Mátra alján, falu szélén...

2024\08\04

Új eprest telepítettem

Kigazoltam az oldalsó cserjés részt, mert már megint nem látszottak ki a folyondár alól. Leszaggattam az összes szulákot minden növényről, volt ami el is tört, de majd újrahajt. 
Közben legyilkoltam pár meztelencsigát is, amiket a sűrűben találtam. Az a baj, hogy 5 percig fog tartani és a folyondár az első esőcsepptől újra kihajt, bár ez akkor is nő  ha nem esik... tudom, hogy talajlazító és miegyebek, de akkor is utálom. 
Egyébként azon a részen, ahová ősszel vastagon leterítettem a magnólia lehullott lombját egy picikével gyérebb. Ősszel újra le fogom teríteni ezúttal az egész lombot oda fogom hordani. 

Két délután is volt egy kis eső is, nagyon kevés, de arra elég volt, hogy a kiültetett kis saláta palántáim szépen feléledjenek tőle. 
Visszavágtam a maradék ligetszépét is, felkötöztem a magas krizantémokat. A lilák zömében megmaradtak és a régi fajta, szálas sárgák is. Lesz egy bézs színű is és talán egy apró virágú lila, amit tavaly vettem és ültettem ki. Ennyi krizantémom maradt és még 2 van, amiket szintén két megmaradtról vettem le hajtásként, de azok nagyon vegetálnak. Nem tudom milyenek lesznek. Éppen tegnap ültettem ki őket a kertbe. 
Nagyon, de nagyon fog hiányozni az őszi kertemből az idén a krizantémok színkavalkádja. Azt mondtam, hogy nem fogom őket pótolni, de azt hiszem mégis megpróbálom.

A macsekok meg olajat nyalnak. Imádják a rántott dolgok sütéséből maradt olajat, akkor is hanem hús volt benne. Rántott padlizsánt sütöttem és adtam a cicáknak az olajból, azt a lefetyelést, nyalakodást és utána mosakodást látni kellett volna. 
Egyébként magamtól soha nem jutott volna eszembe, hogy ezt  a macsekok szeretik. Egyszer kinn sütöttem rántotthúst a bográcsban, szabad tűzön és a maradék olajat kiöntöttem a ház mellé a fűbe azzal a gondolattal, hogy majd az élővilág lényei szépen elbontogatják. 
Az élővilág lénye Herkules lett, aki napokig nyalogatta a fűről az olajat, az egész macska utána hetekig csupa olaj volt és attól féltem, hogy elviszi a róka, mert olyan szaga volt, mintha nagy darab, megelevenedett rántotthús mászkált volna az udvaron. :)))
Mr. Rántotthús egyébként itt henyél, beköltözött a csatornába a fedett lomos alatt, először csak a kilógó farkincot vettem észre. :))))
Herkules egyébként az a cicám, aki mindig meg tud nevettetni, mert totál hülye fejeket tud vágni, vagy mókás pózokat felvenni, na meg ilyen lehetetlen helyeket talál magának. 

kk_img_20240801_124709.jpg

 Tegnap kivagdostam a lyukakat az epreknek a leterített geotextilen is, aztán beleültettem az eperpalántákat. Ez is kész van, de ezzel még nincs vége. Sokkal több epret szeretnék a kertben. 

kk_img_20240803_095443.jpg

Fel fogom szedni a régi eprest is és újat telepítek a helyére, de előtte kap egy trágyát a talaj és ezt a részt nem geotextillel fogom leteríteni, hanem szalmával. Ott díszeleg a maradék szalma a szilvafa alatt és el akarom már onnan hordani. 
Azelőtt ott a kis padom volt, szerettem ott ücsörögni és második éve nem tudom odatenni, itt az ideje elrakni onnan a szalmát. Mulcsolni azt hiszem csak akkor fogom a veteményest, ha nagyon nagy szárazság lesz, mint 2022-ben volt, de egyébként nem. Annyira elszaporodott a gyom a mulcsolás miatt, hogy alig győzöm irtani. Talán az idén sikerül valamit gyérítenem, igyekeztem mindent időben kikapálni. 
Inkább másképp ültetek, jóval sűrűbben, hogy maguk a növények adják maguk alá az árnyékot és úgy tartsák hővösebben a talajt. 
Jövőre az ágyásokat is teljesen megszüntetem, meg azt a sok átjárót közöttük és még vegyesebben fogok ültetni.

Egyébként tettem-vettem tegnap, de nem látványos igazán, pedig egész nap melóztam, de itt is, ott is matattam és mind olyan volt, aminek meg kellett lennie.  Kigyomláltam a sárga zöldbab ágyását, elkezdett újra virágozni, hátha fog még teremni. A régi eprest is kigazoltam, remélem lesz ma kedvem felszedni. 
Rengeteg vizet kihordtam a cukorsüvegfenyőre, az egyik bugás hortenziára, a bordó levelű japán juharra, az előkertben egy kis tujára... ezeknek ilyenkor kell a víz, mert most már száraz a talaj. 

Levettem egy ramiro paprikát, még nem pirosodnak, de ilyenkor is finom és hatalmas, azért tettem mellé a vonalzót, hogy legyen mihez mérni és minden tő totál tele van paprikával. Ilyen gyönyörű és ennyi még sose volt. 

kk_img_20240802_092210.jpg

Ez pedig a sárga cukkinim, még egy se volt rajta... nem tudom mi a búbánat van az idén a cukkinikkel. Most van rajta már 30 is ilyen kicsikből, de nem látom, hogy nőnének. Abban reménykedek, hogy most a hűvösebb időben talán mégis belódul majd és szedni is tudok róla. Eddig csak a zöld gömb cukkini brillírozott. 
Sajnos a tökisszon projektem se halad sehová...

kk_img_20240803_095813.jpg

Ekkora a sárga cukkini bokra...

kk_img_20240803_095843.jpg

A fehér kései árnyékliliomok csodaszépek most. 

kk_img_20240803_095352.jpg

Sokáig virágoznak a mályvacserjék is szerencsére. 

kk_img_20240803_152725.jpg

Tegnap esti fények, olyan sötét felhők voltak és egyszer csak  kisütött alóluk a lemenő nap, nagyon szép volt. 

kk_img_20240803_193900.jpg

Tennivalók Árnyékliliom Mályvacserje Herkules olajat fal Epres telepítés Paprika ramiro

2024\08\01

Jók ezek a kertészkedős hajnalok

Locsolgatós reggeleim voltak, meg ültetős, nyesegetős, csodaásóvillázós... szóval változatos. :) 

Rengeteg vizet kihordtam a kertre, tápoldattal, hadd nőjenek a növények. Feltöltöttem az összes hordót, de szerintem az idén már nem kell többször. Ez a víz elfogy és aztán lehet elpakolni a hordókat. Illetve csak az amforát szoktam eltenni, mert üresen  nagyon könnyű és elvinné a szél. A másik hordó a kút mellett kinn szokott maradni, az se baj, ha marad benne víz valamennyi. 

Valamelyik este az előkertben is rendezkedtem kicsit, átültettem két haranglábat a kerítés lábazat tövébe, mert nagyon üres volt ott a hely, ezek pedig jól elvannak azon a részen is. 
Megint vágtam vissza cickafarkat is, de még most se fogytak el. Az évelő fátyolvirágot is visszanyestem, fájó szívvel, mert még jól mutatott, de már érlelte a magjait és nem szeretném, hogy szétszórja. Így legalább kiszabadult alóla egy felnövekvő valami... örökzöld, tuja vagy oregoni (elég kékes, lehet, hogy oregoni). 
Van 3 ilyenem is, amik a csodás "Örökzöld mix" felirattal voltak ellátva (LIDL). Nem szeretem ezeket, mert jó lenne tudni, hogy pontosan milyen növényről van szó, ha már az ember megveszi, de már dohogtam miatta a "Sziklakerti mix" kapcsán  is. 

A cserepekben is visszavágtam a mentákat, a kertben a léggömbvirágokat, mert nem szeretném, ha magot hoznának. Így is találtam egy magoncot, amit át is ültettem új helyre. 
A napokban visszavágtam a rózsákat is. Jó sok volt, különösen a 'The Fairy'' volt tele nagyon elnyílt virágokkal, egész szárakat vágtam vissza. Nem zavartatja magát egyébként, hozott újabbakat, most is nyílik ezerrel, nagyon szép ez a rózsa.
A többi kicsit fel van kopaszodva, remélem őszig még kihajtanak és még egy virágzásra telik az erejükből. 

kk_img_20240731_081404.jpg

Kiültettem a kis saláta növendékeimet is. Sajnos piros lollo nem kelt ki egy sem, a mizunából is csak egy darab, azt is megtalálták már a földibolhák. Mindet kiültettem, van már kinn 3 nagyobb római saláta, ha mind meg tud nőni, akkor ez nekem bőven elég lesz őszig. Betrágyáztam alattuk, nagyon be is locsoltam és húztam egy árkot is mellettük, hogy majd ott locsoljam és ne folyjon a víz szerteszéjjel az ágyásban.

Aztán nem átallottam kivinni a csodaásóvillát és a letakart részen felvilláztam egy ágyásnyi darabot, a talajtakarót pedig odébb vittem onnan, hadd pusztítsa maga alatt a gyomot kifelé. 
A felvillázott rész eléggé göröngyös lett, de szórtam rá trágyát, belocsoltam és letakartam geotextillel, majd vágok rá lyukakat és epret fogok bele telepíteni. 
A deszka azért van a közepén,hogy majd rá tudjak állni. 

kk_img_20240731_101318.jpg

Vittem be megint előkészített földet a pincébe, tavaszra készítettem elő a palántaneveléshez. Komposzt és lazításnak perlit, de ebbe az adagba tettem egy pici marhatrágyát is, mert valahogy ez a komposzt olyan soványnak tűnik. A kései palántáimon figyeltem meg, hogy nem nagyon nőnek benne, csak ha tápoldatot is kapnak. Ezért adtam hozzá a trágyát. 
Volt már benn egy adag (trágya nélküli), még jó, hogy egy vödörbe volt téve, mert azt vettem észre a zacskón, hogy hosszában végig van hasogatva, mintha valami sok körömmel kihasogatta volna... lövésem sincs mi csinálhatta. 
A földben nem igazán lehetett semmi, mert át van szitálva az egész, nem értem...  remélem E.T. nincs ott valahol elbújva a pincémben.

Szedtem le megint paradicsomot is, cukkinit, padlizsánt és az egyik örmény méteres uborkát. A paradicsomok mentek a fagyasztóba (hámozás után), a padlizsánokat sütöttem krémnek, az örmény méteresből már ettem, de eléggé sok a magja, ki kellett vágni belőle, így csak az uborka húsát ettem meg. Uborkaíze van, de nem olyan jó, mint a mi uborkáink. Sokszor mondtam már, hogy nem kísérletezek, mert semmi nem olyan jó, mint a mi zöldségeink, de mindig hajt a kíváncsiság, na! 
A padlizsánon is látszik, hogy két fajta, az egyik hosszúkás. 

kk_img_20240730_094806.jpg

kk_img_20240730_094810.jpg

Ez az előkertben a titónia, kicsit meg vannak ereszkedve a levelei a melegben, de egyébként nagyon szép. 


kk_img_20240730_115736.jpg

Ez pedig a Helenium, egyre több virágot nyit ki, még biztos fogom mutogatni. 

kk_img_20240730_080851.jpg

Tennivalók Titónia Örmény méteres uborka Hellenium Rózsa Fairy Hely az epresnek

2024\07\31

2024. JÚLIUS

1-je:  19 fok volt reggel, derült idő. Az éjjel volt egy nagy zivatar, nagy széllel, de legalább jól megöntözte a kertet. Napközben meleg volt, sütött a nap, 31 fok volt délután, de már mégse az a rettenet, ami hétvégén volt. 

2-a:  19 fok volt reggel, borús idő. napközben is főleg borongós volt, délután kisütött a nap is, 25 fok volt. 

3-a:  11 fok volt reggel, végre! Derült idő, csendes és a páratartalom is "csak" 69%, de már ennek is örülünk, a múltkori közel 90%-hoz képest. Napközben is napos idő volt, délután elfelhősödött, de nem esett. 26 fokkörül volt a maximum. 

4-e: 13 fok volt reggel, derült, napos idő. Napközben is napos idő volt, meleg, de nem kánikula. 

5-e: 12 fok volt reggel, derült, napos idő. Napközben is napos, kicsit szeles idő volt, meleg, de még mindig nem kánikula. 

6-a:  13 fok volt reggel, derült, csendes, napos idő. Napközben időnként felhős idő volt, de meleg volt, du. 3-kor 33 fok volt. Kánikula.

7-e: 16 fok volt reggel, derült, napos idő. Du. 14 órakor 34 fok volt kinn. Kánikula.

8-a: 19 fok volt kinn reggel, enyhén fátyolfelhős idő. Délután 4 körül dörgött, befelhősödött az ég. 33 fok volt. Kánikula.
Jött egy nagy zivatar, a levegő lehűlt 22 fokra. 

9-e:  18 fok volt kinn reggel, napos idő, fülledt az előző napi csapadék miatt. Napközben kánikula volt, 33 fokKánikula.

10-e: 19 fok volt kinn reggel, napos, száraz idő. Napközben kánikula volt, 34 fokKánikula.

11-e:  21 fok volt reggel, fátyolfelhős kicsit. Napközben is felhősödött az idő, ennek ellenére du. 1 órakor 37 fok volt. Kánikula. Délután 3-kor jött egy nagy zivatar, nagy széllel, a levegő 20 perc alatt lehűlt 23 fokra. A páratartalom 79%. 7 mm csapadék esett. 
Este 7-ig elerőlködött itt a vihar, utána kisütött a nap, de már nem sok időre és nem is melegedett fel az idő. Jól esett ez a kis lehűlés a kánikula közepette. 

12-e: 19 fok volt kinn, kissé felhős idő. Tőlünk nyugatra nagy borulás volt, de hosszú ideig nem mozdult közelebb. Napközben 35 fok volt a legmelegebb, estére jött egy nagy borulás, nagy széllel, de nem hűlt e a levegő és eső se lett. Este 10-kor még 28 fok volt kinn. Kánikula.

13-a: 22 fok volt reggel, napos, száraz, de fülledt idő.  35 fok volt napközben, de a ház már egyre jobban felmelegszik. Kánikula.

14-e: 21 fok volt reggel, derült idő. Délután 2-kor beborult az ég, dörgött is. 33 fok volt. Kánikula. Megint kaptunk egy hatalmas zivatart, nagyon gyorsan lezuhant a hőmérséklet (hála a Jó Istennek) 21 fokra. 32 mm eső esett le. 

15-e: 19 fok volt reggel és esett az eső. Futó zápor volt, nem tartott sokáig. Napközben napos, kánikulai idő volt, 35 fok

16-a: 22 fok volt reggel, napközben 35 fok. Délben elborult egy kicsit, de csak pár csepp eső esett. Pokoli nap volt, nagyon fülledt, nagyon állt a levegő. Kánikula.

17-e: 22 fok volt kora hajnalban, a reggel fátyolos volt és viharos északi szél támadt. Ez a szél nagyon jól esett. Napközben többször is beborult az ég, de nem volt eső, viszont nem volt olyan nagyon nagy hőség sem, 33 fok volt a legmagasabb (Kánikula.), de inkább 31-32 fok között mozgott. 

18-a: 19 fok volt reggel, végre! Nem alacsony hőmérséklet, de legalább egy kicsit le lehetett hűteni a benti hőmérsékletet. Derült reggel volt, enyhe széllel. Napközben napos idő volt, délután bárányfelhőkkel, du. 2 órakor 31 fok volt, később még melegebb lett. 

19-e: 19 fok volt reggel, derült idő, de északon vastagon felhős volt az ég. Napközben 32 fok volt a maximum, napos idő volt. 

20-a: 17 fok volt reggel, derült, de később fokozatosan elfelhősödött az ég. Délben 30 fok volt kinn. 

21-e: 21 volt reggel, borongós, csendes idő. Délutánra kisütött a nap, 32 fok volt kinn. 

22-e: 18 fok volt reggel, derült idő. Napközben is derült volt, napos, 33 fok volt délután. Kánikula. Estére kicsit elfelhősödött. 

23-a: 19 fok volt reggel, derült idő. napközben borongóssá vált az idő, kora délután hatalmas zivatar kerekedett, 30 mm eső hullott le, de nem volt se szél, se jég, se túl nagy villámlás szerencsére. 

24-e: 17 fok volt reggel, derült, főleg napos idő volt egész nap, néha bárányfelhőkkel. Nem néztem a hőmérsékletet, nem volt nagyon magas, de fülledt meleg volt az előző napi eső miatt. Estére gyorsan elkezdett lehűlni a levegő. 

25-e: 12 fok volt reggel, teljesen derült, csendes idő. Napközben néha elfelhősödött, de meleg volt és nem volt eső sem. Estefelé felélénkült a szél. 

26-a: 14 fok volt reggel, derült, csendes idő. Napközben is derült idő volt, néha bárányfelhőkkel, meleg volt. 

27-e: 16 fok volt reggel, derült, napos idő. Egész nap meleg volt, 32 fok.  

28-a: 16 fok volt reggel, derült, napos idő. Egész nap nagyon meleg volt.Délben 32 fok volt, délutánra még melegebb lett, 35 fok volt délután 3-kor, aztán elkezdett felhősödni és lehűlni. Este 7 órakor 27 fok volt és nagyon erős szél fújt. Kánikula.

29-e: 13 fok volt kinn reggel, napos, derült idő. Egész nap meleg, napos idő volt, de nem kánikula. 29 fok volt a maximum. 

30-a:  10 fok volt reggel csak, napos, derült idő. Napközben is napos, derült idő volt, 27 fok volt a maximum. Végre egy normális nap.

31-e:  11 fok volt reggel, derült, napos, csendes idő. 32 fok volt délután, napsütés, csendes nyári idő. 

 

Időjárás Tennivalók

süti beállítások módosítása