, hogy elültetem, aztán a többi között meg szemezgetek, van legalább száz féle virágmagom...  tényleg, meg kéne számolni. 

A macskamentákon agyalok, hogy fognak azok felnövekedni nálam a 3 gazember macskámtól... állítólag úgy hat a macskákra mintha belőnék magukat, bár olyat is olvastam, hogy van macska amelyik utálja. Biztos a jólnevelt és józanéletű Cicók utálják. :)))))

Újraültettem a kék léggömbvirágot, mert az már szerintem tuti nem fog kibújni, viszont csodák csodája a primula kibújt, pedig már magamban lemondtam róla. 

És egy kicsit kapirgáltam a kibújt nárciszok, tulipánok, krizantémok körül is... foltokban, ahol vannak. Újonnan feltört részbe (parlag volt) ültettem ezeket  és már most látszik, hogy erőteljesen kelnek a gyomok. Kitisztítottam körülöttük a talajt. Elég agyagos az a rész... lehet, hogy nem is kell agyagos  gödröt keresnem, áshatok magamnak a kertben is és akkor megcsinálhatom a cicafejes kemencémet is. 

A karácsonyi kaktuszom meg bedilizett, nemrég fejezte be a virágzást, kb. 3 hete és megint dugig van bimbóval... hál'Istennek! 

És nyílik az ibolya is! 

kk_img_20210315_114444.jpg

Ibolya Tennivalók

2021\03\14

Ültetőasztal

Vettem egy klassz ültetőasztalt a Vaterán. Olcsón, méghozzá nagyon olcsón. Megtaláltam majdnem ugyanezt az asztalt a neten és tízszer annyiba kerül, mint amennyiért én vettem. Annyi a különbség, elöl nincs az enyémen egy szegélyléc és hiányzik róla a takarólemez. Egészen meg vagyok lepődve, hogy ennyiért meg tudtam venni... hmmm... ez az asztalka úgy tűnik az enyém akart lenni. 

A takarólemezt nem is bánom, mert nem szeretnék olyat rá, azt hiszem majd veszek rá valami vinyl takarólapot. 

kk_img_20210314_130103.jpg

Megszenvedtem az összeszerelésével, mert nem voltak meg rajta a furatok, ezért méricskélni és furkálni kellett. 

Ma már egyébként kinn voltam a kertben, megint elbontottam egy csomót a borostyából, már egészen jól látszik, hogy milyen szép tágas lesz, ha leszedem a kerítést. Az a rész egy kicsivel, egy lábnyival magasabban van és vannak odarakva kövek is, amik tartják a talajt, közéjük majd teszek talajtakaró növényeket, amik fogják a talajt. Szappanvirágot, phloxot, kövirózsát, meg ilyesmit. 

Kicsit megszívattam magam azzal, hogy ősszel nem szedtem össze rendesen a magnólia leveleit, most kb. mindenütt volt belőle. Bemásztam egy kis kézi gereblyével a zugokba is és összehúztam a leveleket és egyebet, vödörbe gyűjtöttem és hátrahordtam a komposztba. Illetve nem is tudom lesz-e abból a vegyülékből valaha normális komposzt, de majd kiderül. Hátul van a bokrok mögött, olyan ápol és eltakar helyen, főleg, amikor lomb is van rajtuk. Hátrahordtam a rengeteg borostyánt is. 

Még mindig ennyi van belőle, ez lesz a java. Olyan vastag ág is van benne, mint a karom. 

kk_img_20210314_144732.jpg

Gereblyéztem a többi részen is, mert a fakivágások után elég sok gally volt szerteszét, kis kupacokat húztam össze, majd holnap berakom a taligába és azokat is hátrahordom. Benyúkáltam a bokrok alá is, de azt hiszem még pár bokor ki fog menni, de már nem az idén, az tuti. 

 

Borostyán Tennivalók Ültetőasztal

2021\03\13

Mai mindenes

A mai csakazért is kertészkedésemből az lett, hogy itt ülök a gép előtt és írok. Délelőtt anyuhoz ugrottam be, illetve bevásároltam, aztán hazajöttem és elkezdtem főzni. 

Tegnap kivettem a fagyasztóból egy nyulat, abból lesz húsleves és pörkölt. Eredetileg a pörköltet kinn terveztem megfőzni, de nagyon nagy szél fúj, inkább nem gyújtok tüzet. És ha már benn főzök, akkor elkezdtem kitakarítani is, meg mosogatni és még ami benti teendő. Pedig szép az idő kinn, de addig jutottam, hogy lefotóztam ami kinyílt krókusz és egyéb virág... hát ennyi a mai nap. Pedig reggel nagyon hamar kidobott az ágy, 5 óra után felkeltem. És lám, az összes macskám már itt várt rám. 

Böbike azonnal a kajás edényéhez ugrott, kikukkoltam az ablakon és még félhomály volt, de Herkules sziluettje már kirajzolódott a tetőn, aztán kinéztem az ajtón és Elza abban a pillanatban be is slisszolt a verandára radiátort imádni. Tegnap megszívatta magát, mert kiment este megint, majd előbb-utóbb megtanulja, hogy mikor van nyitás és zárás. :)))  

Mindenkinek felszolgáltam a reggelit, én is megittam a kávémat, aztán nem sokkal utána iszonyú hangokat hallottam kintről. Először nem tudtam mi az, hogy kutya vonyít-e vagy mi. Kimentem és kiderült, hogy a MosogatóCica üvölt kinn. Legalábbis szerintem az ő hangja volt, mert Herkulónak sokkal fojtottabb hangja van. Szóval szerintem lesz itt még kandúrháború, de most a MosogatóCica volt a vesztes, mert ahogy meglátott, elinalt. Herkules meg egyszeriben marha peckes lett. 

Azt hiszem annyit tudok tenni Herkules érdekében, hogy többet nem marad kinn kaja estére, így a MosogatóCica nem fog találni semmit és reméljük elszokik innen. Nagyon szép cica, de én már nem akarok negyedik macskát is. Szerintem a Rossmannban már így is én lehetek a macskás nő, mert odajárok nekik alutálcás kajáért, szeretik a Winstont. Nem mindet, de a tejszínes és a tojásos az nagyon menő náluk, meg időnként a fehér halas is, vagy a csirkés, de pl. a marhásat meg vadhúsosat egyáltalán nem eszik meg. 

Szárazkaját meg csak a Matiss-t eszik meg, minden ízben szoktam nekik venni és keverem. És még joserát is szoktam belekeverni, mert azt is nagyon szeretik. 

***

Reggel meg jól megszívattam magam. Nem tudom mi van az utóbbi napokban, de mintha minden összeesküdött volna ellenem, annyi kellemetlenség ért és némelyik dologra a kellemetlenség talán enyhe kifejezés is. A hozadéka, hogy az ember kiismeri a környezetében lévőket... bár amit tapasztaltam, azt eddig is láttam már, csak épp most az én bőrömre ment a dolog. Azon gondolkodtam, hogy mi is esett volna jól, talán egy bocsánatkérés? 

De rájöttem, hogy nem. Én csak szeretem látni azt az erőt egy emberben, hogy képes beismerni a hibáját és ahol nem látom ezt az erőt, ott... nem is tudom megfogalmazni igazán, van egy határ, amin belül soha többé nem jöhet.  Nem haragszom rá és én tudok nagyon korrekt lenni vele, de egészen egyszerűen hozzám képest átkerül egy másik dimenzióba. 

Azt hiszem, hogy amikor valaki képes azt mondani, hogy "Ide lőjetek!" - és odaáll, az erő. Amikor valaki csak magyaráz, vagy éppen azt mondja, hogy ő ugyan nem magyaráz, mellette másra mutogat, az egy kicsi és nagyon szarházi egó.  Azzal meg nekem semmi dolgom nincsen.

Visszakanyarodva a reggeli magam szívatásához, rendelni akartam az IKEA-tól pár dolgot, illetve tudtommal meg is rendeltem, de! Nem kaptam visszaigazolást. Tudtommal elutaltam a lóvét, megrendelés meg sehol. Se a netes felületen, se mail. Először elkapott a pánik, vérnyomás fel, aztán  megnéztem a banknál, de ott se láttam az utalásnak nyomát se, akkor kicsit megnyugodtam és abban maradtam magammal, hogy majd felhívom őket és tisztázzuk. 

Rendeltem már párszor tőlük és sose volt semmi baj. Azzal lenyugodva el is mentem bevásárolni. Aztán anyukámékoz... ott náluk is előadtam a történetet, de még ott se ugrott be semmi. Csak amikor beültem az autóba, akkor jutott eszembe, hogy mivel Internet kártyával fizetek, nem tettem rá pénzt. Ergo nem teljesülhetett a fizetés, ezért nem OK a megrendelésem, csak valahogy nem figyeltem oda. És nem is tudom rövidzárlat vagy már az aggkori elhülyülés volt ez, mert kb. ezer éve használom ezt a kártyát, mindent mindig ezzel fizetek a neten, mert ez biztonságos, ugyanis sosincs rajta pénz, csak annyi, amit épp fizetek. Tehát ha megszerzi is valaki a kártyaadatokat, akkor se tud lenyúlni róla semmit. És akkor csinálok egy ekkora szarvast, amin még fel is húzom magam... hátbakker... fáraccság, na! 

Tennivalók

süti beállítások módosítása