Mátra alján, falu szélén...

2022\11\07

Ronda, esős, szürke hétvége

Ez a hétvége nem volt a kertészkedés hétvégéje. Nemcsak az eső miatt, hanem a frontok miatt sem. 
Szombaton olyan voltam, mint akit fejbekólintottak, álmos, gyenge, fájt a fejem is. Kora délután lefeküdtem kicsit aludni, de apukám szerencsésen felébresztett, aztán amikor elment, lézengtem egy darabig, de megint ledőltem és úgy is maradtam estig. Nem aludtam, csak olyan félálom volt... hát borzasztó volt.

Vasárnap egy fokkal már jobban voltam, legalább kitakarítottam, felmostam és a kolbásztököket odatettem olajon sóval, őrölt korianderrel és pár fej hagymával először párolni, aztán lesütöttem róla a levét. Turmixolás után fagyasztóba került, 2 dobozzal lett belőle. 
Szeretem a zöldségpástétomokat pirítósra, általában az a reggelim paprikával, retekkel, és amikor még van, akkor paradicsommal, néha hagymakarikával, póréhagymával, télen savanyúuborkával. 

Itt még sül:

kk_img_20221106_110604.jpg

Ennek most így nem sok íze van, de amikor fagyasztás után kiengedem, akkor még szoktam ízesíteni valamivel. 
A padlizsánt pl. héjában szoktam megsütni, pépesítem és fagyasztom és amikor kiengedem, akkor adok hozzá valamit. Legutóbb olajon sütöttem fokhagymát, azt kevertem hozzá, borsot, sót, de jó bele kis tejföl is, vagy remulád mártás. Vagy sütök alá egy hagymát, vagy nyershagymát adok hozzá, bőven lehet variálni. 

Kinn is voltam kicsikét, kiültettem a kapott krizantémokat, az egybeültetetteket szédszedtem, remélem nem sínylik meg nagyon. 
Mindegyikből tört le egy-egy kicsi szár, azokról leszedtem a virágot/bimbót és bedugtam őket a földbe, hátha begyökeresednek még. Nem hiszem, hogy átvészelik a telet, de esélyt kaptak rá, az életerős megmarad. 

kk_img_20221106_121114.jpg

 kk_img_20221106_121120.jpg

Kivettem az utolsó dália gumóit is, hatalmas gumó telep, nem is kell ennyi, lassan dália boltot nyithatok. Sőt, lassan kertészetet nyithatok, mert jópár növényből van már sok-sok szaporulat. 
Kiültettem egy rakás hagymát is, nem tudom mik azok, valahonnan kiástam őket még tavasszal, emlékszem, hogy gondoltam is rá, hogy rá kéne írni mi az, de ugyan már, úgyse felejtem el... hát de. Talán alliumok, bedugdostam őket egy helyre, ha nem lesz jó nekik, majd tavasszal megint kiásom, de ha most nem ültettem volna be, akkor télen elpusztultak volna. 
A mogyorót is elültettem, aztán ennyi volt a kerti ténykedésem, kedvem se volt többhöz, csupa víz minden, a föld ragad és süpped, nem jó ilyenkor kertészkedni.

Hoztam be a kertből jánosnapi retket és vajrépát is (amit a boltokban simán reteknek árulnak). Jó lenne ha egy darabig még nem lennének fagyok, akkor folyamatosan lenne retkem. 

kk_img_20221106_110553.jpg

Böbe gyűlöl, mert befújtam őt Frontline-al, mert nagyon vakarózik, szerintem bolhája van. Elkezdte lenyalni, hiába próbáltam őt édesgetni, hogy jöjjön az ölembe, odalett a bizalom. Nyaúkol, ha a közelébe megyek, sőt amikor kiment - mindig végigsimítok rajta, amikor kimegy és mondom, hogy vigyáz magára a macska - most úgy felnyavított, mint akinek fizikai fájdalma van az érintésemtől. 
Soha többet nem fújom be semmivel, pedig ezt használtam amikor kölyök volt is, mert rengeteg bolha volt  benne. Most meg gondolom lenyalta az egészet és este mindent kihányt és hasmenése is lett, alig győztem takarítani utána. 
Éjjelre be se jött, most reggel jött be, befalt száraz tápot, nedves kaját nem is adtam neki direkt. 2 perc múlva telehányta az előszobát szegénykém. 
Csináltam az egészséges macskámból egy beteg macskát bakker! 
Azt hiszem ma diétázni fog, (lehet, hogy holnap is, éppenséggel van miből fogynia) teszek ki vizet az udvarra, hogy inni tudjon, aztán remélem kimegy belőle. Így viszont nem tudom mi legyen a bolhával, nem tudom kidöglött-e belőle, ha nem, akkor a vakarózástól szenved, na meg azt se akarom, hogy a lakásban nekem bolha legyen, bár a porszívózás felszedi őket is, meg a petéiket is és van egy bio akármlyen szerem, amivel szoktam permetezni. 
Nyakörvet cicára nem akarok, mert ő fákon mászkál, bozótban, meg mindenhol, az életébe kerülhet, ha fennakad valamin a nyakörv miatt, mert vagy megfullad vagy elmenekülni nem tud. Majd megkérdezem az állatorvost. 
Úgy sajnálom szegényt, jót akartam és csak rosszabbat tettem neki. 

kk_img_20221106_113541.jpg

A kert lehangoló, a virágok a víz súlyától teljesen elfeküdtek, csupa víz minden, szerintem egy hétig tuti semmit nem lehet majd kinn csinálni. 

kk_img_20221106_121151.jpg

kk_img_20221106_121215.jpg

Lassan beszorulok a lakásba, jaj, de nem szeretem ezt, meg érdekes módon ugyanakkor néha szeretem is, mert szükségem van az ilyen hétvégékre, amikor elengedhetem magam és nem súg a fülem, hogy ezt is, azt is meg kell még csinálni, de most még a kertre lenne bennem kakaó. Mármint jó időben, nem így. 
Most már jöhet a tervezgetés időszaka, az álmodozás és azt hiszem később a mániákus magvásárlás is befigyel majd megint. :))))

Jah, pénteken megérkeztek a Királykertészettől az új hagymáim is, rózsaszín és fehér kakasmandikók, kék egyvirágú csillaghagyma és egy csomó kék (Blue Sky) krókusz és el is ültettem őket azonnal. Most már jöhet a tavasz, várom a virágzásukat! 

Tennivalók

2022\11\06

Krizantémok még mindig

Tavasszal olyan nehéz elképzelni, hogy szeretem az őszt, mégis most, hogy itt van az ősz, minden pillanatát  és színét élvezem és csodálom minden árnyalatát, a hangulatait, az illatát, a fényeit. Pontosabban élveztem egészen tegnapig, mert tegnap borzalmas idő volt, igazi novemberi és jó, hogy lefotóztam minden krizantémot, mert az esőtől mind szétborultak. 
De egészen péntekig, az őszirózsákkal és a krizantémokkal, az aszály után kései életre kelt nyári virágok és a színesedő lombok olyan színkavalkádot adtak, ami máskor nincsen és máshol sincsen. Úgy értem más éghajlaton és igaziból még a mi éghajlatunkon se mindig van ez adva még november elején is. 

Még mindig a krizantémokat mutatom, mert most mégiscsak ők a főszereplők. 

Még mindig van, amit várok, hogy teljesen kinyíljon, (nem tudom, hogy a nagy eső után ez meg fog-e még történni) de a zöme most már nagyon szépen virágzik. Csodaszépek a kertben, imádom őket. 

kk_img_20221028_151247.jpg

Ebből a fehérből van mégegy hatalmas bokor, ezt már abból szaporítottam, még anyukámtól kaptam. Ha ránézek, erről is rá emlékezem.

kk_img_20221027_090248.jpg

Ezt a csodát is anyukámtól kaptam, a nyáron ültettem ki, még nem telelt sosem, nagyon remélem, hogy megmarad. Minden tekintetben különleges, mert tőle kaptam és mert gyönyörű is. 

kk_img_20221101_080151.jpg

Ezt tavaly ősszel ültettem és átvészelte a telet, remélem az idén is így lesz. Még nem nagy  a bokor, de tavaly csak egy kis szál volt, most pedig már kb. az ötszöröse annak. 

kk_img_20221029_160554.jpg

Ez viszont tavaly jóval nagyobb bokor volt, elég száraz helyen van, nem segített neki ez az aszályos nyár a fejlődésben. 

kk_img_20221031_102858.jpg

kk_img_20221031_103058.jpg

Ez a rószaszínes nagy kedvencem, nagyon meg voltam ijedve tavasszal, hogy maradt-e belőle, úgy tűnt csak pár szál lesz a tavalyihoz képest. Ültettem is belőle máshová is és még fogom is szaporítani, mert nagyon különleges. 

kk_img_20221031_103029.jpg

kk_img_20221102_144203.jpg

kk_img_20221102_144214.jpg

Ez a tűszirmú is tavaly őszi szerzemény, tényleg érdemes Halottak Napja környékén látogatni a piacokat, mert sokfélére lehet szert tenni. Szép, nagy bokorrá fejlődött. 

kk_img_20221031_144150.jpg

Ezt pedig a szomszéd nénitől kaptam (és a sárgát is, amiből olyan sok van már), aki már közben meghalt, de itt maradtak a szép virágai. A sötétbordókat is tőle kaptam, azóta azok is elszaporodtak, ahogy a magasra növő, hatalmas fejű lilák is. 

kk_img_20221101_075720.jpg

kk_img_20221101_075707.jpg

kk_img_20221027_090343.jpg

 

 

kk_img_20221101_080317.jpg

kk_img_20221101_080338.jpg

kk_img_20221102_144723.jpg

kk_img_20221102_144739.jpg

kk_img_20221101_080410.jpg

Ezt tavaly a piacon vettem egy nénitől. 

kk_img_20221102_144324.jpg

Ezt a szimplát már nem tudom honnan van, de tavaly őszi ültetés az biztos. Nagyon sokféle színű létezik a szimpla virágúak között is, nem ez lesz az egyetlen, illetve már van egy piros színű is, amit az idén ültettem, remélem áttelel majd. 

kk_img_20221101_075808.jpg

Ez idei ültetés, egészen apró, gombszerű virágai vannak. 

kk_img_20221101_075840.jpg

 

 

 

Virágok Krizantém

2022\11\04

Mindenfélék

Azt nem is írtam, hogy lett 6 üveg birsbefőttem is. Nincs róla fotóm, elfelejtettem és már lenn sorakoznak a polcon a pincében. Kicsit azt hiszem túlfőttek, de úgy vagyok vele, mint Magilla Gorilla, ezt még gyakorolni kell, legközelebb újra megpróbáljuk. :)))
A vödör birsalmából a 6 üveg ellenére csak a harmada fogyott el, de úgy feltörte a bárd az ujjamat, miközben előkészítettem, hogy egy darabig nem is fogom feldolgozni a többit. Szerencsére kibír még egy-két hetet. 

kk_img_20221028_151600.jpg

Valamelyik nap rendbetettem a tavasszal felvillázott részt is a terasznál. Ebben is irdatlan mennyiségű fű volt, a zömét kiszedtem, de még van benne, azt a majd kapával kivagdosom tavasszal, az idén megvárom, hogy mi fagy majd meg. Kiszedtem a büdöskéket is, az még nincs rajta a képen, de visszavagdostam mulcsnak a talajra. Mindent visszarakok, ami nem hullat magot, illetve ha hullat is, nem telel át a magja.

kk_img_20221101_135124.jpg

Megint vannak MacsFotók is, Böbikét figyeltem egy ideig, mert csak ült és a falat bámulta... aztán rájöttem, hogy a falon kívül egy madárka billegtette magát a bokron és azt figyelte a MacskaCocó! :D 

kk_img_20221102_142525.jpg

 Ez pedig Elza, amikor RosszArcú. :D Elzának mindig minden kiül az arcára és olyan arckifejezései vannak, hogy az kész beszarás! Ezen a képen éppen ki van bukva valamitől, nagyon morci! A reggeli ébredős pofiját még nem sikerült lefotózni, de előbb-utóbb az is meglesz.  

kk_img_20221102_143802.jpg

 Vannak új szerzeményeim is, de azokat se fotóztam le egyben. Nem tudom mi van, de az utóbbi napokban több dologról is elfelejtettem fotókat gyártani.
Vettem egy mogyoróbokrot, egy vattacukor füvet, egy lila (már majdnem elvirágzott Astert), egy majdnem zöld krizantémot és egy piros levelű japán juhart. Csak az utóbbi kettőről van most kép, de majd lesz jövőre a többiről is. És elültettem a múlt szombati új krizantémokat is, most már az összeset. Tulajdonképpen a mogyoró kivételével minden a földben van már. 

A japán juharnak helyet kellett csinálnom, ezért felszedtem ismét egy darab geotextilt, ami alatt már kipusztult a fű és felcsodaásóvilláztam, aztán beleültettem a növényeket. 

kk_img_20221102_115453.jpg

kk_img_20221102_121747.jpg

kk_img_20221102_131259.jpg

Ez pedig a zöldes krizantém. megint rengeteget vettem az idén, kíváncsi vagyok mi telel át belőle és még fogok kapni ötöt, de már azoknak is megvan a helyük. :) 

kk_img_20221102_143424.jpg

 

Tennivalók ÚjDudvák

süti beállítások módosítása
Mobil