Hú, azt hiszem a mai nap mondható az idei tél eddigi legcudarabb napjának. -7 fokra ébredtünk reggel, olyan erős, jéghideg széllel, ami csontig hatol. Szörnyű... csak a kukát tettem ki és lementem Herkulesnek reggelit vinni, de ennyi idő alatt átfagytam. 
Böbe még fel se kelt, olyan álmos szemmel néz rám, mint aki egész éjjel nem aludt, pedig de. Szerintem nincs is teljesen ébren. :)))

A kertben nem igazán van mit fotózni, egyedül a sziklakertiek adnak télen is megbízhatóan valamit a kertre kiéhezett lelkemnek. A kövirózsákat nem izgatja a fagy különösebben, ők köszönik jól elvannak. A képek pár nappal ezelőttiek, mert ebben a hidegben ki nem dugom az orrom sehová, majd csak a madáretetőt rakom meg, amikor kifogy. Szerencsére este telepakoltam, így elég lesz később tölteni, de ahogy látom még a madárkák se siettek felkelni ma reggel. 

A piroska szépen színesedik. Volt már a változásairól egy előző posztom, ahhoz képest már szép a színe, de még most sem olyan szép piros, mint tavaly volt. 

A hétvége már egészen simán ment Herkulóval, kezdek reménykedni. 
Mindkét reggel kiengedtem a CicaUrat, meg is reggelizett, lement a gyógyszer is, aztán bejött és elpihent a pincében, megvártam, amíg ő akart bejönni. Azt hiszem fázott a macskasegg. :))))))
Majd megint kiengedtem délután egy kicsit és megint szívesen jött be. Nem kellett csikicsukizni se az ajtóval, hogy ki ne lógjon, estére is szívesen behúzódott. 
Evett is, estére ott hagytam neki 2 doboz kaját is, egyikben a gyógyszerrel, megette. 
Máskor nagyon ráront a kajára mindig, de most simi kell és simi és simi és simi. Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan megszelídül. Csak egy pöccintés kellett és totál kis kezesbáránnyá változott. 
A fogával mintha nem lenne most baj... egyik nap úgy ropogtatta, valamit csinált magának, az is eszembe jutott, hogy lehet, hogy az ínyébe állt bele valami, ami már nincs ott? Mert napok óta nem turmixolom már neki a kaját, eszik rendesen. 

A MókaKépű kapja azt az antibiotikumot, amit Herkules nem volt hajlandó bevenni és neki is 2 nap alatt majdnem teljesen lelohadt a pofija. Nem tudom mi történt vele, szerintem valami gennyedt a fején, mert egy időben iszonyú büdös is volt. Karácsony előtt és két ünnep között is próbálkoztam megfogni, mert akkor volt a legborzasztóbb, de esélytelen volt. Egyszer sikerült őt beemelnem a verandára, be akartam tenni a hordozóba, de olyan cirkuszt rendezett, hogy végül elengedtem. Kiugrott az ablakon és aztán került, mint ördög a tömjénfüstöt. 
Most úgy tűnik talán ő is rendbe jön, pedig akkor magamban elengedtem, hogy akkor sajnos neki vége lesz, de ezeknek tényleg rengeteg életük van. 

Ha Herkulessel túl leszünk a műtéten, akkor utána a Nyenyerét akarom elvinni ivartalaníttatni és keresek neki gazdát. Valahogy meg kell szabadulnom tőlük, de azt hiszem az egyetlen járható útja az lesz, ha előrefelé menekülök, rendbe hozatom őket és szerzek nekik gazdit. 
Herkulónak nem biztos, de a Nyenyerének szeretnék, mert nagyon aranyos cica, már nem óbégat annyit, lassan megtanulja, hogy ő is kap enni, nem kell elzabálni mások elől (bár rémesen falánk).
Aztán majd sorban, a MókaKépűnek is szeretnék gazdit, mert ő meg maga a zen. Annyira jó a cica kisugárzása, hogy az ember megnyugszik mellette. 

Azt hiszem a legnehezebb a MosogatóCicával lesz, mert ő nagyon nagy. Őt végképp nem tudom, hogy raknám be a hordozóba (ivartalanítás végett) és hatalmas is a cica, nem tudom ki vállalná be. Pedig olyan szép, ő egy brit rövidszőrű, kék cica. Ha igazán kikupálódna, egy csoda lehetne. 

Itt van a banda, jól összejárták nekem az ablakot, de van festékem, majd tavasszal kijavítom és a szélére akarok kirakni mozaikot is. Illetve a kóborbanda tavasztól el lesz szoktatva innen, majd az udvaron lesz a kajálás.

Ez pedig Elza a bungijában, olyan jókat alszik benne. :) 

  Az én nyelvem pedig meglepően sokat javult két nap alatt, csak a kilógó varratok zavarók. Azt mondta az orvos, hogy ne használjak csodaszereket, nem is kenegettem vagy öblítettem semmivel, de ittam lándzsás útifű teát. Nem öblögettem vele, csak megittam, de az útifűnek nagyon erős sebgyógyító hatása is van, szerintem az használ. Eddig úgy tűnik, hogy megmaradok. 
Enni persze nem tudok, csak folyékony dolgokat készítek, cukkinikrémleves, brokkolikrémleves, nagyon híg krumplipüré, forró csokoládé langyosan meg ilyeneket eszem. 
Egyébként az ember nem is gondolná, hogy mennyi mindenre kell a nyelve hegye. 

Tegnap nem volt időm reggel a CicaÚrra, ki is lógott és nem evett semmit. 
Amikor hazaértem, itt várt az ajtónál és persze, hogy az volt az első, hogy elkészítettem neki a gyógyszert és a kaját. Most a kajafalatokba rejtettem a gyógyszerét. 
Nagyon érdekes volt, mert rögtön bejött velem a pincébe és amikor kijöttem esze ágában se volt neki is kimenni, azt hiszem hideg volt kinn reggel óta. Így legalább rájön, hogy milyen főúri helye van benn a melegben és nem érzi kényszernek. 
Kicsit meg voltam ijedve, mert a kajához viszont nem nyúlt, ezért gondoltam viszek neki másfajtát, de mire lementem, megette az egész előző adagot gyógyszerestül. Nagyon örültem neki! 
Amikor kijöttem, nem akart újra kiszökni se, pedig vissza is mentem a madáreleségért is, mert ott felejtettem, de akkor se akart kilógni. 

Rászoktam, hogy este is megtöltöm az etetőt, hogy korán reggel rögtön legyen a madaraknak is kaja, most már nagyon sokan vannak benn a kertben. Tegnap, azt hiszem meggyvágót is láttam, de nem vagyok biztos benne, csak egy pillanatra láttam, de a színe és a mérete alapján annak tippeltem. Viszont az idén hiányolom a fakopáncsot, olyan sokan voltak itt, de mostanában nem látom, hallani is csak ritkán. 

Egyébként nagyon átérzem a Cicaúr helyzetét, most nekem is bajom van az evészettel, levettek tegnap a nyelvemről egy fibrómát (vagy valamit, ami annak néz ki). Pont a nyelvem hegyén volt és állandóan megharaptam, de most a műtét után borzasztó. Két öltéssel össze van varrva a nyelvem hegye, nem tudok enni semmit, még inni is alig. Szorítanak az öltések, be van gyulladva, duzzadva és fáj is.
Kínomban forró csokoládét ittam (persze azt se forrón), estére meg krumplit sütöttem és nagyon összetörtem, egészen pépesre, de nem tudtam megenni, semmi se jó. 

El fogják küldeni szövettanra amit kivágtak, hát remélem, hogy nem "homár", mert akkor nekem kampeca.
Én - ilyen értelemben - nem vagyok egy nagy küzdő típus és nincs bennem az az "élni kell" vagy "élni muszáj" akarás (hiedelem) sem.  Ha úgy adódna, a kemóban sem hiszek, ahogy a sugárkezelésben sem. Sok mindenkit láttam a környezetemben végigmenni ezeken, szerintem nem lett hosszabb az életük, mint azok nélkül lett volna, de hogy minőségében sokkal rosszabb lett, az biztos.
Arról nem is beszélve, hogy a rákos betegeknek soha nem adják meg az orvosok a gyógyultság érzését, folyton ellenőrzik, hogy kiújult-e, állandó félelemben élnek (tartják őket) a betegségtől. 2 éve halt meg egy kolléganőm 43 évesen, akit nagyon kedveltem. Túl volt a mágikus 5 éven, minden kontrollra elment, semmit nem találtak nála, aztán egyik kontroll vizsgálattól a másikig egyszer csak totál áttétes lett és nemsokára meg is halt. Milyen gyógyítás ez? 

Azért remélem nem lesz baj, ki gondoskodna akkor a macskanépről, főleg Böbikéről?  És még a kertemet se hagynám itt szívesen, szeretném látni, ahogy felnő, de azért úgy vagyok, ha menni kell, akkor menni fogok. Azt nem állítom, hogy nem vagyok beszarva, mert be vagyok, talán egy kicsivel jobban is a kelleténél és most rémeket is látok, de összességében, ha menni kell, akkor nem úgy fogok, hogy előtte még hagyom agyonmérgezni magam (gyógyítás címszó alatt). 

Valójában egyébként ez a dolog jó is valamire, mert arra késztetett (már hónapok óta nézegettem a valamit a nyelvemen), hogy átgondoljam a dolgokat, az életemet, hogy mit bánnék meg, ha most meg kéne halnom és ennek a gondolatnak a mentén azt hiszem alaposan át fogom rendezni az életemet.