Mátra alján, falu szélén...

2023\04\26

Eső után

Tegnap egész nap zuhogott az eső, egyáltalán nem lehetett kimenni a kertbe, de zavaró volt. Hozzá vagyok szokva, hogy időnként körbenyargalok és mindent megnézek, fotózok, felfedezem a változásokat. 
Ilyenkor meg beszorulok és úgy érzem magam, mintha lemaradnék valamiről. 
Azért estefelé, amikor már elállt az eső,  megnéztem pár dolgot, a zellerpalántákat és azt is, hogy mennyit nőtt a veteményes. Nem sokat, leginkább a sok mulcsnak elültetett spenót növekszik. 
Most már volt sok eső, jó lenne a meleg, de itt ma reggel is csak 2 fok van. 

Olyan szép színei vannak a tűzgyöngyvirágoknak, most már tényleg egyre mutatósabbak. Ültettem magról is, de nem tudom ki fognak-e kelni, iszonyú picike magjai vannak. Nagyon örülnék neki, mert kertészetben elég drága növény. 

kk_img_20230424_085000.jpg

Ezen a képen pedig nemcsak a tűzgyöngyvirág érdekes, hanem a püspöksüvegek is, mert már bimbóznak. Nem nagyon üt el a bimbók színe a növénytől és a talajtól sem, de azért lehet őket látni.  Tavaly hoztam őket a Deres kertből.
Nagyon várom, hogy kinyíljanak. Azon töröm a fejem, hogy lehet, hogy ide is telepítek át csillagmohát, és akkor szép zöld lesz a püspöksüveg körül és kiemeli a virágzását. Kéne neki némi idő, hogy elszaporodjon, de olyan jó ezeket figyelni, ahogy fejlődnek. 

kk_img_20230424_085023.jpg

 A zergevirág is szépen fejlődik, mögötte a boglárkacserje is milyen nagy már... egy kis szál volt csak, amikor kaptam. A növénytámasz a fejlődő krizantémnak van odakészítve, majd csak ősszel lesz rá szükség, de  tavaly nem tudtam eléggé benyomni a száraz földbe, így túl magas volt a krizantémoknak, pedig azok is megnőnek vagy méteresre, kell nekik a támasz.

kk_img_20230424_121959.jpg

A kis elfajzott tulipánjaim, de minden évben megbízhatóan nyílnak. 

kk_img_20230424_143053.jpg

Hát igen... kissé hidegek az előkert színei. 

kk_img_20230424_143222.jpg

A tüdőfű gyakorlatilag március óta virágzik és még most is nyomja. Nagyon örülök, hogy behoztam a kertbe, fantasztikus kis virág. Mellette kinyílt már a sárga árvacsalán is, ezt is megszerettem, mert nagyon jó talajtakaró növény. Olyan sűrűn befut mindent, hogy nem igazán marad meg közte a gyom sem, a virágait pedig ilyen szép, felálló szárakon hozza. Úgy látom imádják a méhek és egyéb rovarok. 

kk_img_20230424_143626.jpg

kk_img_20230424_143633.jpg

Virágok Sárga árvacsalán Tűzgyöngyvirág

2023\04\25

Mindenfélék

Tegnap egész délutántól estig szakadt az eső, de úgy rendesen. Nem panaszkodom, mert kellett már és nagyon remélem, hogy a petrezselymek is kikelnek a hatására, ha egy hét múlva se látom nyomát se akkor újravetem. 
Jót fog tenni a virágmagoknak is és a már kinn lévő dáliáknak is, meg mindennek. 

Az eső miatt a macskák is benn voltak éjjel, Böbe már kora hajnalban felébresztett, hogy ki akar menni. 
Elza legújabb szokása az, hogy már azért is dörömböl, hogy menjek ki hozzá, amíg eszik... néha az agyamra mennek. Néha túl sokak... de nem tudok haragudni rájuk, mert olyan aranyosak. Elza olyan, mint HakapesziMaki, amikor eszik. Ki gondolná arról a kis aranyos szájacskáról, hogy milyen fogak vannak benne. :)))

***

Akad azért némi sikere a nedves kéztörlőpapíron, zacsiban való csíráztatásnak is: 3 szép lila füzérajak már kis pohárba ültetve fejlődik és 2 db rózsaszínű mocsári hibiszkusz is. 

Ez a kísérlet arra is jó volt, hogy megláttam, hogy némelyik mag esetében nagyon alacsony a csírázási arány. Tehát ha pl. kiválasztottam volna 5-6 darabot mind a két növényből (ahogy tavaly pl. a füzérajakkal csináltam), akkor nem biztos, hogy lett volna belőle siker. Nem is lett tavaly a lilából (ez ugyanaz a mag), a fehérből is mindössze egy kelt ki, de az már ott fejlődik a kertben, majd szaporodik ott. 
Viszont a nagy völgycsillag magjai, amiket a saját kezemmel szedtem, egy se csírázott ki, pedig érett magok voltak, lehet, hogy ez valami hibrid növény, ami nem szaporítható tovább magról? 
A tavaszi héricsre még várok. 
Sajnos a szecsuáni bors se csírázott ki és ki se kelt a földből sem... egy adag még benn van a hűtőben és kapja a hidegsokkot, de az is lehet, hogy maga a mag kezelt valamivel és nem is életképes, mert nem ültetni valónak vettem, hanem fűszerként, csak volt közte mag is (a héja a fűszer). Egyébként kipróbáltam, nekem annyira nem is jön be az íze, de a kertben azért szeretnék ilyen fácskát, egzotikus lenne és az éghajlatunkat is jól bírja állítólag. 

Tegnap az ebédidő arra épp jó volt, hogy kimentem és megreparáltam a kerítésen a belátásgátlót. Időről-időre elengedik a műanyagkötözők, de a nagy szélben még az alumínium drót is széttört a betonoszlopon, ahogy feszegette a szél a kerítést, azt is kicseréltem. Sajnos az olyan vastag acéldrótot, amihez ki van feszítve a kerítés, nem tudom annyira hajlítani, hogy azzal fogatnám oda, nagyon merev és erős az a drót. 

Aztán délután elkezdett szakadni az eső és még este is zuhogott, nem volt  kertbemenés, de még az eső előtt kinn voltam fotózni. 

Ezek a fehér szellőrózsák az idén már nem fognak jobbat mutatni, sajnos. Tavaly sokkal több virág volt rajta, de az az igazság, hogy annak is örülök, hogy a tavalyi aszály nem nyírta ki őket teljesen. Egy nagyon száraz részen vannak, tegnap kicsit megkapáltam körülöttük a földet az eső előtt, mert mintha betonban lennének.

kk_img_20230417_091706.jpg

Ezek a levelek az őszi kikerics levelei, azért fotóztam le, mert már nagyon nagy a telep, úgy tűnik, hogy szereti a helyet. Ez sok virágot ígér őszre. :) 

kk_img_20230423_122839.jpg

Lassan kivirágoznak a nefelejcsek is, nincs annyi ebből sem, mint tavaly volt, de legalább van. El fogja szórni a magját az idén is, remélem nem lesz olyan mostoha megint az időjárás. 

kk_img_20230423_163138.jpg

Úgy tűnik, hogy ezek a sárgák a legutolsók a nárciszok közül, mögöttük már kezdi a virágzást a boglárkacserje. 

kk_img_20230424_084250.jpg

Kicsit más szögből, itt látszanak a tulipánok is és az is, hogy mennyi hely van még a kertben a virágoknak. És jönnek a liliomok is (a képen a sötétbordók).

kk_img_20230424_121940.jpg

Ezek a kiültetett borkórók, így majd követhető lesz a fejlődésük. Remélem nem fog úgy tarackolni, mint a bambusz, mert akkor majd irthatom.

kk_img_20230424_084326.jpg

Dzsumbuj, pedig ez még az eső előtt van. Alul lassan elnyílik a császárkorona, fölötte pünkösdi rózsa, bazsarózsa, és szarkalábak. Fölötte már bimbóban van a harangláb, és van még ott rengeteg írisz és tömör virágú gyöngyike is. 

kk_img_20230424_084612.jpg

A sziklakerttel nem tudok betelni, imádom! 

kk_img_20230424_084634.jpg

Virágok Herkules Nárcisz Sziklakert Borkóró kiskorában

2023\04\24

Zugok

Az az igazság, hogy tényleg jól lefárasztottam magam ezzel a kaszálással, tegnap már csak könnyebb dolgokat csináltam, onnan is elég gyakran bejöttem pihegni, de azért megint haladtam a kerttel.

Elvetettem a zöldbabokat, zöldhüvelyűt, sárgahüvelyűt és a hosszú zöldbabot is, illetve a többi bazsalikomot (citrom illatú, fahéj illatú, bordó levelű és még a nagylevelűből is tettem egy sort, mert abból használom a legtöbbet).

Fogtam magam is kiültettem a zellerpalántáimat is, erre csütörtökre -1 fokot ígérnek... majd letakarom fátyolfóliával. Idióta időjárás... remélem nem lesz olyan hideg. Tudom egyébként, hogy még jönnek majd a Fagyosszentek is, de  évek óta csak lehűlés volt olyankor, fagyok nem. 
A ribizli is virágzik, rengeteg lesz (lenne) rajta, ha nem fagy el. 

kk_img_20230423_122328.jpg

Ennyit volt lelkierőm (és fizikai erőm) csodaásóvillázni. Ezen a részen nagyon tömörödött a talaj, csupa fű és moha. Főleg pitypang van benne, ez is mutatja, hogy milyen tömör és ez a kert legnedvesebb része is. Nyáron, amikor kiszárad, akkor meg olyan, mint a beton. 
Még nem tudom mivel fogom beültetni, valahogy úgy kéne tartani, hogy ősszel is felvillázzam és valószínűleg tavasszal is. Egyrészt, hogy kikopjon belőle a gyom és a moha is eltűnjön. A szőlők is az utolsókat rúgják már ott,  ez az a része a kertnek, amivel még nem tudom mi legyen. 

kk_img_20230423_122224.jpg

kk_img_20230423_122413.jpg

A csillaghagyma ontja a virágokat, most a legszebb.

kk_img_20230423_122541.jpg

Újabb piros tulipánok nyíltak ki. :))) Egy se került az előkertbe... majd ősszel telepítek újakat. Hagymásokból úgysincs olyan, hogy elég. 

kk_img_20230423_122628.jpg

Csináltam fotót máshonnan is a kertről, hogy majd legyen képem arról, hogy alakul a kert. Nagyon jók az ilyen képek, mert megmutatják, hogy mennyi föld van még csupaszon, az mind növényzetért kiált. 
Nagy ez a kert, pl. ott a komposztáló mögött az, ami egy kis földcsíknak látszik, az a veteményes. 

kk_img_20230423_122939.jpg

Találtam egy kucsmagombát is a kertben, de öreg már. Viszont majd figyelem a helyét az eső után. Csiperke is lakik itt az egyik életfa alatt, éppen szétcsaptam a kaszával pénteken. 
Ez a kép viszont azért is érdekes, mert a gomba körül tenyészik ez a kis vadnövény, amiről már írtam, ezüstös hölgymál (Pilosella officinarum vagy Hieracium pilosella). Nagyon szuper kis talajtakaró, kis sárga virágai vannak, akárhogy lépdelek rajta nem bánja és mindent kibír. 
És nem is erőszakos, indákról szaporodik, de 4.éve figyelem és kb. duplájára nőtt a kis telepe.
Így aztán vittem át belőle a kert másik részébe, ahol a téglából rakott lépcsők között van föld. Jól kiszedtem onnan a füvet, mert mindig benövi és betelepítettem oda ezt a kis növényt. Majd ez nem enged maga között semmit és jól megköti ott a födet is. 

kk_img_20230423_154024.jpg

kk_img_20230423_162959.jpg

Aztán valahogy belejöttem, hogy zugokban turkálok és vittem át ebből a kis csillagmoha szerűből is egy másik részére a köves-lépcsős résznek. 

kk_img_20230423_163010.jpg

Egy másik zugba ültettem kövirózsákat, hadd szaporodjanak és majd jól megtartják a talajt, kipucoltam egy zugot az egyik tűztövis mögött és kiültettem a borkórókat is. 
Örömmel látom, hogy kikeltek a klárcsik is. 
Kitakarítottam helyet a kék mézontófűnek is és a legújabban kigyomtalanított és felvillázott részbe elszórtam rengeteg díszdohány magot. Ez a növény nagyra nő, nem enged maga között túl sok gyomot, nagy levelei is vannak, majd tartja maga alatt a nedvességet és nem utolsósorban nagy komposztömeget fog adni ősszel, azt majd mind visszadarabolom az évelőágyásokba. 
Ugyanide kiültettem 3 dáliát is, kétséges, hogy életben vannak-e. Egyébként is azt hiszem fel fogok hagyni velük. Nagyon szépek, de meg fogok szüntetni minden benn teleltetős növényt. Nagyon macerásak. Van elég fajta évelőm, az ablakok is újra megteltek kis poharakkal, amikbe évelő virágmagok vannak ültetve. A paradicsomok már kiköltöztek a fóliaházikóba és még ott kinn is rengeteg évelő és egynyári kel. Szóval lesz virág a kertben így is bőven. 

Ez pedig Herkules a tetőn. :D 

kk_img_20230423_164915.jpg

Tennivalók

süti beállítások módosítása
Mobil