Mátra alján, falu szélén...

2024\10\31

Tegnap nem váltottam meg a világot

Bevallom, tegnap nem váltottam meg a világot a kertemben. 
Fáradt voltam, vagyok, azt hiszem az utóbbi napok kivettek belőlem sok energiát, de nem voltam teljesen tétlen sem, már csak azért sem, mert semmi kedvem nem volt benn lenni ebben a csodaszép, napos, őszi időben. 

Végül csak ledaráltam még egy csomó fát, lett is belőle egy zsáknyi aprítékom, amit leterítettem az ösvény kimaradt részére és ezzel kész is lett. Nekem sokkal jobban tetszik így az ösvény is és az egész összkép is. (Herkuló mindenütt a nyomomban van) :)

kk_img_20241030_113718.jpg

kk_img_20241030_124151.jpg

kk_img_20241030_124223.jpg

A berakott kövek is be fognak taposódni, örülök, hogy leraktam őket, illik oda a köves rész, ugyanakkor nem nagy, nem lesz nyáron nagyon forróság tőle. 
Délután visszavágtam a képen lévő magas varjúhájat is, rengeteg zöld lejött belőle, nemcsak saját maga köré tudtam visszadarabolni, hanem a picur fenyő köré is, de még jutott belőle a sárga krizantém köré is. A krizantém köré nem raktam túl közel, mert esős időben nagyon nedvesen tartaná és csak kirohadna tőle. 

kk_img_20241030_124247.jpg

Mivel a jövő héten jönnek a fagyok - ide hozzánk még -5 fokot is ígérnek - összegereblyéztem egy csomó levelet a cseresznyefa alól és elhordtam mulcsnak a növendék rozmaringjaim köré. Ezeket az idén magról neveltem és nagyon szépek, erősek is, nem tudom, hogy képesek lesznek-e áttelelni. Még sose sikerült, de sajnos benn se tudom őket megőrizni, mert benn is tönkremennek. 

kk_img_20241030_112947.jpg

Jutott levél a fehér mályva és a gyűszűvirágok köré is. 

kk_img_20241030_112954.jpg

Kivirágzott végre a púpliliom is, csodás ez a virág. Tavaly nem volt szép, mert valami rozsdabetegség megtámadta, most is van baja, de nem olyan szörnyű, mint tavaly volt. Kapott egy kis permetet, lehet, hogy mégegyszer kellett volna, de az is lehet, hogy megfáztak a levelei, mert itt nálunk már voltak fagyok. 

kk_img_20241027_085638.jpg

kk_img_20241030_113624.jpg

kk_img_20241028_134419.jpg

kk_img_20241030_113604.jpg

A kövirózsa tálamon gondolkodom, hogy hol lenne jó helye a télen. Ugyan a kövirózsa gyökerei nincsenek mélyen és átfagynak a földben is, de ez a lapos tál tényleg totál átfagyna... nem szeretném, hogy elpusztuljon, ha már egész nyáron nevelgettem őket. 

kk_img_20241029_142106.jpg

Még májusban csináltam, néztem visszafelé, de nagyon úgy tűnik, hogy nem mutattam meg. Így nézett ki, amikor megcsináltam, jó sokat fejlődött. :)
Egyébként kell majd variálni a kövekkel, nem kell bele ennyi, de hadd nőjenek és majd ahogy kívánja, úgy igazgatom. 
Azt hiszem ráteszem a komposzt tetejére, kicsit belesüllyesztem és úgy fog telelni. 

kk_img_20240505_142616_1.jpg

A nap végén még leraktam pár követ szegélynek arra a részre, ahol nem volt. Az a kis üres csík le volt takarva egy gumival, ami kiirtotta maga alatt a gyomokat és valamelyik nap felvilláztam, kiszedtem a füvet is belőle pihenésképp, ágdarabolás közben. Most pedig beraktam a termésköveket. Majd a szélére olyan növényeket teszek, amik benövik a követ, de nem futnak át rajta. Azért szeretem ezeket a köveket, mert egyrészt határolják az ágyásokat (és mégse zöld, hullámos műanyag izé... és nem is túl épített), másrészt nagyon jó fűnyíráskor, illetve a szegélyeket a kaszával szoktam kiigazítani és a kő megfogja a damilt, nem sérülnek a növényeim. 

Egynyáriak fognak belekerülni, illetve a tűzrakó is költözni fog onnan máshová és annak a helye is fel fog szabadulni. Herkuló itt is rajta van, a velencei kutyatej alatt fekszik. :))

kk_img_20241030_141206.jpg

 

Tennivalók Új ösvény Kövirózsa tál Púpliliom Rozmaringok őszi takarása Terméskő szegély

2024\10\30

Megy ez, mint a karikacsapás!

Aprítással kezdtem a napot tegnap is. 
Rájöttem, hogy nem is olyan sok az a fa, amit össze kell aprítanom, elég se lesz. Szerencsére itt van szemben az erdő, annyit hozok, amennyit csak akarok, ha aprítékra van szükségem. 
Másfél zsák aprítékom lett, azt mind kiöntöttem és így továbbhaladtam az ösvénnyel, egyre vastagabban öntöm, hogy a gyom ne tudjon kibújni alóla. Ki fog, de majd folyamatosan pótolom rá. Most is tettem a legelejére egy réteget, mert a fehérhere már próbálkozott kinőni alóla. 

Eddig volt elég az apríték, de ahogy készítem elő az ágakat, majd úgy haladok szépen és nem is kell már sok, hogy végigérjen. 

kk_img_20241029_100809.jpg

Nekem jobban tetszik így, hogy látszik az ösvény.

kk_img_20241029_101739.jpg

A tegnapelőtt lerakott pár kő között is pótoltam még homokot, mert nem volt rendesen összetömörödve. 

Vágtam megint vissza a diófából is, amit kivágni tervezek. Előkészítettem az ágait darálásra és kivágtam a szeder ágait is, majd az is meg az aprítóba, csak a be nem érett gyümölcsöket távolítottam el róla. 
Gyakorlatilag nem tudom ettem-e összesen 10 szem szedret, mert megint nem érett be, van valami kártevője, ezért is vagdostam le róla a rossz gyümölcsöket is, azok mentek a kukába, nem teszem a komposztra sem. 

Aztán még nekiveselkedtem a lilaakácnak is. Hát... én nem is tudom akarom-e azt a növényt az udvaromba. A nyáron mutattam róla képet, amikor leszakadt, aztán talán akkor is, amikor elkezdett hajtani. 
Nos, úgy elkezdett hajtani, hogy felmászott a tetőre is, legalább 3 métert nőttek a hajtásai, de még a földön is kúszik ami a tövéről hajtott ki. Levagdostam az egészet, csak az oldalsó ágait metszettem meg rendesen, amit meg akarok hagyni, illetve egy kis ágat, amit majd a régi, leszakadt helyére akarom, hogy visszanőjön. 
Aztán össze is daraboltam a (még leveles) ágakat és elvittem a komposztra, túl sok volt még rajta a zöld az aprításhoz. 
És ha már... van egy rész, ahová az előzőleg leszaggatott hajtásokat dobáltam be (idő híján), ezért most onnan is kibányásztam az összeset, az is ment a komposztra. Aztán visszavágtam a vad asparagust, azt visszadaraboltam a helyére, ahogy a ligetszépék szárait is. 
Megint jól lefárasztottam magam, ki is ültem még egy kicsit a napra egy pohár frizzantéval, amit kicsit száraznak találtam, ezért öntöttem bele egy kis cassist édesítőnek. Mit mondjak? Nagyon jól esett! 

Közben csodásan kinyílt a Nerine is. 

kk_img_20241025_151654.jpg

A sötétlila Asterek most a legszebbek. 

kk_img_20241025_151744.jpg

A többi Aster is nagyon bírja még, szeretik ezt a csodás, őszi időt. 

kk_img_20241026_123056.jpg

kk_img_20241026_140629_1.jpg

Teljesen kinyílt a lila krizantém is, ez tavalyi túlélő, tavaly ősszel ültettem. 

kk_img_20241026_105016.jpg

A ház mellett már nagyon tele van levéllel, már nem sok van a magnólián, de még várok egy kicsit. Jöjjön le mind és akkor összeaprítom a fűnyíróval és megy az ágyásokba mulcsnak. 

kk_img_20241029_103327.jpg

Aster Tennivalók Krizantém Nerine Faaprítás az ösvényre Küzdelem a lilaakáccal

2024\10\29

Jól elfáradtam tegnap

Reggel még ködös volt az idő, amikor mentem is kifelé a kertbe. Fogynak a jó napok, jövő héten jön a fagy... nem várom. Olyan élvezetes volt ez az október, legalábbis a zöme. 
Kinn lehetett lenni melegtől vagy hidegtől való szenvedés nélkül a kertben. Tulajdonképpen én nagyon el tudnám viselni, hogy csak tavasz legyen és ősz, a többit szívesen kihagynám. 

Azzal kezdtem a napot, hogy nekiestem a leylandinak, amit azért vettem anno, hogy majd formafát alakítsak ki belőle. Először cserépben terveztem vele kísérletezni, de végül mégis kiültettem, nem vagyok egy nagy cserepes locsoló... tuti kiszáradt volna már tőlem. 
Nyár elején már megpróbálkoztam vele, ahogy levágtam belőle ágat, az el is száradt. Most is megvan az esélye, hogy kimúlik, de valahol el kell kezdeni. 
Még soha nem csináltam ilyet, de még leírást se nagyon találni róla, a youtube-on nézegettem filmeket, de ott is főleg már a gömböcök nyírását mutatják. 
Így nézett ki a leylandi mielőtt nekiugrottam volna. 

kk_img_20241028_091708.jpg

Jól megnyestem csórikámat, kész csoda lesz, ha túléli. Bár még így is lehet, hogy túl sok ágat hagytam rajta, de azon lehet segíteni. A levágott ágait leterítettem saját maga alá, legalább addig se nő ott a gyom. Egyedül a nagy zöld foltot hagytam ki, az pázsitviola, remélem tavaszra szép lesz. 

kk_img_20241028_101140.jpg

Aztán kevertem lemosó permetezőt, mert olyan sok seb lett a fán, ahol levágtam az ágakat és az ágakról is a kis hajtást, csak a végeket hagytam meg, mert majd ott kell kialakulni a nagy csimbókoknak. Lefújtam a permetezővel, az egész fa csöpögött. 
Mondjuk lehetett volna annyi sütnivalóm, hogy a permetezés után kötözöm le az ágakat, de nem volt, így utólag igazítottam ki őket. 
Spárgával és talajszegecsekkel húztam az ágakat olyan helyzetbe, ahogy szeretném a fát kialakítani. Aztán majd hogy az első nagyobb szél is úgy akarja-e, hogy maradjon, az majd elválik. 

kk_img_20241028_102803.jpg

Aztán nekiestem az előkészített ágaknak a darálóval, megint lett egy nagy zsákkal és le is terítettem a kerti ösvényre, amit a múltkor megkezdtem takarni vele. Jó 10 centi vastagon raktam le, így nem hosszú szakaszt takar, de szerintem így a fű nem jön ki alóla olyan könnyen. 

kk_img_20241028_124117.jpg

Amióta hazahoztam a köveket, azóta gondolkodtam, hogy a sziklakertnél azt a kicsi részt, ahol az ösvény kanyarodik, ki kéne rakni a laposabb kövekkel. 

Sajnos nem igazán elég a lapos kövem és azt hiszem nem is így kellett volna lerakni, de valahogy ki kellett próbálnom. Lehet, hogy jobb lett volna, ha az egész darabot kiásom egy bizonyos mélységűre és feltöltöm homokkal és abba tettem volna a köveket. A kövek ugyanis nem egyforma vastagságúak, egyik vékonyabb, másik vastagabb... de kövenként faragtam ki a talajt és utólag töltöttem fel közöttük homokkal. Lehet, hogy majd tavasszal szétszedem az egészet, de az is lehet, hogy betaposódik... most így néz ki, a homok nedves volt, nem tudtam rendesen lesöpörni a kövekről. 
Majd az első eső megmutatja, hogy maradhat-e vagy újra kell raknom. Nem egyszerű dolog ez. 
A faforgácsot pedig végig fogom rakni a köves részig és ahol véget ér, ott megint faaprítékkal folytatom. 

kk_img_20241028_125001.jpg

kk_img_20241028_134259.jpg

kk_img_20241028_134317.jpg

kk_img_20241028_134332.jpg

Azt, hogy Herkuló jól van soha többé nem fogom leírni...  tegnap reggel és egész nap megint nem evett, fájt a szája-ínye-foga, már nem is tudom. 
Arra gondoltam, hogy valahol bezabálhatott valamit, amivel megint megsértette a száját, a fene a falánk képét neki! Pedig tömöm, hogy ne járjon el máshová koldulni, de feneketlen a bendője!
Estére bekéredzkedett a pincébe a dobozába, megint turmixoltam neki a kaját és levittem, még nem voltam lenn ma reggel, nem tudom, hogy megette-e. 

kk_img_20241028_102734.jpg

Aztán még a vasárnap felvillázott oldalsávba kiültettem sötétlila törpe íriszeket és legszélére kúszó phlox-ot. Így nem kell kiszednem a szegélylapokat. Majd csak megigazgatom őket, hogy legalább egyformán dőljenek és a phlox majd jótékonyan befutja őket. 

Utána még összedaraboltam egy rakás ágat a következő ágaprításokhoz, el is fogyott a verem tetejéről az összes. Lefeszegettem a verem elejéről azt a sok korhadt fát is, de még ott van az összes lepakolva, meg az előkészített ágak is, meg azok az ágak is, amik vastagak és nem lehet aprítani, majd azokat is össze fogom vágni. 
Nagyon elfáradtam estére, azt hiszem ma lazább napot fogok tartani. 

Csodás színekben pompázik minden. Az Asterek is színesednek.

kk_img_20241025_154349.jpg

kk_img_20241025_151610.jpg

A tarackoló kékgyökér levelei is pirosodnak már, de még virágzik is. 

kk_img_20241025_154430.jpg

A selyemmirtusz egy kész csoda, amit produkál. 

kk_img_20241025_154336.jpg

 

Herkules Tennivalók Ágaprítás Formafa kialakítás leylandiból Lapos kövek lerakása

süti beállítások módosítása