Mátra alján, falu szélén...

2020\07\18

Orvosi zsálya

A zsályákat tavaly ültettem magról a szabad földbe és nagyon szépen kikeltek és őszre egész komoly, erős növényeim lettek belőle. Nem kellett sokat aggódnom, hogy a telet átvészelik-e. Megőrizték télen is a lombjukat, jól látszott, hogy egészségesek és tavasszal szépen fognak hajtani. Hajtottak is, hatalmas virágözönt hoztak, nagyon szép volt és mos is nagyon szépek. 

20200530_182613_k.jpg

Miután elvirágoztak, jól megmetszettem őket, nem engedtem, hogy magot hozzanak és ettől úgy bedurvultak, hogy igazi dzsumbuj lett belőlük, sőt pár ágán most éppen másodvirágzik. 

Sok ágat letörtem belőle, mert anyukám szereti a teáját inni, állítólag nagyon hasznos izzadás ellen.

Én leginkább a brekfast susage-be használom, aminek a receptjét  USA-ból hoztam. Amikor arrafelé jártam, akkor a szállodákban reggelente ezek a kis kolbászkák, vagy kerek húslapocskák mindenütt ott voltak a reggelinél és nagyon finomak voltak. 

Én kerek, lapos formára szoktam sütni őket, mert így egyszerűbb, de a kolbászka forma a kedvencem, csak hát sosincs rendesen időm rá. Illetve ott kinn bő zsiradékban sütötték ki őket, én sütőzacskóba szoktam tenni, hogy kevesebb zsiradékot fogyasszak. 

Magamtól sose jutott volna eszembe, hogy húst zsályával fűszerezzek, de nagyon finom. 

És nem tévedés, nincs benne tojás és kenyér sem. 

Íme a recept, csak össze kell keverni a hozzávalókat, megformázni és kisütni:

 

BREAKFAST SAUSAGE

 

Fél kg sertéshús
1 teáskanál zsályalevél
1 teáskanál kakukkfű
2 teáskanál barnacukor (én kőmozsárban szoktam beletörni egy barna kockacukrot)

édeskömény (ezt is össze szoktam törni, nem pépesre, csak darabosra)
vörösbors pehely
feketebors
fokhagyma
füstölt paprika (ha nincs itthon, akkor simán kihagyom) 

Recept Fűszernövények Veteményes Orvosi zsálya Breakfast susage

2020\07\17

Madáretetés tanulságai

Rengeteget olvastam mielőtt etetésbe kezdtem, de sok dolgot nem találtam meg, amit viszont a téli etetés során tapasztaltam.

Nem tudom kik írják azokat a cikkeket, de nem hiszem, hogy etettek madarakat valaha is.

Először is, aki madáretetésbe kezd, annak számolnia kell azzal, hogy valójában nem elég némi (egy-két marék) eledelt kirakni, főleg a leghidegebb napokon és akkor sem, amikor hó van. És tavasszal se szabad abbahagyni az etetést, mert éppen tavaszra ürülnek ki a természetben is a tartalélok és ha nagyon hideg van, mint az idén még áprilisban is volt, akkor a madaraknak nincs mit enniük. Tavaszra sokkal több madár jött be a kertbe, mint a tél folyamán. A tél folyamán főleg széncinkék, barátcinegék és verebek lakmároztak nálam és a csuszka(k). Február vége felé viszont megjelentek a meggyvágók is, bejöttek a harkályok is, illetve egész télen benn voltak a lehullott és ott hagyott apró dió miatt a szajkók is, de ők nem jártak az etetőre.

A nagy áruházakból sajnos már januárra eltűntek a madáreleségek (már a normálisak), de szerencsére a terményboltokban végig lehetett magvakat kapni. 

Számítani kell arra, hogy a madarak zabálnak, mint a disznók. Amennyit kiraktam nekik, annyit ettek, tehát a madáretetés nem olcsó, ezért is érdemes végiggondolni, mert abbahagyni rosszabb, mintha valaki el se kezdi.

Nem szabad abbahagyni az etetést, mert a madárkák számítanak arra, hogy az etetőben nekik van étel és ha akár egy nap is kimarad, akkor könnyen elpusztulhatnak, hiszen olyan picik. Egy kis cinke csak pár deka a tollaival együtt is.  

Nálam a télen elfogyott kb. 25  kiló fekete napraforgómag, 10-15 kilónyi egyéb vegyes mag, és rengeteg (nem számoltam, de 50-60 db. cinkegolyó is.

Arra is érdemes figyelni, hogy míg a cinkék meg tudják törni a napraforgót, a verebek viszont nem. Ők sokkal apróbb magvakat esznek (pl. kölest, de az étkezésre használt köles, amit mi is eszünk, az nem kellett nekik) és ha nem találnak maguknak való falatot eleget, akkor csak kiverik a napraforgót az etetőből.

Ez azért sem jó, mert akkor a madárnépek a földön eszegetnek és könnyebben elkapja őket a ragadozó madár vagy a cica. Itt falun rengeteg macska mászkál, vadak, maguknak vadásznak és bizony a madarakra is fáj a foguk. 

Egyébként az etetőt is olyan helyre kell tenni, ahol sűrűek az ágak, de még mi is hozzáférünk, a ragadozó viszont nem tud berepülni, mert akkor odaszokik és szépen összeszedegeti a madárkákat, miközben esznek. Én is átraktam az etetőt, mert egyszer láttam berepülni egy kis ragadozót, mint az ágyúgolyó úgy jött, az hittem nekem fog ütközni, de nem igazán törődött velem, mintha ott se lettem volna.

Az eledelekkel kapcsolatban az a tapasztalatom, hogy amiben kukorica is volt és gabonaszemek, vagy borsó, azokhoz a  madarak hozzá sem nyúlnak, kilökdösik az etetőből és ott hever a földön, a rágcsálók meg bolondok lennének nem idejönni és megenni. Lett is patkányom tavaszra... de erről írtam az előzőkben. 
Ebből az a tanulság, hogy ősztől másutt fogom etetni a madarakat, mert amúgy is nagyon nagy szemetet csinálnak és magam fogom keverni az eledelt nekik, nem veszek ilyen vegyes vacakságokat. Sajnos valahol, valamelyik vegyes magvas csomag szennyezett volt parlagfűmaggal is, ezzel most szórakoztam éppen nemrégen, egyesével - mint Hamupipőke - húzgáltam ki a földből a parlagfüveket, nehogy nekem itt magot hozzon és szaporodni kezdjen a kertben. 

A szemetelésük abból áll, hogy a kibontott napraforgóhéjat ott törik meg a fán és aztán az ott hever a fa alatt, bár a talaj később beeszi, de a többi magból pl. kelt ki fű, amit gyomlálnom kellett a virágoskertben, keltek brokkoli palánták is, amiket elültettem és az előbb említettem a kukoricát és gabonaszemeket. Csak pocsékba mentek. 

Nekem az is tanulság volt, hogy az etető, amit a boltban vettem, kicsi. Kevés az eledel, ami belefér, mert oldalt alacsony a pereme, kicsi az alapterülete és nincs benne önetetős rész. Mert ha az ember elmegy valahová pár napra, akkor is kell nekik a kaja. Ezért úgy oldottam meg, hogy az etető négy sarkára, kívül, csavaros kampót csavartam bele és azokra akasztottam fel a cinkegolyókat, volt, hogy mindegyikre kettőt, mert azon elég sokáig el tudnak nyammogni. 

Nekem a szalonna pl. nem vált be. Vettem sózatlan zsírszalonnát (sózott szalonnát nem szabad nekik adni) és megfőztem, de csak azt értem el vele, hogy egy félóra múlva egy nagy fekete macska lapult a szilvafa ágán és próbálta lelopni a szalonnát és persze egyben a madarak is veszélybe kerültek tőle. 

Összességében azt gondolom, hogy az kezdjen madáretetésbe, aki rendszeresen képes etetni őket, ami rászánja a pénzt a rendes (pl. nem penészes, mert azt a madarak se szeretik) madáreleségre és aki megérti, hogy nem róla van szó, a gyönyörködéséről, hanem a madarak védelméről és túléléséről. Ez róluk szól, persze lehet nézegetni is őket, mert tudják ám, hogy kitől kapnak enni és nem bújnak messzire. Tavaszra nekem ott csivitelt a sereg a fejem fölött, amíg töltöttem az etetőt, főleg a barátcinegék, ők nagyon szelídek. A többiek pedig a környező tujákba bújva várták a kaját. Nagyon aranyosak: :)

Sok kis szempár figyeli az embert és várja az ételt és tudják, hogy jól fognak lakni. :) Szeretem őket. 

A nyáron fogok készíteni egy sokkal nagyobb etetőt, aminek a közepében lesz önetetést biztosító rész, ami legalább 1,5-2 literes. 

Kitaláltam azt is, hogy az etetőt hogyan tudom könnyedén felhúzni a fára és leengedni, de erről majd írok egy külön bejegyzést, fotókkal.  

Állatok Madáretetés Kertlakók

2020\07\16

Így lesz az embernek 3 macskája

Macskailag teljesen lemaradtam... a történésekkel. 

Szóval a MacskaCicó neve Herkules lett (kandúrka) végül és szorgalmasan jár hozzám kajálni ide hátra a tetőre, sőt már válogat is! A száraz kaja nem annyira menő nála, de azért befalatozza, amikor nem kap mást. Egész nap éhes, még hatszor is eszik és már nem szalad el. Na jó, ha fél méternél közelebb megyek akkor az udvaron elszalad, de az ablakban az etetésnél már volt bajuszérintés és ma megtört a jég is (vagy ki tudja), de amikor a vacsit raktam ki neki, akkor végighúzta az arcát a kezemen és ettől úgy megijedt, hogy megkapott a karmával. csak egy karommal, mintha egy pici tűszúrás lenne. 

dscf7525_k.JPG

De ez csak az egyik történés ami megesett, hogy ez a Cicó (sokáig Micának hívtam) végül teljesen ide szokott. 

Egy vasárnap reggel éppen mentem ki kaszálni a kertbe és kit látnak szemeim? Egy pici cica ott ácsorgott a fűben. 

20200614_124817_k.jpg

Egészen pici volt, kb. 4-5 hetes, imbolyogva tudott csak menni és még a szeme is kék volt. Kis foltos manó! El lehet gondolni, a frász is kitört a gondolatra, hogyha  nem veszem észre a fűben, le is kaszálhattam volna... és hát persze, hogy behoztam. A verandán csináltam neki egy dobozt, puha rongyikkal és akkor még hűvösek voltak az éjszakák is, ezért egy vizes flakonba forró vizet töltöttem neki és becsavartam rongyba, ahhoz bújt éjszakára. 

Summa summárum, a Baba nálam maradt, (aki most már Böbe) most éppen itt őrjöng a szőnyegen, pedig egész délután kinn játszott az udvaron. Soha nem fárad el. 

Na és mert 3 a magyar igazság, megjelent egy nagy, ösztövér cica is az ablakban kajálni, sajnos nőstény cica, teljesen vad, de a kaját azért elfogadja, pontosabban kiteszem és miután eltűntem a színről, de legalábbis becsuktam az ablakot, akkor eszik. Annyira sovány, annyira kóbor, lepusztul a bundája... de az arca! Gyönyörűségesen szép cica! Majd ő is ki fog kupálódni, ahogy Herkulesből is igazi tekintélyes kandúr lett.

dscf7519_k.JPG

Bár... a lepusztultságot tekintve Herkules is ugyanígy nézett ki, most meg már Ghróf Úhrrr! Fényes bundi, jó húsban van, nem kövér, de már nem is csontikollekció.

Hát így lettek hárman a macskáim, két VadMicó és a Kölyök. 

Megvoltak a találkozások is, aminek örülök, senki nem bántott senkit, viszont a Kölök olyan bolhás lett, hogy alig győztem kiirtani belőle és most a lakás is le van fertőtlenítve teljesen. 

Állatok Herkules Böbe Kertlakók MacskaCicó Ösztövér Cica

süti beállítások módosítása
Mobil