Tegnap este is esett még egy adag eső, nem nagy, de olyan lassú, öntöző eső volt. Nem akarok telhetetlen lenni, de eshetne még vagy 3 hétig. Tegnap, amikor felvilláztam azt a darab parlag részt, kb. 3 centire volt átázva a föld, alatta puskaporszáraz volt. Az igaz, hogy a lazább talajrészekbe biztos jobban beszivárgott a víz, de akkor is kéne még vagy 100 mm csapadék, ha nem több. 

Azért most ennek is örülök és gondolom mindenki így van ezzel, a kert végre fellélegzett és életre kelt, ámbár érdekes módon a virágok megsínylették az esőt, de majd gatyába rázzák magukat. Tegnap még levagdostam az elvirágzott vagy ki se nyílt, csak összeszáradt bimbókat a virágokról, a pillangóvirágról és a dáliákról is, hogy kicsivel könnyebben boldoguljanak. 

Kiültettem egy kékszakáll magoncot is a kerítésen kívülre, jól belocsoltam alatta, majd jó lenne nem megfeledkezni róla, bár nagyon tűri a szárazságot, de amíg beáll, addig biztos öntözni kell, hacsak nem lesznek újabb esők. Nem is gondoltam, hogy ilyen szapora növény lesz, hogy ennyi magoncot találok majd körülötte. Emlékszem egyszer vitatkoztam valakivel, aki dugványról szaporította, én meg vártam, hogy majd magot szedek róla. Kinevetett, hogy cserjét magról... és lám, még ültetnem se kellett, szaporodik magától. 

A rózsáim megkezdték a másodvirágzást, most nem igazán tudok többet mutatni, idő kell a kertnek, míg helyrevergődik, ezek most a legszebbek és még szebbek lesznek, amikor kinyitják az összes virágjukat. 

Végre esett egy rendes eső. Tegnap is sok esett az éjjeli esők után, sőt ma éjjel is és még ma reggel is szemerkélő esőre ébredtem. 
A kert egyik részén megállt a víz, de több ilyen mélyedést akarok kialakítani, amik megtartják a csapadékot és csak lassan engedik leszivárogni a talajba. Ez a rész ott nem direkt van, elég agyagos az a rész, de ott hagyom, mert hasznosnak bizonyul... ha nagyon csapadékos idő lesz akkor nem, de az utóbbi időben nem fenyegetett bennünket a túl sok eső... és szerintem ez a jövőben is így lesz. 

Tegnap semmit nem csináltam a kertben, egyedül a káposztaféléket néztem meg... a földbolhák tesznek az esőre is, végül már csak azért fújtam le őket, hogy pusztuljanak, a karalábénak, a bimbóskelnek, a leveleskeleknek annyi. És ma már a dáliát is meglepték. Tényleg nem láttam még ilyet. 
Azon tanakodom, hogy a félig elpusztult, meghervadt dáliát kiássam-e vagy mi legyen. Ha most kiveszem a gumóit, azok garantáltan nem bírják ki jövő tavaszig. Inkább benne hagyom a földben és meglátom kihajt-e vagy mi lesz vele. 

 Szedtem megint egy adag zöldbabot, hosszút és furababot is, megint egy zacskó lett a fagyasztóba. Lassan gyűlik az idén, de a zöldbab is megint virágzik, még lesz rajta, ha valamitől tönkre nem megy. 

Ma délelőtt pedig, hogy nincs olyan nagyon meleg és a talaj is fel lazulva kicsit, gyorsan kirongyoltam és felhajtottam az egyik geotextilt, hogy megnézzem lehet-e villázni. Gyorsan ki is vittem a csodaásóvillát és egy kis darabot megint elhódítottam a parlagtól. 

 Elővettem 3 növénytámaszt is azok közül, amiket a múltkor vettem, mert a kisebbek már nem tartják meg a magasabb növényeket. Most le tudtam szúrni a talajba, így a sárga cickafarkat és egy nagy pillangóvirágot meg is támasztottam vele, a kicsiket pedig beraktam a krizantémok mellé, mert lassan igénylik. 

Eldöntöttem, hogy végül nem ültetem el az évelők magvait sem, már nincs annyi idő, hogy áttelelésre életképes egyedek fejlődjenek.  

Tulajdonképpen több dolgot is megcsinálhattam volna, de valamiért nincs kedvem. Nem tudom mi történt, hogy a kánikula vette-e ki, vagy ez a pusztulat, amit itt heteken át látnom kellett a sok erőfeszítés ellenére. Nem tudom... pedig szerintem az én kertem még viszonylag jó állapotban van. 
Kicsit úgy érzem magam most, mint a játékokban, amikor már látszik, hogy az ember végképp vesztésre áll, akkor hagyni az egészet a fenébe és újat kezdeni. 
Itt a kertben az "újat kezdeni" az a tavasz, így aztán kb. semmihez nincs kedvem, mert az még olyan messze van. 
És egyébként is, megint bennem van ez a mit keresek én itt érzés, de ha arra gondolok, hogy visszamennék Pestre, akkor  meg mit keresnék én ott. Hetek óta csúszom lefelé valami negatív érzelmi spirálon és nem tudok megállni. Nem találom a helyem. 
Biztosan belejátszik ez a lehetetlen, kiszámíthatatlan helyzet is ami a világban van, az emberben nincs jövőkép, mert most nem tudni mi lesz. Én elég biztonsági játékos vagyok, sőt, mondhatom, hogy alapból az a legfőbb mozgatórugóm és képes vagyok bármit beáldozni a (vélt) biztonságért, de most még olyan fogódzó sincs, amiről legalább el lehetne hinni, hogy biztonságot nyúlt az embernek. 
Nem tudom felsorakoztatni a pro és kontra érveimet a döntéseimnél, nem tudom számításba venni még a lehetetlent is, mert az utóbbi évek történései megmutatták, hogy azon túl is van bőven lehetetlen, amire álmodban sem számítasz. Így nehéz döntéseket hozni. 
Egyfolytában Duncan Shelley, Az elme gyilkosai című könyve jár az eszemben, mintha 20 évvel ezelőtt megírta volna, ami most a világban történik. Elolvasod azt a könyvet (érdemes mind a 3 kötetet végigolvasni) és nem szabadulsz attól az érzéstől, hogy tulajdonképpen ebben élsz, hogy tényleg ez van. Az utóbbi évekre visszatekintve pedig még erősebb ez az érzés. 

Nem sokat aludtam az éjjel, dörgött, villámlott és végre esett az eső. Végre, végre, végre! Isznak egy jópár hatalmas kortyot a növényeim, megkönnyebbül kicsit a kert és az állatok is. Hátha fog nőni még egy kis fű, mert így nem tudom, hogy a szarvasok és az őzikék, muflonok mit fognak enni télen. Majd a kertemet... 

Tegnap hajnalban itt voltak, még éppen csak pirkadt és halk hangokat hallottam a ház előtt, kinéztem a redőny rései között és 8 szarvas eszegetett itt a ház előtt-mellett a száraz fűben. :) 
Sokszor láttam már itt szarvasokat, de mindig olyan élmény. A patájuknak alig van hangja, a harapdálást hallottam meg, ahogy a száraz füvet tépték le. Aztán elmentek, be az erdőbe és alig volt annak is hangja, Ezek a nagy állatok (kicsik is voltak velük) szinte hangtalanul képesek mozogni a bokrok és fák között, éppen csak megroppan a patájuk alatt egy faág. 

A kertben a karalábékat tegnap már teljesen elengedtem, a fehéreket már ki is szedtem, a lilákat majd hétvégén terveztem, de most reménykedem megint. Nem lehetett a földibolhákkal bírni, lepermeteztem a karalábét, aztán beszórtam vastagon fahamuval és mégis másnap reggelre mindegyik tele volt földibolhával, de vastagon. Nem lehetett legyűrni őket, kíváncsi vagyok, hogy az eső most elűzte-e őket. 
Tegnap így néztek ki, akkor is jól lelolcsoltam a dögöket és újra beszórtam vastagon fahamuval, ma még nem néztem. Nem tudom, hogy jövőre mivel fertőtlenítsem majd a talajt, mert a lárváikkal biztos tele lesz, illetve jövőre valami védőháló alatt fogom termeszteni a káposztaféléket, mert ezeket a vegyszer se izgatja. 

Ez már tuti menthetetlen. 

Viszont a tavaly ősszel ültetett rózsám egyre gyönyörűbb, nagyon sok virág van rajta, az igaz, hogy nem nagyok a szárazság miatt, de az biztos, hogy egyre jobban tisztelem a rózsákat. Ők nagyon bírják a szárazságot, egyszer se öntöztem őket (csak a kicsiket, amiket szétültettem) és mégis hozzák a bimbókat és megkezdték a másodvirágzást. 

A másik ilyen csodálatos szárazságtűrő növény a sárga cickafark, ő se kapott vizet, mégis még most is nyílik rendületlenül és már nagyon hosszú ideje. Régebben nem kedveltem ez a virágot, de nagyon megváltozott a véleményem róla, mert nagyon szívós, sokmindent kibír és nagyon mutatós is. El fogom szaporítani a kertben.