Mátra alján, falu szélén...

2024\06\18

Még mindig veteményes

Tegnap is a veteményesben telt a napom... főleg ott. Kikapáltam a még nagyon füves ágyásokat, most eléggé rendben van. Azt nem állítom, hogy tökéletes, de az elmúlt két évben egyszer se nézett ki ilyen jól a veteményesem, mert sose volt rá elég időm. 
Feltámogattam a viharban ledőlt lóbabokat is végre, szeretném, ha be tudná érlelni a magjait, mert vetőmagnak ültettem. Csak kevés magom volt, ebből lesz annyi, hogy jövőre már tudok úgy ültetni, hogy ehető "lóbabáim" is legyenek.  

Kivagdostam a növendék gyomfákat is. Mindig nő valami valahol... most a ház mellett kezdett növekedni egy erdei juharfa. Szemben az erdőben vannak ilyen fák és széthullatják a magjukat, mindenhol kel tavasszal a kertben is, de azokat kihúzkodom. Ezt nem vettem észre, kívül a házon kezdett el nőni, közvetlen a fal tövében. Akkor vettem észre, amikor kaszáltam a füvet. Ezt visszavágtam, de belül is voltak a kerítésbe belenőve növendékek, eperfa, szilvafa, meggyfa... ezeket mind kivágtam onnan, mert szétszedik a kerítést.  

Kaszáltam is egy kicsit, nem sokat, de vannak részek, ahová a fűnyíróval nem tudok odamenni és ott levágtam a füvet. Van egy rész is, ahol levágtam, a régi derítőgödör körül. Majd le akarom takarni, hogy a gyom kiirtódjon. Valahogy az a rész nem akar alakulni sehogyse. Volt ott egy boglárkacserje, ami a télen szintén kipusztult (mi volt ezen az elmúlt télen???) és még nincs a helyén semmi. Azt tudom, hogy van ott egy rakás nárcisz, de jelen pillanatban lövésem sincs, hogy pontosan hol vannak, de akkor is  letakarom, majd tavasszal leveszem és akkor ki tudnak hajtani. Lehet, hogy azt a részt meghagyom füvesnek, úgyis túl kevés az ösvény a kertben. 

A veteményesben meg éppen azon gondolkodtam, hogy túl sok az ösvény, szerintem négyzetmétereket veszítek a sok átjárással az ágyások között. Jövőre másképp fogok tervezni. 

Ez itt az idei tökisszon kísérlet. Több magot is elvetettem és majd meglátom, hogy lesz-e megint tökisszon és amelyiken lesz, abból megint fogok majd magot. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz belőle, az is lehet, hogy vagy tök, vagy patisszon lesz, de nagyon örülnék a tökisszonnak, mert klassz formája volt és az íze, állaga is jó volt. 

kk_img_20240617_081625.jpg

kk_img_20240617_081639.jpg

Ez a reggeli árnyék, ilyenkor lehet még dolgozni benne. 

kk_img_20240617_081727.jpg

Új-Zélandi spenót. 

kk_img_20240617_081749.jpg

Uborka

kk_img_20240617_081757.jpg

Paprika

kk_img_20240617_081810.jpg

Padlizsán

kk_img_20240617_081909.jpg

kk_img_20240617_081930.jpg

kk_img_20240617_081941.jpg

A hagyma között a répa elég csesznye, de az idén már ennyi lesz. 

kk_img_20240617_082029.jpg

kk_img_20240617_082205.jpg

Veteményes

2024\06\17

Már megint esett az eső

Éljen, már megint esett a nyomorult eső. Valaki adjon kalapokat, szeretném feldobálni... csak mert olyan rég volt már eső. Esne már bele a frász, de komolyan. 
Tegnap délután leszakadt egy akkora eső, hogy megint minden csupa sár lett, sőt szerintem éjjel is eshetett, mert nagyon vizes, sáros volt a reggel is.

Tegnap reggel korán, amíg jó hűvös volt, kimentem és felkapáltam a veteményes közepén húzódó ösvényt végig. Benne hagytam a füvet, majd szépen visszakomposztálódik a talajba. Remélem mindent elvagdostam és az eső után nem áll vissza semmi. 
Kicsit később felkapáltam a kiszedett bordó ágyásának a másik felét is. Egész szép nagyra nőtt Új-Zélandi spenótok voltak benne, azokat leszedtem, csináltam belőle délután (ha már esett) tejszínes spenótos-gombás mancsot tésztára. A gyökereit pedig kikapáltam, mert egy másik részen nő már, nem kell, hogy mindenütt legyen a kertben. 

Kiültettem egy fejes káposzta palántát (ma reggelre kilökte valami, újra be kellett dugni a földbe), a többi még nagyon kicsi, és 5 db lila káposztát is, de abból is hagytam még palántát, ha hamarabb megenné valaki, mint ahogy én szeretném. Reggelre egyet pótolni is kellett, nyomtalanul eltűnt, ahogy két bimbóskelt is pótolni kellett.
Ha picit felszáradna a föld és legalább pár nyavalyás napig úgy tudna maradni, akkor jól körbeszórnám fahamuval őket, de most még nem érdemes, minden csupa víz.  
Vetettem melléjük egy sor büdöskét is, egyrészt védelemnek, másrészt szeretném, hogy legyen a kertben büdöske. Majdnem mindet megették a csigák. 
Az idén először a talajba vetettem őket, de soha többé.  
Sokkal jobb palántát nevelni belőle és a szép nagyokat kiültetni, azt sokkal jobban meg is tudom védeni 

Kiültettem a piros cékla palántákat is, az se lett elég, ezért kiszedtem a felmagzott salátákat (végül is van még magom, majd jövőre hagyok magnak) és a helyükre vetettem egy sor céklát. 
Van amikor nem fogy a cékla, de most a savanyú is elfogyott és a cékla csatni is, amit még tavalyelőtt raktam be, elhasználtam kevert sütikbe. Belekeverem a tésztájába és nagyon finom. Almát is szoktam belereszelni és/vagy répát (a sütibe), sőt a sárga céklát is ezért szeretem, mert  azt is ugyanígy lehet használni. Van amikor eleve reszelt almával együtt teszem el. 

Aztán áthelyeztem a kis fóliaházikót a terasz árnyékos oldalára, mert még most is van benne egy csomó minden és a jövő hétre még 35 fokot is ígérnek, nem szeretném, hogy megégjenek benne a növények. Így csak a késő délutáni nap fogja érni, az se sokáig. 
Sőt még van is benne új vetés is, mert vetettem tegnap délután még római salátát és bordó lollót, utóbbi nagyon ízlik nekem. Nem is vagyok abban biztos, hogy túl sok hagyományos salátát fogok vetni a jövőben, legfeljebb főzeléknek, mert azt nagyon szeretem. De ez a bordó lolló, ez eddig nálam mindent vitt salátaügyileg. 

Aztán még a hátralévő hagyma-répa ágyást szerettem volna kigyomlálni és egy kalap alatt kiegyelni a répát, de csak a feléig jutottam, mert bekergetett az eső. 

Nem tudom egyébként, hogy altató volt-e az esőben vagy mi, de délután rám jött az álmosság és ledőltem kicsit... úgy is maradtam, hét óra körül keltem fel és ehhez képest egész éjjel aludtam és reggel se ébredtem olyan korán, mint szoktam. És most kipihentnek érzem magam, nem túlaludtnak. 
Úgy tűnik elég komoly alvásdeficitem volt már. 
Böbike nagyon élvezte a délutáni lepihenésemet, rögtön hozzám húzódott, aztán még be is takartam magam, mert fáztam, ő meg rögtön befészkelt a takaró alá és úgy aludtunk együtt. 

Elza meg ma reggel nagyon összeverekedett a Nyenyerével, tele van kitépett szőrökkel a lépcsőház, majd fel kell takarítanom. Máskor is volt már ilyen, csak nem tudtam, hogy kik marakodtak. Érdekes egyébként, a Nyenyere nagyon liliputi cica, de bátor. Nem adja meg magát, pedig Elza egy tank. Az lehet a baj, hogy a lépcsőház már Elza és Böbe felségterülete és a Nyenyere sértegeti a határokat. 
Valahogy gazdát kellene találni ennek a cicának. 

A kertben az Árnyas kert kezd nagyon brillírozni megint. Megkezdték a virágzást a tollbugák. 

kk_img_20240612_153120.jpg

kk_img_20240612_153135.jpg

A kert többi részében a cickafarkak vannak porondon. 

kk_img_20240612_153430.jpg

kk_img_20240612_153751.jpg

Ennek a pirosnak majd új helyet kell találnom, mert nem jó neki ahol van. 

kk_img_20240612_153806.jpg

Indulnak a bugás hortenziák is. 

kk_img_20240612_153440.jpg

Japán gyöngyvessző. 

kk_img_20240612_153611.jpg

The Fairy rózsa. 

kk_img_20240612_153725.jpg

Az Arabella Clamatisom, ez tulajdonképpen talajtakaró klemátisz lenne, de nem engedtem le a földre. Ebben a sok esőben jól is tettem. Ontja a virágot.  

kk_img_20240613_143218.jpg

 

 

Tennivalók Cickafark Tollbuga Clematis ‘Arabella’ Bugás hortenzia Rózsa Fairy Japán gyöngyvessző

2024\06\15

Veteményesbeli ténykedések

Ma reggel is csak 9 fok volt...

Ezekkel a nyomorult kullancselegyekkel nagyon kell vigyázni. 
Tegnap reggel kimentem és kigyomláltam az egyik hagymaágyást és megkapáltam a padlizsánt is. Észrevettem közben, hogy egy kullancslégy rászállt a nadrágomra, le is löktem magamról, de amikor bejöttem, akkor éreztem, hogy valami van a pulcsimban és benne volt a dög. 
Eléggé tehetetlen jószág egyébként, mert leesett a földre (a múltkor is volt egy ilyen ami lepuffant a földre), de agyontaposni nem lehet. Bakker, vertem a papuccsal, de éppen csak elszédült, gyorsan kettényomtam a körmömmel. 
Nem tudom miből van ez az állat, de néha már úgy érzem, hogy teljesen ellenünk fordul a természet, bár az is igaz, hogy nem csodálkozom. 

Megint hoztam dugványnak való ágakat, egy parkban találtam egy cserjét. Örökzöldnek tűnik, de nem tudom mi ez, illetve olyan, mint a babérmeggy, de akkor a másikat nem tudom, hogy mi, amit eddig babérmeggynek néztem. Na, jól nézek ki. :))

Tegnap gyomlálós nap volt, méghozzá a veteményesben. Kigyomláltam egy másik hagyma-répa ágyást is és megkapáltam a vegyes paprika-padlizsán-zelleres ágyást is, aztán még átmentem a petrezselymes ágyásba is és nem az egészet, de a petrezselymes részét is kigyomláltam, megkapáltam. Muszáj volt, mert a már harmadjára vetett, de végre kikelt kis petrezselymek nem tudtak nőni a gyomtól. 

kk_img_20240614_155408.jpg

kk_img_20240614_155421.jpg

Azok az apró picikék a harmadjára vetett petrezselyem, mert csak annyi kelt ki az első vetésből, ami a képen látszik. Egyeltem is, amiket kihúztam, azokat visszadugtam a földbe és belocsoltam, még az életben nem palántáltam petrezselymet, majd meglátom lesz-e belőle valami. 
Nem tudom mi van egyébként a petrezselyemmel és a répával, mert a tavaly se sikerültek, nem kelnek ki a magok. Régebben soha nem volt ilyen problémám, de azt hiszem úgy fogom megoldani, hogy magamnak fogok magot termeszteni. A salátát is azért hagytam meg, aztán jó lesz mulcsnak. 

kk_img_20240614_155441.jpg

Ez a petrezselyem melletti ágyás az ellenkező oldalról fotózva, zöldbab van benne. Még az a hagyma nincs kigyomlálva ami a jobb oldalon van, közte répa van, még azt is ki kell egyelni. 
A hálóra uborkát szeretnék futtatni, de nem akar felfutni, majd segíteni kell neki. Valamelyik nap olvastam, hogy van, aki kacsolja az uborkát... még az életben nem hallottam erről, de egy tövön majd kipróbálom, végül is, ha fel akarom futtatni, akkor kell ritkítani, mert az uborka nagyon ágas-bogasra tud nőni. 

kk_img_20240614_155502.jpg

A veteményes közepén megy keresztül egy szélesebb út, abból is kapáltam ki gyomot, de csak kb. egy méternyit haladtam, már nagyon meleg volt és abbahagytam. 
Még visszavágtam a baracklevelű harangvirágot, mert nem szeretném, hogy szétszórja a magját. 
Egyébként kezdem felfedezni a harangvirágokat (és ezzel gyűjteni is), nagyon szépek ám és olyan sokféle van. 

A képen viszont a kánya harangvirág van ( a magas lila), az alján ligetszépe és lózsálya, illetve látszik rajta (a  vékony karó mellett) a mézalmácska is. Ezen a részen lakik a pawpaw is (alsó kép). 

kk_img_20240614_155743.jpg

kk_img_20240614_155756.jpg

Jah és azt nem is tudom már, hogy írtam-e, találtam tűzgyöngyvirág szaporulatot az árnyékliliom alatt. Véletlenül vettem észre, be is vettem cserépbe már kettőt, még egy van. Majd azt is beveszem a csatavirág szaporulatokkal együtt, mert abból is van sok. 

kk_img_20240612_152823.jpg

Macskafarkú veronika.

kk_img_20240609_122449.jpg

Japán gyöngyvessző

kk_img_20240609_122527.jpg

Kaliforniai kakukkmákok

kk_img_20240609_122615.jpg

kk_img_20240611_153554.jpg

Az elnyílt borzaskaták, lesz mag bőven!

kk_img_20240611_074655.jpg

Medveköröm és ligetszépe

kk_img_20240611_154322.jpg

Az első liliomok is kinyíltak. 

kk_img_20240612_152721.jpg

Nagyon szép most a kaméleonvirág és nyílik is. 

kk_img_20240612_153053.jpg

 

Veteményes Macskafarkú veronika Sásliliom Kaliforniai kakukkmák Szaporulat Kaméleonvirág Borzaskata Medveköröm Pawpaw Japán gyöngyvessző

süti beállítások módosítása