Sosem érdekeltek a madarak, nem is ismertem őket.

Fecskét, cinkét, gólyát, verebet. Amiket mindenki ismer, de alapvetően nem is kedveltem őket, nem érdekeltek. 

Aztán az idén, hogy lett végre kertem, elhatároztam, hogy madáretetőt fogok kitenni. Most már etetők vannak és még tervezek továbbit is kitenni, mert kicsik a mostaniak. Ezek a madarak nagyon sokat esznek, gyakorlatilag egész nap tömik magukat.

Most, hogy hirtelen ilyen hideg lett és a hó is leesett, még inkább szükségük van az eleségre, az etetőket naponta többször is megtöltöm. Úgy látom, hogy a kukoricát nem szeretik, azt szétszórják a fa alatt. Nagyon népszerű viszont a fekete napraforgómag, pillanatok alatt elhordják. Mióta napraforgót teszek ki nekik, azóta a cinkegolyó se megy annyira. Kis válogatósak! :) 

Nézem őket (az én picikéim!) ahogy azokkal a vékony, törékeny kis lábacskáikkal ugrálnak a havon ebben a hidegben. Nem is tudom, hogy a kis, vékony lábaik, hogy nem fagynak át. Viszont egészen le tudják taposni a havat és még  meg is olvad a lábuk alatt. Mindent összeszednek ami lepotyog is. 

Van egy csuszka, akit nem láttam az utóbbi napokban, pedig ő is idejárt az etetőre, majd holnap figyelem kicsit őket, hátha meglátom. Az utóbbi napokban szajkókat láttam, talán ők szedik össze a kukoricát és megint láttam a nagy fakopáncsot is. A legtöbben széncinkék jönnek, verebek és barátcinegék. Ők nagyon szelídek, ott maradnak a fejem fölött a fán, amíg megtöltöm az etetőt, de lassan a többiek is megszoknak.