Mátra alján, falu szélén...

2024\07\18

Szilvabefőtt

Tegnap már nem volt olyan rémesen meleg... kinn, de a ház nem tudott hűlni, bár legalább nem ment már fel 28 fokig a belső hőmérséklet. Úgy tűnik, hogy 27 fokra vagyok hitelesítve, addig elvagyok szenvedés és anyázás nélkül, de fölötte már szidom az időjárásfelelős (akárki vagy akármi legyen is az) összes relációját. 

A meleg ellenére tegnap képes voltam összereszelni a hűtőben lévő fél káposztát, nem akartam, hogy ott menjen tönkre. Lesütöttem káposztástésztára valónak, az lesz az ebéd, illetve egy dobozzal a fagyasztóba is tettem el. Szeretem télen, csak előveszem, főzök ki hozzá kockatésztát és már van is ebédem.
Vettem is ma még egy hatalmas káposztát, azt is le fogom sütni és fagyasztom.  

Ma reggel viszont csak 19 fok volt (az előző napok 22-hez képest ez már barátságos) és én már reggel 6-kor szilvát szedtem kinn a kertben. Sajnos nem lett sok, kb. 5 kilót tudtam leszedni. Lett 8 üveggel belőle, illetve kicsit elméreteztem a levét, ezért azt is kiszedtem üvegbe, jó lesz szörpnek. 

A befőtt receptje nagyon egyszerű, nem magoztam ki a szilvákat, se kedvem nem volt, illetve így legalább nem falom be olyan gyorsan, ha a magokat ki kell köpködni. Időnként, ha édességről van szó, nem tudom hol a határ. :( 

1 liter vízhez 30 dkg cukor kell, egy nagy darab fahéj, 1 babérlevél és pár szem szegfűszeg. Össze kell forralni, amikor forrt pár percet, akkor ki kell szedni a fűszereket belőle és beledobálni a forró lébe a szilvát. 2-3 percet forralni együtt és üvegekbe szedni, kell bele egy kis tartósító is. Száraz dunsztban hűl ki. 

 kk_img_20240718_072033.jpg

Betegek a szilvafák nagyon, csupa monília. Nem volt érkezésem megpermetezni őket a gombaölő gombával amit vettem, de nem is tudom, hogy lenne-e értelme most ráfújni, mert tavalyról rajtuk vannak a múmiák is... ezt már nem lehet leszedni olyan sok van és fel se érem. Illetve kéne egy kis hűvös idő, hogy kipermetezhessem. 
Vagy talán majd lombhullás után leszedem a múmiákat és jövő tavasszal lemosózom és amikor már lesz lombja, akkor fújom rá a gombát. Majd kitalálom még. 

Ma reggel még kapáltam is, mert katasztrófahelyzet van a kertben megint. Megkapáltam a paprika és padlizsán ágyásokat (3 ágyás) és a köztük lévő járatokból is kivagdostam a füvet, illetve az egyik paradicsomot is felkapáltam. 
Aztán még nekiestem az egyik üres ágyásnak is, amiben hagyma volt, mert uborkát akarok tenni bele, lehetőleg még ma. 
Nagyon megy az uborkám tönkre és szeretnék még uborkát enni egészen késő őszig, sőt, ha lenne annyi, még berakni is jó lenne, lévén, hogy 2 üveg tönkrement a svéd uborkasalátából. 

A paradicsomok is rázendítettek, végre lehet kétpofára zabálni, én imádom csak úgy feldarabolva és megsózva enni. 
A nagy pirosak a régimódi befőző fajta, hatalmasra nő, folyton növő és akár egy kilós paradicsomokat is képes nevelni. Nagyon jó befőzni, lédús és jó húsos is. 
A rózsaszín pedig a 'New Big Dwarf', determinált fajta, nem nő 60-70 centinél nagyobbra, zömök és irtó sok paradicsomot képes teremni. Nagyon lédús. 

kk_img_20240716_135244.jpg

 

Recept Paradicsom New Big Dwarf Paradicsom Régimódi befőző Szilvabefőtt

2024\07\17

Macska és egyéb ügyek a kánikulában

A vasárnapi vihar sikeresen kidöntött egy pár pillangóvirágot, volt amelyiket a karóval együtt, amihez fel volt kötözve, ezeket mind újrakötöztem, ahogy pár titióniát is. 
Egy paradicsom is kettéhajlott, de nem tört, így azt is felkötöttem, de volt megdőlt paprikám is. 
A paprikák egyébként meg vannak rakva, főleg a ramiro fajta. Egyet le is vettem, pedig még nem teljesen érett (így is finom) de egyrészt leért a vizes földre, másrészt már nem bírta el a növény, így is sok maradt rajta.
Ez a kedvenc paprikám, a legfinomabb, amit ettem eddig. 

kk_img_20240715_100029.jpg

Van már érett paradicsomom is, de az idén nem fogok tudni annyit eltenni, mint tavaly. Még jó, hogy van a tavalyiból ketchup is és befőzött sűrített paradicsom is. 
Sajnos a hátsó paradicsom ágyás az idén nem brillírozik. Azt hiszem tényleg kimerült ott a talaj... azt az ágyást mindig paradicsomnak használtam, mert azt olvastam, hogy a paradicsom a saját helyét szereti, de a fejtrágya amit kapnak, az sajnos nem elég ahhoz, hogy a talaj is gazdag legyen. Az idén úgy tűnik még ahhoz sem, hogy a paradicsomok szépek legyenek benne. 
Meg fogom trágyázni és jövőre hüvelyeseket fogok beletenni, mert azok is javítják a talajt, de az is lehet, hogy őszre telenyomom spenóttal, az is jó lesz zöldtrágyának. 

A tegnapi napot már nagyon nehezen viseltem, délutánra benn is 28 fok fölé ment a hőmérséklet, de már nem bírtam zárva tartani az ablakokat, mert ha még állt is a meleg, párás levegő, az még kibírhatatlanabb volt. Kapcsolgattam a ventillátort ki és be, meg ment a mennyezeti ventillátor is a másik szobában, de egy idő után az is zavart... szóval a tegnap már nagyon szenvedős volt. 
Mára se hűlt le a levegő, 22 fok volt kinn hajnal fél 4-kor is... viszont később nagy szél támadt és az legalább jó volt, de alapvetően már a huzatból is elegem van. Nagyon tele van a puttonyom, de nagy valószínűséggel ezzel nem vagyok egyedül. 

A kertben még most is a legszebbek között van a barátcserje, tele virággal. 

kk_img_20240711_055015.jpg

Egy füzérajak a sudárzsálya és a barátcserje közé bújva. 

kk_img_20240711_055048.jpg

Újra virágzik a rózsalonc is, mögötte sásliliom. 

kk_img_20240711_055108.jpg

Sárga és piros pillangóvirágok. 

kk_img_20240711_060636.jpg

Végre kikelt egyetlen darab kagylóvirág vagy Írország harangjainak is hívják. Remélem tudok majd magot gyűjteni róla, nagyon szép növény. Egynyári, ezért majd újra kell vetni jövőre, de talán a saját magjai már könnyebben fognak kelni. Majd szórok is szét belőle, hátha áttelel a magja. Ki kell még ismernem. 

kk_img_20240711_060642.jpg

Herkuló lebukott. Már egy ideje figyeltem, hogy valaki bitorolja a kerti hintát, mert szőrös volt, de majdnem mindegyikükben van fekete is, így nem tudtam. Most viszont elcsíptem a bitorlót! :)))))

kk_img_20240716_074505.jpg

Ez pedig Elza. A helyéről a plédet és a bungiját levittem a pincébe, mert nem feküdt rá, gondolom neki is nagyon melege van. Csak póriasan egy régi jógaszőnyegem darabját dobtam a doboza tetejére, azon alszik. Nagyon fáradt, napokig benn se volt, sőt valamit szerintem evett is vagy hőgutát kaphatott, mert 2 napig nem evett semmit a CicaNéni, de már rendben van. 

kk_img_20240716_080315.jpg

 Nehezen viselik ők is a meleget, ráadásul Böbének is lehetett megint valami kellemetlen kalandja, mert tegnap este akkora cirkusszal ment ki, hogy ilyen még nem is volt sose. 
Már nagyon nyugtalan volt, ment is volna, meg nem is. Párszor nekiindult, kinyitottam neki az ajtót, de nem mert kimenni. Csak kémlelt, szimatolt, aztán beszaladt a szobába. Borzasztó hangokat adott ki, mintha valamivel harcolt volna. Kimentem szétnézni, de nem láttam semmit, arra gondoltam, hogy benn ólálkodhat a róka? Legalább egy órán át kínlódtunk mire kiment, de úgy, hogy ki kellett kísérnem. Az a baj ilyenkor, hogy benn se marad, csak rohangászik, kínlódik, ideges, nem lehet hozzáérni se. 
Most benn van, de szerintem várta már nagyon reggel, hogy bejöhessen. Amikor kinéztem az ablakon, rám nyávogott. Ott ült a villanyvezeték betonoszlopának az egyik lyukában és onnan szólt rám. Mostanában bevezette, hogy be kell engednem a kis kapun.  Amúgy a nagy kapu alatt járnak ki és be, van ott egy mélyedés, de Böbének mostanában le kell menni és lakájoskodni. Be fogom fejezni, mert télen magamat fogom megszívatni csak, ha erre engedem rászokni.  

Herkules Elza Barátcserje Kertlakók MacskaCicó Rózsalonc Füzérajak Ramiro paprika Sárga pillangóvirág Kagylóvirág

2024\07\15

Nagy zivatar vasárnap délután

Tegnap hatalmas zivatart kaptunk, le is ment a hőmérséklet 33 fokról 21 fokra, bár sajnos nem tartott sokáig a jó hűvös és a házban is csak nagyon kicsit tudtam csökkenteni a hőmérsékletet. Nyomják már a falak is a meleget ki magukból. 
Viszont leesett 32 mm csapadék (de jó, hogy megvettem ezt a mérőt), egy darabig nem kell az öntözéssel vacakolni. Ebben a párás levegőben a talaj se szárad olyan gyorsan. 
Tulajdonképpen örülök, hogy az idén úgy döntöttem, hogy nem mulcsolok, mert van elegendő csapadékunk, viszont a csigák nagyobb gondot okoznának, ha mulcsolva lenne a talaj, na meg a gyom is kezelhetetlen lenne. 
Summa summárum, nekem a mulcs kizárólag 2022-ben vált be, akkor életmentő volt, de egyébként csak a probléma van vele a veteményben. 
A virágosban más, ott sokkal vastagabbra lenne szükség, de majd megpróbálok valahonnan fadarálékot szerezni. 

Ma reggel is volt egy zápor és még most sem süt a nap, mert kicsit felhős és ennek nagyon örülök, annál később kezd felforrósodni az idő. 

Tegnap kora reggel leszedtem megint a zöldbabokat, nem lett sok, végül egy zacskó sárga és egy zacskó zöld ment be a fagyasztóba, de lassan elég is lesz. Nem vetek újra. Ha ez újra kivirágzik és elkezd teremni, akkor legfeljebb még ecetesen teszek el üvegbe. 

Két svéd uborkám (a 4-ből) kiforrott... az egyiket megettem és ezzel el is dőlt, hogy ebből bizony én még fogok elrakni, mert nagyon finom. 
A másikat betettem a hűtőbe, ott csillapodik majd a forrása és azt is elfogyasztom, mert még nem ecetesedett meg, épp csak elkezdett pezsegni. Rögtön észre lehet venni, mert nagy illata van a pincében, így nem ment tönkre. 

Tegnap lefestettem fapáccal a kis padomat is, amit apu csinált nekem. Kicsit olyan izé lett, mert nem csiszolgattam le, pedig éppenséggel lehetett volna, de ebben a melegben ennyi lett. Védve van megint a csapadéktól (persze télire fedett részre viszem) és ez most nekem elég. Ez most részemről is a "jóvanazaúgy!"  kategória, de most ennyire telt tőlem. A teljesen kész állapotról nincs fotóm, elfelejtettem, de így is látszik, hogy milyen lett. 

kk_img_20240714_100639.jpg

kk_img_20240714_100635.jpg

kk_img_20240714_100644.jpg

 

Kelnek a palántáim! Persze, hogy lesz-e belőlük valami, azt nem tudom, de szerintem van esélye még bárminek. 

kk_img_20240713_063920.jpg

kk_img_20240713_063928.jpg

A virágos részen ez az új bugás hortenzia nyílik most. Tavaly vettem nyár vége felé, akkor már sötétrózsaszín volt a virágja, kíváncsi vagyok, hogy nálam is megváltozik-e majd a színe. Locsolni kellett, mert beültettem a tuják alá. 
A többi bugásom ugyanis napon van és nem színesednek, hanem elbarnulnak a virágai, ezért ültettem ezt árnyasabb részre, hátha nem égne meg olyan gyorsan a virága. 

kk_img_20240709_195649.jpg

kk_img_20240709_195658.jpg

kk_img_20240709_195823.jpg

Itt a sárga sásliliomom, ami az idén virágzik nálam először és mögötte már bimbóban van a magas varjúháj... szeptemberben szokott nyílni. Meglátom, hogy ez is hamarabb virágzik-e majd. Tavaly is becsapós volt, azt hittem, hogy sokkal korábban ki fog nyílni, de végül elhúzta szeptemberig. És persze a Nyenyere is ott sétál a képben, úgy kell őt kerülgetni, különben minden fotón rajta lenne. Kis Nyufi, követ mint egy árnyék mindenhová éa nyenyereg! Egy hangos árnyék! :))))

kk_img_20240711_054806.jpg

 

Tennivalók Bugás hortenzia Kis pad festése K-betűs palánták

süti beállítások módosítása