Mátra alján, falu szélén...

2024\06\04

Viharos éjszaka és csigagyilkolászás

Tegnap reggel már sokkal kevesebb csigát találtam a kertben. Úgy tűnik, hogy működik a gyilkolászás a Bros Vitrollal együtt. Viszont ma reggelre minden csupa víz megint, irdatlan nagy vihar volt éjfél körül, dörgés, villámlás és hatalmas eső. Kéne már egy csapadékmérő... 
Reggelre megint voltak csigák, a liliomról legalább hat spanyol nudistát vertem le és gyilkoltam meg. Lassan már elmúlik a finnyásságom egyébként, el is taposom őket, ha éppen nincs nálam a kés, de a késsel is tüsténkedek, ledöföm őket, mint a malacot. Egyébként a fejük alatt (mondanám, hogy nyakuknál, de nincs nekik), a legkönnyebb őket elvágni. 
Viszont lehet, hogy beszerzek egy külön csigaollót, azzal még könnyebb lenne, mint a késsel. Tudom undorító, de amit leölök, az már nem fog petét rakni. Az darabonként -200 csiga jövőre. 

Szerencsére tegnap kora reggel megkapáltam a zöldbab ágyását, mert megint nagyon sok volt benne a gyom és most indulnak a porcsinfüvek. Tízezrével akarnak előbújni, ezt majd állandóan kell a horolóval húzgálni meg vagdosni, hogy ne tudjanak megnőni. Most kezdenek megjelenni a talpas muharok is, az is egy rémálom fű, nem lehet kihúzni, csak kivagdosni lehet őket. 
Viszont kezdek jól állni, kigyomláltam az évelőkertben a legalsó ágyást is, sőt azt is, ami a kis diófa alatt van. Tavaly ott rengeteg díszdohány volt, szét is szórt rengeteg magot, de nem kelt ki. Érdekes, másutt kel magától, úgy tűnik az a hely hidegebb lehet, vagy valami más nem kedvez neki. Végigmentem a cserjék alatt is, bár a folyondár 5 perc alatt úgyis újra fog nőni... 

Egyébként már megkaptam a webshopoktól az értesítést, hogy kezdődik az őszi virághagymák feltöltése, szóval kezdődik a vásárlási őrület, de az idén amúgy egész jó vagyok a nemvásárlással... eddig. :))))
A hagymások nagyon a gyengéim, de már szinte minden van, elcsábulni legfeljebb akkor fogok, ha találok valami különlegeset, ami azért megfizethető. Nem úgy, mint a 96.000 Ft/db hóvirág... olyanom nem lesz soha, legfeljebb ha nyerek a lottón vagy kifejlődik belőlem valami csodás üzleti érzék és ahová lépek ott arany terem... hehe.   

Illetve szeretnék még pár hófényt, mert valamiért a meglévők nem produkálják magukat jól. Kiástam az egyik fajtát, ami tavaly nagyon szép virágokat adott, és gyönyörű kék, de idén tavasszal alig láttam virágját, mert benőtte a harangláb. 3 hagymát ástam ki, még szaporulatot se találtam. Vissza is ültettem, olyan helyre, ahol az ágyás szélében van és nem fogja benőni semmi. 

Kiástam a az 'Ascot Rainbow' kutyatejet is, ami azt illeti már szerintem pusztulóban volt, mert pillanatok alatt kifordult a földből. Átültettem új helyre, aztán rájöttem, hogy ott se lesz jó, mert fagyérzékeny, szóval ki kell szednem és máshová vinni... nem fogja túlélni vagy ha igen, akkor az valami csoda lesz. Hát ez van. 

Ma nem hiszem, hogy lehet bármit is csinálni a kertben, legfeljebb a házas csigákat összegyűjtöm, de ez olyan neverendingstory, mert kidobálom és sokkal több jön helyette. Nem is olyan lassúak ezek a dögök. 

Ezek a képek az eső előtt készültek az elmúlt napokban. Ligetszépe, majd vissza kell fogni, mert terjed ez is, mint a csicsóka. 

kk_img_20240531_075906.jpg

Ez az egy gyűszűvirágom van, azt hittem tavaly, hogy két tövet ültettem be az Árnyas kertbe, de az egyik egy bögrevirág... szegény csak sínylődik ott az árnyékban.,  

kk_img_20240531_080003.jpg

A Double Perfume rózsám. Kár, hogy illatot nem tudok küldeni, de óvatosnak kell lennem, hogy melyikbe dugom bele az orromat, mert a rózsabogarak is ott szipuznak benne.

kk_img_20240531_130937.jpg

Bogyószekció, bár ezek még csak bimbók a lilabogyón, de nagy reményeket fűzök ahhoz, hogy ősszel tele legyenek szép, lila bogyókkal. 

kk_img_20240531_130950.jpg

kk_img_20240531_131009.jpg

Ez pedig az erdei kontyvirág bogyója, majd szépen be fog pirosodni. 

kk_img_20240531_131323.jpg

Pompás küllőrojt. 

kk_img_20240601_071440.jpg

Bugatölcsér. Nemsokára dugványt fogok belőle csinálni, bár áttelelt a szabadban, de biztos, ami biztos. 

kk_img_20240602_073830.jpg

Szarvasbogár (asszony). :))))

kk_img_20240602_191128.jpg

 

Rózsa Tennivalók Szarvasbogár Ligetszépe Pompás küllőrojt Gyűszűvirág Bugatölcsér Erdei kontyvirág Lilabogyó

2024\06\03

Vasárnapi mindenes

Megint leszedtem egy adag borsót. Még majd valamennyit le tudok róla szedni, de aztán kiszedhető lesz végleg a borsószalma és az is megy majd le a cserjék közé mulcsnak. Fél kiló lett kifejtve. 

Felkapáltam a padlizsán és az egyik paprikás ágyást is, de ahogy látom a sok eső hatására annyira nő a fű, hogy hiába haladok folyamatosan, nem tudok úgy végigérni a kerten, hogy legalább 5 percre úgy nézzen ki, hogy most rendben van. Valami mindig csupa fű... Mulcsolni az idén a veteményesben nem fogok a csigák miatt, így marad a kapálás. 

Még több ágyást kigyomláltam kicsit később, az egyikben metélőhagymák nőnek magról, de alig tudtam kiszedni a füvet. Így is maradt benne egy csomó madársóska, mert nem tudtam kiszedni a picike hagymák miatt. Kis szálacskák még csak, de majd megnőnek és akkor a madársóskát is kiirtom onnan. Virágágyásokat is rendbe tettem párat. Most a kert első része egészen normálisan néz ki. 
Az üres helyekre tervezem áthozni az íriszeket, itt talán nem lesz olyan nedves nekik, nem érzik jól magukat azon a helyen ahol vannak, túl nagy már a dzsumbuj ott. 
Ide ültettem ki az új  krizantémokat is, illetve a karó mellett a mézalmácska van. Már kóstoltam róla, két szem volt csak rajta, de nagyon finom édes, nem is értem miért hívják fanyarkának. 

kk_img_20240602_160438.jpg

Kiültettem a palántának nevelt kukoricákat is, szerintem abból már nem lesz csöves kukorica, de talán árnyéknak jó lesz. Kicsi a veteményes, nem fért el, ezért csináltam a palántákat. Majd jövőre másképp tervezek a hellyel. Most egy kissé sokat elfoglalnak a hagymák, mert véletlenül duplán vettem dughagymát. 

Jó hír viszont, hogy kikelt a harmadjára vetett petrezselyem, jó késő van már, de amilyen hosszúak az őszök, szerintem lesz ideje megnőni. Volt már így máskor is, akkor is megnőtt. Répából is kevés van, rosszul kelt, de azt jobban megveszem, ha nem lenne  elég. Olcsóbb is és biorépát könnyebben lehet kapni, mint bio petrezselymet. 

Kiástam a csutkára visszavágott szappanvirágot is, hát... ha valaki rézsűt akar beültetni, akkor ez egy remek növény, mert olyan gyökere van, hogy azt hittem seggre fogok esni vele, mire kihúzom. Pedig az ásóvillával alányúltam rendesen, 4 oldalról is, hogy ki tudja fordítani, de nem lehetett. Azon se csodálkoznék, ha még kihajtana. 
Lett jó nagy üres rész abban az ágyásban. Amúgy is foghíjasok az ágyásaim a sok kipusztult krizantém miatt.
Az idén nem vagyok elégedett a kerttel. Tavaly szerintem sokkal szebb volt. 

Még most sem sikerült eljutnom addig, ahol tavaly tartottam. van egy rész, ami már fel volt villázva és simán benőtte a fű, egy másik szintén fel volt villázva és most csak le van takarva. 
Isten tudja, idén mintha nem tudnék jutni egyről a kettőre, vagy a félről az egyre, pedig folyamatosan csinálom.

Kivettem 4 krizantémot is, kezdemények csak. Próbálom őket megmenteni, bevettem cserépbe, mert földben egyszerűen nem tudnak növekedni valamiért. Nem tudom, nem értem, hogy mi történt, mintha lenne valami krizantém fék a levegőben. Nem fűzök hozzájuk sok reményt, de hátha... ilyen kicsike hajtáskezdemények vannak rajtuk, de már két hónapja így néznek ki és nem nőnek sehová. Ezek tavaly csodásan virágoztak, most meg nem tudnak nőni. 

kk_img_20240602_160208.jpg

kk_img_20240602_160213.jpg

kk_img_20240602_160217.jpg

Aztán este még megpermeteztem Mospilannal a szedret (a virágját), bár lehet, hogy már késő van neki, de nem tudtam hamarabb, szinte minden este esett, vagy nagyon esőre állt. Ez azon kevesek közé tartozik, amit muszáj megpermetezni, mert másképp nem lesz szeder. Megszúrja valami légy a virágját és aztán nem tud beérni a gyümölcs. Tavaly egy szem ehető szedrem se volt. 

És akkor a virágok: 

Nagyon szépen fejlődik a sudárzsálya, tavasszal nagyon erősen visszametszettem és most szép erős hajtásokat hoz. Mögötte a hólyagvesszőn is látszanak a friss hajtásai. 

kk_img_20240529_111357.jpg

Itt látszik mekkorát hajt a hólyagvessző. 

kk_img_20240602_191420.jpg

Egy szál klárcsim (rózsaszín) nyílik, nem is vetettem, a tavaly szétszórt magból nőtt ki. 

kk_img_20240531_075203.jpg

Kerti pletyka, ebben csak kora reggel lehet gyönyörködni, később becsukja a virágait. 

kk_img_20240531_075322.jpg

A borzaskaták most a kertben a legnagyobb attrakció. Ahogy öregszenek a virágaik, a világos fehére kékből ilyen sötétkékbe váltanak. Imádom, azt se bánom, ha teljesen tele fogja szaporodni a kertet (sanszos egyébként), mert fantasztikus a színe. 

kk_img_20240531_075256.jpg

kk_img_20240531_075306.jpg

kk_img_20240531_075347.jpg

kk_img_20240602_073916.jpg

És a SzőrösCsókaVirágom, Böbike. :) 

kk_img_20240530_094424.jpg

Tennivalók Kerti pletyka Klárcsi Borzaskata Sudárzsálya

2024\06\02

Szombati kertész

Ismét adtam egy csodás kertet az oldaldobozhoz. Jørn Møller Jensen kertje Dániában. Imádom azt a zöld bujaságot, ami a kertjében van. 

Most már valódi vérengzést csapok minden nap a csupasz csigák között. Amit érek, azt késsel kettévágom. Egyébként simán eszik egymás tetemeit, de legalább addig se a növényekre mennek. 
A házasokat újabban szatyorba gyűjtöm (eddig kidobáltam) és kiviszem az erdőbe. Nem sokat ért a gyűjtés, este összeszedtem egy szatyornyit, reggelre volt kétszer annyi... 
Kimentem a ház mellé és azt láttam, hogy ott sorakoznak hosszú, tömött sorokban befelé, ahol az őszi kikerics van, ezért kiszedtem onnan. 
Úgyis tervbe volt véve, hogy kiszedem, mert tavaly ősszel a virágját se tudta kinyitni, már a friss bimbókat lezabálták róla. 
Gyönyörű, hatalmas, erős hagymái vannak, persze kicsik is vannak, a szaporulatok. Átültettem új helyre, ahol ősszel látványosabb is lesz és jobban meg is tudom védeni őket. Annyi hagyma volt, hogy végül két helyre ültettem át.  

Ez a Bros Vitrol csigairtó egyébként használni látszik, de ahová nem szórtam, ott persze simán mászkálnak a dögök, de határozottabban kevesebb van ott, ahol szétszórtam. Több kell belőle, azt hiszem rendelni fogok még egy kilósat, mert ezeket most kell innen kiirtani, mielőtt leraknák a petéiket. Keltek is ki mostanában, mert találtam egészen kicsiket is. A csigairtó mellett is vagdosom őket, nem bízom a véletlenre, a spanyol csigából a döglött csiga a jó csiga. 

Visszavágtam az elvirágzott orvosi zsályát is... húúúúú, nem volt semmi. Már legalább 2 nm-re el volt terülve, iszonyú nagyra nőtt, mert tavaly nem metszettem le róla csak az elvirágzott részeket. Most csutkára vágtam, mert nem fogok vele bírni, ráadásul nem is egy tő.
Ilyen volt virágzásában: 

kk_img_20240513_165525.jpg

A rengeteg levágott ágat összedaraboltam és lehordtam mulcsnak a kerítés melletti bokrok köré-közé, főleg a leylandi kapott belőle, de jutott a cserszömörce köré is. Jó vastagon raktam, hogy a gyom kidögöljön alatta. 
Azt olvastam, hogy a zsályát (és általában a fűszereket) nem kedvelik a csigák, hát... házas csiga még az ágain is volt, de spanyolt is találtam, az igaz, hogy nem sokat. A sűrű, sötét, nedves hely sokkal többet sejtetett, tehát tényleg nem szeretik annyira. 

Aztán a szappanfűnek estem neki, 3 tő van a kertben ebből egyet fogok meghagyni, szerintem ez a növény benőné még a badlandeket is. Na ez alatt viszont volt csiga bőven, ketté is vagdostam őket ott helyben, a levágott növényt pedig elszállítottam a komposztra. 

Új dugványaim is lettek, lopikált növényből... szánom bánom, de letörtem egy kis ágvéget egy babérmeggyről, 3 dugványom lett belőle. Remélem kigyökereznek, saját komposztot kevertem alájuk kertészeti perlittel. 
Egyébként a többi dugványom is szépen fejlődik, egy cserszömörcét kellett eddig csak kidobnom, mert az szemmel láthatóan meghalt, de az összes többi élőnek tűnik. Azért majd akkor leszek nyugodt, amikor elkezdenek hajtani is. 

És akkor az elmaradhatatlan virágok:

kk_img_20240526_175237.jpg

kk_img_20240527_073112.jpg

kk_img_20240527_074256.jpg

kk_img_20240527_131938.jpg

kk_img_20240527_152006.jpg

kk_img_20240529_075231.jpg

kk_img_20240529_111120.jpg

kk_img_20240529_111129.jpg

kk_img_20240529_111153.jpg

 

Primula Tennivalók Orvosi zsálya Kerti pletyka Kaliforniai kakukkmák Clematis Hagley hybrid Borzaskata Velencei kutyatej

süti beállítások módosítása