Tegnap délután szétültettem pár paradicsompalántát, mert nagyon kinőtték már az ablakpárkányt. Kitettem őket a kis melegházba. Fokozatosan az összeset szét fogom rakni, a helyükre (mármint az ablakba) pedig évelő virágmagokat teszek ugyanígy kis poharakba. Nem tudom, hogy fognak elférni... :( 

Kiültettem pár kúpvirágot is, túl nagyok voltak már, remélem már nem lesznek fagyok. A végleges helyére tettem az új szerzemények közül a 2 gólyaorrot is. 

Alig várom már, hogy hétvége legyen és mehessek ki a kertbe, egész listám van hogy mit akarok megcsinálni. Az igaz, hogy nem ígérnek jó időt, de ha nem lesz is, akkor benn fogok egynyári virágmagokat ültetni. Nekem bevált az, hogy félbevágott WC papír gurigákba teszem a magot és úgy teszem ki a földbe, így jobban tudom, hogy hol van és a tőtávolságokat is jobban be tudom lőni. Sőt némelyikkel megvárom, hogy kikeljen és csak azután ültetem ki. 

Hétvégén a lestyánokat is át akarom ültetni másik helyre, remélem megmaradnak. Még nem hajtott ki annyira, hogy ne legyen mozgatható. Biztos meg fogják sínyleni a levelei, pedig az elsők szoktak lenni a legszebbek, de ennek meg kell lennie. Máshová tervezem a fűszerkertet és a helyükre akarom tenni az egyik havasi törpefenyőt, mert az a rész már évelőkertté alakult. 

Át szeretném tenni a cola növényt is, mert sokkal nagyobbra nő, mint amire számítottam és nagyon belóg a kis ösvénybe, mikor vizes, akkor nagyon zavaró. 
És persze még rengeteg tervem van, de most az első az ültetés. Most már az egynyáriaknak is be kell kerülniük a földbe, hogy időben tudjanak virágozni és sok van közöttük, ami először van nekem. Ezeknek mind utána szoktam olvasni, hogy mit szeret, hogyan kell ültetni, gondozni, ki kell találnom, hogy hol lenne jó helye. Ez sok munka, idő, figyelem. Tulajdonképpen ez köti le egész nap a gondolataimat, nehéz ilyenkor a munkára koncentrálni. 
Még a macskahempergő helyét is ki kéne találni... mert a macskamentát lassan ki tudom már tenni. 

Tegnap este megint macskacirkusz volt az ablakban, Herkules és a MosogatóCica megint összefutottak, Herkules szokás szerint üvöltött, mint a sakál, de be volt húzódva az ablakba, onnan nyaúzott. Szerintem azért üvölt, mert segítséget kér. Elzavartam a Mosogatót (nem tudom el fog-e innen szokni az a cica valaha is), Herkuló pedig megnyugodott és elment aludni. Egyszer majd le kell rendezniük ezt a területvitát, amiben én is segítek Herkulesnek, de most nem szeretném ha megint verekedés lenne. Épp csak begyógyultak a sebei, le van vékonyodva, most azt szeretném, hogy összeszedje magát. Ha elmérgesedik a helyzet a két kandúr között abból Herkuló nem jön ki jól, mert a MosogatóCica nagyon nagy, bőven kétszer akkora, mint ő...

Tegnap késő este hihetetlen dolog történt! Kinéztem az ablakon, mert valami mocorgást hallottam, azt hittem a Mosogató Cica van itt, de a valami hirtelen megugrott, aztán megállt az ablaktól kb. 1,5 méterre és nézett vissza, hát nem egy szép, nagy rókával néztem farkasszemet!? 
Sejtettem én, hogy néha idelátogat, mert már egy ideje figyeltem a borzasztóan összemarcangolt cicakajás alutálkákat és most meg is láttam Ravaszdi Komát. Nem is félt... ott álltam az ablakban, ő meg engem nézett és csak akkor ment el, amikor megkocogtattam az ablakot, de akkor se hanyatt homlok, hanem csak úgy szépen elment. A cicák meg mind kinn voltak, bár valahol olvastam, hogy a róka nem igazán kezd ki a macskával, mert könnyen húzhatja a rövidebbet, azóta kicsivel nyugodtabb vagyok. 
Sajnos lefotózni nem tudtam, de azért annyira jó, hogy ennyi élményem van itt. :) 

Herkules meg mostanában mondhatni napjában egyszer eszik:  reggeltől estig. 
Állandóan itt lődörög az ablakban és falatokat kér és meg is eszik mindent, amit odaadok neki. Mégse hízik, pedig tényleg fel kéne hizlalni a CicaUrat, mert igen nagyon le van fogyva. Olyan könnyű, ahogy idebújik hozzám, nincs az az erős, izmos  kandúrteste, amit úgy szerettem dögönyözni. Minden tavasszal így tönkremegy a szerelemben! 
Tegnap olyan aranyos volt, már majdnem odajött hozzám az udvaron, szinte látszott rajta, hogy studírozik, hogy mit csináljon, de aztán egy éles kanyarral elügetett. Pedig az ablaknál már teljesen fel is emelhetem. Úgy imádom azt a bársonyos bundiját! A fejét is hozzám dugja néha, de ha én dugom oda, akkor rám fúj. :))))

Böbe pedig a hétvégén ellepte a dolgozós fotelemet, sajnos hétfőn ki kellett őt paterolni belőle. Megmutattam neki a cicatoronyban a bungit, de kijött belőle, aztán kicsivel később pedig bemászott és azóta ott bungizik. Most is ott van és hangosan horkol, vagyis dudál. Végre megint felfedezte magának! 

A kertről nem igazán lehet írni, mert nincs jó idő. Hideg a föld, sáros, bár emiatt nem panaszkodom, mert nagyon kellett az eső, de nem lehet belemenni a kertbe.
Néztem a retket, hogy kikelt-e már, mert bőven elmúlt egy hete, hogy elültettem, de nem jött ki még, pedig ilyenkor már szokott. Az igaz, hogy nagyon lehűlt a föld. Az eső is hideg volt, aztán havazott is, fagyott is... majd csak ideér már az a rendes tavasz. 
A virágok is leálltak, a nárciszok és a tulipánok mintha megtorpantak volna a növésben, jó lenne egy kis meleg és napsütés. 

Régóta forgatom magamban erről a témáról a gondolatokat, de az utóbbi időben két olyan tapasztalásom is volt, ami miatt úgy érzem, hogy most már szót fogok ejteni a jelenségről. 

Szerintem Magyarországon ez a széles körű spiritualitás vagy hívjuk inkább széles körben árult spiritechnikáknak őket,  amiatt tudott elterjedni, hogy az emberek nem érzik jól magukat a bőrükben és megoldásokat keresnek a problémáikra. 
Az emberek zöme szerintem követő és nem vezető, ezért keresnek valakit, aki majd jól megmondja nekik, hogy mit csináljanak ahhoz, hogy elmúljon a problémájuk. (Itt csak zárójelben, mert ez egy sokkal nagyobb téma: az emberek zöme nem megoldani akarja a baját, hanem csak megkönnyebbedni akar).
Így tudtak elterjedni a spiritechnikák, millió féle van belőlük és ha az egyik nem hoz sikert, akkor az emberek mennek a másik csodaárushoz, majd a harmadikhoz és így tovább és próbálják csökkenteni a belső nyomást. 
Vannak, akik arra sem jönnek rá, a tizedik csodaárus után sem,  hogy nem történt meg a csoda. Beleragadnak ebbe a követői szerepbe, mennek Ponciustól Pilátusig és ugyan mindenütt kapnak valami kis morzsát, ami csak arra elég, hogy ezen az úton ragadjanak, de nem állnak meg gondolkodni, hogy valójában nem kapták meg amit akartak. Valódi változás nem történt. Ez egy megrekedés szerintem. Megrekednek abban, hogy kívülről, csodatechnikáktól várják a segítséget, így a valódi belső munka elmarad. 

Aztán vannak azok, akik valamit mégis megértenek és azt azonnal elkezdik terjeszteni, mint az igét, mert azt hiszik megvilágosodtak. Azonnal guruvá válnak és a követők csoportjából kilépve átlépnek a vezetők közé... úgy, hogy épp egy picivel látnak többet csak. És nekik is lesznek követőik, ami nem is baj, hiszen minden ilyen önjelölt "gurunak" megjelenik az a réteg, akiknek épp ők tudnak adni valamit. 
A baj akkor következik be, amikor a "guru" elhiszi magáról, hogy mindent tud és a legtöbbjük elhiszi egy idő után. Ez szinte törvényszerűen következik egyébként a követők viselkedésétől. Én már rosszul vagyok a sok hajlongó köszönömtől, a nagy istenítésektől, meg a kritikátlan hozsannázástól. Mert a követők mindent benyalnak. Aki nagyon beleveszik egy-egy rendszerbe, annak már minden eladható. Így születnek a szekták is. 
Azontúl, hogy a követők mennyire hiszékenyek, maguk a "guruk" is ugyanilyen hiszékenyek, mert elhiszik magukról, hogy ők mennyire tévedhetetlenek, hogy náluk van az igazság és azt is, hogy mennyivel "előbbre járnak" már, mint a többi haszontalan, tudatosságot nélkülöző lény. Ők meg itt rekednek meg, a saját követőik hallelujázó imádatában, amiből kifejlődik bennük egy vaskos spirituális kivagyiság. Elszoknak minden reflexiótól, az ellenvéleménytől, a más látásmódtól. Elszoknak az együttgondolkodástól, hiszen abban élnek, hogy ők a  megmondóemberek és a többi áhítattal és tátott szájjal befogadja, amit mondanak.
Urambocsá', ha hülyeséget beszélnek és tanítanak (mert bizony ez is sokszor megesik) és erre valaki figyelmezteti őket, hogy álljunk csak meg, ez nem úgy van, akkor egyrészt megsértődnek. Másrészt - és valójában ettől nyílt ki a bicska a zsebemben  - az a válaszuk, hogy látom neked ezzel a témával problémád van, nyugodtam gyere el hozzám  és segítek neked. 

Ez a világ legundorítóbb reakciója egy magát spirituálisnak tartó embertől, aki ráadásul (állítólag) másokon akar segíteni.  Több rétege is van ennek, az egyik az alázat teljes hiánya. A másik ember fölé helyezkedés. A nyitottság teljes hiánya. A gondolkodás hiánya, van helyette meggyőződés bőven. Nem is mondok elfogadást, mert nem kell elfogadni a más véleményt, de gondolkodni mindig érdemes és aztán vagy meglátja, amire a másik utal vagy elveti. És ami a legrondább ebben a segítő ajánlat maga, hiszen jó és segítő szándékba  burkolva azt sugallja, hogy baj van veled, pusztán csak azért, mert más a véleményed, mert ellent mertél neki mondani. És már igencsak megrekedt gondolkodásra vall. 
Szóval ha valaki éppen beájulni készül valami nagytudású gurutól, akkor javaslom mondjon neki ellent, vitatkozzon vele és nézze meg az illető reakcióját, aztán annak fényében döntse el, hogy az illetőt tényleg érdemes-e meghallgatni, vagy csak egy nagyra nőtt egójú önjelölt "mester", aki jóval többet hisz magáról, mint ami valójában.