Csináltam kis számvetést, de a hatalmas szárazság ellenére se lett túl sok veszteségem. Ezek szerint jó, idevaló  növényeket ültettem a kertbe. Zömében. 

Kérdéses az egyik tollbuga, de pl. a Macrophylla hortenziák életben maradtak, persze minden fogadkozás ellenére locsoltam őket. 
Sok bugás lángvirág száradt ki, az egyik lila teljesen, a másikból egy, még életben lévő szálat ültettem át új helyre, nem tudom, hogy megmarad-e. A rózsaszínű hatalmas telep volt már, pár szál maradt életben belőle, de abból van szerteszéjjel a kertben, talán elszaporodik. 
Mindkét piros Helenium kiszáradt, a legnagyobb tő maradt meg, a sárga. 
Egy pár árnyékliliom is kérdéses, majd tavasszal meglátom, hogy csak visszahúzódtak-e és még kihajtanak, vagy teljesen elpusztultak. A fehér levelű sajnos odaveszett, ez már biztos. 
A gumós macskaherére viszont azt hittem, hogy kiszáradt, de az első eső után kihajtott, ugyanígy az évelő pipacsok is. 
Van egy telep kerti pletyka is, ami szerintem odalett, mert a többi már hajt. Kiszáradt még pár évelő szarkalábam is, nagyon ramatyul néz ki az egyik telep (már nem is nevezhető telepnek, csak két nyamvadt szár) sisakvirágom is. 
Most hirtelen ennyi, de emlékszem, hogy voltak mások is, jártamban-keltemben szoktam észrevenni... az alpesi gyujtoványfű, a Háromcsúcsú ernyőspárna... de összességében nem számottevő a veszteségem. 
Valamelyik évben az a nagy krizantémpusztulás sokkal fájóbb volt. 
Azt hittem sokkal borzasztóbb lesz. Végül is az egynyáriakból száradt ki a legtöbb, de amiből magot is akartam szedni, azokat öntöztem és túlélték és vannak még tavalyi magjaim is. 

A vasárnapi eső után nagyon nagy volt a sár a kertben, ezért inkább a régi verem körül ólálkodtam kicsit és abban maradtam magammal, hogy most, hogy puha a talaj, kihasználom és berakom a szegélyköveket. A múltkor pakoltam tele az autó csomagtartóját velük fenn az erdőben és éppen elég lett, amit hoztam. 

Ilyen volt előtte. A bal oldalon már megkezdtem lerakni a köveket, mire eszembe jutott, hogy kéne csinálni egy fotót. Szeretem ezeket a termésköveket a kertben, egyrészt nekem tetszik, másrészt praktikus, mert a kaszával nem kell így ügyeskedni, hogy nehogy valamit levágjak, amit nem akarok, a damilt simán megállítják a kövek. 

És ilyen lett kirakva. Nem lesz majd ilyen éles, mert rá fognak nőni a növények a kövekre, illetve szebb lesz, amikor megnő majd benne a babérmeggy. Jobbra fenn növekszik szépen a datolyaszilvám is, ha nagyobb lesz, az is változtatni fog a képen. 
Illetve mögötte van a verem "dombja", amin a bal oldalon nő egy nagy madárbirs (balra az a nagy, zöld tömeg). Már a feléig átnyúlt, ezért egy hosszabb ágat le is ástam kicsit a földbe és jól betakartam talajjal, hogy gyökeret tudjon ereszteni. Majd tavasszal, amikor már lesz a bujtásnak gyökere, akkor leválasztom és átültetem a túloldalra. 
Volt egy kis dugványom már, de sajnos megfeledkeztem róla és kiszáradt a nyáron.  

Valamelyik nap voltam Pesten és hoztam egy rózsát, Purple Ice név van a papírján is, de nem találtam a neten ilyen rózsát, viszont a Burgundy Ice éppen ilyen, szerintem ez inkább az lesz. Ki is ültettem rögtön, remélem jó lesz neki a hely. 
Már máskor is vettem ettől a Bata faiskolától rózsát, tőlük van a Double perfume rózsám is, de kicsit kiábrándító, hogy a címkén szereplő weboldaluk nem titkosított, a webshop gyakorlatilag üres... legalább annyit kitennének, hogy nem működik, vagy valamit. 
Na mindegy, a rózsa szép lesz (remélem). Ez elvileg egy floribunda rózsa, nem lesz nagy sem, azért ültettem be oda, ahová. 

Beszedtem az Othello szőlőt is, nagyon finom, de nagyon kevés van az idén. 
Sajnos a madarak (szerintem rigók) rájöttek, hogy kell leszedni a zacsikat, le is szedtek egy csomót, de olyan zacsi is van, amit kivágtak a csőrükkel, el kellett dobnom. Nagyon figyelnem kell a maradék szőlőket, mert megeszik az utolsó szemig, mielőtt észbe kapnék.  

Ez pedig a Cocóka (Böbike) a virágok között. :) Úgy tud befeküdni közéjük, hogy még véletlenül se tör ki semmit. :) 

Akkora égzengéssel és villámlással indult a vasárnap reggel, hogy azt hittem hatalmas vihar, égszakadás-földindulás lesz belőle, de végül reggel csak egy kicsi eső esett belőle. Egy pillanatra még az áram is elment, de szerencsére vissza is jött. 
Viszont utána majdnem egész nap esegetett, nem lett sok, 8 mm eső esett összesen, de olyan lassú eső volt, áztató. Örülök neki, lassan, de biztosan pótlódik vissza a hiányzó csapadék. 

Szombaton gyomláltam hátul a veteményes végében. Az eprek életre keltek, némelyik még indát is tudott növeszteni. Kész csoda, azt hittem kiszáradt a zöme, de nem. Viszont olyan gyom lepte be az esők hatására egy pillanat alatt, hogy ki se látszott, ezért úgy döntöttem, hogy ott kezdek neki a végeláthatatlan gyomlálásnak. A szalmát, ami közé volt terítve, majdnem teljesen elfogyasztotta maga alól. 
Kiszedtem belőle a füvet és a mellette lévő ágyásra raktam. Már a múltkor is oda gyűjtöttem a gyomokat, hadd legyen rajta jó vastag réteg. 
Nem szép, nem olyan, mint az élére vasalt, egy szál füvet se látó kertek, de nem is az a célom. 
Külön öröm, hogy életben maradt a rebarbarám is, az igaz, hogy az idén nem tudtam rebarbara lekvárt főzni, de van még tavalyról rebarbara-alma lekvárom. Jövőre pedig naranccsal szeretnék eltenni, nekem úgy ízlett a legjobban. Remélem lesz annyi szára jövőre, hogy elég legyen pár kis üvegre. Nagyon gyakran nem fogyasztom, de néha jól esik. 

Van pár virág a körömvirágon is, majd leszedem. Kész röhej, hogy egész nyáron egy darabot se tudtam szedni, mert nem is virágoztak. Egy csomó ki is száradt... persze ezeket nem öntöztem. 

A július végén elvetett cukkinimről már vettem is le egyet, nem nagy a bokor (jobbra fenn az ágyásban), de már nő rajta egy újabb is. Ez a hosszú, sötétzöld fajta, amit a boltokban is árulnak. A zöldbabból nem lett semmi, se az első vetésből, se a másodikból. Nem értem még most sem, most már kéne teremnie, de mintha lenne valami a levegőben vagy a talajban, ami akadályozza. Nem is láttam még ilyet, eddig nálam a zöldbab volt a tuti, nagyon megbízhatósan termett. Az idén meg csak vekereg. 

Leszedtem a padlizsánokat is, lóg még rajtuk egy csomó 10 centis, de nem tudom, hogy meg tudnak-e még nőni. 
A leszedetteket megsütöttem krémnek. És vettem le kaliforniai paprikát és ramirót is enni. 

Lett egy rakás fehér és sárga patisszonom is, még nem is tudom mit csinálok vele. Illetve levettem már az összes nagy Carosello uborkámat is, mert marha nagyok lettek. Látszik, hogy egy normális méretű hagyományos uborkához képes mekkorák. A nagy, gerezdes, a jobb oldalon, ami úgy néz ki, mint egy sárgadinnye, az már elég érett, azt magnak hagytam meg, de szerintem abban is lesz bőven mag, ami legfölül van. 
Egy kicsit fermentálok is, az a jó ebben a Caroselló uborkában, hogy kiszedem a magját, de a húsa ugyanolyan finom, mint amikor még kicsi, nem öregszik el úgy, mint a zöld uborkák. 
A sárgadinnyeszerűből ki is szedtem már a magot, egyébként a húsa is jó lenne, de azt nem tettem el. Érdekes íze volt, egészen savanykás, citromos ízű volt. 

 A héten, ha az időjárás engedi már muszáj leszek kaszálni és füvet nyírni is, mert valahogy formát kéne adni a kertnek. Legalább a kereteket, hogy legyen valami pofája. 
Kell a fű is mulcsolni, de lesz olyan ágyás még az idén, amit fel fogok villázni, mert annyira tele van madársóskával, hogy azt ki akarom szedni. Valahogy meg akarok szabadulni attól a növénytől még mielőtt szétlövöldözi a magjait, mert nagyon utálatos.  

Elzáról csináltam a kertben szép fotókat, nagyon aranyos volt, az amaránttal játszott, egész addig, amíg rá nem dőlt a virág. Úgy megijedt, hogy egy darabig helyben kapart, mint a rajzfilmekben, aztán nagy nehezen elrohant, csurgott a könnyem is a röhögéstől, nagyon mulatságos volt. :D Felszántott a karmaival vagy egy fél méteres darabot, biztos csúszott a sárban és nem tudott megkapaszkodni, de nagyon jót nevettem rajta. Kár, hogy nem vettem fel filmre.

Már 3 éve... 84 éves lenne már, ha még velünk lenne. 
Nincsenek jó szavaim, de - ugye - nincsenek véletlenek... ma reggel láttam Pszichomókus - Tregova Anita pszichológus oldalán, hogy éppen azokkal a szavakkal és érzésekkel búcsúzik valakitől, amiket ennél jobban sosem tudnék elmondani, annyira a magaménak érzem.
Úgy érzem, mintha külön, éppen nekem írta volna, éppen ma... merje mondani valaki, hogy nem létezik a szinkronicitás...
Akárhogy is... nincs olyan nap, hogy ne gondolnék Anyókámra. 

 "Remélem a végén nem volt más neked, csak az ellazulás. A nyugalom. Ahogy csukódott befelé az életed ajtaja, szeretném hinni, hogy lassan, fokozatosan megszűnt a fájdalom, ami annyi ideje kínzott. Hogy felszállt végre a testedről az évek ólomsúlya, ahogy a lelked is emelkedni készült. Hogy beburkolt egy köd, ami megvédett téged a fizikai valód halálra való készülésétől. Néztél, de már nem láttál. Tekintetedben már összefolytak a világok, az évtizedek, fellebbentek a fátylak.