Tegnap egész nap nem volt itt, sőt már tegnapelőtt sem jött megenni a második ebédjét, amit furcsálltam. Ilyen még nem volt mióta idejár kajálni. Egyszer volt olyan, csak délután 3 körül jelent meg, de hogy egy egész napra felszívódjon, ilyen nem volt. És ma reggel sincs itt. Itt szoktak feszíteni az ablakban már reggel hatkor. Elza itt is volt, de Herkuló nem jött...

Most egészen odavagyok. Még próbálok reménykedni, mert a macskák állítólag napokra is felszívódhatnak, de Herkuló nagy zabálógép, nehezen tudom elképzelni, hogy neki valami fontosabb legyen a tele hasánál. Pedig már itt lakott lenn a dobozban, amit készítettem nekik, jó téliesített, meleg helyet. Szeretett benne lenni a Nagy Fekete Kandúr Bandim. Még csütörtökön itt vigyorogtam rajta amikor kimentem, ő meg ott volt a dobozban és kidugdosta a fejét, hogy lássa el kell-e szaladni. Mert nem volt még szelíd, az udvaron nem hagyta magát simizni, csak kajánál az ablakban. Úgy dugogatta a fejét, mint azok a tengeri akármik, amik sziklazugokban élnek és néha kibújnak. Szóval emiatt a gondolat miatt nagyon vigyorogtam Herkulón, annyira aranyos volt ahogy nagy érdeklődőn nézegetett ki a fekete pofijával a dobozból. 

Herkules volt az első cica, akit etetni kezdtem, csontsoványan  mászkált itt a környékben, én meg mondhatni, a hasánál fogva fogtam magamnak egy kandúrt. :))))

Nagyon remélem, hogy még hazatalál, nehezen akarom elhinni, hogy csak egy kb. fél év jutott ennek a cicának a jólétből.  Herkuló életem első cicája.

Tudom, hogy ezek a vadcicák gyorsan fogynak, mert sok mindennek ki vannak téve. Vagy ők fognak meg valamit, vagy őket fogják meg. Itt járkál a róka is, autó is elütheti, kutyák is elfoghatják, verekedhet másik macskával és beteg is lehet. Annyi minden lehet és nem tudom mi van vele. 

Herkulesnek nem volt igazán szép a szőre, épp a minap nézegettem, hogy nem nő a szép téli bundija. Pedig amit tudtam megtettem, megkapta a féreghajtót is. Meg is hízott rendesen a kajától, mert jött ám mindig enni! Az első kaja, amit itt kapott sertéspörkölt volt, amiről azután olvastam, hogy a cicák nem nagyon ehetnek sertéshúst, főleg nyersen. Nem is jött utána 3 hétig a macskának színét se láttam, de akkor határoztam el (ez május környékén lehetett), hogy idecsábítom. Vettem egy csomó cicakaját és amikor legközelebb megláttam az úton battyogni, akkor szóltam neki és tudta. Megértette, hogy neki szólok és azt is hogy jöjjön ide. 

Bejött az udvarba és hátul felmászott a tetőre és onnantól zitt evett. Eleinte csak reggelizett és vacsorázott, aztán később már ebédelt is, majd bevezettük a második reggelit és néha a második vacsorát is. Akkoriban Micának vagy Micónak hívtam, a Herkules név később jött. 

Szépen kigömbölyödött a macska, időnként egészen röhejes volt, ahogy felkapaszkodott a nagy testével a faoszlopon a tetőre, na és a lemászás se volt eccerű akkora pocakkal. :)))) 

Nagyon remélem, hogy előkerül. Ha baja van is és valahol a sebeit nyalogatja, vannak tartalékai, amiből megél a macska. Nekik 9 életük van és nagyon remélem, hogy Herkuló nem az utolsót használta el... éppen, amikor otthonra talált végre. 

Ez a múlt héten készült, itt még megvan az egész bandám:

Nah, így jártam. Bementem a Pennybe és vesztemre megint lehetett krizantémokat kapni, és fekete hunyort is. Nem állítom, hogy a legszebbek, sőt még azt sem, hogy szépek, de majd a kertben gatyába rázódnak. Némelyikről az se látszik, hogy milyen lesz, mert még nem nyílt ki. 

És ilyenjeim még nincsenek. Úgy néznek ki a bimbók. Persze ebben is benne van, hogy nem is áttelelősek, de majd tavaszra kiderül. A puding próbája, hogy megeszik-e. 

Nem azért teszem ki a fotóikat, mert érdemes mutogatni, hanem, hogy majd tavasszal emlékezzek rájuk és keressem, hogy kihajtanak-e.

A hunyor az összes közül a legszebb volt, ennek a levelei legalább épségben voltak és nem elszáradva, nagyon remélem, hogy megmarad. A fekete hunyor egy csodálatos növény, télen virágzik... és ezzel ez a példány nyitja meg a hunyorok sorát a kertemben! 

Lassan elfogynak a mindennapi bejegyzések, pihenőre vált a természet  és vele együtt a kert is. Egy kicsit lehet, hogy pihenőre váltok én is. Majd meglátom mennyire lesz témám, kedvem írni. 

Persze télen is vannak gyönyörűségek, hó, zúzmara, madáretetés... de napi témának ez kevés. Lesz pár hónap tervezgetés, amiről majd lehet, hogy írok is, de picit el akarom engedni a teendőket és a listákat. A kihúzgálást, hogy mit csináltam meg és mit nem. El akarom vetni magam kicsit a fotelben, leülni a TV elé, élvezni a meleg szobát és pihenni. Lustizni. Úgy tűnik a téli visszahúzódás nálam is megkezdődött, hogy aztán meddig tart, az majd kiderül. 

Persze vannak terveim, pl. köveket akarok még gyűjteni a sziklakerthez, mert már most látszik, hogy túl pici és nekem túl sok tervem van az ültetéshez. vehetnék is, de akkor muszájmelóvá változna az egész projekt, azt meg nem akarom. Mert akkor idehoznának egy kocsi követ, amitől nem férnék és azonnal építeni kellene, ha pedig hozok pár övet és berakom, akkor elkezd alakulni. Az ilyen módon épített dolgok nekem jobban bejönnek, jobb ötleteket hoznak, mert szinte maguktól épülnek, alakulnak. Odakívánkoznak, ahová nem jutott és akkor az ember megy és szerez még hozzávalókat. És a növények is alakítják, ahogy jönnek, ahogy találok olyanokat, amikre vágyom, úgy épül az egész. Alakítja, elkéri a kertben a saját helyét. Így szeretem, nem a műkertet, de ezt már többször is írtam.