Hmmm... itt volt a kőműves...
Most zavarban vagyok, mint Ádám anyák napján. Az, hogy aranyáron az egy dolog, ezt tudjuk, de hogy elmondja, hogy ő miből szeret építeni az egy másik. Mondom, hogy mit szeretnék, de nem is arról beszél, hanem arról, hogy ő miből épít, mert abból könnyű megcsinálni.…
Tegnap elment a kertből az összes fa, az összes vas cucc, csak a régi kerítés maradt itt, de azt kitettem a ház elé. Szoktak jönni vasgyűjtők, akik majd szépen elviszik. A múltkor a csatornát is kitettem, az is "elkelt" pár nap alatt, remélem ez is így lesz.
Sőt, délután a bezsákolt gyújtósnak…
Istenbizony, tegnap először éreztem úgy, hogy feladom. Hogy sose lesz itt rend, hogy ez a borzasztóan (másik szót szeretnék használni, de szalonképes akarok maradni) sok szemét az életben nem fogy el innen. Harmadik éve csak megy az elhordás és tulajdonképpen az udvar megint úgy néz ki, mint egy…