Kinyíltak a tricolorok is, de már a halványabb sárgák is jönnek és a sötétlilák is. Annyira csodálatos ilyenkor a kert, minden tolja ki magát a földből és hozza a bimbókat, nyitja a virágokat. A krókuszok, mintha csak sietnének valahová, szinte óráról órára több bimbó bújik elő, több virág nyílik. Olyan hálás vagyok, hogy ilyen napsütéses idő van, ha nem sütne, nem nyílnának ki ilyen szépen. 

Valamelyik este elővettem a 2019-es képeket és találtam olyat közötte, amin még megvan a 4 fa, amiket tavaly februárban kivágattam. Már akkor is veteményest tettem a fák között lévő üres helyre, (az volt az első év) de csak kicsi részen termett, mert a fák árnyékot vetettek és a nedvességet is elszívták a talajból. Az a nyár eléggé száraz is volt, szóval nem sok minden termett a kertben. 

Az első kép még minden előtt volt, tavasszal, amikor elkezdtem összeszedni a faleveleket. Abban az időben a ház gyakorlatilag lakhatatlan volt, minden szét volt szedve, fürdő és WC szétbontva... amikor lejöttem, általában foglaltam szállást valahol pár napra. Hát jah, a hőskorszak, a daliás idők. :) 

Ezen a képen már látszik a veteményes kezdemény, apu felrotálta nekem azt a kis darab földet a fák között. 

Ez 2020 kora tavasza, még a kivágott fák ágai nincsenek eltakarítva és nincs minden felásva sem, ennél tavaly kicsivel már nagyobb volt a veteményes. 

Tavaly ennyi végül volt beültetve:

Itt (alul) pedig már a zöme fel van ásva. Ez van most, de még mindig nem elég a terület a veteményesnek, ezért még haladok a terület felásásával. (a csodaásóval természetesen) Itt a jobb alsó sarokban látszik, hogy van még hely, illetve a másik végében is terjeszkedtem a tavalyihoz képest. 

Ott a végében lekonyul a telek, az a hatalmas diófa is az enyém még, és még a tuja mögött is vagy egy hatalmas diófa. Illetve a hátam mögött is van egy majdnem ugyanekkora terület (onnan vágom ki épp a szőlő zömét) és összességében ez a kert fele. :)))) A másik fele (a ház is) a jobbra látható tuják túloldalán van. Van itt hely, na! 

Azon gondolkodom, hogy ki kéne vágni az egyik borostyánt innen. Nagyon szép, zöld falat ad a kerítésen és a belátást is gátolja, de ki akarom venni a kerítést. Ez egy köztes kerítés, ami majdnem az egész telek hosszában fut és kettéválasztja a kertet. 

Anno ez hasznos volt, mert a kutyákat meggátolta, hogy bemenjenek a másik részbe és mindent összetapicskoljanak, de most nincs kutya és a 3 cica mellé nem is tervezek. Imádom a kutyákat, de nagyon nagy kötöttséget jelentenek és már a Böbe is gondot okoz, amikor el kell mennem Pestre pl., pedig csak félig szobacicó... szóval nem kell kutya. 

Így a kerítés nem fontos, sőt... engem zavar, hogy ezen az oldalon szűkösnek érzem  a teret, holott itt egy hatalmas kert. Mintha nem is ide tartozna az a rész, a kerítés miatt nem szerves része a térnek. Ráadásul belül is van egy nagy sziklás rész, amit nagyon széppé lenne tenni. Meg is van hozzá az elképzelésem és már el is kezdtem kialakítani. Majd még viszek földet a sziklák közé (azokat apu hordta oda régebben)  és áttelepítem az árnyékliliomokat. Az ott egy eléggé árnyas rész, azoknak nagyon jó helyük lesz ott és szerzek még páfrányokat is. Viszont, hogy szép és élvezhető is legyen, ahhoz a kerítést ki kell onnan venni és a borostyánt fel kell áldozni. Pedig  nagyon jól érzi ott magát, olyan levelei vannak, mint a tenyerem és nő, mint a bolond, 2-3 méteres hajtásokat is növeszt tavasztól őszig. Nem is értem, amikor valaki azzal jön nekem, hogy a borostyán lassú növésű...  hát persze, a vadszőlőhöz képest lehet.

Van a kertben másutt is borostyán, az egyik tuját már majdnem megfojtotta, de az már onnan leszedhetetlen. Olyan törzse van (a borostyánnak), mint a karom. Ha azt is kivágom, csak száradozni fog a tuján, azt inkább hagyom. Majd a földről kell feltépkedni a hajtásait, és a szomszéd felé is elindult már. Az igazat megvallva a hócipőn tele van ezzel a sok futónövénnyel. 

Még lesz harc az idén a trombitafolyondárral is, amit kivágattam amikor a lépcsőház oldalát csinálták. Gondolom majd hajt mint a bolond mindenhonnan. 

Időnként tényleg elkap a kilátástalanság érzése, de aztán visszaállok a négyzetméterről-négyzetméterre álláspontra és úgy eredményesnek is érzem magam. Kis darabkákat, szigeteket hódítok meg a kertből, aztán majd végül összeáll egésszé.