Mátra alján, falu szélén...

2023\04\05

Még mindig nem kertész

Ebben a hideg időben zéró kedvem van kinn lenni a kertben, de  még az orromat kidugni sincs kedvem. Nem is megyek, csak amiért muszáj. 
A hétfő esti viharos szél levitte a fátyolfóliát a japán juharról, de szerencsére nem tudta messzire vinni, rögtön fennakadt a cseresznyefa törzsén. Vissza is tettem, mert kedd reggelre ugyan nem lett meg (szerencsére) az ígért -4 fok, hanem "csak" 0, de szerdára már megint -6 fokot jósoltak és csütörtökre is -5 fokot. 
Az utóbbi napokban össze-vissza változtatgatták az előrejelzést, az ember tényleg nem tudja mire számítson. A legtutibb kinézni az ablakon és megnézni a hőmérőt. Végül is felkészülni úgysincs mire, ekkora hideg ellen nem tudom megvédeni a gyümölcsöt, pláne nem több éjszakán át. 

Ma reggel végül -2 fok volt, de nem tarthatott sokáig, mert a macska vize nem volt befagyva. Tegnap 0 foknál fenékig be volt... nem értem. Ma reggel, ahogy telt az idő, a hőmérséklet emelkedett és -1-nél a víz elkezdett hártyásodni. Ezért gondolom, hogy valami hirtelen és csak rövid ideig tartó lehűlés lehetett az a -2, ugyanis a fákon a virágok sem fagytak el, vagy már kezdenek adaptálódni ehhez a hektikus időjáráshoz. Már csak a holnapot kéne megúszni... a reggeli előrejelzésben legújabban -6 fokot ígérnek, ne legyen igazuk, ahogy eddig se volt. 

Mindenesetre szedtem egy rakás medvehagymát (ha elfagyna kinn) és betettem a hűtőbe. 

kk_img_20230403_091548.jpg

És csináltam pár fotót a sziklakertről, mert ezek a varjúhájfélék és kövirózsák egyszerűen csodásak. Az árvácskák is vígan elvannak közöttük.
Nagyon szeretem a változatosságukat, a párnásságukat, aztán később, amikor virágoznak is szépek. Utána az igaz, hogy egy darabig nem, de őszre megint mindig összeszedik magukat és télen is szépek, szóval jó hosszan díszítik a kertet. 

kk_img_20230404_112013.jpg

kk_img_20230404_112034.jpg

kk_img_20230405_102512.jpg

kk_img_20230405_102525.jpg

kk_img_20230405_102539.jpg

kk_img_20230405_102600.jpg

 

 

 

 

 

Virágok Sziklakert

2023\04\03

2023. MÁRCIUS

1-je:  1 fok van kinn, kicsit borús az idő, csendes, enyhe szél fúj. 

2-a:  -3 fok van kinn, derült idő, kék ég. Szél nincs reggel. Egész nap sütött a nap, kék égbolt. 

3-a:  3 fok van kinn, derült idő, kék ég. Szél nincs reggel. Egész nap sütött a nap, kék égbolt. 

4-e: -4 fok volt reggel derült idő, kék ég. Szél nincs reggel, de napközben volt egy kis szél. Egész nap sütött a nap, kék égbolt. 

5-e: 0 fok van reggel, borongós, hideg szél fúj. Napközben is hűvös idő volt, kb. 5-6 fok, borongós, délutánra már erősen szeles. Volt egy rövidke napsütés is, de nem ez volt a nap jellemzője. 

6-a:  1 fok van reggel, borús, szállingózik a hó és fúj a szél is. Elég ronda idő van. Napközben is esett a hó, de nem maradt meg, nedves, kellemetlen idő volt. 

7-e:  -1 fok van kinn, borús, párás, kicsit deres idő. 

8-a: 4 fok van reggel 8 óra körül, enyhén felhős az ég, készülődik egy kis napsütés. Szél nincs. napközben sütött a nap, jó idő volt, de estére viharos szél támadt. 

9-e:  7 fok van kinn reggel, borús és csendes. Napközben is borongós az idő, néha felbukkan a nap, de eső is esett egy kicsi. Változékony, hűvös és fúj a szél is. 

10-e:   0 fok van kinn reggel, derült ég, napsütés készülődik. Napközben napos idő volt, délután kezdett felhősödni, este esett egy kis eső.

11-e:  (Szombat) Borús az idő kinn, nincs hideg, 7 fok van, de eszméletlenül viharos szél fúj. Egész nap szörnyű vihar volt, tombolt a szél, hideg volt és borús az idő. 

12-e:  -3 fok volt reggel, viszont legalább a szél elállt. Derült az ég és süt a nap. Egész nap napos idő volt, se hűvös, enyhe széllel. 

13-a:  4,5 fok volt reggel, borús idő. Enyhe szél fújt. 

14-e:  Nem néztem reggel hány fok volt, de meleg volt. Derült volt az ég és egészen délutánig sütött a nap, aztán elkezdett borulni és feltámadt a szél is, még délelőtt. Este esett az eső. 

15-e:  Késő délutánig esett az eső. Hűvös volt, délután is borús és fújt a szél. Rossz idő volt. 

16-a: -1 fok volt reggel, derült idő. Egész nap sütött a nap, fújt némi szél és langymeleg idő volt. Du. 3-kor 9 fok volt kinn. 

17-e:  -4,6 fok volt reggel, de az idő derült és nem tombol a szél sem, csak fúj. Egész nap szép, napos idő volt. 

18-a: -2 fok volt ma reggel, derült idő. Süt a nap, de hideg szél fújt. Kimentem ibolyafejeket szedni és majd megfagyott a kezem. 

19-e: -1,8 fok volt reggel, napsütés és jó idő egész nap. Délután jöttek fehér felhők, de nem borult be az ég, csak kissé elfátyolosodott néha. 

20-a: 2 fok volt reggel, derült idő. Napközben is zömében derűs volt, néha fátyolos, de jó meleg volt. 

21-e: Na végre! 6 fok van kinn. Kicsit felhős az ég, de látszik itt-ott a kék is. Nem fúj a szél. Napközben meleg volt, sütött a nap elég sokat, nagyon jó idő volt. 

22-e: 1 fok volt reggel. 

25-e: 12 fok volt kinn, reggel egy darabig zuhogott az eső. Később elállt és néha még a nap is kisütött a nap folyamán. Nem volt hideg, de fújt a szél. 

26-a: 3 fok volt kinn, derült reggel, kék ég. Enyhe szél. 

27-e: 7 fok van kinn reggel, esik az eső. Teljesen be van borulva az ég. Egész nap zuhogott az eső és viharos szél fújt. 

28-a: -2 fok van kinn, az ígért -4 helyett, halleluja, ez jó! Érdekes, hogy reggel fél hatkor -1 fok volt, fél hétkor pedig -2.... Derült az ég, nem fúj a szél. 
10 óra után fokozatosan beborult az ég és viharos szél fújt. Délben hatalmas hóvihar volt, vitte a szél, de nem maradt meg, bár annyira esett, hogy egy pillanatra úgy tűnt, hogy be fog fehéredni a táj, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment és utána rögtön kisütött a nap. 

29-e: -4 fok volt reggel, megfagyott a magnólia... legalábbis a teteje. Napközben többnyire derült idő volt, szeles, de már nem volt olyan viharos a szél. Hideg szél fújt, nem esett volna jól kinn lenni. 

30-a:  1 fok volt kinn, inkább borús, csendes, szélmentes reggel. Napközben váltakozott, néha beborult, kiderült, délutántól inkább borős volt az ég. Este nagy eső esett. 

31-e:  7 fok volt reggel. Csendes, párás, derült idő volt. Egész nap jó idő volt, délutánra borult be kicsit és volt szemerkélés is. 

2023\04\03

Jönnek a fagyok

Kezdek már agyfaszt kapni ettől az időjárástól. 
Nem mintha bármit is tudnék ellene tenni, de évről évre egyre rosszabbak és szélsőségesebbek a tavaszok, lassan lemondhatunk az olyan megszokott gyümölcsökről, mint a sárgabarack, őszibarack, szilva, cseresznye... 
Ez most mindent fog vinni, tegnap még sokkal barátságosabb volt, de ma ez az előrejelzés itt nálunk: (ui.: napközben kicseréltem, ez már nem annyira durva, mint a reggeli volt)

Félig nyitva van a szilva virágja, az őszi is és a cseresznye is. Gondoltam letakarom fagyvédő fóliával a kis őszibarackfát, őt még körbe tudnám tekerni, de minek? 3 napig tartó  -4-5 fok ellen nem tudom megvédeni. 

A kertben eddig a retek kelt ki egyedül, ez azt is vinni fogja, a pici növénykék nem fogják kibírni ezt a hideget. 
Bíztam abban, hogy a magnólia alsó ágain legalább lesz virág, de szerintem ez azt is ki fogja nyírni. 

Azt hiszem, hogy egyszerűen elengedem a hagyományosan megszokott gyümölcsöket, mást fogok telepíteni, olyasmit, ami terem is, pl. almát. 
Tulajdonképpen örülök, hogy eddig nem vettem egy gyümölcsfát sem,  mert most egész másképp gondolkodom arról, hogy mit érdemes telepíteni. 
Néztem hétvégén a kertészetben, csodaszép, nagy datolyaszilvafák voltak... jó, hogy nem vettem meg, pedig álldogáltam mellette egy darabig. Nem is tudom mi lenne az almán és a birsalmán kívül olyan, amit érdemes lenne termeszteni. Mindenesetre a mézbogyónak örülök, hogy megvettem és azt hiszem az epret is még jobban el fogom szaporítani a kertben, ahogy a szedret is. 
A fügét most még be tudom takarni, talán jövőre is, de pár év múlva, amikor már nagy bokorrá növekszik, akkor cseszhetem. 
Hát ez van, nekem csak pár fám van, de együttérzek azokkal, akik gyümölcstermesztéssel foglalkoznak. 

Tegnap egyébként nem foglalkoztam a kerttel, elmentem kirándulni. Hoztam az erdőről egy csomó keltikét, bogláros szellőrózsát, egy érdekes, pirosas lilás ibolyát és bablevelű varjúhájat, el is ültettem mindet. A keltikét a már meglévők mellé tettem, a többit a lombos, ligetes részre. 

kk_img_20230402_153755.jpg

Érdekes ám, néztem az erdőben a bársonyos tüdőfüveket és elég kicsikék, legfeljebb pár szál, nem tudnak megnőni. Amit viszont tavaly hazahoztam, mint hatalmas, csodaszép bokrokká fejlődtek, jó helyük van nálam az életfák alatt. 

kk_img_20230325_135957.jpg

Közben kinyíltak megint virágok, amiket most a fagy valószínűleg szintén ki fog végezni. Egy fagyos éjjelt még kibírnak, de 3 ilyen hideg éjszakát... csak abban tudok reménykedni, hogy nem lesz annyira hideg mégsem. A nárciszok is most indulnának... aztán nyáron meg majd döglődünk a 40 fokban meg a szárazságban. A legrosszabb irányba változik a klímánk. 

A májvirág is nagyon kis szép, remélem, hogy megmarad. 

kk_img_20230331_111733.jpg

A szellőrózsáról februárban már egyszer lefagytak a bimbók, a januári meleg előcsalta őket... most megint annyi lesz nekik is. 

kk_img_20230401_112531.jpg

Császárkorona. 

kk_img_20230401_140745.jpg

Megmutatta magát az egyik  kakasmandikó is, a fehér is kikelt, de azon nem látom, hogy virágot is akarna hozni. 

kk_img_20230401_145607.jpg

Indulnak a korai tulipánok is. 

kk_img_20230402_152748.jpg

 

 

Virágok Tulipán Szellőrózsa Császárkorona Kakasmandinkó Májvirág

süti beállítások módosítása
Mobil