Mátra alján, falu szélén...

2024\10\16

Csodás az őszi kert

Csodás, amikor süt a nap, de tegnap reggel megint elkezdett esni az eső. Olyan jó lenne egy hét legalább, amikor nem esik. Kicsit szikkadna a talaj végre és akkor jön és megint eláztatja, ráadásul ilyenkor már nehezen szárad. 
Úgy döntöttem viszont, hogy nem hagyom elrontani a kedvemet, ezért így, hogy esett, legalább kitakarítottam és nem kapkodva, hanem nyugisan megfőztem az ebédemet.
Leszedtem megint egy adag paprikát is, ezeket még hétfőn, amikor kiszedtem a paprika töveket. Egy nagy tő van még kinn és még azon is lesznek paprikák. Még 2-3 hétre el vagyok látva paprikával, mert nagyon jól eláll a hűtőben. Utána már sajnos vennem kell. 

Egyébként annyira jó érzés csak elsétálni a boltban a zöldséges részleg előtt abban a biztos tudatban, hogy nekem mindenből van itthon és még sokkal finomabb is. Jó persze, néha veszek ezt-azt, pl. édesburgonyát, káposztát vagy télen paprikát, esetenként uborkát (de nem nagyon jellemző), de akkor is finomakat eszem a sajátomból és rengeteget  spórolok. 

kk_img_20241015_083045.jpg

Tegnap délután végül, amikor elmúlt az eső és elmentek azok a nyirkos felhők is, kimentem, hogy legalább ágakat aprítsak. Csak 11 fok volt és fújt a szél is, a fülem majd lefagyott.
Előhoztam a darálót és egy nagy zsáknyit össze is aprítottam vele. Csodás kis gépezet ez, nagyon örülök, hogy megvettem. Bár éppen láttam, hogy a jövő héten 33 ezerről le lesz árazva 24 ezerre, szóval most nem annyira őszinte a mosolyom. De ki tudhatta előre?

Mindegy is, most már megvan és csodásan darálja a száraz ágakat is. A tél folyamán az összes felhalmozódott ágat le fogom aprítani vele.  
A tegnapi aprítékon gondolkodnom kellett kicsit, hogy mi legyen, de úgy döntöttem, hogy nem az ágyásba teszem, hanem elkezdtem letakarni vele egy ösvényt, ami mindig nagyon erősen füvesedik. Jó vastagon raktam, ezért nem lett csak kb. 1,5-2 méternyi rész leterítve vele, de majd lesz következő adag megint. 
Jól vitte a zöld tujaleveleket is. Azt hiszem, mivel főleg dió és tuja apríték, hogy ez valamennyire fogja majd akadályozni a fű növését és nemcsak a vastagsága miatt. 

kk_img_20241015_133615.jpg

A Nyenyere természetesen itt van a képen. 

kk_img_20241015_135247.jpg

Itt egy kicsit másik szögből. Nekem bejön, azt nem akarom, hogy túl szabályos legyen, se szegélyeket ezen a részen, viszont ad némi jól látható struktúrát a kertnek. A szegélyein pedig majd úgyis belenőnek vagy ráhajlanak a növények. 

kk_img_20241015_135451.jpg

Ami jó még, hogy földben vannak végre a holland íriszek is, három félét vettem, egy fehéret, sárgás-kékes színűt és egy halványlilát. Utóbbit még sose láttam, remélem nem fagynak ki a télen és szépek lesznek jövőre. 

Kiültettem mind a 3 új krizantémot is. Ez a rózsaszín, a másik kettő még nem nyílt ki, majd lesz róluk kép, amikor kinyitják. Mindegyik alá szórtam perlitet, hogy legyen kicsit lazább nekik a talaj és a perlit a fölösleges vizet is elszívja. 

kk_img_20241014_132235.jpg

Ez egy tavalyi túlélő, volt már róla kép, akkor tüzesebb volt a színe. Ahogy telik az idő, úgy fakulnak a virágai, de így is nagyon szép nekem. 

kk_img_20241012_152430.jpg

Az orbáncfűcserje utolsó virágja. Ez nem a bogyózós fajta, de van már olyan is, csak még nagyon kicsike. 

kk_img_20241013_090759.jpg

A sisakvirágok teljes pompában. 

kk_img_20241013_091033.jpg

kk_img_20241013_091101.jpg

Őszi krókuszok. 

kk_img_20241013_114948.jpg

kk_img_20241013_125653.jpg

kk_img_20241013_125719.jpg

 

 

Virágok Aster Krizantém Sisakvirág Őszi krókusz Orbáncfű cserje Ágaprítás

2024\10\15

Haladás és orrszarvú bogár

Esett az éjjel megint, hogy csesződjön már meg az eső. Nem sok, 1 mm, de arra elég, hogy megint csupa víz odakinn minden. Ilyenkor már nem szárad fel olyan könnyen és nem jó a vizes füvet gyomlálni se, pedig ki akartam ma szedni a jujubák közül a füvet. Tegnap felnyomkodtam a villával, abban a reményben, hogy mára szikkad kicsit, erre esik megint.... bakker!

A tegnapi nap se volt hiába.  
Megtrágyáztam és újra felvilláztam a padlizsános ágyást, illetve felvilláztam é kigyomláltam a másik répa ágyást is. 

Tényleg mintha sakktáblán haladnék, időnként lólépésben, de ahogy ürülnek az ágyások, úgy készítem őket elő a következő szezonra. 
Itt a képeken még befigyelnek a paprikák is, de időközben azokat is kiszedtem és a bazsalikomokat is. Még szép zöldek voltak, de már szedtem egy csomót, sőt magot is szedtem róla. Ennyi elég lesz most már. 

Aztán majd ahogy haladok, úgy a közök is felvillázódnak majd (egyet meg is csináltam ma) és egybefüggő lesz az egész terület. Jövőre lehet, hogy másképp alakítom majd ki, de hosszában újra ki fogom hagyni azt az ösvényt, mert úgy optimális nekem mászkálni benne.  

kk_img_20241014_132019.jpg

kk_img_20241014_132045.jpg

Villázás közben találtam egy orrszarvú bogár tetemet is, nagyon megörültem neki, mert ez azt jelenti, hogy élnek ilyenek a kertemben. Ez védett bogár és elég ritka. Ha itt van az elhullott bogár, akkor lárvája is él a kertemben és nem bánom, ha ki is zabál valamit. Már maga az, hogy itt él, azt mutatja, hogy gyógyul ez a kert. 

kk_img_20241014_122846.jpg

Rengeteg téli sarjadékhagymám is van, lehet, hogy túl sűrűre ültettem őket. Már látom a hagymák tövében a kis sarjakat is. Ezeket ültettem át arról a részről, ahol annyira tele van madársóskával, hogy gyomlálni se lehetett, szépen beálltak, pedig akkor jött megint egy kánikula roham. 

kk_img_20241014_132126.jpg

Ezeket a fodros petrezselymeket ugyanakkor ültettem át és ugyanonnan, ahonnan a hagymákat. 

kk_img_20241014_132136.jpg

A Splash krizantémom nagyon szép, de nem ültetem ki, marad a cserépben. Majd jövőre szaporítok belőle (már ha sikerül átteleltetni) és teszek ki a kertbe is, de mindig lesz cserepes is télire. 

kk_img_20241011_080809.jpg

Az egyik sisakvirágom. 

kk_img_20241011_081232.jpg

Ezt egy túlélő krizantémból szaporítottam ezen a nyáron és még szeretnék majd belőle többet is. 

kk_img_20241011_101504.jpg

Gyönyörű, színes, őszi ruhába öltözött a selyemmirtusz. 

kk_img_20241012_112925.jpg

Ez pedig az új Aster, ami csak úgy lett. Jövőre át fogom ültetni innen máshová, hogy legyen helye terjeszkedni. 

kk_img_20241012_122607.jpg

A völgycsillag is virít még mindig és egyre több virág van rajta. 

kk_img_20241012_122802.jpg

 

Aster Tennivalók Metélőpetrezselyem Csodaásóvillázás Sisakvirág Völgycsillag Selyemmirtusz Krizantém Splash Orrszarvú bogár Téli sarjadékhagyma

2024\10\14

Egész nap a kertben voltam

Elfáradtam tegnap. Estére megint, mint a vert seregek, úgy jöttem be. 
Pedig nem is volt sok, amit csináltam,  csak nagyon Hamupipőkés. Nekiálltam a krumpli helyének, ami rettenetesen füves volt. Úgy szoktam, hogy egy csodaásóvillányi nyomot végignyomkodok és kiszedem a füvet belőle, aztán a következő sor és így tovább. 
Amikor jó a föld állaga, akkor pillanatok alatt megy is a dolog, de most minden nagyon nedves. Csak ragadtak a kesztyűmre a nagy sárcsimbókok, alig tudtam lerázni a földet a gyökerekről... nem volt túl élvezetes. 

Itt látszik, hogy mennyire volt füves az ágyás. 

kk_img_20241013_112047.jpg

Itt már kész van, egy kicsivel tovább is villáztam, mert most már úgy alakítom a széleket és az egész kertet, hogy majd a fűnyírót könnyen körbe tudjam tologatni. Van ott egy farönk, egy öreg körtefa volt ott, amiatt nehéz volt a fűnyíróval közlekedni. Így majd odaültetek valamit, ami takarja a rönköt és a fűnyírót is könnyebb lesz tolni. 

kk_img_20241013_125544.jpg

Felvilláztam a padlizsán helyét is, de elfelejtettem lefotózni... a lényeg, hogy az is kész van. 
Megteltek a komposztálódobozok, már hátra kellett hordanom mindent, ugyanis a bokrok jótékony takarásában van egy nagy halom komposzt, amit rakok és rakok... majd egyszer biztos lesz olyan is, hogy szedek ki belőle kész komposztot, de ahhoz előbb kell egy újabb halmot csinálnom valahol. 

A jujubák körül is dolgoztam kicsit, az egyiket kiszabadítottam a kerek repkényből, a másikat pedig a madárhúrból. A két kis fa közötti részt pedig fel fogom villázni, de azt hiszem, hogy majd hagyom egy kicsit szikkadni mielőtt kiszedem a füvet belőle, mert azon a részen még vizesebb a talaj, mint másutt. 

Borzalmasan szaporodik a repkény a kert több helyén is, egy csomó helyen kiszedtem, ahol még nem terjedt el túlságosan. Talán azokon a helyeken meg tudom fékezni, de pl. a komposzthalmok körül nem tudom, hogy fogom kiszedni. Még nem igazán hajlottam a gyomirtózás felé sosem,  de ezúttal lehet, hogy fontolóra veszem. Inkább majd nem használom azt a komposztot, legfeljebb a virágosra. 

Kiültettem a maradék nárciszhagymákat is és az örökzöld, bőrlevelű (valamilyen) dugványaimat. Utóbbiakat nem a végleges helyükre, csak legyenek szabad földben végre, aztán majd tavasszal, vagy jövő ősszel a végleges helyükre kerülnek, feltéve, hogy tovább tudok haladni a kerttel.  

Nyílnak a valódi sáfrányok is, de bevallom az idén már nagyobb virágzásra számítottam, nem csak egy-egy kósza virágra. 

kk_img_20241007_111654.jpg

Az előkert Asterei

kk_img_20241012_112943.jpg

kk_img_20241013_153910.jpg

A Nyenyere farka is rajta lett, kis Troll! :)))) 

kk_img_20241013_153925.jpg

Itt van a FarokTroll, jól bebambult. Volt már az ölemben is, meg a hátamra is fel akart mászni. Nagyon anyás, egyfolytában rajtam lógna.
Könyörgöm fogadja már be valaki, aki elég szeretetet és tutujgatást tudna neki nyújtani, na meg teletömni a pocakját és valami meleg kuckót biztosítani télire neki. Nálam már egyszerűen nincs több hely és úgy megérdemelne egy szerető gazdit ez a fehér zoknis cicalány.  

kk_img_20241013_153614.jpg

Ez pedig a Nerine, lassan kinyílik a virágja. Tavaly több is nyílt, most csak egy virágszárat látok, de nagyon szép!

kk_img_20241013_090703.jpg

Aster Tennivalók Csodaásóvillázás Nerine Őszi krókusz Nyenyere Valódi sáfrány

süti beállítások módosítása