Mátra alján, falu szélén...

2024\10\05

Utolsó paprikák, megroggyant kerti boltív és a Nyenyere rémuralma

Valamelyik nap leszedtem a paprikákat is, pár szemet hagytam csak kinn, mert még ígérnek a jövő hétre jó időt, legyen kinn friss papikám.
Nagy részét összedaraboltam és lefagyasztottam, de tettem el enni is. Szerencsére a paprika sokáig eláll a hűtőben. 

kk_img_20241003_110602.jpg

kk_img_20241003_110611.jpg

Elég sok eső esett, 24 mm és most egy időre elég is lenne, hogy kicsit száradjon a talaj, hogy az őszi munkákat be tudjam fejezni. 
Szeptember óta 114 mm esett összesen és itt nálunk (úgy emlékszem) 3 hét volt a leghosszabb, amikor nem kaptunk esőt, szóval ez egyelőre elég lesz. 
Az idén a kúttal se volt gond, nem úgy, mint 2022 nyarán, amikor már az se adott vizet. 

kk_img_20241005_081202.jpg

Az egyik kerti boltív összeroppant a nedves Clematis súlya alatt, ezek se tartanak sokáig...ráadásul nem is tudom, hogy fogom lehámozni róla a Clematist. Lehet, hogy nem is, van ilyen fémpálcám, lehet, hogy egyszerűen hozzáfogatom ahhoz a részhez, ami megroggyant és beverem a földbe, azt a részt tartani fogja, aztán majd úgyis megroggyan a többi része is. Ócska vackok, bár ezt azért az ára alapján lehetett sejteni, de azt hittem legalább 5-6 évig kitart... 3-ig bírta.  

kk_img_20241005_081131.jpg

Beújítottam a LIDL-ben egy bordó krizantémot is, remélem áttelelős. Próbálom őket visszagyűjtögetni a kertbe, hátha sikerülne újra megtartani. Majd keverek a gyökeréhez perlitet, az elviszi a pangó vizet onnan és nem tud se kirohadni, se a fagy nem tépi el olyan könnyen a gyökereit, mert a perlit lazítja is a földet. 

Szeretném visszanépesíteni a kertet a krizantémokkal, annyira gyönyörű, változatos növény, sok fajta, forma és szín és késő ősszel nyílnak. Imádom őket. 

kk_img_20241005_081029.jpg

Ma reggelre a szarvasok lerágták és nagyon letördelték (nem kell vele bajlódnom) a trombitafolyondár összes kertből kilógó ágát. Letaposták ott a kerítés sarkánál a liliomot is, bár az úgyis kihajt és arra is rájöttem, hogy magas varjúhájat nem ültetek ki a kerítésen kívülre, mert azt is szeretik. Leharapták, amikor éppen virágozni kezdett volna, aztán újrahajtott és megint leharapták... 

Böbe még nem érkezett haza, nagyon aggódom, mert ilyen időben mindig jön be a melegbe. Szerintem valahol retteg, kimenni is alig mer, bár a valamelyik napi cirkusz óta azért (valamivel) bátrabban ment ki, de úgy harmadik nekifutásra azért sikerült neki. 
Az udvarban mindenki a Nyenyerétől retteg, szerintem a Böbe is, de Elza is csak úgy nyargal el előle. Elzát még soha nem láttam elfutni semmilyen macska elől, ez a kis dög, meg stressz alatt tartja az összeset, Herkulest is lepofozza. 
A Böbe amúgy se egy haverkodós cica, fél minden macskától, de azt nem tudom, hogy a Nyenyere rémuralmának hogy vessek véget. 
Attól félek, hogy valamelyik nagy elrohanásnál egy róka fogai közé szalad, szóval most tiszta ideg vagyok megint, hogy hol a Böbe. 

Eső Paprika Tennivalók Krizantém ÚjDudvák Megroggyant kerti boltív Nyenyere rémuralma

2024\10\03

Sárga cékla befőzés és macskaügyek

Tegnap még az eső előtt bekapkodtam a sárga céklákat, nem ennyi lett ami a képen van, ezeket meghagytam, mert majd sütni szeretném a sütőben és jó lesz szendvicsre céklakrémnek. 

kk_img_20241002_111443.jpg

A többit megfőztem héjában, meghámoztam és szeletekre vágtam. Kisebb szeletekre vágtam fel, mert kicsi üvegekbe tettem el. Nem szeretem a 8 decis üvegekbe tenni, mert nem fogy el. 
Jövőre, ha sikerülne az uborka és tudnék annyit termelni, hogy a piciket tudjam berakni, akkor azt is kis üvegekbe tenném, mert úgy elfogy. 
A nagy üvegben, ha nem fogy el hamar, akkor valahogy elveszíti az ízét és csak megy a pocsékba. 

kk_img_20241002_125125.jpg

5 kis üveggel lett, kicsit fura, hogy sárga, így még sose tettem el a sárga céklát, de pirosból nagyon kevés lett az idén. Még van kinn egy sor, de nem tudom, hogy képes lesz-e még megnőni. Az első adagot céklakrémnek tettem el a fagyasztóba, nem gondoltam ez után a pokoli nyár után, hogy ilyen hamar, ilyen vacak, hűvös idő lesz. 

A céklát eddig mindig áprilisban vetettem és júliusra már kész is volt, de most azt szerettem volna, hogy később is legyen céklám, de sajnos a forróság és a csapadékhiány kinyírta az egész augusztust, nem nőtt szinte semmi. 
Ebben az évben semmi nem úgy működött a kertben, ahogy szokott. 
Nem is tudom... még alkalmazkodni se nagyon lehet, mert nem az van, hogy egyre melegebb van, hanem az időjárás hol ilyen, hol olyan. 
Ez nem szimpla felmelegedés, hanem hektikussá válás.

kk_img_20241003_071938.jpg

***

Böbe az este rémes volt, de igyekeztem nem (nagyon) felbosszantani magam és nyugodtnak maradni, mert láttam rajta, hogy kínlódik. 
Ki akart menni, de nem mert. Azt nem tudom, hogy miért, hogy félt-e valamitől, vagy az eső miatt, de este 7-kor megkezdte a kimenést, ami végül este fél 11-kor sikerült neki. 
Gondolhatjátok... 
Macska nyávog, áll az ajtónál, kaparja és amikor odamegyek, hogy kinyissam neki, akkor valami mély torokhangon elkezd morogni és elszalad, be a konyhaasztal alá. 
Úgy látom, hogy születőben van egy agorafóbiás macskám. 

Már mindent csináltam, kitettem az almot előszoba közepére, beletettem őt, de semmi. Futkosott, egyszer ki is ment a lépcsőházba, de visszajött. 
Jópárszor azt is eljátszotta, hogy na akkor most kimegy, kinyitottam az ajtókat, de látszott a fején, hogy meggondolta magát, beszaladt a szobába és lefeküdt szőnyegre. 
Aztán már én is lefeküdtem, de fel kellett kelnem (ruha fel), mert elkezdett éktelenül nyávogni, persze nem ment ki. Megint visszafeküdtem, erre elkezdett rohangászni, fel az ágyra, képembe nyávogás, vissza az ajtóhoz. 
Végül lekapcsoltam a villanyt és rámordultam, akkor csend lett... 5 percre, de azt hiszem rájött, hogy most kell kimennie vagy benn ragad és akkor végre fél 11-kor kiment. 

Csinált már ilyen cirkuszt többször is, de ekkorát még sose. Most benn van már megint és alszik. :) 

kk_img_20240930_144442.jpg

kk_img_20241001_103322.jpg

Elza már átfordult őszibe, ő már éjjel benn alszik. Érdekes módon nem megy bele a bungiba, amit tavaly használt, pedig tiszta a bungi. Most a doboz aljában alszik, amin a plédje és a bungi is van. Az egy szigetelt doboz, teljesen körbevettem 4-5 centi vastag hungarocellel és az aljában van 10 centis kőzetgyapot és azon vannak még a takarók. Most abban alszik, talán fázik, mert a fűtés még nem megy olyan folyamatosan, mint télen és hideg a veranda. 
Egyébként Elza olyan, mintha egy trehány, büdös disznót tartanék a verandán. Nem győzök utána takarítani. Kipakolja a kaját a földre, szétmancsolja, ááááá! Már felvettem a kis szőnyeget, amin a kajás edényei voltak és újságpapírt tettem le, amit kinyitottam a közepén (régi színes RTV-k) és csak kitépem a középső lapot és akkor tiszta előtte a terep... 5 percig...
Nemcsak nedves kaját rakja ki, hanem a szárazat is szétszórja, a vizet úgy szétfröcsköli, hogy van, amikor az egész újságot el kell dobnom, mert csupa pancs minden. 
Böbe nem eszik ilyen disznó módon, a szárazat ő is szétszórja, de a nedves kaját megeszi a dobozból, Elza meg mindent kiköpköd, persze onnan aztán már nem eszi meg. A kóboroknak szoktam összeszedni, ők mindent megesznek. 

Herkules meg eszik, szokás szerint, hál'Istennek. Azt határozottan kinyilvánította, hogy kizárólag a turmixolt kaját hajlandó megenni és már a műtétig (meg utána is egy darabig) így is marad. Ettől a prednisolonos gyógyszertől akkora étvágya van, hogy felfalná a Nagy Londoni Ködöt is, de most nem bánom, mert nagy műtét lesz és kell neki az energia, csak győzzem pénzzel a sok macskakaját. 

A kertben nem sok minden van már, főleg az eső miatt is, ezt az őszi krókuszt még az eső előtt fotóztam. Remélem majd több is ki fogja dugni a fejét. 

kk_img_20240930_075554.jpg

 

 

Kertlakók MacskaCicó Herkules a fogatlan oroszlán Sárga cékla Böbike kínlódik Elza a trehány

2024\10\02

Erdei kirándulás

"Van úgy, hogy az embernek nincs elég köve." :)

Olyankor kimegy az erdőbe és hoz haza egy adagot. Felfedeztem egy jó kő lelőhelyet, ahol nem kell sokat cipekedni, hogy a kocsihoz vigyem a köveket. Hoztam is haza párat, összesen 12 darabot, ennyi fért bele kényelmesen a kocsi hátuljába, a többi cókmók mellé.
Szerencsére volt nálam egy zsák, amit leterítettem és arra pakoltam a köveket. 
Szépen gyűlnek, már van egy nagy rakás, amit máskor hoztam és most találtam lapos köveket is, ezután olyanokat is fogok gyűjteni. Jók lennének járdának, de nem tudom, hogy tudok-e annyit összeszedni. Ahhoz még további helyeket kell felfedeznem. 

kk_img_20241001_135212.jpg

 Egyébként hiába a jó idő az elmúlt két napban, valahogy nem volt kedvem kimenni a kertbe. Az elkövetkező 3 napban pedig esni fog az eső, akkor meg nem tudok kimenni... ez az idő szó szerint elúszik, de kell ilyen is, amikor nem a kerttel vagyok elfoglalva, az eső pedig pláne kell. 

 Jól esett kinn csalinkázni kicsit az erdőben, gombát is szerettem volna szedni, de semmit nem találtam, kivéve a karbolszagú csiperkéket, az van az erdőben is dögivel. 

kk_img_20240930_112524.jpg

Elég kicsit felsérteni a kalapját vagy a tönkjét alul elvágni és látszik az élénksárga szín és a szaga is elég jellegzetesen büdös. 

kk_img_20240930_112520.jpg

Nem halálos, vannak olyanok is, akik megeszik, de a gombákkal én a végletekig óvatos vagyok, tényleg csak és kizárólag azokat eszem meg, amikben teljesen biztos vagyok. 
Sokat nem ismerek, de a galambgombákat, a tinórukat, a csirkegombát, a rizikét, az erdei csiperkét, a "rendes" csiperkét, a vörösfoltos csigagombát, a nagy őzlábgombát, a pereszkéket, az őzlábgalócát, a fekete trombitagombát és az óriás pöfeteget biztosra felismerem. Na meg a szarvasgombát is, de azt csak egyszer láttam. 

Viszont nem ismerem biztonsággal a szegfűgombát és a csoportos tuskógombát se, ezeket nem is szoktam felszedni. 

kk_img_20240930_104930.jpg

kk_img_20240930_105603.jpg

kk_img_20240930_111409.jpg

Találtam pár taplógombát is, de az ilyenekhez nem szoktam nyúlni, sőt én a mérgező gombákat se szoktam fellökdösni, mert van a természetben olyan lény, aminek táplálék. 
Utálom, amikor mennek a gombászók és fellökik az ilyen gombákat, az ember tényleg azzal a mély butasággal él ezen a bolygón, mintha az övé lenne és más lények nem is élnének rajta és mintha nem függne maga is az egész ökoszisztémától. 

kk_img_20240930_104324.jpg

 Megtaláltam az Alien szülőhelyét is (nem hajoltam fölé!) :D :D 

Egyébként közönséges csillaggomba. Egész kis telep volt belőle. 

kk_img_20240930_111944.jpg

kk_img_20240930_111948.jpg

Kirándulás Más Gombák

süti beállítások módosítása