Mátra alján, falu szélén...

2021\11\18

Napelemes lámpa - Első fejezet

Fel akartam tenni a terasz falára a napelemes lámpát és persze magát a napelemet. Nem szeretek fúrni, mert sose oda kerül a lyuk, ahová pontosan akarom, én nem is tudom, hogy lehet-e egyáltalán. 
Mindenesetre, kivittem a ceruzát és a vízszintezőt és megrajzoltam a falon a vízszintes vonalat, aztán ahhoz igazítva berajzoltam a lyukak helyét. 
Összesen 7 lyukat kellett fúrnom, mert egyiket 3, a másikat 4 csavar fogja tartani. 

7 nyomorult lyuk... ehhez át kellett húznom a másik oldalba az egyébként "begyógyított" hosszabbítót, ami a szivattyúnak van kinn. Ki kellett vinni még egy hosszabbítót, a fúrót, a fúrószálakat, a tipliket a zsebembe tettem. 
Annak is utánaolvastam, hogy (több helyen is írják), picivel kisebb fúrószállal kell fúrni, mint a tipli, no most ez úgy hülyeség, ahogy van. Nekem 10-es tiplim volt és végül a 10-es fúró volt a jó téglafalnál. Úgy pont passzol a tipli a lyukba. 
A tiplik beütéséhez kivittem egy kalapácsot, aztán be kellett még mennem egy fogóért is, mert az egyik tipli széttört, amikor beütöttem, mintha üvegből lett volna. Nem volt jó az első fogó, ezért fel kellett menni a lakásba a kombinált fogóért, hogy ki tudjam szedni a lyukból, de még így is rá kellett fúrni, hogy az összes darabja kijöjjön. 
Aztán ki kellett hozni a lámpát is, hogy hozzánézzem a lyukakhoz, mert az egyik lyuk picit elmászott a vízszintestől... aztán az egészet elpakolni. 

Mindezt 7 lyukért... jó sok időbe telt, jó sok szerszám kellett hozzá, jó sok mászkálás ki és be  és akkor még nem is tettem fel a lámpát, mert a napelemhez még kell két csavar anyával (nem adtak hozzá), amivel a napelemet a tartókarhoz rögzítem, kellenek alátétek, mert nagyobbak a lyukak a tartóvasakon, mint a csavar feje. Ezt se értem teljesen, mert szerintem a világon nincsen akkora fejű csavar, ami azoknál a lyukaknál nagyobb lenne. Még jó, hogy maradt egy rakás nagy alátétem vagy a tetőszerelésből vagy a polikarbonát lemezhez adták, már nem emlékszem. 

Szóval kicsit befáradtam ezen a 7 nyavalyás lyukon, na! 
És - ugye - a végére besötétedett, szóval ebből az a tanulság, hogyha fel akarsz tenni egy nyamvadt lámpát és ehhez szükséged van 7 lyukra, akkor bazmeg fogjál hozzá korán reggel, vagy keríts egy inast, hogy meglegyen a szerelés mire eljő az este. Azt hiszem ebből azért átmegy az, hogy az összes puttonyom már most tele van, pedig még csak a lyukak vannak meg.   :)))))

kk_img_20211116_121317.jpg

kk_img_20211116_121324.jpg

 

Tennivalók 7 lyuk Teraszvilágítás Lyukkaland

2021\11\17

Magról vetett évelő virágok

Írogattam már itt, hogy mennyi, de mennyi virágmagot vettem tavaly télen, illetve az idei év elején január-február tájékán. A Vatera igazi kincsesbánya és többnyire az volt a mag, amit rendeltem, egy esetben nem. A bársonyos kakukkszegfű helyett törökszegfű kelt ki, legalábbis annak néz ki, de majd jövőre kiderül. 

Aztán tavasszal kezdődött a nagy virágültetési láz. Propagátorba ültettem a magokat (soha többé!), majd létrehoztam a virágiskolát, ami csupán egy bő négyzetméternyi hely deszkákkal körbevéve. Viszont arra nagyon jó volt, hogy az aprócska növényeket bele tudtam ültetni és szeparált helyen voltak, nem tapostam őket agyon. Már ami megmaradt egyáltalán, mert a propagátorban nekem valamiért  sosem fejlődnek rendesen a növények. Nem is ültetek többé bele semmit. Maradok a pici cserepeknél, amiket így ültettem, azok közül egy se pusztult el, a propagátorban meg mintha nem bírnák egymás közelségét. 
Lehet, hogy azonos növényeknek jó, mert a büdöskék pl. egész jól bírták, de a vegyesek nem szerették. 

De kezdem azzal, ami rendben van, mert annyival több új virágom lesz jövőre, annyival több szép fotóval. :) 
Az egynyáriakról szedtem magot, szóval esélyes, hogy lesz belőlük valami jövőre is. 

Egynyáriak: Szeplőlapu, Egynyári mézontófű (kék), Fekete búzavirág, Ricinus - piros termésű, Datura lila, Délvirág és Törpe hajnalka - róluk voltak fotók az idén is, kivéve a délvirágot, mert addig nem jutott el, hogy virágozzon. 

Az évelők pedig, amik az idén zömében nem nyíltak még (csak pár): 

Kúszó kék (vagy fehér) harangvirág, (nem tudom melyik lesz, még nagyon pici, remélem nem fagy ki)
Szirti ternye (valami kikelt, de nem ismerem, ez majd jövőre derül ki, hogy végül mi lesz belőle)
Kaktuszvirágú dália és egyszerű virágú dália színkeverék (remélem sikerül átteleltetni a gumóikat)
Évelő rózsaszín vagy fehér léggömbvirág, (ez is pici még, értük izgulok, de kiültetés után növekedtek szépen)
Fehér évelő margaréta (rengeteg lett, hatalmas bokrok, jövőre biztos tele lesz virággal, több helyre is ültettem belőle)
Kokárdavirág színkeverék (ez már a nyár alatt nagyon nagy lett és virágzott is, kettő volt, egy maradt életben)
Kúpvirág Gloriosa Daises (a kúpvirág is nagy lett és virágozott is, többféle is lett, de nem tudom évelők lesznek-e)
Sásbokor - vááá, ezt nagyon várom, hogy jövőre virágozzon)
Kasvirág sárga 
Len virág PIROS, (ez is virágzott)
Rózsaszín szappanvirág,  
Évelő madárhúr,
Napvirág színkeverék,
Szibériai encián, (ő is picike nagyon, 1 kelt ki, de vettem is egyet, így most kettő van) 
Rózsaszín pünkösdi szegfű,
Égőszerelem (ő virágozott, egy picike virág volt rajta, nagyon örültem neki)
Hölgyestike
Macskamenta (a macskák eléggé megkínozták, remélem megmarad)
Sudárzsálya (borzasztó picik maradtak, remélem túlélik a telet)
Deres csenkesz
Bögrevirág
Rozmaring

Ez  nagyon sok növény és még ott vannak, amiket vettem. Nem is tudom, kellene csinálnom egy leltárt a kertről, iszonyú sok fajta virágot összegyűjtöttem már bele. 

kk_img_20211116_121214.jpg

kk_img_20211116_121219.jpg

kk_img_20211116_121223.jpg

kk_img_20211116_121230.jpg

kk_img_20211116_121234.jpg

kk_img_20211116_121238.jpg

 

 

Virágok Magról vetettek leltár

2021\11\16

Lepénykenyerek - puri

Összegyűjtöttem egy csomó keleti - indiai kenyér receptet, amik nem hagyományos kenyerek. Tulajdonképpen a világban nem túl sok helyen esznek ilyen kenyeret, amit mi. És igaz ami igaz, ezek tele vannak tartósítóval és  élesztővel. Nagyon kevés helyen lehet kovászos kenyeret kapni és ami azt illeti, én nem tartozom azok közé, akik a pandémia alatt elkezdtek kovászt nevelni háziállatként. Gondolkodtam már rajta, de csak eddig jutottam, a munka mellett nincs annyi időm, amennyit szarakodni kell vele eleinte. Majd ha nyugdíjas leszek, akkor lesz időm, de az még olyan messzinek tűnik... messzi is, hacsak nem történik valami csoda.

Az első próbálkozásom a PURI volt, amit nagyon szeretek és ez élesztő nélküli. Anno elég sokat kajáltunk a Govindában a krisnáknál, mert isteni kajákat csinálnak és ott majdnem mindig ettem purit. Viszont nem fogok minden nap enni, mert rengeteg vaj van benne, illetve benne csak 1 kanállal van, viszont bő vajban (ghí-ben) kell kisütni és emiatt nem is olyan olcsó és nagyon nagy szaga van a lakásban. Szóval a puri ritka csemege lesz, én szabdzsival szeretem. 
Még gyakorolni is kell, mert nekem az első adag nem is lett olyan, mint az igazi, jó, krisnás puri, mert sokkal jobban fel kellett volna hólyagoznia, azt hiszem kevés volt a vaj, amiben sütöttem. 

A receptet a krisna.hu oldalról vettem.

Hozzávalók:  (én fél adagot csináltam, az is bőven elég)

250 g teljes kiőrlésű liszt
100 g fehér liszt
1/2 kávéskanál só
1 evőkanál vaj vagy ghí
175 ml meleg víz (a fél adaghoz nekem kicsivel több víz kellett, mert nem állt össze a tészta)
ghí vagy növényi olaj a sütéshez (a sütéshez vajat használtam, 10 vaj nem volt elég 4 db-ho,legalább a duplája kell - kétszerre sütöttem ki, 4-4-et )

A sót és a kétfajta lisztet elkeverjük, és elmorzsoljuk benne a vajat vagy a ghít. Lassanként hozzáadjuk a vizet. Vajas kézzel 5-8 percig gyúrjuk. Fényes, kemény tésztát kapunk. A ghít felmelegítjük. közben a tésztát 16 gombócra osztjuk, és egy kis ghí segítségével kerek, egyenletes vastagságú lepényeket nyújtunk belőlük.
(Ne használjunk lisztet, mert a lepényekről lehulló liszt beszennyezné a ghít.) Mikor a ghí füstölni kezd, vegyük kisebbre a lángot. Csúsztassunk bele egy lepénykét, óvatosan, hogy nehogy megégessük az ujjunkat. Pár másodperc múlva a felszínre fog emelkedni. Azonnal finoman nyomkodjuk le egy lukacsos kanál hátuljával. Luftballonként fel fog fúvódni. Fordítsuk meg, és süssük a másik oldalt további kb. 15 másodpercig, aztán egy szűrőben vagy szalvétán csöpögtessük le. Ugyanígy járunk el valamennyi purival. Forrón tálaljuk. Bármely étel kiváló kísérője.

kk_img_20211112_110929.jpg

kk_img_20211112_111607.jpg

kk_img_20211113_135537.jpg

Recept Puri

süti beállítások módosítása
Mobil