Mátra alján, falu szélén...

2025\05\14

Sárga lecsó, érik a mézbogyó és egyéb csúnyaságok és szépségek

 Nem tudom csináltatok-e már lecsót sárga paradicsomból (én még nem), de elég rosszul néz ki, viszont az íze jó, de azért nem fogok rászokni. 
Próbálom a nagy fagyasztószekrényből már elfogyasztani az összes cuccot, ami még benne van és találtam még egy kis vödör sárga paradicsomot. Sok paprikám is van még fagyasztva, ezért kézenfekvő volt a lecsó. 
Én egyébként is jobban szeretem a lecsót a fagyasztott dolgokból, mint az üvegeset, mert ennek teljesen friss íze van, az üvegesnek viszont van egy borzasztó íze a főzéstől, amit nem szeretek. 
Illetve én le szoktam sütni a lecsót teljesen zsírjára (kizárólag zsírral készítem), nem szeretem azt a paradicsomos paprikalevest, amit sokan lecsó címén csinálnak. 
Persze tudom ez ízlés dolga és sokféleképpen készítik az emberek a lecsót, de én lesütve szeretem, sok paradicsommal. Pirossal... szóval a sárga paradicsomot majd inkább frissen eszem meg a kertből és nem fogom fagyasztani. 

Már borzasztóan várom egyébként a friss zöldségeket, gyümölcsöket. Szerencsére már kékülnek a mézbogyók, sőt apuval kóstoltunk is már pár szemet róla valamelyik nap, de a zömének még kell érnie, hát... az idő nem annyira kedvez most neki. Tavaly már április végén mézbogyót ettem. 

kk_img_20250511_133358.jpg

Kicsit megint működtem a kertben. 
Az előkertben kiszedtem a pénzlevelű lizinka közül az ibolyát és máshonnan is. Szörnyű egy növény ez, annyira terjed mindenütt, hogy alig győzök szabadulni tőle.
Az egyik sziklakertben amerikai ibolya van (volt, mert megint kiszedtem), az a nagy, cirmos fejű, na, hát az egy valódi rémség! Minden évben kiirtom és így van belőle a következő tavasszal egy viszonylag normális méretű telep. Pedig gyökerestül szedem, de valahogy mindig megmarad. 

 Tegnap még letakartam az endívia salátákat is fagyvédő fóliával, a két nagyra nőtt paradicsom maradt ki, azok már úgy maradnak, ha megfagynak, ha nem. 

Ásóvilláztam is egy nyomnyit a beomlott pincénél, mert jó lenne azzal is haladni valamennyit... mit is mondjak? Ez inkább turkálás volt, alig tudtam belenyomni a villát a talajba.  Jó lenne, ha kicsit megázna a föld. 
Kiszedegettem belőle a gyomot, de aztán ott hagytam, nem villáztam többet. Majd ma is egy kicsit, meg holnap is  és akkor elfogy. 
Valami van a nyakammal, meghúztam vagy nem tudom, de egyik nap az egyik oldalon fáj, másik nap a másikon. Vettem ezt a sokat hirdetett Voltaren krémet, de egy kalap szamócát se ér, cserébe nagyon drága. 
A fekete nadálytő krém sokkal jobb.  
A területet viszont (amikor kész lesz a villázás) be is fogom ültetni rögtön, mert kell bele a növény, hogy ne a gyom harapózzon el megint. Egyelőre borzasztóan néz ki. Kora tavasz óta nem nyúltam hozzá, illetve annyit, hogy legyomirtóztam a tetejének a felét, a másik felét azért nem, mert ott van a cserje, amit meg szeretnék tartani és az egyébként is elnyomja maga alatt a füvet. 
A gyomirtó muszáj volt, mert a teteje csupa tarack és rámenni se igazán merek, nehogy még beljebb omoljon, de ha rá mernék lépni se lehetne ezt innen kiszedni, annyira beszőtte már. 

kk_img_20250513_153526.jpg

Aztán fogtam és kitakartam egy már két éve geotextillel fedett részt, amibe a napokban már tervezek is ültetni. 
Viszek le pár követ bele és elkezdem ott is kialakítani a sziklakertet. Érdekes lesz, mert észak felé lejt, ugyanakkor elég száraz az a rész. Azt hiszem a tetejénél kirakom kővel. Jó lenne oda valami kisebb támfal féle, de azt nem hiszem, hogy meg tudom csinálni egyedül. Pedig nem lenne rossz mögötte feltölteni a talajt egy kicsit. Nem kéne sok, csak annyi, hogy a fűnyírónak kevésbé legyen lejtős. Az is lehet, hogy majd beültetem valami talajtakaró cserjével és akkor nem kell a fűnyíróval arra  menni. 
Érdekes, hogy a kép mennyire nem tudja visszaadni ezeket a lejtős részeket. 
Ott a sarkánál -  mert ez egy L alakú rész itt, az egyik oldalán még maradt a takarás - van egy fekvő tuja is, ami a zöld fű miatt nehezen látszik. Ez az első növény benne, még tavaly ültettem oda. 
A jobb oldalon van egy kicsi lépcső, csak 3 lépcsőfok, azon lehet lejönni az alsó részre. Ezt szeretném elkezdeni alakítani, mert adja magát sziklakertnek, kaszálni pedig ezeket a lejtős részeket utálatos és szebb is lesz, ha be lesz ültetve. Legalábbis ez a szándék. 

kk_img_20250513_153555.jpg

A virágos rész továbbra is meg van kicsit torpanva, de a haranglábak nagyon sokáig bírják és a díszhagymák is kinyitották már a virágaikat. 

kk_img_20250510_172245.jpg

kk_img_20250512_084040.jpg

Csodásak a mindenféle árnyalatú zöldek és köztük nyílnak a közönséges gyöngyvessző bokrok is. 

kk_img_20250510_172339.jpg

Haranglábak, már nyitja mellette lassan az a sötétbordó, érdekes formájú is, ami jóval magasabb lesz, mint ez a rózsaszín. Hihetetlenül változatosak ezek a haranglábak, nagyon megszerettem őket. 

kk_img_20250511_074324.jpg

Az egyik japán gyöngyvesszőm (Spiraea japonica 'Goldflame')

kk_img_20250511_112153.jpg

Befotóztam kicsit a hólyagvessző (Physocarpus opulifolius 'Diabolo') közepébe, csak a színei miatt. Tele van már bimbóval is, az lesz a következő felvonása. 

kk_img_20250511_112221.jpg

Virágok Harangláb Díszhagymák Verem Mézbogyó Japán gyöngyvessző Hólyagvessző Sárga lecsó Északi sziklakert

2025\05\13

Fűnyírás és felkészülés a fagyra

Tegnap Herkulóval is elgallopoztunk az állatorvoshoz és sajnos most megint ott tartunk, hogy ki kell húzni a fogait. 
Ezt mondjuk azért nem értem, mert ősszel is ez volt a mondás, mégse húzta ki a doki, azt mondta, hogy teljesen rendben vannak a fogai... no most azóta nem mehetett ennyire tönkre, mint ahogy kinéz. 
Valami nem kerek ebben a történetben, de nem feszegettem, mert minek, most már a végére akarok járni, ezért a jövő hétre elő is jegyeztük őt műtétre és egyben tesztet is akarok csináltatni, hogy tudjam, hogy mi a baja. Lehet, hogy nem is FELV-es, nem is FIV-es, csak a fogai rosszak. 
Nem tudom, hogy fog enni utána, amíg be nem gyógyul neki a seb majd, de majd ha odaérünk, akkor meglátjuk, megoldjuk. Remélem... de az biztos, hogy így nem maradhat a CicaÚr. 
Nem szeretném még őt elveszíteni. Olyan nehezen szelídült meg, 4 évig csak itt élt, de csak enni járt ide, amikor beteg volt gyógyíttatni se tudtam. 
Aztán amikor egyszer nyakoncsíptem őt az ablakban és elvittem az orvoshoz, akkor egyik percről a másikra kezes báránnyá változott. 
Azóta ő a legszelídebb, legragaszkodóbb cicám, állandóan az ölemben akar lenni, simit akar és hasvakarást követel. :) 
Azt a sok simit és szeretgetést,  amit elmulasztott kóborcicaként, azt még mind be kell pótolnunk. :) 

kk_img_20250502_152945.jpg

Tegnap nekiálltam és lenyírtam a füvet is, nagyon szép lett minden. Bár kicsit látszik rajta, hogy nincs elég csapadék és majd a szegélyeket is le kell vágni, de azt majd akkor, amikor kaszálok. 
Lett pár tartály nyesedék, azt a paradicsomok kapták meg most mulcsként és egy tartálynyit a virágoskert is kapott. 

kk_img_20250512_145158.jpg

Itt látszik a szombaton lefestett ajtó is. Végre megcsináltam ezt is, ez volt a legvilágosabb pác, amit találtam. 

kk_img_20250512_163430.jpg

Itt most kicsit nehéz volt nyírni a füvet, mert tele van földdel. Ahogy elkezdtem a jobb oldalon is lerakni a téglaköveket, sok föld kijön és a fű közé (is) kerül belőle. De majd betaposódik és benövi a fű, utána szebb lesz. 
A napokban végig is szeretném rakni, minden nap egy párat. Ki kell majd miatta vennem pár nárciszt és tulipánt, de vissza is fogom őket ültetni, csak egy kicsit beljebb. 

kk_img_20250512_163456.jpg

Aztán még betakartam a paradicsomokat és a saláták zömét is, de nem mindegyiket... szerencsére ma reggelre nem lett fagy, így még ma be fogom takarni a többit is. 
Bár nekem ez már csak riogatásnak tűnik, a mínusz fokok ígérgetését minden nap odébb tolják egy nappal... mégis meddig? 
Ma reggelre pl. 2 fok volt az előrejelzésben ehhez képest 8 fok van. Egyszerűen fogalmuk sincs, hogy milyen idő lesz. Nem panaszként írom, örülök, hogy nem volt fagy, de ezek az előrejelzések gyakorlatilag semmilyen miheztartást nem adnak már az embernek. 

A paradicsomokra, amik ágyásban vannak ráhúztam a fagyvédő takarót. Van viszont egy csomó (a diverzitás jegyében) szerteszéjjel ültetve a kertben, azokat így-úgy cseréppel és ilyesmikkel letakartam, de van kettő, amik már nagyon nagyok. Majd ma (ha már ilyen szerencsésen nem fagyott mára), keresek valamit rájuk is. 
Illetve az endívia salátákra is terítek fagyvédő takarót, nem állítok hozzá állványt, mert én ki nem szedem onnan a chayote töknek beásott hatalmas karókat. 
A paradicsomok mellől így is ki kellett szednem. Akkor dugtam be őket, amikor jó puha, nedves volt a föld, most nem tudom majd hogy dugdosom vissza. 

kk_img_20250512_163531.jpg

A kis üvegház is paradicsomon van, mellette az egyik cserép is, a másik cserép és még jópár a kertben a kikelt cukkiniken és patisszonokon van. 
A zöldbab sincs takarva... majd arra is terítek fagyvédő takarót ma estefelé. 

kk_img_20250512_163544.jpg

Kinyílt az első évelő pipacsom is az előkertben, nagyon szép, bár én tömöttebb virágúra számítottam. 

kk_img_20250510_085554.jpg

Ezt nem tudom mi lehet, talán valami kőtörőfű féleség lehet, de az idén hozott virágot először. 

kk_img_20250509_121949.jpg

Itt a sármák nyílnak, de mellettük lehet látni a fenti virágot és a leveleit is. Nagyon szeretem, olyan kis tünemény és szépen, de nem erőszakosan terjeszkedik. 

kk_img_20250510_172054.jpg

Úgy tűnik, hogy most a fehér virágoké a kert, az erdei szellőrózsák is már elég régóta nyílnak, meglepően sokáig bírják. 

kk_img_20250510_144859.jpg

A molyhos madárhúr is kinyílik lassan. 

kk_img_20250510_172127.jpg

kk_img_20250510_172219.jpg 

Tennivalók Molyhos madárhúr Ernyős sárma Herkules a fogatlan oroszlán Erdei szellőrózsa Fűnyírás kaszálás Felkészülés a Fagyosszentekre Évelő pipacs

2025\05\12

Kicsit leeresztettem

Szombaton némileg elkeskenyedve és kedvemet vesztve, földig lógó orral jöttem be a kertből. Még az is megfordult a fejemben, hogy minek is csinálom én ezt és nem kellene-e valami más hobbiszerű elfoglaltság után néznem. 
Az egésznek az oka a folyondár, ami annyira el van szaporodva, hogy gyakorlatilag beteríti az egész kertet. Azzal, hogy egyéb gyomokat kiszedtem, valahogy utat nyitottam számára és most tombol a kertemben és naponta centiket nő. 
Nem is volt kedvem emiatt, de nem is csináltam túl sok mindent szombaton. 

Amit megtettem, az az, hogy levágtam a Clematis 'Alpina'-t, mert kivettem alóla az eltört boltívet. Ez se járult hozzá igazán a jókedvemhez. Bár... lehet, hogy meg fogok szabadulni ettől a fajta Clematistól, mert ez az előző évi hajtásain hozza a virágait, tehát hagyni kell nőni és túlságosan elterpeszkedik. 
A boltív meg annyira vacak minőségű , hogy az már szégyen. Nem is tudom, hogy merik egyáltalán eladni. Szerintem amit betettem helyette (ugyanolyan) az se fog tartani semeddig. 
Szétszedni se lehet már, azt terveztem, hogy lecsavarozom az alsó lábait és lesz egy alacsonyabb boltívem, de az egész be volt rohadva, rozsdásodva. Végül fogtam, összehajtottam, megtapostam, széttördeltem és több darabban bevágtam a kukába. 

Kigyomláltam a pawpaw és a mézalmácska ágyását is. Sok benne az üres hely még, vasárnap bele is ültettem a kevés büdöske palántámat, pár piros és sárga alacsony Cosmost és pár amarántot, amik annyira kicsik, hogy nem is tudom, hogy majd megmaradnak-e, de még így is üres. Lehet, hogy az idén így is hagyom, legalább könnyebben ki tudom irtani belőle a szürke madársóskát, mert az is nő már megint rengeteg. És akkor őszig megtervezem és majd akkor vagy jövő tavasszal beültetem az ágyást. 

Szedtem le egy csomó lestyánlevelet is, tettem el a fagyasztóba, de szárítok is belőle. Ilyenkor a legszebb, frissek, ropogósak. Ha nem lesz a nyár elég csapadékos, később már nehéz róla jó minőségű leveleket nyerni. Visszavágtam a virágozni induló szárait is, mert az is gyengíti a töveket. 

Aztán vasárnap kimentem és eleinte csak molyoltam azzal a pár kis virág palántával, amiket kiültettem. Sétáltam kedvetlenül a kertben, végül nekiálltam az egyik helyen kiszedni a rohadt folyondárt és úgy belelendültem, hogy kigyomláltam két nagy virágágyást és ettől visszajött a kedvem is. 
Mert megy ez, lehet ezt a kertet szépen is tartani, csak neki kell lódulni és csinálni kell. Nem lett látványosan szép, mert a kiszedett füveket mind visszaraktam az ágyásokra, de kell nekik a komposzt, mert nagyon kemény a föld. 
Ahová a fűnyíróból, illetve a kaszálásból visszaraktam a füvet, ott csodás alatta a talaj, az igaz, hogy ott a legnagyobbak a folyondárok is, mert úgy látszik kedvező nekik a növekedéshez a jó puha, nedves talaj. Cserébe könnyebb kihúzni őket. 
Viszont 5 percig fog tartani, mert ez a nyavalyás növény úgy nő, mint a gomba. 

Rengeteg további büdös hunyort találtam gyomlálásnál, be kéne őket venni cserepekbe vagy valami iskolát csinálni nekik. Találtam egy medveköröm növendéket is. 

Átültettem a kis kihajtott bugás hortenziámat is arra a helyre, amit véglegesnek szánok neki. Azon gondolkodtam, hogy sokkal több hortenziát kéne tenni a kertbe. Remélem a dugványaimból lesz pár darab sikeres is. 
Kóvályogtam még a kertben és helyet kerestem a tavalyi dugványból nőtt cserszömörcémnek is, de nem tudom még, hogy hová tegyem. 
Olyan érdekes ez, van, amikor jó hosszú ideig nem tudom, hogy egy növényt hová ültessek, de amikor megtalálom neki a helyet, akkor olyan magától értetődődnek tűnik és nem tudom, hogy miért nem volt ez meg már az első percben. 

Nincs jó helyen viszont az egyik lilabogyó, az amelyik sose bogyózik. Kitakarja félig a japán füzet, ezért úgy döntöttem, hogy ha most se lesz rajta bogyó, akkor ősszel kiveszem onnan. Maga a bokor nem szép, semmi érdekes nincs rajta, ősszel a lila bogyók lennének érdekesek, de ha nem lesz bogyó az idén sem, akkor minek? 

kk_img_20250505_155900.jpg

A labdarózsák még mindig nagyon szépek. 

kk_img_20250508_122317.jpg

kk_img_20250508_122344.jpg

Prérigyertya, nem túlozza el a virágzást, eddig ez az egy van rajta. 

kk_img_20250508_123013.jpg

Kinyíltak a halványlila íriszek is, ezek a magnólia alatt éldegélnek, úgy tűnik elég jól. 
Ez egy érdekes felfedezés számomra, hogy beültetek egy növényt valami lehetetlen helyre és ott jól érzi magát. 
Ezek az íriszek úgy kerültek ide, hogy egyszerűen nem volt máshol hely, erre végleges lett, mert nagyon szépen fejlődnek. 
Máskor meg napokig, de van, hogy hetekig járkálok körbe-körbe míg megtalálom a helyet és a következő szezonban meg ásom ki és viszem új helyre, mert nem érzi jól magát... ki érti ezt? 

kk_img_20250508_123318.jpg

Harangláb az Árnyas kertben. Nagyon szép a színe, de találtam még világosabb rózsaszínt is, azt várom, hogy jobban kinyíljon, mert csodaszép, bár még fiatal és kicsike. 

kk_img_20250508_123343.jpg

Szintén az Árnyas kert, nagyon szépen nő fel minden. Az idén a páfrányok meglepően nagyok, már csak azért is érdekes, mert nem volt túl sok csapadék és mégis. 

kk_img_20250508_123356.jpg

 

Írisz Tennivalók Harangláb Japán fűz Árnyas kert Labdarózsa Prérigyertya

süti beállítások módosítása
Mobil