Mátra alján, falu szélén...

2021\05\04

Törpe íriszek

Imádom az íriszeket (is). Rengeteg fajta van, törpéből 2 féle, de az egyik még nem virágzik, nem is tudom lesz-e rajta virág az idén, még nem mutatja. Tavaly a sötétlilákkal együtt virágzott, de még reménykedek benne. 

A világoskék új szerzemény, az ilyen virágot nem lehet otthagyni a boltban, imádom, gyönyörű. 

A sötétlilák meg úgy tűnik eszméletlenül jól érzik magukat, gyönyörű, tele van  virággal és még rengeteg bimbó is van rajtuk. 

És van egy negyedik helyen is törpe íriszem, szerintem azok is sötétlilák lesznek. Tavaly egy nagy szeméthalon tetejéről mentettem őket, de sajnos rossz helyre ültettem, ezért ősszel átraktam őket a jelenlegi helyükre. Rajtuk még nem látok bimbót, vagy kihagyják ezt az évet, vagy később fognak virágozni. 

kk_img_20210425_163235.jpg

kk_img_20210502_091900.jpg

kk_img_20210502_091850.jpg

 

Virágok Évelő virágok Törpe írisz

2021\05\03

Vasárnap

Vasárnap már nem volt olyan jó meleg idő, mint szombaton, viszont reggelre megint esett egy kis eső, aminek a kert nagyon örült. A szélviharról el tudtam volna tekinteni, de úgy tűnik ezek a szelek már velünk maradnak. Régen nem volt ennyi szél. 

Reggel rögtön kitrappoltam és a tegnap előkészített és belocsolt ládába elültettem a kései palántának valókat. Szombaton előkészítettem a magokat is, megírtam a kis jelölőpálcikákat, már tényleg csak ültetni kellett: kései lila karalábé, kelbimbó, leveles kel, toszkán fekete tépőkel, mégiscsak ültettem a pálmalavelű tépőkelből is, vagy a toszkán volt amit nem  akartam? Na mindegy, mind a kettőből ültettem 4-4 db-ot, kínai kel, vörös káposzta, radicchio és gumós kömény. Tényleg csak pár darabot ültettem mindegyikből... hogy hová fogom tenni, arról lövésem sincs egyelőre, de majd valahol a retek és a borsó helyén szerintem el fognak férni.

Majdnem kétszer akkora a veteményes az idén, mint tavaly volt és már alig férek... :)))) Tényleg teljesen mániás vagyok ezzel a kertészkedéssel, olyan lendületem van benne, hogy magam is csodálkozom, bár... anno is ugyanilyen volt. Folyton ezen járt az eszem, (most is így van), télen a növényekről szóló könyveimet bújtam és kb. ezerszer átnéztem őket, most a netet bújom télen, na meg a Vaterát. :))))) Mikor majd kapálni kell, gondolom nem leszek ennyire lelkes, de azt nagyon szeretem, amikor szépen néznek ki az ágyásaim, ezért rendben fogom őket tartani. 

Kíváncsian figyelem magam, hogy vajon meddig tart, hogy ugyan elmúlik e majd valaha ez a felvillanyozottság? Remélem nem... de sose tudni. Ahogy az utazhatnékom kialudt a kertészkedéssel, úgy kialudhat ez is. Bár azt hiszem a kettő nem zárja ki egymást, de most nem vágyom utazni (nem is nagyon megy most senki), pedig anno én minden kiadást repülőjegyben számoltam. Mármint úgy, hogy ha kiadom a pénzt valamire, azon az áron hová tudnék repülőjegyet venni. Ez elmúlt, érdekes módon lelökődtek a bakancslistámról is az utazási célok. Most kertet építek. 

Közben elültettem az okrát is, szintén palántának valónak és kiszórtam egy sornyi tarlórépa magot, terveim szerint majd havonta vagy háromhetente teszek egy sort, hogy legyen. 

Földben van a citromillatú bazsalikom is, és van még pár féle, majd azokat is el kell még ültetni valamikor, fahéj illatút, salátalevelűt, bordót, vegyeset... 

Elültettem a dáliákat is, kigyomláltam azt a részt, amit tavaly frissen törtem fel a parlagból, egész jól kiirtotta a füvet a geotextil, meg persze ki is ráztam belőle a töveket, amikor ásóvilláztam. 

Sok dolgot el kellett halasztanom, mert nagyon fájt a kezem és még ma is nagyon fáj. Tulajdonképpen a kilincset is alig bírom lenyomni vele. 

Tegnap úgy ültettem, hogy mindenért külön mentem, mert csak azt tudtam magammal vinni, ami a bal kezemben elfért. És nemcsak a kezem, gondolom az időjárás is okozhatta, de a tegnapi nap nem igazán volt jó semmire. Délután csak lézengtem, fáradt voltam, de az a még feküdni is fáradt állapot... nem jó, na! 

 

Tennivalók

2021\05\02

Kerti bútor

Tegnap Böbe egész nap benn aludt, lévén, hogy harmadik vagy negyedik napja éjszakai műszakban van. Nem jön be este, viszont hozzá van szokva, hogy eddig egész éjjel aludt, így mostanában egész nappal alszik... az ágyamban. Ha odamegyek hozzá, akkor vartyog valami "Haggyámá'békén!" szerűt és alszik tovább, szóval lábujjhegyen járás van, hogy a ház ura tudjon pihenni. :)))) 

Egyébként tegnap rengeteg dolgot megcsináltam megint. Reggel azzal kezdtem, hogy megint előkaptam a kaszát és addig nyomtam vele, míg el nem fogyott a benzin, meg az erőm is. Basszus, utána alig tudtam megmozdulni. És még mindig van, de ma már nem kaszálok, mert annyira fáj a jobb kezem, hogy mozdítani alig tudom. Ergonómiailag ez a kasza borzalmas. Olyan kicsavarodott kéztartással tudom csak nyomni rajta a gázt, hogy teljesen kikészíti a kezemet. Máskor is mindig fáj tőle, de most kvázi a macskaeledelről alig tudtam leszedni reggel a tetejét. 

Aztán elültettem a paradicsompalántákat. Hát... szégyenszemre vennem kell, mert a zöme tönkrement azoknak a gyönyörű palántáknak. Túl hamar ültettem őket, túl  hamar nőttek nagyra és nem volt már nekik hely, ezért kiraktam őket a kis fóliadobozba, ami egy kalap szamócát se ért a fagyok ellen, szépen megfagytak benne. Így jártam. :( 

Aztán összeraktam a kerti bútort végre, mert már hetek óta itt volt a pincében letámasztva. Az asztalt nem kellett, de a két fotelt igen. Mit mondjak? Nem volt eccerű, de végül csak összejött. Jó, hogy minden összecsukható, mert így könnyen be fogom vinni az eső elől. 

Mind a két székre van párna, de nem maradt kinn, ezért nem is tettem fel a másikat egyelőre. 

kk_img_20210501_162304.jpg

Elültettem most már a ricint is, a szeplőlaput, a törpe hajnalkát és a kék színű mézontófüvet. Remélem kikelnek, mert valamiért nagyon rosszul kelnek az idén a virágok. Az őszirózsa már kibújt, de amiket szétszórtam, azoknak nyomát se látom. Például a cosmos-ok nem keltek ki... 

Rengeteg körömvirág kel viszont tavalyról és nyári ciprus is a tavaly szétszóródott magokból. Meg még ki tudja mi bújik majd elő, csak kapna már egy kis csapadékot. 

Tennivalók Kerti bútor

süti beállítások módosítása