Paradicsom aszalás

A paradicsomokból 3 tálca aszalnivaló lett, azokat a részeket, amik nagyon repedtek voltak és amit megszívogatott a valami (polos), azokat eldobtam. 
Csináltam kisebb és nagyobb szeleteket is, úgyis apróra szoktam darabolni, amikor használom. belesütöm focacciába, vagy paradicsomos tésztára is szórok apróra darabolva. Nem fogyasztok belőle sokat egyébként. 
Érdekes, hogy az előző adagnál sem kellett takarni az első napon, biztos a só miatt, de a következő napokon már rátettem a hálót, mert különben rámentek volna, főleg a darazsak. 
Ez itt közvetlen azután készült, hogy sózás után kitettem őket a napra. 

kk_img_20230910_090204.jpg

Így néztek ki az 1. nap estére, jól összeszikkadtak, sokkal több hely van közöttük:

kk_img_20230910_143610.jpg

2. nap reggel, amikor ki akartam tenni a paradicsomokat megint a napra, nagyon vizes volt a papír alattuk. Először ki akartam cserélni, aztán eszembe jutott, hogy van nekem ilyen rácsom is. Annak idején a birsalmasajt miatt vettem, ezeken szikkadtak a sajtok.  
Szúnyoghálót tettem a paradicsomok alá (és amíg kinn volt fölé is, mert már jöttek volna rá a legyek és társaik), és így sokkal jobban száradtak. Estére ilyen szépen kiszáradtak. reggel még a harmadik tálcán is volt pár szem, de estére már rá tudtam pakolni az összeset a rácsra. 

2. nap estére:

kk_img_20230911_175142.jpg

Jó, hogy ez a rács eszembe jutott, rengeteget jelent, hogy alulról is szellőzik a paradicsom, így sokkal gyorsabban aszalódik. 

3. nap estére:

kk_img_20230912_174217.jpg

Kittem még a negyedik napon is, mert szép, napos idő volt és úgy voltam vele, hogy minden nedvesség hadd távozzon belőle, úgy sokkal biztonságosabban lesz eltartható. 

Megkóstoltam párat, amikor tegnap este beszedtem, de az egyiknek olyan fura erjedt íze volt, ami nem ízlett... megettem még 2-3-at, de azon nem voltak olyanok, nem tudom, hogy mitől lett az erjedt íz. Talán arra a szeletre nem jutott elég só? Nincs tapasztalatom még az aszalással, nem tudom mi okozhatta. 
Összesen 15 dkg lett az egész 3 tálcányi paradicsomból. 

4. nap estére ilyen lett: 

kk_img_20230913_173634.jpg