Végre a mai nappal vége ennek a borzasztó januárnak. Mindig is hosszú volt, mindig is úgy tűnt, hogy soha nem ér véget, mindig is szürke és unalmas, de az idén túltett saját magán is ezzel a nagy hideggel és hóval. Elszoktunk már ettől.
Olyan sokan mondogatják, hogy "Jah, tél van, ennek van itt az ideje!", értem én, de nem szeretem, akkor se, ha ennek van ideje. 
Nagy haszna van viszont a hónak, védett a hideg ellen is, de olvadás után szépen beszivárgott a talajba és az utóbbi pár napban eső is esett bőven. Bepótlódik, ami tavaly kimaradt és biztosítja azt is, hogy legyen víz a kútban. 

A február viszont - hacsak nem morcosodik be nagyon, mint pl. 2021-ben - már hozhat hóvirágokat és akár krókuszokat is!

Viszont legalább olvastam sokat, befejeztem a "Lány a vonaton"-t, végül is egész jó lett a végére, most pedig Steinbeck-től olvasom az "Édentől keletre" című regényét. 
Nem is tudom hogy kötöttem ki ennél a könyvnél, mert a leírása alapján nem találtam benne semmit, ami megfogott volna, mégis valahogy belém akadt, mint a bogáncs és el akarta olvastatni magát. Eddig nagyon tetszik. Olyan ez a könyv mint valami megérzés, hogy olvasnom kell, kíváncsi vagyok mekkora hatása lesz, mire a végére érek. 

Vannak könyvek, amiket elolvasok és megyek tovább, de vannak, amik velem maradnak, némelyik egész életemben. Ha rájuk gondolok, megmozdul bennem valami jó érzés és újra is olvastam már mindet. Ilyen a Csineva, a Szinuhe és a Turms a halhatatlan, a Katedrális, a Monte Cristo grófja, a Schopenhauer terápia és még sorolhatnám bőven. Aztán persze, amikor egy írónak egy könyve bejön, akkor majdnem mindent elolvasok tőle. 

***

Lassan megrendelem a tápoldatokat is, a Greenman AGRO-ban gondolkodom, mert egyöntetűen jó véleményeket olvastam róla. 

Hihetetlen, hogy egy kicsivel van melegebb kinn és ezek a rohadt polosok is máris feléledtek. Nézem reggel, hogy mi a fene repül itt mellettem, hát egy nagy polos. Felugrottam és elszaladtam papírtörlőért, azzal szoktam megfogni, hogy a kezem ne legyen tőle büdös (meg amúgy is undorodnék hozzányúlni) és alig találtam meg, elbújt a dög.
Végül meglett, nem szoktam feladni, mert ezeket ki kell nyírni, természettel való együttélési igyekezet ide vagy oda. 
Szúnyogot, legyet, polost, bolhát, kullancsot és a kertben földibolhát nem kímélek. 

Mutatom a szintén januárban elültetett, szabadgyökeres évelőként vásárolt lila bugás lángvirágomat is. Amikor beültettem a cserépbe, csak picurka hajtások látszottak rajta, úgy ültettem el, hogy betakarta őket az ültetőföld és lám, hogy kihajtott. Több hajtás lett rajta, mint amire számítottam. 
Kicsit meg van nyúlva, ezért át is rendeztem őket, hogy több fényt kapjon, mert sajnos hűvösebbet azon a helyen nem tudok csinál, max. ha közelebb teszem az ablakhoz. 
Majd megerősödik, főleg, amikor kiültetem a szabadba, de az még nem most lesz, túl nagy tortúra lenne szegénynek a nagy hőmérsékletváltozás. 

Helleborus foetidus. 
Úgy tűnik, hogy szereti ezt a helyet ahová kiültettem az első példányát, pedig se nem laza, se nem tápanyagdús és nem is túl humuszos a talaja. Igyekszem köré állandóan rakni a mulcsot, hogy képződjön humusz, de ez a rész szinte zabálja fel a rárakott füvet. Idővel remélem kialakul majd egy jó réteg. 

Az a növény, amit vettem, már nincs meg, mert nekem ezek virágzás után mindig kimúlnak, ellenben magról nagyon szépen szaporodik, ez is egy magonc, már itt született nálam. 
December közepén már látszódtak rajta a kis bimbók. 

Ez a hunyor nem hoz olyan szép, nagy virágokat, mint a többi fajta, de mégis nagyon mutatós. Télen is zöldek a levelei és nem utolsósorban azért is különleges mert szintén télen virágzik. 

Rengeteg magoncom van körülötte, ezek mind a szétszórt magjaiból nőttek ki és átvészelték az elmúlt aszályos nyarat is, szóval nagyon meg vagyok vele elégedve.
Ami érdekes, hogy szedtem is magot és azokat is elvetettem, de egy darab se kelt ki, amit szétszórt, azok pedig igen. Pedig a szedett mag ugyanúgy megkapta a hideghatást. 
Mostanra szépen meg is erősödtek, tavasszal ki fogom venni innen a zömét és át fognak költözni a cserjés részre, mert ott csak a gyom tenyészik még, ezért arra törekszem, hogy beültessem azokat a részeket is szép növényekkel. 

Ez, ami most nyílik úgyis megint szét fogja szórni a magjait és lesz újra egy csomó  kis hunyorom, amiket szét tudok ültetni a kertben. 

Van olyan is, ami benőtt a vetővirágok közé, majd óvatosan kiemelem, hogy ne sértsem meg a vetővirág hagymáit. 

A nyár elején kettőt átültettem a szilvafa alatti félárnyékos részre, az is nagyon szépen növöget, de csak az egyik, a másik kipusztult a szárazságban.  

Ezt  a képet pedig most csináltam, miután elolvadt a hó, azt hittem nem marad ebből se sok, de gyakorlatilag semmi kutya baja nem lett. Sőt, ha összenézem az első képpel, még szebb is, valahogy egészségesebbnek tűnik... szerintem. 

Kimentem a kertbe felmérni a terepet, miután a hó már javarészt elolvadt. Már csak a nagyobb rakások vannak meg, de azok is összeesve, de még mutatják, hogy hó volt. 
Nem igazán jó kinn lenni, minden csupa sár és nagyon csúszik, mert a talaj fagyott és csak a teteje engedett ki, kész életveszély kinn mászkálni. 

Viszont most látszik, hogy a hó milyen jótékonyan megvédett mindent a nagy fagyoktól. Még decemberben kidugta a fejét az összes őszi kikerics zöldje, legalább 2 centis hajtások és egy sem fagyott el a hó alatt. 

Ahogy épségben megvannak a krókuszok túl korán kihajtott levelei is, de a póréhagymák is élnek a veteményesben. 
Sőt, az egyik helyen már a hóvirágok is mutatkoznak, úgy tűnik, hogy a kertben ez a hely lesz az, ahol az első hóvirágok ki fognak nyílni, pedig ezeket csak tavaly ültettem be ide a verem elé. 
Ez az első jele, hogy hamarosan indulunk, jön a tavasz feltartóztathatatlanul és akármit is fog erőlködni a tél, a tavasz akkor is jönni fog. 

A Velencei kutyatej az idén -17 fokot bírt ki takarás nélkül. Ez tényleg fantasztikus, pedig úgy nézett ki, hogy teljesen elfagyott, de aztán szépen összeszedte magát. Az Ascot Rainbow kutyatejem anno már -10 foknál megfagyott és el is pusztult, pedig a Velenceiről írták, hogy fagyérzékeny... ennyit a növények leírásairól. 

Ez pedig egy kinn maradt kínai kel, aminek már nem volt ideje megnőni, viszont ez is túlélte a fagyokat és még azt is érdemes hozzátenni, hogy a hó előtt is volt egy -11 fokos éjszaka, tehát gyakorlatilag akkor nem védte semmi, ahogy az összes többit sem, persze azokról van most szó, amik nem voltak takarás alatt. 
Néztem a mángoldot, az is él. 
Egészen elképesztő, hogy mekkora szélsőségeket bírnak ki ezek a növények. 

A "zöldborzasztónak" is van valami haszna (azon túl persze, hogy nagyon jó belátásgátló), nagyon szépen kiemeli a veresgyűrű som színeit. 

Böbike mostanában fázik, teljesen ellepi a radiátort, pedig néha annyira forró, de nem bánja. :)))

Az az érdekes, hogy Elza bungijáról meg már le kellett vennem egy réteg vastag takarót, mert melege volt. Ezt onnan tudom, hogy kifeküdt a bungi tetejére és teljesen összenyomta az egészet. 
Ha esetleg még jönnek hidegebb éjszakák, majd visszakapja, bár maradt rajta még egy adag takaró, szerintem az már elég lesz neki.