Mátra alján, falu szélén...

2024\05\02

Május elsejei kertészkedés

Mostanában minden reggelre kapok egérbelet (farokkal, onnan tudom, hogy egér volt). Állandóan mosnom kell a lépcsőt, mert csupa vér. Nem tudom melyikük hozza, szerintem Elza, de tegnap nemcsak belet kaptam (farokkal), hanem egy (vagy kettő?) komplett kihányt egeret is. 
Eddig egyben, szőröstül-bőröstül kaptam az egereket és pockokat, most nem tudom mi van. Lehet, hogy befal és aztán jut eszébe, hogy a szegény, éhes gazdinak meg nem hagyott? :))))

Kikelt megint (a szétszórt magokból) pár új-zélandi spenót a borsó között. Kivettem kettőt, a legnagyobbakat és átültettem egy helyre, ahol majd terpeszkedhet. Valószínűleg nem is hagyok meg csak egyet majd, mert képes egy négyzetmétert is beteríteni, tavaly is így volt. 
Viszont a "rendes" spenótom lassan szedhető lesz, azt hiszem majd csinálok valami gombás-spenótos-tejszínes mancsot és tésztával fogom enni.  

Mellette a fokhagyma, nem tudom miért ilyen nyeszlett, pedig meg is van trágyázva a föld. Ősszel ültettem el és alig akartak kibújni is. Illetve van még ott pár szál lóbab, ennyi magom volt csak, ezért az idei termést magnak fogom eltenni.  

kk_img_20240429_094615.jpg

Tudom ünnep volt tegnap, de maradt benn a cserjék mellett-között kb. 2 nm-es rész, ahol borzalom volt már a fű, ott lecsaptam gyorsan a kaszával, hogy legalább lássam mi van azon a helyen. Egyébként jó, hogy nem zavartattam magam, mert két óra múlva rázendített a szomszédság is, hiába no, az emberek akkor csinálják a kerti dolgaikat, amikor idejük van.
Azon a részen nagyon terjed a tarack, nem tudom, hogy mivel lehetne úgy agyonnyomni, hogy ne tudjon kibújni alóla. 

Kapáltam még gyomot az évelős-cserjés részen is, de valahogy elfáradtam, akkor bejöttem kicsit pihizni. Nem is voltam túl hatékony tegnap. Kihordtam a palántákat az ablakból, hogy szokják a kinti levegőt. 
Elvetettem a banánuborkát is. 
Találtam egy szaporulatot a sásbokorból, azt is átültettem máshová, illetve átültettem egy lila bugás lángvirágot is, mert a kötött, agyagos részen nem marad meg. Olyan a kertnek a nagy része, mint a beton, pedig rakom a mulcsot rá, de nem elég. Sokkal több kellene, talán kéne rá hozatnom faforgácsot is, mert így nem igazán lesz jó hosszabb távon. 

Megkapáltam megint egy ágyást, a folyondár borzalmasan el van szaporodva a kertben. Nem volt ennyi... persze nem volt időm túl gyakran szedegetni az elmúlt két évben, volt alkalmuk megerősödni. 

A díszkertben nagyon szép zöldek vannak minden árnyalatban. A mályvacserje is nagyon mutatós a friss leveleivel és hajtásaival. 

kk_img_20240428_084017.jpg

A kis lúcfenyőm is milyen szépen hajt. Kicsit görbécske, majd teszek mellé valami karót és kikötöm, hogy visszaegyenesedjen. Szerintem a mellette lévő bugás hortenziától (a képen nem látszik) hajlik el. 

kk_img_20240428_084054.jpg

kk_img_20240428_084111.jpg

Ez a írisz már volt, de nagyon szép, kedvenc lesz. 

kk_img_20240428_135537.jpg

kk_img_20240429_094323.jpg

kk_img_20240429_094422.jpg

Nagyon szépen kihajtott a tölgylevelű hortenziám is. Azóta már körbeszórtam fenyőkéreggel, mert volt még egy zsákkal itthon. Nagyon szárad körülötte a talaj, muszáj volt betakarni. Addig nem akarom alatta talajtakarókkal beültetni, amíg el nem terebélyesedik kicsit. Nem tudom mekkora lesz, de ezen a részen még várnom kell az elrendezéssel, addig a fenyőkéreg takarás tökéletes. 

kk_img_20240429_094730.jpg

A bordó kökörcsinek még virágoznak is, de már a terméseiket is érlelik azok, amelyek elvirágoztak. 

kk_img_20240429_095020.jpg

Tennivalók Tölgylevelű hortenzia

2024\05\01

Haladok

Lassan, de biztosan haladok a kerttel, bár még most is rengeteg tennivaló van. Tavaly tényleg nagyon szétcsúszott minden, időm se volt és az időjárás se engedett ki, főleg ősszel. 

El van veteményezve egy ágyásnyi uborka is, de még ma is fogok tenni belőle egy másik helyre. Elvetettem a cukkiniket is (sárgát, világoszöld gömbölyűt és sötétzöld gömbölyűt), sárga patisszont és a tavaly a tökisszonból szedett magokból is tettem a földbe, kíváncsi vagyok mi lesz belőle. Ha lesz olyan, mint tavaly a tökisszon volt, akkor majd abból is szedek magot és a végén lesz egy új fajtám. :) 

Felvilláztam egy részt is, amit tavaly már egyszer megcsináltam, előtte gyakorlatilag füves parlag volt, de most is majdnem ugyanolyanná lett. Kiszedtem belőle a füvet, jó nagy pitypangok nőttek benne, de a fűcsomók is visszatértek. Most megint kiszedtem belőle. Azt a részt előbb-utóbb be fogja teríteni majd a fügebokor, ahogy növekszik, de addig termeszteni akarok benne. A szélében pedig valódi sáfrány van, jó lenne, ha az idén már tudnék róla szedni fűszernek. 

kk_img_20240430_165717.jpg

Kapáltam a kerítés melletti részen is, egy csomó seprencét kikapáltam, borzalom az a növény, alig tudok szabadulni tőle, de az idén fogok rászánni időt, hogy ne tudjon virágot hozni. Tavaly nem volt időm levágni, mielőtt magot hozott volna. 

Pár virágot átültettem. Pl. új helyet kapott az egyik völgycsillag, mert ahol eddig volt, ott épp, hogy élt. Nem szaporodott, csak vegetált. Azt hiszem a másik völgycsillagot is át fogom majd tenni valahová, mert azt meg teljesen körbenövi a japán szellőrózsa.
Ki kellett szednem az egyik díszhagymát is, hozott bimbót, de le is konyult tegnapra, ezért kivettem megnézni, hogy mi a baj... szerintem túl nedves volt neki a talaj ott, ahol volt. Átraktam másik helyre, de sajnos ez az idén már nem fog virágot hozni.  
Van egy hely a jezsámen bokrok között, ahol még nem rendeztem a terepet, oda átültettem pár Ajuga-t, úgyis nagyon terjed, az a rész jó lesz neki, hadd takarja be a talajt. 
Átvittem annak a résznek a szélére pár japán szellőrózsát is, meglátom, hogy életben tudnak-e maradni, mert eléggé benn van ez az életfák árnyékában. 

Áthelyeztem az amfora helyét is, 4 járdalapon szokott állni, kb. 1 méterrel tettem odébb, kivittem az amforát is és elkezdtem feltölteni vízzel. Ehhez persze fel kellett szerelni a slagot is. 

Szépen alakul minden. A veteményesben is öntöztem kicsit a retkeket, a salátákat... gyomláltam is, mert a répa mellett és a hagyma között annyi szürke madársóska kezdett nőni, mintha azt vetettem volna. 
Még van egy ágyás, amit rendbe fogok ma tenni és akkor a veteményes is egészen szépen fog kinézni. Lassan utolérem magam. 

Közben kinyíltak a díszhagymák is és az első rózsa. Azóta már több rózsa is kinyitotta. Ez a sárga futó nem sokáig tart, de azért szépek a virágai. Majd lesz még róla kép. 

kk_img_20240428_081448.jpg

A kert tele van haraglábakkal, mindenféle színben pompáznak. Szeretnék még olyan nagyon kéket is, de még nem sikerült szerezni. 

kk_img_20240428_081532.jpg

Végre elkezdett nyílni a holland írisz is. Ez az első, erről is lesz még kép. 

kk_img_20240428_081613.jpg

Ajuga reptans, azaz indás ínfű. Nagyon jól érzi magát nálam, szaporodik, mint a csicsóka, majd kordában kell tartani, de most ez a telep nagyon szép így. Nem zavarja az sem, hogy fenyőkéreggel van borítva a talaj, csak szaporodik. 

kk_img_20240428_082704.jpg

kk_img_20240428_082736.jpg

Az Árnyas kertben is egyre szebb minden.

kk_img_20240428_082849.jpg

kk_img_20240428_082938.jpg

Ez egy réti boglárka, vadvirág, beszökött valahonnan a kertbe, de meghagytam itt a sziklakertben, mert amúgy is eléggé nehezen él meg benne bármi, ez meg jól érzi magát és virágzás után a levele is díszít. 

kk_img_20240428_083009.jpg

Ezek is haranglábak, 3 féle együtt. 

kk_img_20240428_083049.jpg

kk_img_20240428_083624.jpg

Böbike. Mostanában a fotelben alszik, de mint a bunda. Már éjszakai műszakozik, nekem meg megkezdődött a folytonos izgalom, hogy reggel hazajön-e... Itt benn tud igazán nyugodtam pihenni, tudja, hogy itt semmi veszély nincs. 
Tegnap este nagy perpatvar volt a Nyenyerével, Böbike felmenekült előle a lilaakácra, de a Nyenyere utánament. 
Ez nagy sokk volt a Böbének, mert neki ez a nagy erőssége, hogy nagyon tud fára mászni. Ő ugyanis nem harcos cica, inkább elmenekül. Nagyon ki volt akadva a Böbe. A Nyenyerét elkergettem, de Böbi még borzasztó hangon kesergett fenn a fán még egy darabig, lehet, hogy meg is üthette magát. Ez megpecsételte a Nyenyere sorsát, mennie kell innen. Nem a mi cicánk. Nem is kedvelem őt, egyszerűen csak ideköltözött, egy kis betolakodó. 
Már Elza is fél tőle, pedig eleinte verekedtek. Abban bíztam, hogy majd Elza elűzi innen, de egyszer annyira verekedtek, hogy begurultak a rózsabokorba és Elza meg is rántotta valamijét, meg még a lábát is megszúrta a rózsa. Elza bejött, de alig tudott feküdni utána, mert fájt a valamije. Nem volt komoly, de azóta Elza se verekszik vele. Ez a kis hülye Nyenyere pedig egy liliputi macska, irtó picike (pedig nem kölyök már), de eluralta az udvart. Utálom, hogy itt van.

kk_img_20240429_075816.jpg

Tennivalók

2024\04\30

2024. ÁPRILIS

1-je:  Reggel jó idő volt és napközben is nagyon meleg volt. Du. fél 3-kor 28 fokot mutatott a hőmérő. Nagy szél fújt egész nap, az ég még mindig "homokos" volt. 

2-a:  Esőre ébredtünk, nagy borulásra és viharos szélre. 9 fok reggel. Harmadikára virradó éjjel megint esett az eső

3-a:  4 fok volt kinn reggel, derült, csendes idő. Napközben meleg volt, rövidujjúban lehetett kinn lenni. 20 fok körül volt a hőmérséklet, sütött a nap. 

4-e: Reggel 7-kor 11 fok volt kinn, borús, nagy felhők voltak az égen. Napközben kisütött a nap, meleg volt. 

5-e: ---

6-a:  ---

7-e: Meleg reggel volt, napközben is meleg, napsütés. Du. fél 5-kor még 25 fok kinn. 

8-a: Napos, nyárias meleg idő. Délben 23 fok volt. 

9-e:  8 fok volt reggel, derült, napos idő. Napközben is derült, meleg, nyárias idő volt. 

10-e:  Napközben derült, meleg, nyárias idő volt, kicsit szeles. 

11-e:  Napközben derült, meleg, nyárias idő volt, kicsit szeles. Fél 12-kor 19 fok volt kinn. 

12-e: 7 fok volt reggel. Napközben derült, meleg, nyárias idő volt, kicsit szeles. Délben 19 fok volt kinn. 

13-a:  11 fok volt reggel. Napközben derült, meleg, nyárias idő volt, délután kicsit elfátyolosodott, de .  

14-e: Napközben derült, meleg, nyárias idő volt.

15-e: Napközben többször elfátyolosodott az idő, du. fél 2-kor 25 fok volt kinn, nyárias idő. Délutánra beborult az ég, este pedig esett az eső.

16-a: Reggel 11 fok volt, borús idő. Napközben esett, de nem nagyon, gyenge eső volt. Du. 3-kor 10,6 fok volt kinn. 

17-e: 4 fok volt kinn reggel, borús idő. napközben néha kisütött a nap, de alapvetően hűvös idő volt. Du. fél 4-kor 15 fok volt kinn, csapkodott az eső. Este megint esett az eső.

18-a: 4 fok volt kinn reggel, napközben többször kisütött a nap, felhőátvonulások voltak és szél. Délben 13 fok volt. 

19-e: 0 fok volt reggel, eddig megúsztuk a fagyot. Mára -1 fokot ígértek. Derült, napos reggel volt. 

20-a: 5 fok volt reggel 7 óra körül. nem volt fagy az biztos. Az idő borongós volt, nyugat és észak felé egészen sötét szürke, de mintha nem erre jönne. napközben hűvös idő volt, néha kisütött a nap, de esett is kicsit. 

21-e: 3 fok volt reggel, nagy köd. Napközben borongós idő volt, késő délutántól eleredt az eső.

22-e: 6 fok volt kinn reggel, borús, nedves idő. Napközben is hűvös, változékony idő volt, többször esett az eső, de nap is kisütött párszor. 

23-a: Reggel 3 fok volt, viharos szél fújt és borús idő volt. Estére eleredt az eső. Valószínűleg egész éjjel esett.

24-e: 8 fok volt reggel, esett az eső. Majdnem egész nap esett az eső. 

25-e: 2 fok volt kinn, derült idő végre. Napközben napos, de eléggé hűvös idő volt. 

26-a: 0 fok volt kinn, szerintem a talajon fagyott is. Derült, napos reggel. 

27-e: 8 fok kinn reggel, borús, felhős idő, de később kiderült és jó idő lett. Egész nap sütött a nap. 

28-a: 7 fok volt kinn reggel, derült, napos idő. 

29-e: Derült, napos, enyhe reggel volt. Napközben is sütött a  nap, meleg volt, délben 24 fok volt kinn. 

30-a:  Derült, napos, enyhe reggel volt. Napközben is sütött a  nap, meleg volt, délben 25 fok volt kinn. 

Időjárás Tennivalók

süti beállítások módosítása