Mátra alján, falu szélén...

2025\05\19

A veteményes ideje

Időnként hajlamos vagyok elveszni a díszkertben, a veteményes pedig marad, pedig hasznosság szempontjából az a fontosabb, hiszen azt eszem, ami abban terem. Nemcsak ilyenkor, hanem egész télen is. 

Így aztán elszakítottam magam a díszkerttől és a nagy tervektől és belevetettem magam a petrezselyem és hagyma-répa kombós ágyásokba.
A petrezselymet kigyomláltam és mivel egy fél sor nem kelt ki, sőt az utánvetés sem, ezért elkezdtem kiritkítani és az üres helyre párat elpalántáltam. Meg szoktak maradni, kicsit visszaveti őket a palántálás, de most még korán van, van ideje. Jól be is locsoltam az egész ágyást. 
A répás ágyásokat is kigyomláltam, végigmentem a saraboló kapával (a petrezselymesben nem lehet, mert tele van össze-vissza kelt kaprokkal), és a répát el is kezdtem kiegyelni. 
Nagyon finomak voltak, amiket kiszedtem. 

kk_img_20250517_142755.jpg

Kiültettem a benn lévő utolsó 6 darab paradicsompalántát is. Egyelőre az ágyás többi része (alul) tele van dobálva a kiszedett gyomokkal, oda majd a zellerek költöznek ki. 

kk_img_20250517_142806.jpg

Kihúzgáltam még az összes spenótot, mert már kezdett virágba menni és lefektettem a talajra a saját helyén. Az az ágyás széle, legalább megakadályozza a gyomokat, hogy nagyon terjedjenek, illetve egyik oldalról a céklának tart kis nedvességet. Megkapáltam a céklákat is, a gyomot is kiszedtem és megöntöztem őket, illetve még egy csomót megöntöztem, pl. a zöldbabokat, a K-betűsöket, hátha lenne még belőlük valami és a retket, a cukorrépát, a salátáimat is. 
Itt még benne volt a spenót... a sárgák a visszarakott gyomok, a többit is kiszedem majd, de csak akkor, amikor majd viszem ki bele a padlizsánokat. 

kk_img_20250517_100933.jpg

...itt már ki van szedve a spenót. 

kk_img_20250517_142821.jpg

A borsóm is virágzik ezerrel (az Oscar), már hüvelyek is vannak rajta. 

kk_img_20250517_100217.jpg

Ez két ágyás borsó, a másik (a jobb oldalon) Kelvedon csodája, de csak feleakkora még, mint az Oscar, pedig egyszerre vetettem, a Kelvedonnak utána is kellett vetni, mert nem jól kelt. Nem veszek többet ilyet.

kk_img_20250517_100233.jpg

kk_img_20250517_100339.jpg

A K-betűsök kb. sehová nem haladnak, az idén se lesz karfiolom, az egyetlen palántát, ami életben maradt, a pocok kitúrta. Pár karalábé van és brokkoli. Ez a virágzó a Sessantina salátabrokkoli, erről már ettem is, de hagyom magba menni, hogy legyen belőle vetőmagom. 
Nagyon könnyen nő, cseppet se bánja a hideget, bár a nagy fagyokban fagyvédő fólia alatt volt, de gyorsan kikelt, gyorsan is fejlődött, szóval megtartom. 
Annyit fogok változtatni, hogy nem a többi a K-betűssel együtt fogom kiültetni a palántákat, mert gyorsan fejlődik és hamar lehet szedni. 

kk_img_20250517_100246.jpg

A tatsoi-ból nem ettem, mindössze kettőt sikerült felnevelnem magról. Ez volt vele az első próbálkozásom, de szerintem ennek a növénynek melege volt. Egyrészt a fagyok alatt se kellett volna a takarás, másrészt szerintem ez áttelel, ezért ha sikerül belőle magot nyernem, akkor ősszel el fogom vetni ugyanúgy, mint a spenótot. 

kk_img_20250517_100251.jpg

Fokhagymák és elefántfokhagymák... az elefántok nagyon szépek, de a többivel nem tudom mi van. Egy csomó csak nagyon későn hajtott ki, aztán elsárgult és elpusztult. 
Direkt sok gerezdet dugdostam el, hogy legyen elég (mert eddig sose volt elég fokhagymám és venni kellett), erre most is venni kell majd... bakker! Ez megint nem jött össze. 

 kk_img_20250517_100326.jpg

Paszternák, két rövid sort vetettem a zöldbab ágyások végébe, keresztbe, elég lesz ennyi. Szépen kikeltek, mögötte ott vannak a zöldbabok. Azt hittem majd utána kell vetni, de bújnak, csak hideg a talaj, mert az idő is hideg és öntözni  is kell őket. 

kk_img_20250517_101124.jpg

Leszedtem a szép, kövér leveleket a metélő petrezselyemről és lefagyasztottam mert már nagyon neveli a virágszárat és később nem lesznek már ilyen szépek, amikor magot érlel.  

kk_img_20250517_143336.jpg

Ha fordulunk 180 fokot, akkor a kert másik, vegyes része látszik, ahol van veteményes is, szilvafák, a pawpaw, a mézalmácska, a fügék, egy josta, de van évelős ágyás is, szőlő és a legelejében az Árnyas kert, szóval van itt minden, mint a búcsúban. :)))
Minden évben elhatározom, hogy a veteménnyel már nem terjeszkedek át ide, de kell a hely, mert mindig kitalálok valamit, amit még szeretnék ültetni. 
Szerintem ez a rész már így marad, végül is nem kell mindennek szabályosnak lennie a kertben és az sincs sehol előírva, hogy a veteményes nem keveredhet a virágokkal. Itt kapott egyébként helyet a legtöbb komposztos is.

 
kk_img_20250517_142842.jpg

kk_img_20250517_142912.jpg

kk_img_20250517_100406.jpg

Lestyán és citromfű. Eredetileg több fűszert is ide akartam költöztetni, de ott is jó nekik, ahol vannak és a helyükre se kívánkozik semmi, ezért maradtak ezek végül, de a citromfű végleg ki fog innen költözni. 

kk_img_20250517_100906.jpg

Itt is van két ágyás borsó, de a nagy mögött nem látszik a másik. Ez a nagy cukorborsó, amit a hüvelyéért termesztek, nagyon szeretem WOK-ban, szabdzsikban és egyén serpenyős zöldségekben. 

kk_img_20250517_100522.jpg

A vöröshagyma ágyás végében kapott helyet a chia, azaz azték zsálya, de nem a magjáért, hanem a virágjáért. Még nem neveltem sosem, de kaptam magot, ezért kipróbálom. 

kk_img_20250517_100847.jpg

Ezek korianderek. Csak egy kevés, nem igazán szeretem, nekem olyan, mintha poloskát ennék, de van pár recept, ami nem olyan nélküle, mint lennie kéne. 

kk_img_20250517_100855.jpg

Cukkini, vagy patisszon, nem tudom, rengeteget vetettem és már nem tudom, hogy melyik a melyik, majd kiderül. 

kk_img_20250517_100313.jpg

Bordó lolló saláták, két fészek uborka, majd ők kapnak karót maguknak, hogy futkorásszanak és egy sor cukorrépa, a levelei miatt - mulcsnak. 

kk_img_20250517_100616.jpg

És a fügém.

kk_img_20250517_142918.jpg

Ez pedig már az Árnyas kert felé vezető ösvény.

kk_img_20250517_143023.jpg  

Veteményes

2025\05\18

Néha érdekesen viselkednek a növények

 Kicsit próbálom már behozni magam a képekkel, mert ha beindul a kert, akkor rengeteg lesz és még a napokkal ezelőttieket se mutattam. 

A régi sziklakert környéke most nagyon szépen alakul, ezek a kövirózsák csodásak. Annyira megtalálták itt a helyüket, hogy rohamosan növekszenek és tényleg nem véletlenül kövirózsa a neve, mert milyen szépen felmászott a kőre. 
Mellette sárga krizantém van, ami jó fél méterrel volt lejjebb ültetve, de nagyon érdekes látni, ahogy évről évre költözik egyre feljebb a sziklakertben, az egészen száraz részekre. 
Ez nagyon hasznos megfigyelés, mert volt egy éve egy hatalmas krizantém pusztulás nálam, 2024 tavaszára szinte alig maradt pár tő a rengetegből és bizony nem a szárazabb helyeken voltak kiültetve. Azóta igyekszem olyan helyretelepíteni az újakat, ahol nincs - főleg télen - pangó víz.  


kk_img_20250513_153234.jpg

A kövirózsa mellett egy mezei zsálya, évről évre egyre szebb lesz, bár sajnos nem szokott másodszor is virágozni, csak egy darabig szép. 

kk_img_20250513_153252.jpg

A molyhos madárhúr egy ideje már viszi a prímet ezen a részen. 

kk_img_20250514_191956.jpg

Ez a hegyi imola is érdekes, magról neveltem, aztán csak kínlódott azon a helyen, ahová kiültettem... egy fél méterre ettől a helytől, ahol most van. Úgy gondoltam, hogy jó helye lesz a mályvacserje és egy rózsa között, de egy virágnál sose hozott többet és maga a bokor is nagyon csenevész volt. 
Csak egy picivel hoztam kijjebb a mályva északi oldalára, ahol mégis kap napot és nincs olyan közel a többi növényhez és milyen szép nagyra idén tavaszra. 
Olyan pici dolgok számítanak. 

kk_img_20250514_160307.jpg

A törpefenyőimet (3 van), naponta járom körbe megnézni, hogy van-e rajta kukac. Látszik az ágain, hogy vannak csupasz részek rajta, azok a tavalyi hajtások. Nagyon szépen nőtt és nem vettem észre, hogy ellepték a kukacok, illetve észrevettem, addigra megették. Az idén viszont úgy látom, hogy szépen helyrehozza a tavalyi kukaclakoma nyomait. 

kk_img_20250514_192128.jpg

Árnyas kert... ez is harangláb, jók ezek a színárnyalatok. Arra gondoltam, hogy hozok át lilát az előkertből és megnézem, hogy miket hoznak létre magukból, de már csak jövőre tudnak majd összebujálkodni és csak azután látom meg az újakat. Hacsak a beporzók át nem hordják egyik részről a másikra. Hagyom is őket magot érlelni, bár aztán meg nem győzöm kiszedni, mert nagyon szapora.  

kk_img_20250515_071124.jpg

A gólyaorrok is kinyílnak lassan, ez a kék az első. Több magoncot is látok, bár az szerintem a rózsaszínekből lett, de majd kiderül. 

kk_img_20250515_071214.jpg

Erdei indás ínfű, ezen a részen később nyílik, van olyan része a kertnek, ahol már elvirágzott. Nagyon jól érzi magát, kicsi talán túl jól is. Figyelni kell, hogy merre terjeszkedik. 

kk_img_20250515_071250.jpg

Az erdei szellőrózsák lassan elnyílnak, már vissza is vágtam a szárakat, mert azt nem szeretném, hogy magot is érleljen, így is terjeszkedik, mint a veszedelem. 
Itt van egy cserjés hortenzia, ami egy ledugott ágacskából nőtt ki. Már nagyon várom, hogy megnőjön, egész más lesz ennek a résznek a kinézete, amikor már nagy lesz, hát még amikor majd virágot is nevel. 

kk_img_20250515_165621.jpg

Virágok Törpefenyő Harangláb Sziklakert Gólyaorr Kövirózsák Molyhos madárhúr Indás ínfű Hegyi imola Mezei zsálya

2025\05\17

Nahát mit kaptam!

Apu hív a minap telefonon, hogy menjek át, mert adna valamit, nézzem meg, hogy kérem-e, mert akkor át is hozza. 
El nem tudtam képzelni, hogy miről is lehet szó, mentem, néztem.
Apu - ugyan beköttette a gázt - mégis fával fűt, mert nem tud megbékélni azzal, hogy kihűl a víz a radiátorban és aztán újra melegszik, na meg fázik is. 
Hozzá van szokva, hogy állandóan meleg van, nagyon szereti a meleget, ezért inkább bajlódik a fával. De nem ám, hogy hasított fát rendel, hanem méterfát, aztán szervezi, hogy vágják neki össze, aztán hasogassák össze, de ha esik 3 szem eső, akkor szó nélkül nem jönnek, vagy ha kevésnek találták a páleszt, akkor se... illetve ha kifizeti a napi melót, akkor másnap már nem olyan fontos a pénz annak aki ígérte és simán nem jön el. 

Nem is értem, a média állandóan a mélyszegénységről harsog, de nem ezt látom, én itt a környékben azt látom, hogy dolgozni nem nagyon akar senki, könnyű munkáért kéne a potya pénz, ha kapnak kis pénzt akkor elmennek piálni. 
Én pl. azért kezdtem el a beomlott veremmel bajlódni, mert nem találtam eleven embert, aki nekiállt volna egy csákánnyal, hogy szétbontsa. 
De semmi olyan munkára se lehet találni senkit, ami kis bíbelődéssel járna, amihez kéne szépérzék, odafigyelés, valódi odaadó szakértelem, nem. Egyszerű sablonmeló, gyorsan végezhető, hogy kipörögjön és jöjjön belőle a zseton mihamarabb. Ennyi ma Magyarországon a szolgáltatási szint. 
Akik magasabb minőséget kínálnak és végeznének, azok is komplex melót akarnak, ergo mindent is ők akarnak csinálni, persze aranyáron. 
Na mindegy is, nem erről akartam beszélni, hanem, hogy apukám - ugye - nekiállt fát hasogatni magának és talált pár lyukas, korhadó  közepű fatörzsdarabot. Kiütötte belőle a közepét és lett nekem két csodás lyukas fatörzsem a kertbe. Még csak le vannak téve, majd előkészítem nekik a helyet, az egyikre már tudom is, hogy a kövirózsa tálamat fogom rátenni. 

kk_img_20250515_164602.jpg

Ez egy május 7-i kép a kövirózsa tálról, azóta feltöltögettem a széleit homokos földdel, hogy a kövirózsák feljebb tudjanak rajta mászni. Azt szeretném, ha idővel, ahogy növekszenek, ne is látszódjon a tál széle sem. 

kk_img_20250507_103154.jpg

Herkuló azonnal birtokba vette a fatörzseket. :))

kk_img_20250515_170556.jpg

Növendékeket mutatok még. Ez a kettő közül az a mocsári hibiszkusz, amit benn a kertben ültettem el, pontosabban átültettem és ilyen szépen hajt ez is. 

kk_img_20250515_075909.jpg

Nagyon szépen nőnek az Írország harangjai ősszel szétszóródott magjaiból kelt ki magoncok is, de vannak ott sárga, narancssárga és piros Cosmos magoncok is. 

kk_img_20250515_123418.jpg

Ez pedig a tavaly erdőből hozott dugványomból kihajtott kis cserszömörcém. Többet is ledugtam a földbe, de csak ez az egy gyökeresedett be, nagyon remélem, hogy megmarad. 
Átültettem az "iskolából" az életfák alá, remélem nem lesz neki túl savanyú a talaj. Mindenesetre adtam nem kevés hamut a gödrébe az ültetéskor. 
Azért itt kapott helyet, mert állítólag nagyon bírja a szárazságot és az a hely bizony száraz. Most egyelőre még öntözni fogom, amíg meg nem erősödik, aztán majd meglátom, mit tud ezen a helyen produkálni. 
Fel vannak vágva az életfák ágai, hogy el lehessen menni alatta, ezért a cserszömörce itt kap reggeli és délutáni napot is. 

kk_img_20250515_123022.jpg

 És Böbike a fotelben huncutkodik. :)

kk_img_20250515_171048.jpg

 

Herkules Tennivalók Böbe Cserszömörce Új farönkök

süti beállítások módosítása
Mobil