Macskafronton a helyzet az, hogy itt kérem szépen valaki előszeretettel harapdos. 
Szerintem Elza fura lemenése a lépcsőn is már ettől lehetett, de valamelyik reggel láttam meg a hátán, hogy hiányzik a szőr és a lyukat, ami nagyon is hasonlít arra a lyukra, ami Böbe oldalán volt. 
Nem nagyon engedte közelről megnézni se, de azt láttam, hogy kicsit sárgás, tehát lehet, hogy már gennyes volt és kifakadt, vagy kifakasztotta magának, nem tudom. Mindenesetre le akartam fertőtleníteni neki, de kenegetésről szó se nagyon lehetett, ezért fogtam a CicaNéni nyakát, lenyomtam a földre és jól leöntöttem a sebet betadinnal. Hogy aztán mennyit ér majd, azt nem tudom, de majd minden nap húsvétolunk és meglocsolom az Elzut. Amúgy jól van, szerintem ezzel nem lesz olyan gond, mint a Böbinél volt.

Böbike meg éppen utálkozik, mert őt meg lecsöpögtettem bolha és kullancs elleni cseppekkel. Egyébként nagyon megjött a KisCsóka étvágya, amióta kigyógyult a harapásból. Rákapott a LIDL-es Coshida-ra, a szív alakú dobozos kajákra és azt eszi. Egész dobozzal is megeszik, pedig eddig sose volt ilyen, mindig Herkules volt a konyhamalac, ő ette meg a Böbe maradékait, persze így jól járt, mert mindig többet kapott. 

Herkules egyébként mindent eszik, csak egy-két fajta van, amit nem szeret. Pl. a Winstonból a vadasat nem szereti. Az általánosságban elmondható, hogy a marhásat egyikük sem szereti, egyik márkájú cicakajából sem. 
A két csavargó kosztos (a Mosogató és a Zoknis-MókaKépű) pedig olcsóbb kaját kap, de ők is naponta kétszer esznek. Olyanok, hogy órát lehet hozzájuk igazítani, minden reggel 6-kor és délután 5-kor megjelennek enni. A Mosogató Cica  nagyon falánk, ő követeli a kaját, alig tudom kitenni neki az edényt, mert már akkor falna, amikor még a kezemben van. 
Minden alkalommal ott harcolunk az ablakban, mert egyszerűen nem tanulja meg, hogy tulajdonképpen ő állja el a saját kajája útját. Mindig el kell taszigálni őt, de olyan ereje van, csupa izom az a macska és hatalmas is. 
Valamelyik nap megharapta a kezemet, mert erősebben toltam el onnan, de nem erősen harapott, csak megfogta a kezem. Nem is tudom, hogy azokkal a hegyes, erős agyarakkal, amik a szájában vannak, hogy tudott olyan finoman harapni, hogy nem is éreztem szinte a fogai hegyességét. 
Elza is harap szeretetből is, de még az is erősebb, mint ahogy a Mosogató megfogta a kezemet. Szóval tudja a cica, hogy engem nem szabad bántani. 

Elzát a legnehezebb etetni, ő nagyon nagy gourmet lett, alig van pár fajta, amit megeszik és azokat se mindig. Már nem aggódok rajta, majd éhes lesz és akkor eszik. Eleinte bontogattam neki, most már nem. Ha nem eszi meg ami előtte van, akkor megeszik a többiek, ő meg majd kap enni a legközelebbi étkezéssel és ha akkor sem, akkor úgy járt. 
Száraz mindig van kitéve neki, nagyon mérges tudok lenni, amikor ül két tele tányér kaja fölött és látványosan éhezik nekem. 

A kertben még mindig rengeteg paradicsom van, már nem is tudom mi legyen velük. Már nem kell több, mert ugyan berakhatnám, de minek? Nem fogyasztok annyit. Az idén rengeteg termés volt szinte mindenből, a borsó volt az egyetlen, ami nem sikerült. 

Levettem megint egy paradicsomot... 72 deka, nagyon durva, nem? 

Életemben először (hacsak be nem jönnek valami korai fagyok), lesz káposztám. Még soha nem ültettem káposztát. 
Úgy néz ki, hogy kettő biztosan befejesedik, a lilákat nem tudom, majd meglátom. 
Cékla is lesz, még ez vár majd berakásra és a birsalma és ezzel ennek az idénynek vége is lesz, de a birsalmára még várni kell. 

És okrám is van, az igaz, hogy nem ettem belőle. Mondhatni az okrát szinte csak azért ültetem, hogy legyen okra magom... de ha nem ültetnék, akkor meg akarnám enni, abban biztos vagyok. Két palántát ültettem ki, az egyiken már volt is száraz tok és ezt is hagyom, hogy megérjenek a magjai. 

Tegnap az időjárás megint kivégezte a kertészkedést, csupa víz volt minden. Már hajnalban volt egy nagy zivatar, aztán délután megint jött egy, jégesővel. Mindig mondom, hogy valami zavar van erőben, mert a JóIsten csak az idén hallotta meg a tavalyi imáinkat az esőért, de most, hogy meghallotta, adja is az égi áldást, ha kell, ha nem. 

Így aztán kertészkedés helyett kitakarítottam és sütöttem cukkiniből Scarpaccia-t, – toszkán cukkinilepényt. A FB-n láttam Havas Dóránál, onnan másoltam ki a receptet, szóval nem saját találmány, de tényleg nagyon finom lett. 

Hozzávalók:

3 közepes cukkini (*én 1 cukkiniből csináltam)
1 kisebb lilahagyma
1 teáskanál só
1 teáskanál morzsolt kakukkfű
3 evőkanál frissen reszelt parmezán (*volt egy kis maradék reszelt sajtom, azt is beletettem a parmezán mellé)
12 dkg sima liszt
4 dkg kukoricadara (*kukoricalisztem volt itthon, azt tettem bele)
1-1,5 dl víz (vagy a cukkini leve)
*illetve én adtam még sót ebbe a keverékbe is és a sütőpapírt megpermeteztem egy kicsi olívaolajjal, bár a sajtokból is kisült a zsiradék, szóval nem volt lényeges. 

Elkészítés:
A cukkinit uborkaszeletelőn vékonyra szeleteljük, a hagymát szintén vékonyra vágjuk. A kettőt együtt egy szűrőbe tesszük, megszórjuk sóval, összekeverjük és hagyjuk legalább egy órát állni, hogy a cukkini kiengedje a levét.
Ezután a cukkinit egy tiszta konyharuhába tesszük és amennyire csak tudjuk, kinyomkodjuk a levét, amit felfogunk egy tálba. A sütőt közben 200 fokra előmelegítjük.
Egy nagy keverőtálban összekeverjük a lisztet, a kukoricadarát, a reszelt parmezánt és a kakukkfüvet. Annyi lecsepegett lét adunk hozzá, hogy sűrű palacsintatészta állagot kapjunk, majd beleforgatjuk a cukkinit és a hagymát is.
Egy nagy tepsit leterítünk sütőpapírral és vékony rétegben elsimítjuk rajta a cukkinis masszát. Előmelegített sütőben 40 percig sütjük, hogy ropogós legyen. A sütőből kivéve pizzavágóval felszeleteljük és azonnal fogyasztjuk.

Csúcs lett és tényleg ropogós:

 Felbuzdulva a Scarpaccia-n, mert télen is akarok ilyet enni, kimentem megnézni van-e olyan korú és méretű cukkinim még, ami jó lenne. Volt... 3 is. Be is hoztam őket, elkarikáztam és besóztam, hogy a leve kicsurogjon, úgy tettem el a fagyasztóba. Nem tudom milyen lesz, még sose tettem el sósan semmit, remélem megfagy. 

Volt egy pár padlizsánom is még, szerintem már nem lesz több, azokat lesütöttem és krémként egy adagot lefagyasztottam és hagytam a hűtőben is frissen padlizsánkrémnek. 

És megint leszedtem egy csomó paradicsomot, lehéjaztam és a magokat is (nagyjából) kiszedtem belőle, hogy csak a húsa maradjon. Aprítógéppel összeturmixoltam és megfőztem, üvegekbe tettem sűrített paradicsomnak. Kis sót és némi táblás cukrot tettem bele, 4  kis üveggel lett ebből is. 
Most megint elég volt a befőzésből egy időre. 

A kert pedig nagyon szép, ezek még a vasárnapi esők előtt készültek, az eső viszont tegnap a szarkalábakat eléggé elverte, pedig olyan szépen másodvirágzott. Bár ilyenkor már nem annyira szeretem, mert sokkal gyengébbek a szárai és nem tartja magát olyan szépen, mint tavasszal, most teljesen lefeküdtek az esőtől. 

A Kleopátra tűje, ez egyetlen tő... 

A rózsaszín mocsári hibiszkusz magjait még anyukám gyűjtötte nekem a szomszédságából. Tavaly nem kelt ki, de nem dobtam el a magokat és idén tavasszal újra megpróbáltam, ezúttal nedves papír között csíráztattam és két szép növényem is lett belőle. 
Jó érzés itt tudni a kertben, hogy ez még anyukámtól van. 
Jönnek a rossz évfordulók... tegnap volt egy éve, hogy bekerült a kórházba, illetve szombati napon történt, de dátumra tegnap volt. 
Jön a szülinapja is, a halálának az évfordulója is... ez most nehéz időszak lesz nagyon. 

Ez a ma reggeli hatalmas zivatar már nem kellett volna. Egyrészt borzasztó volt, akkora elektromossággal, hogy még a macskák is féltek és legalább egy nyomorult hétvégére lenne már olyan idő, amikor tudom csinálni, amit szeretnék. Pedig tegnap olyan jól haladtam. 

Tegnap reggel fél 10-re már kész is voltam a kaszálással. Belül vágtam le a füvet, az alsó kertrész kivételével. Általában 3 darabban szoktam levágni, a felső kertrész a zugokkal, az alsó és kívül a ház előtt. 
A többit majd a jövő hétvégén megcsinálom vagy esetleg hétközben munka után, de utóbbinak kevés az esélye, olyan zombi vagyok mindig a nap végére.  

Tegnap viszont kigyomláltam a legfelső-legelső évelőágyást, mert már felismerhetetlen volt. Egy csomó virágot vissza is vágtam, mert nem akarom, hogy magot hozzanak, bár a Heleniummal már elkéstem, majd meglátom, hogy mennyire szapora fajta. Nem bánnám, ha egy-két szaporulat kikelne  belőle, mert máshová is el tudom képzelni a kertben. 

Itt még megvolt a helenium, augusztus 28-i kép. Azóta elbarnultak rajta a virágok, azért vágtam le. Ott van mulcsként saját maga alatt. 

Egyből sokkal jobban látszik a tűztövis is a sok szép termésével és mellette már nyílik a kékszakáll is. Mögötte pedig virágot hozott  a magról vetett mákkóró.

Ugyanígy pár kúpvirágot is kivettem, de már azoknak is kipergett a magja. Az egyikből szedtem is, mert érdekes barna színe van, csak kevés sárga van benne, de szerintem nem fogok vele tavasszal bajlódni. Sőt, az is lehet, hogy szétszórom a kert olyan részébe, ahol szeretném, hogy jövőre kikeljen. Igen, ez lesz. 
Tátika magot is szedtem és kiültettem a két új, őszi virágzású krókuszt. Szépen kitábláztam, mert 5 perc múlva általában már lövésem sincs, hol mit hová... majd berajzolom a kertrajzomba is. 
És még begyűjtöttem a díszdohány magjait is, jó ötlet volt a mai esőt látva. Nem akar elállni...

A rengeteg idei magból kikelt törökszegfűből is ültettem át oda, ahová júliusban vetettem magot, mert azok viszont nem keltek ki, de szeretném, hogy jövőre ott is legyen belőle.  Azt a részt is előbb ki kellett gyomlálni, mert a folyondár teljesen benőtte. A folyondár az idén mindent visz, tele van vele az egész kert.

Itt a kép bal alsó sarkába ültettem a törökszegűt, egy kis diófa alatt van, kíváncsi vagyok, hogy majd meg tud-e nőni, bár a diófától búcsút fogok venni, de a leveleit akkor is le fogja hullatni oda. 
A kerti túróállatok (vakond) úgy tűnik nagyon szeretik a geotextilt, mert szinte kizárólag alatta túrnak. Az a nagy hupni is túrás, de alul le van téve egy 1*10 méteres geotextil is, végig van alatta turkálva, alig tudok menni rajta, olyan hepe-hupás. 
Egyébként szinte hihetetlen, hogy a következő kép ez év március 20-i, mekkora különbség! 

A kép alján lévő geotextil helyére ültettem most a törökszegfűt. 

És még a rózsákat is megmetszettem, nem mindet, de a lényegeseket igen. Ha nem lennének fagyok, októberre megint kivirágozhatnak. 

Ezzel el is telt a nap. 
A kaszálás jót tett a kertnek, még a legdzsuvásabb rész is másképp néz ki így, hogy legalább a kontúrok rendben vannak. Innen kiszedtem többezer nefelejcs magoncot és törökszegfűt is, mert mindenhová szétszórta a magját. 

Ez a rész se nagyon látszott ki a dzsindzsából, már a köveket se lehetett látni. 

Ezek a varhúhájak itt a kép alján kicsit ugyan nehezen látszódnak, de hoztak virágot. Ezek abból a száraz szárról lecsípett kis bigyókból nőttek meg, amik az alsó képen vannak. A picikről a kép április 29-én készült. Annyira szenzációs a természet, ugye? :) 
Ezért is imádom a kertet. Egy külső szemlélő számára lehet, hogy ezek a növények csak jelentéktelen kis kórók, főleg ha összehasonlítjuk a többi most virágzó varjúhájjal, de én tudom, hogy miből indultak. Még az se volt biztos, hogy megmaradnak-e egyáltalán és lám. :) 

 Az őszirózsák is szenzációsan gyönyörűek.