Mátra alján, falu szélén...

2024\07\19

Végre hűvösebb van!

Végre jobbak a reggelek, már kicsit le tudom hűteni a házat. Az éjjel lement 25 fokra a benti hőmérséklet, a nagy kora hajnali mindent kitárással innen indultam. Most 24,4 fok van benn és nem tudom fog-e még lejjebb menni, de ez akkor is jobb, mint 26 fokról nekiindulni a napnak bezáródó ablakokkal és kinti 35-38 fokkal, vagy többel. 
Elza is terpeszkedik a verandán, végre be tud jönni és pihenni. Nyitva hagytam neki is az ablakot, hogy járjon a levegő. 

Tegnap megsütöttem a káposztát is délután. Két adagban tudtam lesütni, mert nincs akkora edényem, hogy egyben ment volna. 5 doboz lett belőle a fagyasztóba, plusz volt egy egy az előző napi sütésből is. Ez elég is lesz télire, de fogok még venni káposztát, mert készítek másfélét is, pl. répával tavaszi tekercsbe valót és dumplingba valót is. Rohadt meleg volt már benn, mire kész lett a befőtt is és a káposzta is.

Ez egy nagy vájling, kettővel lett a káposzta, ez az egyik adag. 

kk_img_20240718_133625.jpg

Itt még sül, zsíron szoktam lesütni, szép barnára lepirítom. A són kívül egy lapos teáskanálnyi barnacukrot szoktam hozzáadni, mert az segít, hogy a színe szép legyen és az íze  is kell bele. 
Egyébként a káposztástésztát én kizárólag sósan, borsosan eszem. Hallottam, hogy vannak, akik cukorral, de el se tudnám képzelni, mint ahogy a krumplistésztát se pirospaprika nélkül. Van aki viszont anélkül eszi, ízlés dolga és szokásé is, ki hogy ismerte és szokta meg, arra esküszik. 

kk_img_20240718_133617.jpg

Tegnap megjöttek a TEMU-ról a dumpling készítő kis vackaim is. 
Szerintem ezekkel már fogok csinálni mindenfélét a télen. Azért szeretem, mert szinte bármivel tölthető a tészta, aztán ki lehet főzni és valamilyen tejfölös (vagy másféle) mártással enni, de olajban is ki lehet sütni. Gyakorlatilag nincs két egyforma dumpling.
Anno Hongkongban ettünk rengeteget és annyira ízlett, hogy úgy maradtam. Ott mindenféle van, minden kajáldában és a boltokban is hatalmas fagyasztópultok hada van kitömve mindenféle ízű és formájú dumplinggal. 
A legolcsóbbat rendeltem mert azért annyira nem vagyok konyhatündér, hogy folyton ezt gyártsam. Amennyit csinálni fogok, ahhoz bőven jók ezek a kis eszközök. 

kk_img_20240719_083200.jpg

Itt vannak a tegnapi szilvabefőttek is, a két üveg szörppel. A szörp jó lesz télen teába, vagy néha öntök egy kicsit egy flakon vízbe, hogy ízesebb legyen. Már ha el fog állni... bár van benne némi tartósító. 

kk_img_20240719_082012.jpg

kk_img_20240719_082020.jpg

 Egyébként az mutatja, hogy mennyire megviselt a hőség, hogy a ma reggeli kerti tevékenykedésem után hányingerem van, pedig alig csináltam valamit. 
Leszedtem megint az uborkát, de hamarosan már ki fogom húzkodni, mert nagyon beteg. 

kk_img_20240719_082004.jpg

Helyette vetettem újat az egyik ágyásba, ahonnan kijött a hagyma. Jól betrágyáztam a helyét és ezt tényleg fel szeretném futtatni, már ha majd az időjárás engedi, hogy kikeljen és nekem is legyen időm/erőm kimenni és alakítgatni. 

kk_img_20240719_080940.jpg

Kikapáltam a füvet a két répa ágyásból is, hogy legyen hely és vetettem 4 sor hagymamagot is, mind különböző, 1 sor lilahagyma, 1 sor 'Stuttgarti óriás' vöröshagyma, 1 sor lapos grillhagyma 'BORETTANA' és 1 sor 'Rákóczi Piroska' vöröshagyma. Még soha nem termesztettem dughagymának valót, most próbálom ki. Bár a legtöbb hagymamagot úgy vettem, hogy egyéves termesztésre is alkalmasak, de ilyen késői vetésnél szerintem (remélem) csak dughagyma méretre fognak megnőni... meglátom mi lesz belőle, kikelnek-e egyáltalán. A répaágyásokba vetettem őket, ahonnan már felszedtem a hagymákat. 
Hagymát hagyma után nem nagyon szokás, de adtam neki trágyát és eddig nem nagyon láttam kártevőket a hagymákban. És arra is gondoltam, hogy a répa védi, na meg a répát is védeni kell továbbra is. 

kk_img_20240719_080952.jpg

kk_img_20240719_081026.jpg

A kertben egyébként nagyon sok a gyom, a fű is nagyon megnőtt, kéne fűnyírózni és kaszálni, de amíg ki nem gyomlálok annyit, hogy legyen hová terítenem a fűnyíróból a nyesedéket, addig nem vágom le a füvet. Majd kaszálok, ahol amúgy se lehet fűnyírózni, de most tényleg rémállapotok vannak a kertben megint. 
Elég két nyamvadt hét, amikor nem lehet kimenni és szétmászik az egész. 
Napközben még most se lehet kinn megmaradni, ezért csak a reggelek maradnak (este a rovaroktól képtelenség kinn lenni), az meg annyira elég amennyire, de hát ez van.  

Veteményes Másodveteményezés

2024\07\18

Szilvabefőtt

Tegnap már nem volt olyan rémesen meleg... kinn, de a ház nem tudott hűlni, bár legalább nem ment már fel 28 fokig a belső hőmérséklet. Úgy tűnik, hogy 27 fokra vagyok hitelesítve, addig elvagyok szenvedés és anyázás nélkül, de fölötte már szidom az időjárásfelelős (akárki vagy akármi legyen is az) összes relációját. 

A meleg ellenére tegnap képes voltam összereszelni a hűtőben lévő fél káposztát, nem akartam, hogy ott menjen tönkre. Lesütöttem káposztástésztára valónak, az lesz az ebéd, illetve egy dobozzal a fagyasztóba is tettem el. Szeretem télen, csak előveszem, főzök ki hozzá kockatésztát és már van is ebédem.
Vettem is ma még egy hatalmas káposztát, azt is le fogom sütni és fagyasztom.  

Ma reggel viszont csak 19 fok volt (az előző napok 22-hez képest ez már barátságos) és én már reggel 6-kor szilvát szedtem kinn a kertben. Sajnos nem lett sok, kb. 5 kilót tudtam leszedni. Lett 8 üveggel belőle, illetve kicsit elméreteztem a levét, ezért azt is kiszedtem üvegbe, jó lesz szörpnek. 

A befőtt receptje nagyon egyszerű, nem magoztam ki a szilvákat, se kedvem nem volt, illetve így legalább nem falom be olyan gyorsan, ha a magokat ki kell köpködni. Időnként, ha édességről van szó, nem tudom hol a határ. :( 

1 liter vízhez 30 dkg cukor kell, egy nagy darab fahéj, 1 babérlevél és pár szem szegfűszeg. Össze kell forralni, amikor forrt pár percet, akkor ki kell szedni a fűszereket belőle és beledobálni a forró lébe a szilvát. 2-3 percet forralni együtt és üvegekbe szedni, kell bele egy kis tartósító is. Száraz dunsztban hűl ki. 

 kk_img_20240718_072033.jpg

Betegek a szilvafák nagyon, csupa monília. Nem volt érkezésem megpermetezni őket a gombaölő gombával amit vettem, de nem is tudom, hogy lenne-e értelme most ráfújni, mert tavalyról rajtuk vannak a múmiák is... ezt már nem lehet leszedni olyan sok van és fel se érem. Illetve kéne egy kis hűvös idő, hogy kipermetezhessem. 
Vagy talán majd lombhullás után leszedem a múmiákat és jövő tavasszal lemosózom és amikor már lesz lombja, akkor fújom rá a gombát. Majd kitalálom még. 

Ma reggel még kapáltam is, mert katasztrófahelyzet van a kertben megint. Megkapáltam a paprika és padlizsán ágyásokat (3 ágyás) és a köztük lévő járatokból is kivagdostam a füvet, illetve az egyik paradicsomot is felkapáltam. 
Aztán még nekiestem az egyik üres ágyásnak is, amiben hagyma volt, mert uborkát akarok tenni bele, lehetőleg még ma. 
Nagyon megy az uborkám tönkre és szeretnék még uborkát enni egészen késő őszig, sőt, ha lenne annyi, még berakni is jó lenne, lévén, hogy 2 üveg tönkrement a svéd uborkasalátából. 

A paradicsomok is rázendítettek, végre lehet kétpofára zabálni, én imádom csak úgy feldarabolva és megsózva enni. 
A nagy pirosak a régimódi befőző fajta, hatalmasra nő, folyton növő és akár egy kilós paradicsomokat is képes nevelni. Nagyon jó befőzni, lédús és jó húsos is. 
A rózsaszín pedig a 'New Big Dwarf', determinált fajta, nem nő 60-70 centinél nagyobbra, zömök és irtó sok paradicsomot képes teremni. Nagyon lédús. 

kk_img_20240716_135244.jpg

 

Recept Paradicsom New Big Dwarf Paradicsom Régimódi befőző Szilvabefőtt

2024\07\17

Macska és egyéb ügyek a kánikulában

A vasárnapi vihar sikeresen kidöntött egy pár pillangóvirágot, volt amelyiket a karóval együtt, amihez fel volt kötözve, ezeket mind újrakötöztem, ahogy pár titióniát is. 
Egy paradicsom is kettéhajlott, de nem tört, így azt is felkötöttem, de volt megdőlt paprikám is. 
A paprikák egyébként meg vannak rakva, főleg a ramiro fajta. Egyet le is vettem, pedig még nem teljesen érett (így is finom) de egyrészt leért a vizes földre, másrészt már nem bírta el a növény, így is sok maradt rajta.
Ez a kedvenc paprikám, a legfinomabb, amit ettem eddig. 

kk_img_20240715_100029.jpg

Van már érett paradicsomom is, de az idén nem fogok tudni annyit eltenni, mint tavaly. Még jó, hogy van a tavalyiból ketchup is és befőzött sűrített paradicsom is. 
Sajnos a hátsó paradicsom ágyás az idén nem brillírozik. Azt hiszem tényleg kimerült ott a talaj... azt az ágyást mindig paradicsomnak használtam, mert azt olvastam, hogy a paradicsom a saját helyét szereti, de a fejtrágya amit kapnak, az sajnos nem elég ahhoz, hogy a talaj is gazdag legyen. Az idén úgy tűnik még ahhoz sem, hogy a paradicsomok szépek legyenek benne. 
Meg fogom trágyázni és jövőre hüvelyeseket fogok beletenni, mert azok is javítják a talajt, de az is lehet, hogy őszre telenyomom spenóttal, az is jó lesz zöldtrágyának. 

A tegnapi napot már nagyon nehezen viseltem, délutánra benn is 28 fok fölé ment a hőmérséklet, de már nem bírtam zárva tartani az ablakokat, mert ha még állt is a meleg, párás levegő, az még kibírhatatlanabb volt. Kapcsolgattam a ventillátort ki és be, meg ment a mennyezeti ventillátor is a másik szobában, de egy idő után az is zavart... szóval a tegnap már nagyon szenvedős volt. 
Mára se hűlt le a levegő, 22 fok volt kinn hajnal fél 4-kor is... viszont később nagy szél támadt és az legalább jó volt, de alapvetően már a huzatból is elegem van. Nagyon tele van a puttonyom, de nagy valószínűséggel ezzel nem vagyok egyedül. 

A kertben még most is a legszebbek között van a barátcserje, tele virággal. 

kk_img_20240711_055015.jpg

Egy füzérajak a sudárzsálya és a barátcserje közé bújva. 

kk_img_20240711_055048.jpg

Újra virágzik a rózsalonc is, mögötte sásliliom. 

kk_img_20240711_055108.jpg

Sárga és piros pillangóvirágok. 

kk_img_20240711_060636.jpg

Végre kikelt egyetlen darab kagylóvirág vagy Írország harangjainak is hívják. Remélem tudok majd magot gyűjteni róla, nagyon szép növény. Egynyári, ezért majd újra kell vetni jövőre, de talán a saját magjai már könnyebben fognak kelni. Majd szórok is szét belőle, hátha áttelel a magja. Ki kell még ismernem. 

kk_img_20240711_060642.jpg

Herkuló lebukott. Már egy ideje figyeltem, hogy valaki bitorolja a kerti hintát, mert szőrös volt, de majdnem mindegyikükben van fekete is, így nem tudtam. Most viszont elcsíptem a bitorlót! :)))))

kk_img_20240716_074505.jpg

Ez pedig Elza. A helyéről a plédet és a bungiját levittem a pincébe, mert nem feküdt rá, gondolom neki is nagyon melege van. Csak póriasan egy régi jógaszőnyegem darabját dobtam a doboza tetejére, azon alszik. Nagyon fáradt, napokig benn se volt, sőt valamit szerintem evett is vagy hőgutát kaphatott, mert 2 napig nem evett semmit a CicaNéni, de már rendben van. 

kk_img_20240716_080315.jpg

 Nehezen viselik ők is a meleget, ráadásul Böbének is lehetett megint valami kellemetlen kalandja, mert tegnap este akkora cirkusszal ment ki, hogy ilyen még nem is volt sose. 
Már nagyon nyugtalan volt, ment is volna, meg nem is. Párszor nekiindult, kinyitottam neki az ajtót, de nem mert kimenni. Csak kémlelt, szimatolt, aztán beszaladt a szobába. Borzasztó hangokat adott ki, mintha valamivel harcolt volna. Kimentem szétnézni, de nem láttam semmit, arra gondoltam, hogy benn ólálkodhat a róka? Legalább egy órán át kínlódtunk mire kiment, de úgy, hogy ki kellett kísérnem. Az a baj ilyenkor, hogy benn se marad, csak rohangászik, kínlódik, ideges, nem lehet hozzáérni se. 
Most benn van, de szerintem várta már nagyon reggel, hogy bejöhessen. Amikor kinéztem az ablakon, rám nyávogott. Ott ült a villanyvezeték betonoszlopának az egyik lyukában és onnan szólt rám. Mostanában bevezette, hogy be kell engednem a kis kapun.  Amúgy a nagy kapu alatt járnak ki és be, van ott egy mélyedés, de Böbének mostanában le kell menni és lakájoskodni. Be fogom fejezni, mert télen magamat fogom megszívatni csak, ha erre engedem rászokni.  

Herkules Elza Barátcserje Kertlakók MacskaCicó Rózsalonc Füzérajak Ramiro paprika Sárga pillangóvirág Kagylóvirág

süti beállítások módosítása