Mátra alján, falu szélén...

2022\11\10

Elkezdtem beszedni a répát

Tegnap ebédidőben kirongyoltam a kertbe és kihúzgáltam egy sornyi répát. Hát... nem igazán szépek, mondhatni rondák, még sose volt ilyen vacak a répám, de amit lehet elteszek, mert a boltba már alig merek bemenni, olyan árak vannak. 
Eléggé kukacosak is... hamar kijött a hagyma közüle, a répa meg csak utána indult neki, amikor megjöttek az esők, nem csoda, ha kukacos lett. 
Este megmostam őket és fel is dolgoztam, beraktam a fagyasztóba. Így, hogy ennyire kukacosak, nem teszem őket homokba, mert csak kifejlődne a sok kukac és a répa is megrohadna. Ha frissre lesz szükségem, annyit majd megveszek, mert nem tudom kiválogatni, nem látszik, hogy melyik az egészséges. Úgy néz ki, hogy a répalégy ott teszi bele a petéjét, ahol a levelek nőnek ki a répából. Az idén sajnos ilyen lett a termés, csoda, hogy egyáltalán lett. 

kk_img_20221109_130001.jpg

Így majd szépen soronként feldolgozom, ma is majd egy sort és pénteken is és kész is lesz. 

Okulva a kukacosságból, jövőre büdöskét is ültetek mellé és amikor kiszedem a hagymát, újakat fogok mellé duggatni. Vagy hagymamagot vetek mellé és lesz saját dughagymám, mert az is nagyon drága volt már eddig is, el se tudom képzelni tavaszra majd mennyibe fog kerülni. 

Valamelyik nap egyébként voltam Pesten és hoztam az OBI-ból egy csomag óriás karalábé magot és egy csomag uborkamagot is (sose tudok kijönni a boltból valami ültethető nélkül), meg két újabb fajta krizantémot a 70%-os leértékeltek közül. Ezek között mindig nagyon klassz növényeket sikerül vennem, pár Astert is így vettem, éppen a legszebbeket.
Nagyon különlegesnek látszanak, szeretném, ha megmaradnának jövőre is. Izgulhatok miattuk a télen, de majd jól betakargatom őket! :)

kk_img_20221109_071301.jpg

Az előkertben kinyílt az utolsó krizantém is végre, hatalmas, gyönyörű bokor lett és magától ilyen szabályos gömbölyű. Kár, hogy a többi úgy lekonyult a hétvégi esőtől, most lenne a legszebb a kert, de nem lehet minden tökéletes. 

kk_img_20221104_075116.jpg

 

Tennivalók Krizantém ÚjDudvák Répa betakarítás

2022\11\09

Tyúkhúr irtás, de hogyan?

Azon agyalok, hogy kéne kiirtani a tyúkhúrt a cserjék alól, mert azon a részen valami egészen eszement módon el van szaporodva. (na meg a puha gólyaorr) 
Ezek nitrogén kedvelő növények, tehát valószínűleg sok lehet a talajban belőle. 

kk_img_20221109_071428.jpg

kk_img_20221109_071447.jpg
Kiszedni esélytelen, ezért olyan trükkre gondoltam, hogy majd valami növény kiirtja nekem. Talajtakarókon töröm a fejem a cserjék alá, hogy kiszorítsák a nyomorult tyúkhúrt, de valami olyat kellene, ami nem lesz aztán még borzalmasabb, mint ami van.  
Van egy csomó meténgem és ha hétvégén nem esett volna ez a sok eső, akkor valamennyit kiszedtem volna és beültettem volna, de ahhoz némi tyúkhúrt is ki kéne szedni, de ebben a vizességben nem lehet. Ha leveszem, ha felveszem a kerti kesztyűt, mindenhogy hideg és vizes minden. Ennyit szedtem ki a hunyor körül és teljesen vizes lett a kesztyűm, aminek a tenyér része pedig gumis. 

kk_img_20221109_071500.jpg

A másik, ami eszembe jutott, hogy nemcsak meténget, hanem más nővényeket is beültethetek, pl. sok-sok árnyékliliomot, tűzgyöngyvirágot, japán kövérkét és remélem, hogy kiszorítják az utált tyúkhúrt.  A tarackoló kékgyökér is jó lesz oda, indás ínfű és még fogok gyűjteni egyéb ötleteket, de a tyúkhúrnak mennie kell. 
Tudom ezek között is ki fog kelni, de ha lesz egy  megfelelő sűrűség, akkor ritkulni fog... valamennyire. 

De az is lehet, hogy a növények telepítése előtt letakarom azon a részen is a talajt geotextillel, vagy még most ezen az őszön és akkor tavasszal mehetnek bele az új növények. A képeken csak egy kis rész van abból, amit ellepett ez a rohadék növény, lehet, hogy sok geotextil kell rá, de valahogy meg akarok szabadulni tőle. 
A hunyor körül az is látszik, hogy mennyire nem zavarja a tyúkhúrt a fenyőkéreg sem, pedig vastagon van letéve, mégis teljesen benőtte, de valahogy el fogok vele bánni, az biztos. 

Tennivalók Tyúkhúr gondok

2022\11\07

Ronda, esős, szürke hétvége

Ez a hétvége nem volt a kertészkedés hétvégéje. Nemcsak az eső miatt, hanem a frontok miatt sem. 
Szombaton olyan voltam, mint akit fejbekólintottak, álmos, gyenge, fájt a fejem is. Kora délután lefeküdtem kicsit aludni, de apukám szerencsésen felébresztett, aztán amikor elment, lézengtem egy darabig, de megint ledőltem és úgy is maradtam estig. Nem aludtam, csak olyan félálom volt... hát borzasztó volt.

Vasárnap egy fokkal már jobban voltam, legalább kitakarítottam, felmostam és a kolbásztököket odatettem olajon sóval, őrölt korianderrel és pár fej hagymával először párolni, aztán lesütöttem róla a levét. Turmixolás után fagyasztóba került, 2 dobozzal lett belőle. 
Szeretem a zöldségpástétomokat pirítósra, általában az a reggelim paprikával, retekkel, és amikor még van, akkor paradicsommal, néha hagymakarikával, póréhagymával, télen savanyúuborkával. 

Itt még sül:

kk_img_20221106_110604.jpg

Ennek most így nem sok íze van, de amikor fagyasztás után kiengedem, akkor még szoktam ízesíteni valamivel. 
A padlizsánt pl. héjában szoktam megsütni, pépesítem és fagyasztom és amikor kiengedem, akkor adok hozzá valamit. Legutóbb olajon sütöttem fokhagymát, azt kevertem hozzá, borsot, sót, de jó bele kis tejföl is, vagy remulád mártás. Vagy sütök alá egy hagymát, vagy nyershagymát adok hozzá, bőven lehet variálni. 

Kinn is voltam kicsikét, kiültettem a kapott krizantémokat, az egybeültetetteket szédszedtem, remélem nem sínylik meg nagyon. 
Mindegyikből tört le egy-egy kicsi szár, azokról leszedtem a virágot/bimbót és bedugtam őket a földbe, hátha begyökeresednek még. Nem hiszem, hogy átvészelik a telet, de esélyt kaptak rá, az életerős megmarad. 

kk_img_20221106_121114.jpg

 kk_img_20221106_121120.jpg

Kivettem az utolsó dália gumóit is, hatalmas gumó telep, nem is kell ennyi, lassan dália boltot nyithatok. Sőt, lassan kertészetet nyithatok, mert jópár növényből van már sok-sok szaporulat. 
Kiültettem egy rakás hagymát is, nem tudom mik azok, valahonnan kiástam őket még tavasszal, emlékszem, hogy gondoltam is rá, hogy rá kéne írni mi az, de ugyan már, úgyse felejtem el... hát de. Talán alliumok, bedugdostam őket egy helyre, ha nem lesz jó nekik, majd tavasszal megint kiásom, de ha most nem ültettem volna be, akkor télen elpusztultak volna. 
A mogyorót is elültettem, aztán ennyi volt a kerti ténykedésem, kedvem se volt többhöz, csupa víz minden, a föld ragad és süpped, nem jó ilyenkor kertészkedni.

Hoztam be a kertből jánosnapi retket és vajrépát is (amit a boltokban simán reteknek árulnak). Jó lenne ha egy darabig még nem lennének fagyok, akkor folyamatosan lenne retkem. 

kk_img_20221106_110553.jpg

Böbe gyűlöl, mert befújtam őt Frontline-al, mert nagyon vakarózik, szerintem bolhája van. Elkezdte lenyalni, hiába próbáltam őt édesgetni, hogy jöjjön az ölembe, odalett a bizalom. Nyaúkol, ha a közelébe megyek, sőt amikor kiment - mindig végigsimítok rajta, amikor kimegy és mondom, hogy vigyáz magára a macska - most úgy felnyavított, mint akinek fizikai fájdalma van az érintésemtől. 
Soha többet nem fújom be semmivel, pedig ezt használtam amikor kölyök volt is, mert rengeteg bolha volt  benne. Most meg gondolom lenyalta az egészet és este mindent kihányt és hasmenése is lett, alig győztem takarítani utána. 
Éjjelre be se jött, most reggel jött be, befalt száraz tápot, nedves kaját nem is adtam neki direkt. 2 perc múlva telehányta az előszobát szegénykém. 
Csináltam az egészséges macskámból egy beteg macskát bakker! 
Azt hiszem ma diétázni fog, (lehet, hogy holnap is, éppenséggel van miből fogynia) teszek ki vizet az udvarra, hogy inni tudjon, aztán remélem kimegy belőle. Így viszont nem tudom mi legyen a bolhával, nem tudom kidöglött-e belőle, ha nem, akkor a vakarózástól szenved, na meg azt se akarom, hogy a lakásban nekem bolha legyen, bár a porszívózás felszedi őket is, meg a petéiket is és van egy bio akármlyen szerem, amivel szoktam permetezni. 
Nyakörvet cicára nem akarok, mert ő fákon mászkál, bozótban, meg mindenhol, az életébe kerülhet, ha fennakad valamin a nyakörv miatt, mert vagy megfullad vagy elmenekülni nem tud. Majd megkérdezem az állatorvost. 
Úgy sajnálom szegényt, jót akartam és csak rosszabbat tettem neki. 

kk_img_20221106_113541.jpg

A kert lehangoló, a virágok a víz súlyától teljesen elfeküdtek, csupa víz minden, szerintem egy hétig tuti semmit nem lehet majd kinn csinálni. 

kk_img_20221106_121151.jpg

kk_img_20221106_121215.jpg

Lassan beszorulok a lakásba, jaj, de nem szeretem ezt, meg érdekes módon ugyanakkor néha szeretem is, mert szükségem van az ilyen hétvégékre, amikor elengedhetem magam és nem súg a fülem, hogy ezt is, azt is meg kell még csinálni, de most még a kertre lenne bennem kakaó. Mármint jó időben, nem így. 
Most már jöhet a tervezgetés időszaka, az álmodozás és azt hiszem később a mániákus magvásárlás is befigyel majd megint. :))))

Jah, pénteken megérkeztek a Királykertészettől az új hagymáim is, rózsaszín és fehér kakasmandikók, kék egyvirágú csillaghagyma és egy csomó kék (Blue Sky) krókusz és el is ültettem őket azonnal. Most már jöhet a tavasz, várom a virágzásukat! 

Tennivalók

süti beállítások módosítása
Mobil