Mátra alján, falu szélén...

2025\01\13

Böbécke

Tele van ezzel a téllel már a hócipőm. 
Azt hiszem az a baj, hogy az a hideg november túl hamar beszorított. Arra számítottam, hogy akár hó végéig is kinn lehet majd lebzselni, de már a hó eleje is hideg volt. 
Visszanéztem a feljegyzéseimet a novemberről és ugyan zömében napos volt, de majdnem végig mínuszok voltak reggelente, hó végére meg be is havazódtunk.
Így gyakorlatilag egy hónappal (legalábbis most úgy néz ki, hogy 1 hónappal és ki tudja még mikor ér ide a tavasz) hosszabb ez a nyomorult beszorultság. 
Úgy mennék már kifelé nézni és fülelni, hallgatni, érezni, ahogy nő a minden, ahogy sorra elkezdik a virágzást a tavaszi hagymások... de már azzal is kiegyeznék, ha ott tartanánk, hogy földbe tehetem a palántáknak valókat, de hát még február sincs... picsábamá'! :))))

Delegalábbolvasok! Van előttem egy rakás könyv. Napközben a Biokert-et olvasom (Marie-Luise Kreuter), illetve a Sedona módszert, este pedig a Dalai láma macskájával alszom el (David Michie), nagyon tetszik, olyan jól leírja a buddhizmus alapjait a cica szemszögéből nézve, haláli! Azt hiszem a többi könyvét is el fogom olvasni. 

A múlt héten abban a pár enyhe napban legalább annyit csináltam, hogy kiszórtam némi kúpvirág magot, sárgát is és barna közepűt is. Tavaly nem volt kúpvirágom a kertben, mert valamiért nem keltek ki, pedig mindig tele van a szétszórt magokból. Gondolom az előző irtó csapadékos tél miatt haltak meg a magok. Remélem, most lesz belőlük valami, most megkapják a hideghatást is. 

Még él a ház előtt a kristályvirágom, már volt egyszer -5 fok, de azért majd ellenőrzöm és az elkövetkező pár napra azt hiszem letakarom valamivel. Nagyon szeretném, ha túlélné a telet. A ház előtt maga a ház is védi, szerintem ott még 3-4 fok különbség is van pluszban a ház miatt és déli oldal is, de azért betakarom ma. Nem kell sok időre, csak pár napra, ahogy az előrejelzést nézem. 

kk_img_20250108_134254.jpg

Szombat este megint esett a hó, valamikor délután, észre se vettem mikor, csak kinéztem este 7 körül az ablakon és akkor láttam, hogy minden megint hófehér. Nem is olvadt el tegnap, legfeljebb a napos részeken, de az árnyékban mindenütt megmaradt. Az én kertemben meg különösen, mert itt van szemben a hegy meg az erdő és még olyan alacsonyan jár a nap, hogy ki se emelkedik a fák közül. 

Herkulest tegnap este erőszakkal kellett bezárni, pedig napközben is kinn volt, de nem fázik a VénMajom, de ma reggelre már nagyon hideget ígértek (lett is -5 fok), gondoltam csak jobb neki benn a melegben. 
A Böbécke bezzeg alig megy ki, benn henyél a melegben és újabban megint rászokott, hogy hajnalban bebújik a paplanom alá és akkor simogatni kell a buksiját. Ha abbahagyom, akkor nyúkál a kezével, hogy simizzem őt, még még még. :)))) 
Nem szokott sokáig  maradni, 10-20 percet, aztán melege lesz és elmegy, de úgy szeretem, már várom mindig, hogy jöjjön. :) 

kk_img_20250107_113221.jpg

kk_img_20250107_113231.jpg

Tennivalók Böbe Kristályvirág

2025\01\10

Csinálmány

Még az ünnepek között hoztam be egy csomó erdei iszalag szárat az erdőből, hogy csináljak egy ilyen gömböcöt. 

Nem használtam hozzá formának labdát, csak megcsináltam 3 kört és azokat egyberaktam, kenderkötéllel megkötöttem. 
Kicsit vastagok a szárak, amiket hoztam, ezek inkább a 3-4 fő karikának jók, de utána jobbak lettek volna vékonyabbak, mert azokat könnyebb fűzögetni. 
Lehet, hogy ki is megyek még valamelyik nap és majd hozok. Van rengeteg iszalag itt a közelben, de szerintem a vadszőlő indája is szuper lenne ehhez, az meg van a kertben is. Sőt, borostyán is van, szerintem abból is szépet lehetne csinálni. 

Végül nem a talajon hagytam, hanem felakasztottam az egyik keleti életfára.
Van egy napelemes izzóm, amiben szép, kis, fehérfényű led izzósor van, azt akasztottam a közepébe. A képeken még nem látszik, később tettem bele, de jó lett! 

kk_img_20250108_111714.jpg

kk_img_20250108_112330.jpg

kk_img_20250108_113706.jpg

kk_img_20250108_114041.jpg

Kreatív DIY Iszalag gömböc

2025\01\09

Új vetőmagok

Kedden - mivel nagyon jó idő volt, napközben még 12 fok is volt - kitettem Marci szűrét a pincéből. Így is egy nappal több, mint egy hetet volt benn és a jó időben nem fog megfázni a benti meleg után. 
Szerintem fogalma se volt, hogy hol lehet, mert altatás után már benn ébredt és amikor kitettem, akkor is láttam, hogy lövése sincs, hogy hol van. Persze aztán feltalálta magát. :) 
Először elszaladt, de tegnap már őt is lehetett simogatni az udvaron is, sőt, lépni is alig lehet tőle, úgy belejött. 
Most már nagyon remélem, hogy meggyógyul az arca. Nem levedzik, száraz, illetve még rá van tapadva a Betadin krém, de nem vakarja és nem gyűlik bele semmi. Kicsit meleg még az arca, de nem az a tűzforró, ami előtte volt. 
Most már, ha nem sebesül  meg megint, akkor rendben lesz a ZoknisLábú Marci! :)))

A pincéből még nem raktam el a helyét, mert a jövő héten elvileg lesz -10 fok is, akkor majd beviszem, mert le van fogyva és biztos  nem olyan most az immunrendszere se, a leghidegebb éjszakákat majd benn töltheti. 

kk_img_20250108_135023.jpg

 Rendeltem vetőmagokat is. 

Leültem még a hétvégén és átnéztem, hogy mi az, ami elfogyott, nem volt jó, vagy már öreg a mag és frissre van szükség. Nem találtam mindent abban a webáruházban ahonnan rendeltem, de ami még hiányzik, azt majd tavasszal megveszem a környező boltokban. Nekem eddig zömében beváltak a LIDL-ben árult magok is, de pl. Penny-ben is vettem tavaly és azzal se volt semmi baj. 
Sajnos nem találtam megfelelő brokkolit és azt az igazi nagylevelű olasz bazsalikomot sem, de minden más zöldség megvan.

Talán még hagymamagokat veszek, mert olvastam egy nagyon jó ötletet, hogy palántát nevel a hagymákból és 5-6 darabot ültet ki egy csokorban. Fokozatosan szedi ki, míg végül egy marad, ami megnő. Így lehet változatosan sokféle hagymát termeszteni.
Nagyon jó ötletnek tűnik, mert dughagymát csak bizonyos fajtákból lehet kapni, pedig olyan sokféle finom hagyma van.
Tavaly is vettem sokféle hagymamagot, de a szabadba ültettem ki őket és vagy nem keltek ki, vagy akkora volt a gyomnyomás, hogy elsikkadtak. Olyan kis vékony szálak amikor nőnek, hogyha kihúzom a gyomot, a hagyma is jön vele. Ezért is tetszik a palántázós ötlet. És végül is már ki van próbálva, mert tavaly a téli sarjadékhagymát úgy tudtam kimenteni a szürke madársóskaözönből, hogy átültettem őket és mind megmaradt.   

A virágok közül egynyári azáleát nem találtam, de majd azt is megszerzem valahonnan. 

Meg is érkeztek: 

Majoránna - még soha az életben nem sikerült kikeltetnem ezt a növényt, teszek vele egy utolsó próbát.
Koriander - nem igazán szeretem, de vannak receptek, amikbe kell az íze, csak picit használok belőle. 
Bimbóskel - elfogyott a magom és ez télálló lesz
Cukkini - kétféle érkezik, egy sárga és egy világos zöld gömbölyű. Mindkettő volt nekem, de a sárga mag tavaly elfogyott és nem volt annyi cukkini abban az őrült hőségben, hogy magot tudtam volna szedni róla. 
A másik pedig elfajzott, gondolom összeporzódott ki tudja mivel, szóval nem olyan volt, mint lennie kellett volna.  
Pasztinák - Tavaly nem vetettem pasztinákot, mert nem kívántam, de az idén legalább pár darabot szeretnék. 
Fehér mustár - két kis csomaggal rendeltem, nem nagy kiszerelésben. Ki szeretném próbálni zöldtrágyának, ha beválik és tud nálam működni, akkor majd veszek nagyobb csomaggal. 
Saláta (Évelő rukkola, borsmustár) - ilyenem még nem volt, de feltett szándékom, hogy az idén több salátafélét termesztek és többet is eszem. 
Cikória - elfogyott a magom. 
Kleopátra tűje - van saját magom is, de csak fehér. Szeretnék más színekben is, mert csodás ez a virág. 
Porcsinrózsa dupla - csinosítani szeretném itt-ott a szegélyeket is. 
Egynyári szarkaláb - nem volt ilyen virágom, csak évelő van és ez is annyira változatos, nehogy már ez hiányozzon a kertemből. 
Kerti lepkevirág színkeverék - ilyenem is volt, de tavaly annyira nem hozott magot, hogy inkább rendeltem. Szedtem róla, amit tudtam, de annyira törmelékes, hogy abban se vagyok biztos, hogy egyáltalán ki fog valami kelni. 
Nierembergia kék - ez is volt egyszer, bevittem télire, de tönkrement. Magot pedig szamár módon nem fogtam róla.  

kk_img_20220820_073315.jpg

Kapribogyó - még sose volt, jó lenne, ha teremne. Ha sikerülne, akkor szeretném savanyítani. 
Görögszéna - ez sem volt még nekem, fűszernek jó a levele is és a magja is. Ebből lesz a lepkeszegmag. 
Indiai citromfű - szeretem a thai kajákat, szakácskönyvem is van és jó lenne, ha lenne saját citromfüvem, nem kéne Pesten futkosni utána. 
Lángvirág - színkeverék- ezt nem tudom milyen lesz, mert egynyári. Nekem csak évelő lángvirágaim vannak, majd kiderül, a képen szépek. 

Majoranna, koriander és kapri. 

kk_img_20250108_135425.jpg

Cikória saláta, bimbóskel és görögszéna. 

kk_img_20250108_135453.jpg

Indiai citromfű

kk_img_20250108_135508.jpg

Egynyári szarkaláb, Nierembergia, lepkevirág, porcsinrózsa, Kleopátra tűje és egynyári phlox. 

kk_img_20250108_135536.jpg

Ezek pedig a zöldségek: 2 mustár, évelő rukkola, pasztinák és a 2 féle cukkini. 

kk_img_20250108_135623.jpg

Vetőmagok Veteményes ÚjDudvák Marcika gyógyul

süti beállítások módosítása
Mobil