Azt hiszem azt nem is mondtam, hogy Elza végül győzött, visszatérünk a Winston kajálásra... teljesen belebetegedett, hogy nem azt kapja, remegett, tiszta stressz volt a CicaNéni, vagy csak nagyon jó színész, mert azért egy MűvészNő, na! :D :D
Mióta megint Winstont kap, azóta béke van, "örömésbódottá" , elfogy a kaja, rendszeresen eszik és jó étvággyal. 
Amiért végül megadtam magam, hogy szerintem a CicaNéni kis belezete se bírta a másik kaját, mert olyan lett megint (persze ez a stressztől is lehet), mint egy gázkazán. 
Időnként kiléptem a verandára és arra gondoltam, hogyha gyújtanék egy szál gyufát, akkor lerobbanna a veranda a házról. :))))
Most ez is megszűnt és alapvetően jobb is, mert nem marad meg kaja, semmi nem megy pocsékba. 

Elzáról most nincs kép, nem szereti a fotózást a CicaNéni, róla úgy kell sutyiban képeket lopni, bezzeg a Böbe és Herkuló!
Böbike ismét bevette a kapu fölött a tetőt és ott őrködik. 

Herkuló pedig hol itt gömböcödik, hol ott gömböcödik, jár a nappal a kertben körbe. :) 

Úgy tud befeküdni a virágok közé, hogy semmi nem tarol le. A farkánál az a kis zöld, az a hagymás, amit kivettem a lenti agyon agyagos résztől, mert csak kínlódott ott. Kb. 2 centis volt és itt megnőtt. Remélem jövőre látunk rajta virágot, vagy ősszel, ha esetleg valami őszi hagymás. Majd kiderül mi ez. 

Tegnap se voltam a kertben, kilézengtem csinálni egy pár fotót és annyi. Kivette belőlem ez az időjárás az erőt és a kedvet is, de majd visszajön, amikor kicsit melegebb lesz. 
Rengeteget alszom is, máskor 5-6-kor már simán fenn vagyok, most meg 7-ig alszom, az igaz, hogy este is később fekszem le, lehet, hogy az óraállítás zavart össze? Valami zavar van az erőben, az biztos. 

Nézem a YT-ot, most a My Garden Forest (oldaldobozban a hivatkozása) a kedvencem. Alexnek hívják a srácot és fantasztikus, ahogy a kitarolt esőerdőben gyakorlatilag egy gyönyörű kis gazdaságot varázsolt egy év alatt. 

Itt jegyzem meg, hogy nem szeretnék sötétzöld értekezést kommentben arról, hogy teszik tönkre az esőredőket, mert ez most egy nagyon elterjedt téma a nyugati világban, de arra senki nem gondol, hogy a nyugati világ már rég kitarolta a saját területét, felépítettük az autópályáinkat, a hatalmas városainkat, faltól-falig megműveltük a földjeinket, nyomjuk a 4 meg az 5G-t, repülgetünk ide-oda, autóval furikázunk szarni is, természetbe való kimenésnek hívjuk azt, amikor kimegyünk a kocsival, leülünk mellette és piknikezünk, aztán ott hagyjuk a szemetet, teleengedjük a tengereket szeméttel és olajjal... szóval hagyjuk már azt, hogy ők teszik tönkre a Földet, csak mert enni szeretnének. 
Hogy képzeli bárki is, hogy majd innen, ebből az iszonyúan kizsákmányoló és mindent tönkre tévő világból (ráadásul a fotelből okoskodva) akarja megmondani nekik, hogy éljenek, vagy megvádolni őket, hogy ők teszik tönkre a bolygót? 
Ez hülyeség, az esőerdőkben is a nagy kárt a nagyvállalatok fakitermelése, a bányászat (és egyéb tevékenységeik) okozzák, ami mind a nyugati világhoz tartozik. 

Szóval nézem a kis epizódjait és nagyon tetszik, ahogy egy macsetével, egy fűrésszel és egy kapával kb. mindent is megold. 
Jó látni, ahogy nőnek a banánfái, sőt termést is hoz már az egyik. Ahogy ágyásokat csinált olyan helyeken, amire én azt mondtam volna, hogy sose lesz művelhető terület. 
Érdemes nézni, egy kézi kapával oldja meg az egészet. Nincs ásás, szántás, rotálás meg akármi. Olyan padlizsánjai nőnek, hogy nagyobbak mint ő és biokertészkedik. Saját maga gyártja a permetleveit és azokat használja. 
Nincs fűkasza, pedig egy méteres a fű vagy még nagyobb és mégis megoldja és ezzel nem arra akarok kilyukadni, hogy mindent dobjunk el, hanem arra, hogy az ember mennyi mindenre képes, hogy milyen erősek is lehetnénk, csak velünk itt elhitették már, hogy a sok vacakság nélkül, amiket eladnak nekünk, nem tudunk létezni sem. 
Ez is csak azt mutatja, hogy végül tényleg minden fejben dől el. 

Itt a kertben is nyílogatnak a virágok, ha lassan is. A nárciszokat és a tulipánokat  majd róluk szóló bejegyzésbe gyűjtöm, ezért lehet, hogy majd később mutatom csak. 

Most a nyugati kökörcsinek ideje jön. 

Átültettem mostanra az összes piros kövirózsámat, remélem szép nagy telep nő majd itt ezen a részen. Van helyük, itt már nem árnyékolja el semmi. 

Tőzike

Csinos szellőrózsa, az idén meglepően kevés van. Gyorsan szaporodni látszott, de az idén alig van itt-ott a kertben belőle. 

Ma "csak" -1 fok volt reggel, de állítólag holnap reggelre jön a feketeleves. 

Tegnap reggelre a magnóliának sajnos vége lett, bebarnultak a fagytól a virágok, de annak örülök, hogy legalább két napig szép volt. 
Gondolom nemsokára elkezdi majd hullatni... 

Feltettem a kedvenc blogjaim oldaldobozba egy újabb csodás kertet, aminek a képeit nagyon szeretem nézegetni, Paddy Tobin kertje. 
Csodás, különleges növényei vannak, nem mindegyik élne meg nálunk, de ez a kert Írországban van, ott kicsit más a klíma. 

Illetve feltettem egy új oldaldobozt is, a kedvenc YT csatornáimmal. Annyira szeretem nézni ezeket, főleg, hogy más éghajlaton mit hogyan termesztenek. 
Pl. most már - ha elszakadnék innen melegebb éghajlatra (szó szerint értem, nem úgy, hogy küldenek - vigyorgás), akkor tudnék cukornádat termeszteni, de maniókát is, jams gyökeret, balzsamkörtét, tarót, pacsulit és sok más egyebet. 
Vagy pl. most már tudom, hogy a bambuszt milyen ezerféle módon lehet használni és azt is, hogy lehet meghajlítani, vagy beázásmentes háztetőt csinálni belőle, vagy milyen sokféleképpen lehet hasítani, stb. 
Nagyon szeretem nézni őket, sokat lehet belőlük tanulni és egy kicsit formálja azt, ahogy a világra nézek, látva, hogy pár szerszámmal, a saját erejükből is mire képesek, nem kell ide annyi kütyü... 
Liziqi-t is kitettem, akinek új, annak érdekes lehet, bár nem jönnek már megint újabb videók. Az idén úgy nézett ki, hogy visszatért, de aztán megint elmaradtak a videói. 

Itthon a kertben most megtorpanás van a hideg miatt, a nagyfejű nárciszok sajnos mind letörtek, gondolom amikor a fagy a nedves szárukat elengedi, akkor meggyengülnek. Azért remélem, hogy tudok majd szebb fotókat is készíteni róluk, van több fajta is.
A kék jácintokat is ki kellett támasztani, azok is lefeküdtek a földre. 

A hunyor még bírja. 

Lassan a nyugati kökörcsinek is ki fognak nyílni. 

Nem is tudom hogy fogjak hozzá, de jobb, ha csak úgy belecsapok a közepébe... eltűnt a Nyenyere. Most már bő egy hete nem láttam... 
Először nem is tűnt fel, rajtuk volt a párzás, hajtották őt nagyon a kandúrok, volt már máskor is, hogy majdnem két napig a színét se láttam, de most már túl régóta nem jelentkezett. 
Teljes ambivalenciában vagyok miatta, az egyik felem rémképeket lát, hogy mi minden történhetett vele, a másik felem pedig kicsit meg van könnyebbülve. 
Erős a gyanúm, hogy nem is él már, de jó lenne hinni valami tündérmesében, hogy valaki megetette, beleszeretett és befogadta, de sajnos nem fogom megtudni már... és mennyi esély van erre?
Sajnálom szegényt, akármi is történt vele, és bár nagyon nem akartam őt ide, azért csak megkedveltem kicsit. 
Szegény cica, tulajdonképpen nem is vele volt a bajom, hanem a helyzettel, hogy csak itt termett és nekem gondoskodnom kellett róla, pedig nem akartam már több cicát. Túl sok cica volt itt akkor egyszerre... én meg nehezen tűröm, ha a saját életemben, a saját udvaromban nem én döntök arról, hogy akarok-e gondoskodni egy állatról vagy nem. 

Tele vagyok nagyon ellentmondásos érzésekkel, mert fáj arra gondolni, hogy esetleg szenved(ett) valahol, ugyanakkor reggelente kicsit félve nézek az ablakba, hogy nehogy mégis itt legyen. 

Azok kedvéért, akik eddig nem olvasták a blogot, a Nyenyere egy kóborcica (volt?), aki kb. másfél éve beköltözött ide és nem ment el. Gondolom valaki bedobta ide az udvarba, mert meg akart tőle szabadulni, mert egy reggel csak úgy megjelent a semmiből, lepofozta a többi kinti cicát (akik Herkuló kivételével szinték kóborok - voltak, Marcika még élt akkor) és elette előlük a kaját. 
Nem örültem neki, nem is kedveltem túlzottan, egy púp volt a hátamon, de enni kapott és a tél végi nagyobb hidegekben az alagsorban adtam neki meleg helyet. 
Kis szeparációs szorongásos cica volt, állandóan nyávogott, szörnyű hangja volt és kiűzte innen a cicáimat az udvarból. 
Mióta nincs itt, azóta viszont béke van az udvarban, a saját cicáim, Elza és Böbike is végre benn vannak a kertben, nem is nagyon mennek el. Gyakorlatilag újra felfedezik a kertet, Böbike újra fára mászik, Elza pedig a nyomomban jár, vagy porfürdőzik és remélem majd a stressz és az állandó félelem is elmúlik belőlük. Még most is bennük van az állandó éberség és nézegetnek mindenfelé, mert a Nyenyere iszonyat visítással tudott rájuk rontani és űzte őket ki a kertből. Elza határozottabban gyakrabban kimegy, mert már szinte teljesen a veranda foglya volt. 
A Nyenyere sajnos terrorizálta az egész udvart. Ő ivaros cica volt, az én cicáim viszont nem azok és még Elzát - aki akkora mint egy tank - is lenyomta (nagy, hangos és néha véres verekedések voltak köztük), pedig a Nyenyerüs egy pici cica volt. Egyedül Herkulest nem zavarta, de Herkuló egy ivartalan kandúr, őt semmi nem zavarja, ha a hasa tele van.

Nyenyere. Nem írom, hogy R.I.P. - hátha talált magának másik helyet vagy őt találta meg valaki. Jó lenne ebben hinni. 

Remélem most már béke lesz itt. Azt megfogadtam már amikor a Marcit elaltattuk, hogy több kóborcicán nem esik meg a szívem. Ezek, ha egyszer is enni kapnak, nem mennek el többé és nem akarok se macskamentő lenni, se a környék rémes macskásnénije. Arról nem is beszélve, hogy mennyibe kerül az etetésük és az orvosi ellátás.
Látom az állatorvosnál, hogy hányan vannak ott, akik rengeteg mentett macskával küzdenek és a történeteiket hallgatva is arra jutottam, hogy én nem szeretném, hogy valami úgy határozza meg az életem menetét, hogy az akaratom ellenére csak úgy belekeveredtem. 
Ezért is tudok most kicsit megkönnyebbült lenni, azzal együtt, hogy a cicát végtelenül sajnálom és főleg azt is látom, hogy ezek a szerencsétlenek mennyire fogyóeszközök itt falun és mennyire nem törődik velük senki. 
Ugyanakkor nem ítélkezem, mert azt is látom, aki nap, mint nap kimegy az erdőre a kis hátizsákjával, hogy ne lássák, hogy tüzelőt hord be benne, mert szégyelli, hogy nincs... akinek ilyen gondja van, az nem a macskát fogja etetni, se babusgatni, se ivartalaníttatni. 

Szóval most rossz is, meg jó is... de nem akarok álságos lenni és tudom, hogy szívtelenül hangzik, inkább jó... de azért egy búcsúbejegyzés a Nyenyerüsnek is kijár. 

A sors iróniája, hogy éppen ma találtam egy levelet a postafiókomban, még decemberben írt valaki, hogy befogadná... nem láttam, nem nézem azt a fiókot, azt se tudtam, hogy a mailcímem egyáltalán látható és címezhető vagyok. 
Kérlek, hogy ne is írjatok oda, mert nem nagyon nézem. 
Ha néztem volna, akkor lehet, hogy most főúri dolga lenne valakinél, aki szereti őt. 

Hát... ez a történet sajnos másképp alakult a Nyenyere számára, de az én cicáim számára is és ez a fontos. 

Böbike végre a kertben játszik és fára mászik.

Elzu is jól érzi magát és egyre többet kinn lebzsel.

Herkuló napozik. Számára semmi nem változott, talán annyi, hogy most már nyugodtan jöhet és minden simit ő arat le, mert a Nyenyerüs azért néha őt is lepofozta.