Mátra alján, falu szélén...

2021\06\02

Rebarbarás narancslekvár

Volt majd egy kiló narancsom, éppen azon gondolkodtam, hogy  mióta itt áll már, ki kéne facsarni a levét, akkor találtam a rebarbarás narancslekvár receptjét. Mondjuk kardamom magom nem volt itthon, ezért egy kiskanál őrölt, száraz gyömbért tettem bele. 

Úgy készült, hogy megpucoltam a narancsokat, a magokat kiszedtem belőle és eldaraboltam. Majdnem 1 kiló lett.

Leszedtem a rebarbara szárakat (vigyázat a többi része mérgező!), szépen megpucoltam őket, ez konkrétabban azt jelenti, hogy lehúzgáltam a külső,, megerősödött szálakat róla, hogy csak a jó puha belső része maradjon. Ez aztán a főzéskor teljesen szétesik. A rebarbarát nem mértem, de kicsivel kevesebb volt, mint a narancs, nem sokkal. Tettem hozzá fél kiló barnacukrot és megfőztem. Nekem ezek a meddig főzöm meg ilyenek nincsenek meg, de legalább 1 órát biztos főztem, vagy többet is valamivel. Aztán üvegekbe szedtem, kidunsztoltam nedves dunsztban,  utána fejre állítottam az üvegeket és hagytam egy törülköző alatt kihűlni. A fejreállítást életemben először csináltam, nem is tudom minek... szerintem tök fölösleges. ha ki van dunsztolva, anélkül se romlik meg semmi.  Hmmmm... még csak nyár eleje van és már gyarapodott a kamra! 

kk_img_20210531_145442.jpg

Eddig nem igazán használtam a rebarbarát semmire, legfeljebb savanyú, nyári, nagyon hideg kánikulaitalt csináltam belőle, de így is nagyon finom. Sűrűvé teszi a lekvárt, ahogy szálaira szétfő és az íze is tényleg nagyon jó. Asszem csatnit is fogok csinálni belőle és megpróbálok valami erjesztett italt is belőle, meglátom milyen lesz.  

Recept Rebarbarás narancslekvár

2021\06\01

Metélőpetrezselyem

Egy kis időjárás: június elseje van és 5 fok volt reggel 6 órakor, megáll az eszem! Fűtök... mert az éppen csak 20 fokos lakásban nem lehet egész nap ülni és dolgozni. 

***

Ez a szép kis metélőpetrezselyem (levélpetrezselyemnek is hívják) tavalyról telelt át nekem, nem is számítottam rá. Még jó, hogy nem ástam ki, nem tudtam, hogy áttelelő. Ez is kétéves lehet, mint a gyökérpetrezselyem és a répa, gondolom majd magot hoz és kimúlik. Délnyugat-Ázsiában és a Földközi-tenger vidéken őshonos növény, vadon él, köves részeken, de nagyon mutatós a kertben és a konyhában és fincsi a levele is. 

Úgy látom ez is lassan magot fog hozni, nem is tudom hagyjam-e neki, de lehet, hogy egy száron engedem, a többit pedig levágom, mert ha hagyom, akkor nem lesznek szép levelei. Nagyon szeretem, szinte mindenbe teszem, rizsbe, levesekbe, fasírtba és majd a fincsi petrezselymes krumpliba is. Nem sok kaja van, amibe nem kell a petrezselyem, na jó a gyömölcslevesbe vagy szószba nem kell, de azt nem is szoktam főzni, mert nem szeretem. A gyümölccsel úgy vagyok, hogy nyersen jó, legfeljebb befőttnek, vagy lekvárnak vagy aszalva, de főzni meg habarni meg kutyafüle... azt nem. 

kk_img_20210527_062720.jpg

Veteményes Metélőpetrezselyem

2021\05\31

Lándzsás utifű szirup újratöltve

Egész szép  kis utifű ültetvényem lett a kertben. Miután tavaly be kellett barangolnom itt a környéket, hogy találjak utifüvet, úgy döntöttem, hogy inkább ültetek. Volt a kertben már, de csak elszórva, itt-ott, a fű között és persze mindig lekaszáltam. Kiástam párat is elültettem és ilyen sűrű dzsumbuj lett belőle. Nagyon szép egészséges levelei vannak. Bár telihold idején kéne szedni és napos időben, sajnos a telihold elmúlt, most éppen cingárodik. (Ezt apu tanította nekem gyerekkoromban, hogy ha a Hold hasa D betűt formáz, akkor dagad, tehát a telihold felé megyünk, ha C betűt, akkor cingárodik, tehát az újhold felé tartunk.)

Szóval azt hiszem ma fogom leszedni a leveleket és berakom üvegbe rétegezve barnacukorral. Aztán ahogy összeesik, majd pótolok még bele, bár nem tudom, hogy csináljak-e annyit, mint tavaly, mert nem fogyott el, ahogy a citromfű tinktúra se fogyott el. 

 

kk_img_20210529_171753.jpg

Nnna, sikerült is leszedni, megmosni és be is rétegeztem cukorral. Úgy döntöttem nem ásom el a földben, eléggé egyenletes hőmérséklet van a konyhámban is, majd ott érik kb. 2-3 hónapot, ami azt jelenti, hogy valamikor augusztusban fogom leszűrni. Utána majd forralok egyet rajta, beleöntöm a neki tartogatott sötétbarna üvegbe és lemegy a sötétbe a pincébe. Talán öntök bele minimális alkoholt is, tavaly tettem bele, de csak fél decit kb., majd meglátom. Gondolkodtam azon is, hogy adok hozzá citromsavat, de nem vagyok benne biztos, hogy jót tenne a gyógyhatásának, ennek is utána kell néznem. 

Most így néz ki, a maradék zöldet majd holnap beleteszem még kis cukorral, mert úgyis össze fog lottyadni, ami azt illeti baromi gusztustalan, amíg le nincs szűrve. 

kk_img_20210531_145804.jpg

 

 

Lándzsás útifű Lándzsás útifű szirup

süti beállítások módosítása