Mátra alján, falu szélén...

2025\01\26

Téli vetés

Úgy döntöttem, hogy megkezdem a csíráztatást, már nem bírok magammal. 

Tegnap nedves papír közé raktam a japán mazsolafa magjait, nem mindet, mert hátha így nem működik, de elég nagy magok, a hasonlók eddig sikeresebbek voltak nekem papírban csíráztatva. 
Ezen kívül még  beraktam nedves papírba csírázni egy csomó büdös hunyor magot is, illetve volt még 2 db a vadcitromból is, azokat is csíráztatom. 
A többi vadcitrom benn van flakonban, a verandára van kitéve, de még nem látom, hogy kibújt volna. 
A büdös hunyor nem tudom ki fog-e csírázni, mert állítólag a hunyorok magjai nem tartják meg sokáig a csíraképességüket és ezek tavaly februári magok, meglátom mi lesz belőlük. 

Illetve palántának elvetettem pár korai fajta K-betűs magot, mint pl. korai karalábét, korai brokkolit, korai karfiolt, és tervezek még rapinit is, de azt majd valamelyik nap. Kipróbálom tavasszal is, mert rapinit eddig csak ősszel neveltem. 
Ezek jól bírják a hideget, tulajdonképpen az ősszel kiültetett karalábéim is átteleltek, sőt még növekedtek is, mert némelyiknek lett egy kis vastagodás a szárán. 
Eddig -6 fok volt a leghidegebb ezen a télen és simán kibírták, tehát ha a korai palántákat kiültetem és hacsak nem lesz a március vagy az április -10 fokos, akkor még jók is lehetnek, de ha letakarom őket, akkor lehet, hogy még egy pár napos komolyabb hideget is átvészelnek. Van fagyvédő fóliám és gyapjútakaróm is. Március közepe táján tervezem őket kiültetni, akkor már talán nagyon hosszú, erősen fagyos időszak csak nem lesz. 
A tatsoi-t is megpróbálom most palántának, 2-3 szem maggal, ki kell tapasztalni, mert még sose neveltem. Sajnos a magyar oldalakon nem lehet találni a neveléséről érdemi leírást. Angolul találtam, azt írják, hogy rövid tenyészidejű és jó hidegtűrő növény. Meglátjuk, azt írják, hogy kb. 45 Farenheitnél lehet kiültetni a palántákat, ez kb. 7 fok Celsiusban. Meglátom, hogy ezt a korai vetést bírja-e.

Úgy lehet egyébként a Farenheitet könnyen átszámolni Celsiusra, hogy a F értékéből levonunk 30-at és a maradékot megfelezzük. Ezt még az USA-ban tanultam, mert ott kellett, hogy tudjuk, hogy öltözzünk a következő napon, mivel nagyon különböző tájakon jártunk. Egyik nap 30 fokban, a másikon pedig szállingózott a hó... A legnagyobb bőröndömmel utaztam, mert a nyári cucctól kezdve a vastag dzsekiig mindenre szükség volt. 

kk_img_20250125_135037.jpg

Azért akarom az idén nagyon korán kitenni a K-betűs palántákat, mert különben jönnek a földibolha hadak és tönkreteszik az összeset. Őszre már nem vagyok biztos abban, hogy sikerülnek. 
Az volt a baj tavaly is, hogy még szeptember első hetében is kánikula volt és ezek a magok melegben nem csíráznak. Utána pedig hiába vetettem el és hiába keltek ki, novemberben már bejöttek a fagyok. Az az átmeneti őszi kellemes hűvösség, amire olyan nagy szükség lett volna, nagyon rövid ideig tartott, nem volt elég ahhoz, hogy a növények kifejlődjenek. 
Tulajdonképpen az összesről nincs fogalmam se, hogy sikerülnek-e majd, még sose vetettem ilyen korán ezeket, de hamar ki fog derülni. 

Próbálkozom a salátával is, téli vetésként tettem ki téli vajfej salátát, mert az őszi vetésemnek sajnos nyoma sincs.
Dupla védelemben van, mert kivittem a picike üvegházamat és abba tettem bele, de fedett műanyag dobozban. Szerintem jó napsütésben meleg lesz benne és így éjjel se hűl majd le annyira, a téli vajfej saláta egyébként se érzékeny a hidegre. Ha nagyon hideg lesz, max. letakarom vagy beviszem, mert ki tudja? 2021-ben volt -17 fok is februárban.

Egy sor salátát vetettem, a többi virág lett: alpesi sisakvirág, évelő szarkaláb, érdes napszemvirág és bordó Cosmos. Az érdes napszemvirág kivételével mind saját mag, de a napszemvirágot is úgy gyűjtöttem, nem tavaly, elég régi mag, az se biztos, hogy csíraképes lesz.  
Volt már ilyen virágom, de valamiért 2023-ban kipusztultak, szerintem a sok esőtől. 

Az idén több salátát akarok, tavaly alig volt, ezért alig ettem. Szeretném, ha ebben az évben hamarabb lennének ehető zöldjeim a kertben. 

kk_img_20250125_141839.jpg

Elza olyan aranyos volt. Kinn volt az udvaron, de már be szeretett volna jönni, ezért feljött a tetőre hátul, onnan be tud kukkolni az ablakon, hogy észrevegyem őt. Így szokta. :) 
Régebben beengedtem őt az ablakon, de nem akarom erre rászoktatni, ezért úgy szoktuk, hogy ránézek, ezzel mutatom neki, hogy észrevettem, de hátat fordítok, kinyitom az ajtót és kikiabálok, hogy: Elza! 
És akkor a CicaNéni rohan, mint egy kis őrült, végigtrappol a tetőn, le a földre, megkerüli a házat és rohan befelé. :)))) 

Herkuló meg felfedezte a pincében a bungit, amit levittem, mert Elza az idén nem használta. Csak le van téve egy székre, de Herkuló beleugrott és egész nap ott tanyázott benne. :)

kk_img_20250125_123533.jpg 

Veteményes Veteményezés 2025

2025\01\23

Új magok

Összeválogattam még pár növény magját és megrendeltem őket... nem álltam meg, de nem is kell mindent megállni. :))))
Viszont ez már tényleg nem sok. 
Igaziból az óriáslevelű bazsalikom és a brokkoli (Sessantina salátabrokkoli) mindenképp kellett még, ehhez tettem hozzá egy paradicsomot, hadd legyen még több fajtám. Paradicsomból sose elég. :)
Ez lett a Lila Cherokee paradicsom,  illetve rendeltem még Tatsoi mustársalátát is, mert annyira csodaszép az a növény. Aztán lehet, hogy majd úgy leszek vele, mint a Pak Choi-al, hogy nem is annyira szeretem, de ki akarom próbálni. 
Az ötödik növény a Britton perilla lett. Életemben nem láttam még, ennél fogva nem is kóstoltam, de szép növény és kíváncsi vagyok rá.
Már szemeztem vele egy ideje, ráadásul most szembe is jött egy párszor velem. 

kk_img_20250122_153426.jpg

Felfedeztem egy koreai youtube csatornát, a Korean countryside life csatornát, azt nézegetem mostanában és látom, hogy nemcsak perilla levelet, hanem hanem perilla powdert (szerintem ez a szárított és összeőrölt levelekből van), is használnak ízesítőnek, de még perilla olajat is használnak a főzéshez. 
Egyébként nagyon minimál módon élnek és főznek, de tetszik nekem. Olyan nyugisak, jó látni. 
A kertben úgy látom, hogy szinte ugyanazokat a növényeket termesztik, amiket mi is, végül is hasonló az éghajlat náluk. 

 És ajándékot is kaptam, Chia magot, az igaz, hogy már van és anno nem vetettem el, szóval nem is baj, hogy kaptam, mert lehet, hogy a régi már nem is lenne csíraképes. Az idén már tényleg kipróbálom, legalább lássam, hogy néz ki. 

Virágok Magok ÚjDudvák

2025\01\22

Fokhagyma

Vettem 3 jó nagy fej fokhagymát a boltban, mert az ősszel elduggatott fokhagymáim közül egy egész sornak nyomát se látom a kertben. Az elefántfokhagyma szépen kihajtott és egy sor hagyományos fokhagyma is, de a másik sornak se híre, se hamva. (kétfélét dugdostam el)
A képen a fokhagymanyomót csak a méretarány miatt tettem mellé. 
Magyar fokhagyma, bár nekem nincsenek skrupulusaim a kínai fokhagymával sem. Nemegyszer látom, hogy milyen lenézően nyilatkoznak még mindig emberek mindenről ami kínai, de szerintem ez csak a sztereotípiás, beszűkült világukból adódik. Kína már most előttünk jár fejlettségben pár száz évvel és az is természetes, hogy a növényeik kissé más ízűek. Nem az a baj vele, hogy kínai, hanem az a kereskedelmi gyakorlat a baj, hogy ugyanannak adják el, holott nem egészen ugyanolyan. 
Én direkt szeretek kipróbálni újdonságokat, új ízeket, változatokat. Inkább bosszantónak tartom, hogy hozzánk még mostanra se jutott el egy csomó olyan növény, illetve a magja, amiket világszerte fogyasztanak és itt is könnyedén megteremne, nálunk meg a legtöbben még nem is hallottak róluk. Persze ami nem ízlik, azt én se fogyasztom utána, de nem titulálom kínai szarnak vagy olasz szarnak. Egyszerűen csak más.  Más vidék, más föld, más fajta növénye. 

Mivel így jártam, kénytelen leszek tavasszal is eldugdosni pár fokhagymát, aztán meglátom, hogy majd megnőnek-e. Gondolom, hogy később lesznek kész. Nem tudom milyen fajta, sose tüntetik fel a hagymákon és ez elég bosszantó, mindenesetre megpróbálom. Majd március elején (ha az időjárás engedi), akkor eldugdosom a kertben őket. Nem mindet, de egy nagy fejet egész biztosan. 
Azért hihetetlen ez a fokhagyma mizériám, minden évben direkt többet ültetek el, de mintha Murphy ezen szívózna velem a kertben, mert sose lesz elég fokhagymám. 

kk_img_20250121_133415.jpg

Kicsit homályos lett a kép, de elkezdett hajtani az alagsor ablakában a szibériai nőszirom is. Nagyon óvatosan kell bánnom az öntözéssel, mert jártam már úgy, hogy kihajtott és utána adta meg  magát, de most már jobban tudom mi kell neki, nem ez az első amit így télen veszek szabad gyökerűen és az ablakban nevelek fel. 

kk_img_20250121_121303.jpg

A hét második felére ígérnek egy kis jobb időt is, gondolkodom a téli vetésen, bár már szórtam szét a kertben kúpvirág magokat, a borzaskatát meg majd irtani kell, annyi kikelt a tavaly szétszórt magokból, ahogy a törökszegfűből is... át kell néznem a magokat, aztán majd meglátom, hogy érdemes-e egyáltalán már most foglalkoznom vele, vagy majd elég lesz februárban. 

 

Fokhagyma Veteményes

süti beállítások módosítása
Mobil