Mátra alján, falu szélén...

2021\12\18

Ellenszer a Böbe ellen

Hoppá! Felszántották a mellettem lévő földet, illetve még nem az egészet, de a zömét. Végre elkezdik művelni, ennek nagyon örülök. Gondolom majd befejezik a szántást is, de tegnapelőtt már akkor is nagyon sötét este volt, amikor a traktor munkához látott. Először csak néztem ki az ablakon, hogy mi az a fény, aztán láttam, hogy a nagy gép járkál fel és alá. Utána pedig ideért a ház mellé és itt is szántott. Jó nagy karistolásokat csinált a talajon, de van itt a környékbelieknek annyi mezőgazdasági gépe, hogy majd biztos lesz olyan is, amivel tavasszal elegyengetik. Kíváncsi vagyok, hogy a füvet hogy fogják kiirtani belőle, ha egyáltalán és hogy mi lesz benne. 
Jó lenne, ha fákat ültetnének, mert az védené az én kertemet a völgy felől érkező hideg levegőtől. Meglátjuk! Tavasszal kiderül. 

Tegnap délután feldíszítettem a karácsonyfát. Tettem az alsó ágakhoz kör alakban keménypapírt, hogy a Böbe ne tudjon felkapaszkodni, de tök fölösleges volt, mert a Böbe azt hiszem bármi ellenére, bárhová fel tud kapaszkodni. Még össze se volt rakva rendesen a fa, már ott csücsült a tetején. 

kk_img_20211217_145922.jpg

Aztán persze a feldíszített fára is felmászott kétszer is (eddig), tök jól érzi magát ott, nem is értem. Azokon a drót izéken fekszik, amikre a tűleveles ágak vannak felfogatva. Viszont felfedeztem az ellenszert, mindkétszer a telefonomat tartottam oda valami ordenáré hangos zenével és Böbike csak úgy menekült le a fáról. :)))) Megtartom az ötletet, szerintem ki fog benne alakulni, hogy a fenyőn nagyon hangos és utálatos. 

kk_img_20211218_090008.jpg

kk_img_20211218_085948.jpg

Utána a szőnyegen volt nagy sértődés, nagy depis távolbarévedés, (olyan engem senkise szeret arccal) hattyú halála, meg minden. Aztán nagy megbántott kivonulás, de azt hiszem fázott a macskasegg, mert elég hamar bejött. 

Tennivalók Böbe Karácsonyi díszítés MacskaCicó Felszántás

2021\12\17

ÚjDudvák - magok má' megint

Ma kirakom a mosószappanokat a ház elé, mert a kerítésen kívül felásott virágos rész össze-vissza van taposva, itt  járt a szarvas, vagy őz és már szépen le is harapta a margaréta leveleit. 
Azt hiszem a kertbe is ki fogok rakni szappant, főleg, ahol tavaly bejöttek. 

Megint rendeltem egy rakás virágmagot... már alig merem ide kiírni, de egyszerűen kell, na!
Párat újrarendeltem, amik tavaly nem sikerültek. Mivel ezek csak pár szem magok (5-10-20 szem), nem maradt mindegyikből és persze újakat is rendeltem, mert gyarapítani akarom a kertben a választékot. Most több egynyárit is hozattam, vannak ugyanis frissen feltört területek (és még lesznek is tavasszal), amik újbóli lazítást fognak kérni ősszel és jövő tavasszal, ezért ezeket egynyáriakkal fogom beültetni. Korai és későbbi virágzásúakkal, hogy ne legyenek kopárak. Őszirózsákkal késő őszig tündökölhetnek nekem ezek a részek is. 
És persze újra vettem évelőket is, újakat is, nemcsak azokat, amik nem sikerültek. 

Évelő macskafarkú Veronika - van egy veronikám, de nagyon kérdéses, hogy megmarad-e, kész növényt vettem, mert a tavalyi magok nem sikerültek, most újra megpróbálom magról is.
Évelő csomós kék harangvirág
Évelő hunyor mag - tavaly vettem egy hunyort, télit, fehéret, de sajnos kipusztult, ezt is fehér lesz, meglátom sikerül-e.
Évelő fáklyaliliom
Évelő Alpesi kék Iringó
Rózsaszín virágú pampafű mag
Örökzöld fehér, havasi ikravirág
Lila csokoládé Nierembergia
Évelő piros pázsitviola mag - tavaly már próbáltam, de nem sikerült kikeleszteni, tavalyelőtt pedig megette valami, még amikor picike volt.  
Egynyári zöld óriásvirágú rézvirág
Egynyári vörösbegy színkeverék
Évelő rózsaszín nepáli pimpó
Egynyári ötpötty virág (Nemophila maculata)
Évelő pompás ligetszépe rózsaszín
Menyecskeszem színkeverék
Egynyári tükörvirág, kék Vénusz
Évelő bársonyos kakukkszegfű - tavaly ezen a címen törökszegfű magot kaptam. Összenéztem az idei magokat a tavalyival és bizony köszönőviszonyban sincsenek egymással. Remélem végre  kakukkszegű lesz. 
Évelő kék pázsitviola - tavaly már próbáltam, de nem sikerült kikeleszteni.
Egynyári Flamenco virág
Évelő kúszó lángvirág bordó - tavaly már próbáltam, de nem sikerült kikeleszteni.
Örökzöld rózsaszín, havasi ikravirág -  tavaly már próbáltam, de nem sikerült kikeleszteni.
Cherry Brandy kúpvirág - van egy tő ilyen növényem, ősszel rendeltem és jól is néz ki. A magokat biztosítékként rendeltem. 

Egyébként érdekesnek tartom, hogy vannak növények, amiket a kertészetek egyszerűen fenntartanak maguknak és tőlük kell venni, mert nem lehet magot kapni. Nemcsak a hunyor ilyen, hanem pl. az Astilbe fajták, a különböző levelű tűzgyöngyvirágok, a lángvirágok, stb.
Nem teszik ki a forgalomba, hogy az emberek ne ültethessék maguknak a növényt. Bosszantó. Értem én, hogy a kertésznek is élnie kell valamiből, de némely kertészet annyira pofátlanul drága, hogy az ember zsebében kinyílik a bicska tőle. Pedig én igazán nem garasoskodok, ha a kertről van szó, de némelyiket hanyagolom az árai  miatt. Időnként féláron is meg lehet venni ugyanazt a növényt, ugyanabban a minőségben, csak szét kell nézni. 
És legalább a próbálkozás lehetőségét meghagynák az embernek... persze, ha veszek növényt, akkor a magjairól lehet próbálkozni. 

Virágok Magok

2021\12\16

Izlandi vadnövények 2.

Ha akkoriban lett volna kertem, biztos hozok egy csomó növényt. Pedig nagyon ferde szemmel néztem mindig azokra az útitársakra, akik gyűjtögettek, mert hazahozhattak a növényekkel rengeteg betegséget, kártevőt. Innen nézve viszont most már nagyon is megértem őket, én se jönnék haza üres kézzel, na! Többen is mondták, hogy sok növényt sikerült nekik a saját kertjükben meghonosítani és szépen fejlődnek is nekik. 

kk_dscf0709.JPG

kk_dscf0753.JPG

kk_dscf0754.JPG

kk_dscf0785.JPG

kk_dscf0801.JPG

kk_dscf0813.JPG

kk_dscf0823.JPG

kk_dscf1007_1.JPG

kk_dscf1059.JPG

kk_dscf1012.JPG

kk_dscf1160.JPG

kk_dscf1164.JPG

kk_dscf1173.JPG

kk_dscf1194.JPG

kk_dscf1206.JPG

kk_dscf1209.JPG

kk_dscf1229.JPG

 

 

 

Más Izland növényei

süti beállítások módosítása
Mobil