Almasajt főzés és paprika termés

Nekiláttam tegnap az előző este megfőtt almák elkészítésének. 
Aki nem olvasta annak: az almákat megmostam és héjastól, benne hagyva a magházat is (a pektin miatt, ami a zselésedéshez kell), kevés vízben megfőztem. Természetesen a hibás részeket, a szár körüli részeket és a virág maradékát kivágtam belőle előtte. 

Tegnap pedig leszűrtem róla a levet (nagyon finom egyébként), kivagdostam belőle a magházakat is. 
Az alma levéből kivettem kb. egy decit és 40 deka cukorral (az alma kb. 2-2,5 kiló volt, nem mértem meg), szirupot főztem, amit levettem a tűzről és amibe aztán beletettem a főtt, lecsurgatott almát. Vannak receptek, ahol kilónként 60 dkg cukrot írnak és amikor kiszárad, még cukorba is hempergetik, de ki a fene enné azt meg? Én nagyon Gombóc Artúr vagyok, de a receptekben szereplő cukormennyiségtől még én is elborzadok időnként. 
Az almát botturmix-al jól összeturmixoltam és visszatettem a tűzre. 
Nagyon köpköd, ezért jobb híján rátettem a zománcos tésztaszűrőmet, ami jó is volt rá, így nem lett csupa alma minden, csak a szűrő. 
Elég gyakran kellett kevergetni, hogy oda ne égjen és sokáig is főtt. Jól el akartam párologtatni belőle a nedvességet, hogy könnyen ki tudjon majd száradni, de azt hiszem még tovább kellett volna, de nem volt több türelmem hozzá.

Közben elővettem az őzgerincet, kibéleltem folpackkal, illetve még két lapos tálat is, abba került bele a pép. Abban hagytam kihűlni, benne lesz akár egy-két napot (vagy többet is, mert elég folyós még ma reggel is), aztán majd kiborítom egy tiszta, száraz pelenkára, amit süteményes rácsra fogok tenni, hogy alulról is szellőzzön, úgy könnyebben kiszárad.
Mivel még ilyenkor is csöpög (legalábbis két éve a birsalma sajt csöpögött), a rács alá teszek alufóliát és arra pár réteg papírtörlőt, hogy ne legyen ragadós még a nemtudommi is, de bármi más is jó alá, ami felfogja a kicsöpögő levet.

Most így nem túl gusztusos, de ahogy szárad, úgy lesz egyre jobb majd. A végén szeletelhetőnek kell lennie. 
Megint felhasználtam egy csomó potyadék almát, ez se ment veszendőbe. 

kk_img_20240906_063748.jpg

Reggel pedig kinn voltam a kertben a nagy szél süvítésben, öntöztem egy csomót megint, megtöltöttem a hordókat vízzel a kútból és  megkapáltam a múltkor félbehagyott répaágyást. Sajnos a répák két oldalára elvetett hagymamagokból, amikből dughagymát reméltem, semmi nem lett. Ami kihajtott azt is kikapáltam, mert annyira felverte a gyom, főleg a porcsin, hogy esélytelen volt kihamupipőkézni belőle a hagymát és 10 szem minek is. 

Leszedtem egy rakás paprikát is, az idén tényleg nem panaszkodhatok, mert rengeteg csodaszép paprikám termett és még terem is. Pedig nem is locsoltam őket agyon, inkább ritkábban, de akkor nagyon. 
Ez már a sokadik leszedett adag, tettem el belőle enni, akarok körözöttet csinálni és megtöltöm vele a paprikát, azt magában is megeszem. 
Másik részét megsütöttem, de sajnos volt benne kettő is, amit úgy megszívogattak a polosok, hogy inkább eldobtam. 
A sült paprikákat elteszem a fagyasztóba és télen kis ecetes salátalével és némi olívaolajjal leöntve csodás lesz savanyúságnak pl. húsok vagy akár krumpli mellé. 

kk_img_20240905_110606.jpg

kk_img_20240905_110614.jpg

Az aszalt cuccokat beleraktam olyan kis zsákokba, amit a szőlőre vettem... nem tudom  jó ötlet-e, de ebben szellőzik. 
Tavaly papírzacskóba tettem és mivel magas volt a páratartalom a sok eső miatt, még a zacskó is kissé nyirkos volt a kamrában, ezért jobbnak látom így. Meglátom mi lesz belőle. 

kk_img_20240904_115200.jpg

kk_img_20240904_115217.jpg

Voltam a LIDL-ben is, megint sikerült találnom olyan tulipánt, amit nem tudtam otthagyni... de most megúsztam a gyűjtőszenvedélyemet 1 fajtával.

kk_img_20240904_115245.jpg

A kert a nagy szárazság ellenére jól érzi magát, bár sok minden kókadozik, megyek is mindjárt öntözni. Ma a hortenziák lesznek a sorosak és a japán szellőrózsák megint. Ez a viharos szél, ami fúj, borzasztó, kiszárítja a maradék csepp vizeket is és főleg a harmatot is. Ez most károsabb, mint a 3 hete tartó szárazság. Augusztus közepén volt utoljára eső, akkor 3 nap alatt esett kb. 40 mm, azóta semmi és most ez a szél... 

Mindennek ellenére másodvirágzik a szarkaláb.

kk_img_20240905_075512.jpg

És persze csodásak a magas varjúhájak, most egy közelit hoztam az egyikről. 

kk_img_20240905_075536.jpg