Virágok és a kiürülő ágyások

Az egyik ágyásból kiszedtem a borsót, a borsószalmát félre raktam, összedaraboltam és visszaraktam az ágyásra.
Ki kellett viszont előtte gyomlálni, mert telis-tele volt az egész ágyás folyondárral és minden egyéb gyommal, aztán elkezdtem felvillázni, amit gyorsan-frissen abba is hagytam, mert nem lehet belenyomni a villát a talajba, olyan, mint a beton. 

kk_img_20250618_081451.jpg

kk_img_20250618_084709.jpg

Gondolkodtam azon is, hogy beöntözöm, de végül ezt is elengedtem, nem segítek a gyomoknak nőni, ehelyett simán visszaraktam a gyomot, a borsószalmát és a maradék helyre szalmát raktam rá. Zöldbabot tervezek bele vetni, ami ugyan a borsó után nem szerencsés, de nem akarom üresen hagyni. Majd akkor öntözöm be, mielőtt vetni fogok bele. 
Eredetileg uborkát terveztem, de ebben a szárazságban nem küzdök vele, egyébként is van elég uborkám ültetve... persze akkor elég, ha teremni is fog, ami kérdéses, ha nem lesz eső, de még több öntöznivalót nem vetek már el.  

A többi borsó helyét is valószínűleg csak rendbe szedem, lemulcsolom és úgy marad, majd legfeljebb augusztus elején vetek bele őszi dolgokat, mint rapinit, müncheni sörretket, leveles kelt. Persze ez is attól függ, hogy lesz-e eső. 

Kéne vetni karalábét is és brokkolit is, hogy őszre legyen. Azért bízom abban, hogy előbb-utóbb csak ideérnek a csapadékosabb napok. 
Ha nem akkor baj lesz az idén. 
Egyelőre a mulcs jól teljesít, a padlizsánokra és a paprikákra raktam legelőször. Hétfőn öntöztem őket és tegnap reggel még nedves volt a talaj a padlizsán alatt, nem tudom mennyire adja vissza kép, de ugyanígy nedves volt a többi alatt is. 

kk_img_20250618_081520.jpg
Már azon gondolkodom, hogy a virágosban a Macrophyllák lesznek azok, amiket el fogok engedni, de csak ha nagyon muszáj. Nem amit most vettem, hanem azok a hagyományos kerti hortenziák, mert azok a legvízigényesebbek. Bár tegnap voltak soron, rengeteg vizet kaptak, sőt, timsót is tettem bele, ezt csak a kékítés miatt, bár lehet, hogy majd ki se tudnak virágozni. 
Néha úgy érzem, hogy semmit se ér a víz, amit kihordok, bár ez se igaz, mert igenis ér, szépen felszívják magukat, amikor megöntözöm őket, de nehezen nő minden és minden tápanyaghiányosnak tűnik a kertben. Főleg a dísznövények. 
Az egyik lilabogyó (a Callicarpa Dichotoma) már nagyon rosszul nézett ki valamelyik nap, lenn volt füle-farka, két kanna vizet vittem ki rá, azóta jól van. 
Vettem viszont vasat is lombtrágyázni, mert nem biztos, hogy magnéziumhiányuk van, hanem vashiány is lehet. Éppen beszélgettem valakivel a neten és Ő írta a vashiányt, utánanéztem és tényleg, ugyanolyan tüneteket okoz, mint a magnéziumhiány, nem is értem, hogy miért nem említik a cikkekben a kettőt együtt. Mert ha a tünet szinte ugyanaz, akkor vagy ez vagy az hiányzik a növénynek, érdemes lenne összekötni a két infót.

A virágok azért mindennek ellenére szépek, a bögrevirágokról hoztam több képet is, mert nagyon beléjük vagyok szeretve. 

kk_img_20250615_191809.jpg

kk_img_20250615_191814.jpg

kk_img_20250615_191823.jpg

Cickafarkak is vannak itt is, nagyon halvány rózsaszínek, meg fogok válni tőlük, nem kell ennyi majdnem fehér. 

kk_img_20250615_191842.jpg

Lózsálya. Rengeteget kiszedtem belőle tavasszal, de ettől csak megtáltosodott, a fenti képen látszik (balra fenn), hogy mennyi van belőle. Szeretem, mert igénytelen a végtelenségig és nekem nagyon bejön a színe. 

kk_img_20250615_191953.jpg

Clematis 'Arabella', látszik rajta a víz hiánya, egész apró virágai is vannak, de mindenkinek jut amennyi jut. Nagy beosztással kell lennem a vizet illetően. 

kk_img_20250615_192154.jpg

Kála, cserépben van, a kert legnagyobb iszákosa. 

kk_img_20250616_075254.jpg

A CicaÚr heverészik, azt nem írom, hogy a füvön, mert az már zömében kiégett. Herkuló viszont minden nap kiköveteli a simit, a hasvakarást és a fülvakarást, meg a fejbúbsimit is. Jól van egyébként, többé-kevésbé... néha most is folyik a nyála, néha mintha lenne benne pici genny, de nem büdös a szája. 
Tegnap cseppentettem is a szájába a cseppekből, amit kaptunk, az nemcsak fájdalomcsillapító, hanem gyulladáscsökkentő és fertőtlenítő is. Ha rosszabbodik, akkor vissza fogunk menni a dokihoz.
Viszont a CicaÚr mostanában már egyértelműen süket mint az ágyú... itt fekszik az ablakpárkányon (kívül) és tegnap még a kopogtatásomra se riadt fel. Ha szólok neki, nem hallja, csak ha megütögetem a tetőt hátul, vagy valamit, ami a közelében van és a rezgésre figyel. :) De nem baj, nem is foglalkozunk már semmivel, legyen tele hasa, kapja meg a simijét, érezze szeretve magát, más nem is kell. Nem megy ki az udvarból egyáltalán, mindig itthon van és szemmel tart. Gondolom azért figyel mindig annyira, mert nem hall, csak lát. 

kk_img_20250617_072538.jpg