Mátra alján, falu szélén...

2021\09\19

Büdös vasárnap

Úgy tűnik az utóbbi napok a büdösség jegyében telnek.

Ma nem a cicó tojt be, hanem sikerült szénné égetnem a sült húst. Illetve hát...ez most már valami elszenesedett akármi. Kimentem a kertbe és megfeledkeztem a húsról, amikor eszembe jutott, akkor már késő volt. Nem is húst sajnálom, hanem azt, hogy tele volt füsttel az egész lakás... nem tudom meddig lesz ennek szaga. Minden tárva-nyitva van pedig. 

Most ecetes vizet forralok, mert azt olvastam, hogy az kiűzi az égett szagokat. Nem szeretem az ecet szagát, de ennél ami van, bármi jobb. Azt hiszem már megint cukkinit fogok enni... vagy sült krumplit.

Viszont a kertben összekötöztem megint egy csomó kivágott bokorágat, amikor jönnek legközelebb a zöldhulladékot elszállítani, csak ki kell tennem. 

Kiástam a rebarbarákat is, mert rossz helyen voltak és túl sok volt belőle, nem kell ennyi. Így is maradt egy hatalmas, illetve az egyik kiásottat lehet, hogy elültetem, bár nem használok annyi rebarbarát. Ott, ahol voltak, szegélyként kövek fognak bekerülni és folytatódni fog a sziklakert. Beraktam 3 lépőkövet is a bontásnál talált kövekből, hát... kicsit szedett-vedett, de majd amikor arra is lesz pénzem, akkor szépen kicserélgetem őket. 

Bevittem az utolsó doboz maradék járólapot is, vannak benne töröttek, nem tudom nem a saját súlyuktól törtek-e össze, ahogy egymásra voltak rakva. Az utolsót már nem fektettem a többire, hanem nekitámasztottam a többinek. Ráadásul azok kerültek alulra, amik eddig fölül voltak, remélem nem törik el több, de én már meg nem mozdítom, mert nagyon nehezek. A derekam többet ér, mint a járólap.

***

Elkezdtem kilapátolni a  komposztot is a komposztáló dobozból, mert ott volt a lebontott ól mellett és ott betonozni fognak. A még nem kész részeket talicskába raktam és eltoltam hátra a nagy komposzthalomra a bokrok mögé, ahol nem látszik. Az alján pedig kész komposzt volt. Hihetetlenül jó nedves, zsíros talaj, aminek egy részét már  nagyon szétmorzsálták a giliszták. Nehéz volt kihordani, mert súlyos a nedvességtől és azt is mondták, hogy nem érdemes a talaj tetejére rakni, de most odaraktam, mert az előkertbe vittem ki és kiterítettem. Ott  egyelőre nem lehet beforgatni, mert minden tele van hagymásokkal. Arra most nincs időm, hogy kiszedjem a hagymákat, beleássam és visszarakjam a hagymákat. Majd jövőre, akkor úgyis fel fogom szedni fokozatosan a hagymásokat, ahogy elvirágzás után lehet, mert át akarom szervezni az előkertet. 

kk_img_20210919_122408.jpg

Átvittem a komposztálódobozt egy másik helyre. Az igaz, hogy gyorsan rá is jöttem, hogy ott nem lesz jó, de egyelőre ott marad. Nincs kedvem ma többet vacakolni vele. 
Micsoda találmánya ez a természetnek, hogy minden visszaalakul földdé. A föld táplálja és gyarapítja a növényeket, aztán a föld visszaveszi és a növényt és a növény gyarapítja a földet  és körbe-körbe. Csodálatos dolog ez! És olyan más valóban a kezembe fogni azt a tiszta humuszt, mint csak úgy tudni, hogy ez a körforgás létezik. 

Raktam be további lépőköveket is és tovább építettem a sziklakerti rész oldalát is. Találtam nagy méretű régi téglákat a bontott téglák között azokat raktam be. Nem olyan egyszerű simára kaparni a talajt alattuk, nem is tudom meddig tartanak majd, némelyik billeg picit, de egyelőre ez a próba, aztán a többi részre majd úgyis hozok lépőköveket. Ki kell tanulnom, hogy tudom jól lerakni őket és azt is megnézem, hogy mennyit süllyednek majd. Biztos van ennek is valami csíziója, csak rá kell jönnöm. 

Egész klassz kis kerti ösvényem lett belőle, mellé kiültettem a phloxokat, az enciánt és az újonnan keletkezett, kövek közötti résekbe is tettem borsos varjúhájat és pár fajta kövirózsát, azok majd megfogják a földet és nagyon szép lesz az ösvény, amikor benövi az élet. :) 

Ezek pedig előtte-utána képek: 

kk_img_20210918_163341.jpg

kk_img_20210919_155901.jpg

Tennivalók Komposztálás Új ösvény

2021\09\18

MégújabbDudvák

Nem tudtam ma se elmenni a kertészet mellett, anélkül, hogy be ne tértem volna. 
Igazság szerint vettem 2 hatalmas (de nem egyforma méretű) műanyag cserepet, mert amikor kész lesz a terasz, azonnal akarok oda dézsás növényt tenni. Olyat, ami áttelel. Így aztán betértem a kertészetbe és bambuszt akartam hozni, de csak egy fajta volt és nagyon drágának találtam. Viszont üres kézzel én ilyen helyről az tuti, hogy nem jövök ki, képtelen vagyok rá. :D :D 

Szóval hoztam egy fenyőt, ami kb. 3 méteresre nő és nem nagyobbra és később gömbölyded lesz a formája. Két kúszó phloxot, mert sajnos a phloxom kiszáradt az idén, ebből okulva nem a régi helyére fogom őket ültetni. Annyi reményem még van, hogy esetleg a magját elhullatta az előző és abból is kel majd ki valami. És egy további szép pozsgás kövidudvát, aminek elfelejtettem a nevét, (valamilyen varjúháj) de majd kinyomozom valahogy. Az ötödik növény a képen a szibériai encián, aminek még keresem a jó helyét. 

kk_img_20210918_163429.jpg

Tegnap pedig az történt, hogy a Böbe bekakilt. Ilyen még sose volt, itt van neki az alom, nem nagyon használja, de ha mégis kell, akkor eddig mindig oda vonult be. Azt hiszem valami baja volt a kis belecskéjének, biztos evett valamit valahol, mert napok óta fel volt puffadva és nagyon büdöseket eregetett itt benn is. De tegnap mikor késő délután hazajöttem, azt hittem elájulok, mikor beléptem a lakásba. Gyorsan kinyitottam az ablakokat és láttam, hogy egy pici kaki volt a földön. Feltakarítottam, felmostam, ablakok nyitva és azzal meg is nyugodtam. De csak éreztem a szagot, erre gyújtottam egy füstölőt, mert azt hittem csak az orromban maradt a szag, de csak éreztem a büdöset. Elkezdtem körbejárni, és sikerült is lokalizálni a helységet. Nagy nehezen megtaláltam a rakást az íróasztal alatt. Megint takarítás, felmosás, szellőztetés, füstölés... szerencsére kiment a szaga. Remélem nem lesz ilyen többet. Azt hiszem az lehet az oka, hogy az alomtálcája az előszobában egy ülőke alatt van, csak Böbi közben megnőtt és már nem kényelmes neki oda bebújni. Muszáj lesz új helyet találni az alomnak, vagy egyszerűen csak kihúzom onnan, amikor elmegyek itthonról, ő meg benn marad, mert amúgy meg kikéredzkedik a cicó és általában kinn is végzi a dolgát, csak most beszorult szegénykém. Pedig mikor elmentem itthonról, ki akartam őt paterolni, de olyan hisztérikus nyávogást rendezett, hogy végül hagytam.

Ma pedig csodaásóvilláztam egy nagy darabot, kiszedtem belőle a füvet is, aztán bezavart az eső... de azért egész szép darab meglett. És kiszedtem a tomatillokat is, illetve egy csomó tököt, cukkinit, fokozatosan ki fogom üríteni a veteményesben az ágyásokat, ahogy egyre jobban őszre fordul az idő. 

kk_img_20210918_162354.jpg

kk_img_20210918_162651.jpg

 

Böbe Csodaásóvillázás ÚjDudvák

2021\09\17

Kandúrtest, végső terv és végreeső

Herkuló rájött a simizés gyönyöreire. :) Most már szabályszerű szertartás lett a reggeli és az esti simi az ablakban, persze az udvaron még mindig elrohan tőlem. Viszont az ablaksimi, az nagyon megy neki! Mindenét lehet most már, még a hasát is, attól le akar feküdni, de a párkányon nincs hely, ezért vonaglik, belém fúrja a fejét és mindent csinál, amit csak bír, hogy élvezkedjen. Imádom azt az izmos kandúrtestét simizni és gyömöszölni, végre tettünk egy újabb lépést  a megszelídülése felé. Másfél év... ennyi idő telt el azóta, hogy idecsábítottam őt és elkezdtem etetni. Eleinte csak Micának hívtam őt, akkor még nem volt itt se az Elza, se a Böbe. Aztán olyan gyorsan hárman lettek, hogy csak kapkodtam a fejem, pedig eredetileg csak ez az egy kandúrcicó volt a cél, ő is egerészés végett. 

Ma reggelre végre esett az eső. A kert szempontjából nagyon fontos, ugyanakkor várhatott volna már pár napot. Hétfőn jön a kőműves és csinálja a teraszt, a fal meg éppen ázik. Ámbár letakartam a tetejét, voltak itt még el nem dobott linóleumdarabok, most nagyon örülök, hogy nem szabadultam még meg tőlük, mert le tudtam velük takarni a fal tetejét. Ahová nem jutott, oda palát raktam. 

A végső terv az lett, hogy a lebontott ól helyére terasz készül. A terület bő 25 nm, csodálatos teraszom lesz belőle. A hátsó (telekhatároló) falat megtartjuk, magasítjuk. Az oldalon keletkezett lyukat (eddig deszka volt ott, nem volt rossz, de lebontottuk a darazsak miatt) befalazzuk. A kinti WC helyiség falait megmagasítjuk, kap tetőt a leszedett és jó cserepekből. Az összes falat levakoljuk, kap valami vízszigetelő lábazatburkolatot (vagy vakolatot?). Kinéztem olyan kis szemcsés, gyöngykavicsos kinézetűt, sokféle színben kapható. 

Ki lesz alakítva a lejtése, lesznek folyókák, hogy a víz elvezetődjön, amikor esik az eső vagy olvad a hó. A szélein szegélykő lesz és persze le lesz betonozva, aztán a burkolást majd meglátom. Bár így a szegőkő nem is biztos, hogy kell, mert akkor a burkolat ki fog belőle emelkedni és nem lesz szép. Ennyi. Nyitott lesz, közel U alakú (az egyik szára rövidebb) fal lesz körülötte, védett és meghitt tér lesz a kertben. Majd veszek szép dézsákat és beültetem növényekkel, amik nem fagynak ki könnyen és kinn is maradhatnak télen is, mert egyrészt nincs hol teleltetnem őket, másrészt a kihúzgálom-behúzgálom melóba nem akarok beleszaladni. Na jó, legfeljebb egy angyaltrombitával, de még átgondolom. Azt hiszem egyébként, hogy bambuszok lesznek, valami bazi nagy dézsába legalább tudok majd ültetni óriásbambuszt is és így nem kell attól félnem, hogy bambuszerdővé változik a környék. 

Tegnap megjöttek az ÚjDudvák is, ki is ültettem a hegyi encián kivételével, őt még nem tudom hová tegyem. A hátsó sziklakert környékére kéne tenni, de ki akarom onnan ásni a rebarbarákat, mert nem szeretem őket ott. Túl nagyok. A másik a kis cukorsüvegfenyő, ami még nem találta meg a helyét, érdekes, de vannak növények, amik azonnal odakívánkoznak egy helyre és vannak, amik nehezen találják meg a helyüket. Majd megfigyelem, hogy megmaradnak-e. Azt hiszem nekem leginkább szárazságtűrő növényekre kell berendezkednem. 

Vannak vízigényesek is, de igyekeztem őket egy helyre ültetni, így ha öntözni kell, akkor együtt kapják a vizet. Ilyenek a páfrányok, az astilbe, a hortenzia, a kakasmandinkó, sőt még a sisakvirágot is közel ültettem hozzájuk. 

Érik a szőlő is, még a metszetlen részeken (nem értem el) is van termés, az igaz, hogy kicsi fürtök és a virágok is élvezték ezt a szeptemberi jó meleget. A kis sárga dália is kipofásodott, mint a kölyökgólya, egész nagy bokor lett belőle. Az árnyékliliomnak pedig olyan isteni illata van, hogy még fogom szaporítani elől is, egyébként is impozánsak a levelei is.  

kk_img_20210913_073315.jpg

kk_img_20210913_073327.jpg

kk_img_20210831_072619.jpg

kk_img_20210912_111149.jpg

 

Herkules Terasz terv

süti beállítások módosítása
Mobil