Mátra alján, falu szélén...

2022\12\08

Piros bélű alma

Tegnap este egy ilyen almába botlottam. Minden nap eszem almát, nagy almaimádó vagyok, de ilyet még nem is láttam. Sőt, szándékomban se volt venni sem, szerintem közé volt keveredve a másik fajta közé. Neve is van, Red Moon. 
Ami azt illeti, az első gondolatom az volt, hogy mivel vegyszerezték ezt, hogy ilyen színű lett. Egyáltalán nem gusztusos (szerintem) és nem is jó. Olyan száraz a húsa, mint a tapló és az íze sem jó. Látszik a képen is, hogy milyen pudvás belül, persze lehet, hogy friss korában finom, de nem kaptam kedvet, hogy újra megpróbáljam. 

kk_img_20221207_180321.jpg

Egyébként túl sok minden nem történik, legfeljebb annyi, hogy tegnap este elkezdtem tervezni a jövő évi veteményest. Aztán majd lehet, hogy elvetem és újat tervezek. 

Tartani szoktam a vetésforgót, ami szerint:

Levélzöldséget a hüvelyesek helyére
Gyökérzöldséget a levelesek helyére
Hüvelyeseket a gyökérzöldségek helyére teszek, de az idén éppen arra gondoltam, hogy jobban össze kéne kavarni a kertet, hogy ne egy helyen legyenek az azonos növények. Kevesebb homogenitást vinni a kertbe, de akkor meg nem tudom tartani a vetésforgót, pontosabban akkor túl bonyolulttá válik, mert soronként kéne tervezni. 

Bajban szoktam lenni a borsóval is. Igyekszem általában a gyökérzöldségek helyére tenni és utána (amikor a borsó megtermett), leveleseket teszek  oda, pl. a káposztafélék mehetnek a helyére... amikor normális a nyár, de a nyár már régóta nem normális és a káposztaféléket jóval később ültetem el, közben meg üres az ágyás.
Ezen még gondolkodni fogok, végül is, hosszú még a tél. 

Holnaptól egy csomó csapadékot is ígérnek, pedig ki kell mennem betakarni a fügét, a japán juhart és a selyemmirtuszt is, mert a jövő hétre viszont -7 fokot is jósolnak. Illetve be fogom hozni arra a pár napra a pincébe a cserépbe bevett növényeimet is, a bugatölcséreket és a nierembergiát. Hiába fog esni, muszáj leszek hétvégén megcsinálni, mert hétközben nincs rá időm.  

Tennivalók Vetésforgó Piros húsú alma

2022\12\06

Kinyílt a karácsonyi kaktuszom

Tavaly vettem az ALDI-ban ez a karácsonyi kaktuszt és még csak át sem ültettem azóta. Tápoldatos vízzel öntöztem, a verandán lakik és nyáron sem költözött ki onnan, úgy tűnik szereti a helyet. Pedig szinte egész nyáron le volt engedve a roló. Nádrolóm van, így félhomályban volt a kaktusz, bár a nem volt teljesen lenn a roló, kb. 20 centit hagytam a fénynek. 

Sajnos a másik karácsonyi kaktuszom (az a békebeli fajta) majdnem tönkrement, ezért az most nem virágzik. Egy pici hajtás maradt rajta épen, azt babusgatom, de szép egészségesnek látom. Majd megint megnő az is. 

kk_img_20221205_122538.jpg

Nagyon zötyögősen, de elkezdtem a karácsonyi díszítést is. Az ablakdíszeket már felhoztam, bár egyet nem találok, lövésem sincs hová tehettem, de majd előjön amikor előszedem az összes díszt. Azokat szeretem, amik időzítősek, mert akkor nem kell velük foglalkozni, bekapcsol, megy 6 órát és késő este kikapcsol. 
Nincs nagy kedvem egyébként az idén, ez most nem lesz olyan karácsony, mint máskor, hogy anyukám már nincs velünk. Hatalmas, óriási űrt hagyott maga után...
Nem is tervezem a nagy fenyőt sem feldíszíteni, van egy kisebb (bár az se nagyon kicsi), az idén az lesz soron. Remélem, hogy a Böbe majd békén hagyja, mert a nagyra folyton felmászott és nem örültem neki, bár aranyos volt, ahogy kikandikált a kis pofija a díszek közül. :)

Ma reggel nagyon csúnya idő van, nincs hideg, de esik az eső, szürkeség... posvány. Nemszeretemidő. Még lemegyek és megrakom a madáretetőt és aztán meló. 

Tennivalók Karácsonyi díszítés Karácsonyi kaktusz

2022\12\05

Szalma és süti

Kaptam egy csomó szalmát aputól. Megszüntette már teljesen az állattartást, én meg jól jártam vele, mert jó lesz mulcsolni. Legalább egy harmad körbálányi szalma, egyelőre le van téve az udvarra. Nem szép látvány, de majd tavasszal úgyis kirakom a veteményesbe, el fog az fogyni onnan gyorsan. 
Bár itt van a rengeteg széna is, de nagyon füvesít... nem is tudom, hogy fogom elfogyasztani, hacsak úgy nem, hogy amikor sarjad a fű, akkor a tetejébe rakok még egy réteg szénát, ami nem engedi élni a hajtásokat. (feltéve, hogy nem engedi)
Nem megszokott (még) számomra a kert a mulcsolással az már biztos és most jövök rá, hogy én is a szép, tisztára takarított ágyásokhoz voltam szokva, de az elmúlt nyár megtanított rá, hogy úgy nem igazán működik a kert. Ki kell még tapasztalnom, hogy a legjobb a kertnek és nekem is, hogy ne legyen annyi gyom a mulcsból magából is és nekem is hogyan könnyebb bánni a  kerttel, ha mulcsolva van. 

A hétvégén sütöttem egy jó nagy adag sajtos és szezámmagos rudat. Nagyon szeretem ezt a sütit, de eléggé ritkán csinálok, nem sütök túl gyakran. Sosincs időm, most is elment vele szinte a fél nap. Nem lett olyan jó, mint máskor, mert margarint tettem bele. Vajjal szoktam, úgy sokkal finomabb. Ünnepre még fogok sütni egy adagot, azt  majd vajjal. 

kk_img_20221203_143449.jpg

Elza olyan, mintha disznót tartanék a verandán. Rengeteget kell takarítanom a CicaNéni után. Akkora almos doboza van (fedett), mint egy gyerekfürdető kád, de még ebből is képes kitrottyintani. Elza nagyon szép arcú cica, de egy igazi trampli. Pedig már azt hittem, hogy a Böbe megtanította, hogy kinn végezze a dolgát, mert egy darabig nem kellett az alomhoz nyúlnom, persze akkor sokat volt kinn. Mostanában viszont nem nagyon megy ki a CicaNéni, egész nap benn tanyázik, megint bebungizott a dobozába vagy a radiátoron fekszik és melegszik. 

Kicsit megint sokak nekem, állandóan éhesek, örökké pincérkedek. Állandóan szeretetrohamuk van, Herkulest egyfolytában babusgatni kell, megtanult már dorombolni is rendesen, néha szinte üvöltve dorombol. Szinte lerázhatatlan és most már Elzát is tutujgatni kell. Ha nem jöhet be este egy kis szeretgetésre, akkor tiszta idegbajos pukkancs, zörög kinn a verandán és dörömböl az ajtón és úgy morog, hangosan és mély hangon, mintha legalábbis egy leopárdot tartanék kinn. Ha kap simit, akkor utána elnyugszik és elmegy aludni. 
Böbe este szokott felmászni az ölembe és akkor csak ő lehet a középpontban, akkor meg kell állítani a TV-t, hogy rá figyeljek, ha nem úgy mozdulok, ahogy neki tetszik, akkor hisztisen rám ordít és elrohan.
Viszont egyiküket se lehet cipelgetni sehová, azt nem hagyják. Böbét se lehet felvenni az ölembe, azt már nem, akkor jön, amikor ő jónak látja és persze amikor én is megengedem, mert időnként napközben is jönne, amikor dolgozom. Aranyosak és rémes dögök egyszerre.

A gázzal meg nem tudom mi van (csak sejtem). Egyik napról a másikra nem melegít fel, csak fűt a kazán, csak fűt, de nem melegszik fel a ház. Ugyanez a tűzhelyen, a víz kb. kétszer annyi idő alatt forr fel. Nem is mondok már semmit, mert minek. 

Tennivalók Szalma MacskaCicó Sajtos rudak Szezámmagos rudak

süti beállítások módosítása
Mobil