Paradicsom aszalás

Nekiduráltam magam tegnap reggel és - mivel nem volt olyan meleg, sőt - lekaszáltam a kert aljában a füvet. Mit is mondjak? 
Mióta itt vagyok nem kaszáltam még ekkora füvet, nagyon megnőtt. Úgy általában a köldökömig ért a fű, de voltak nagyobb disznóparéjok is, amik kimagasodtak belőle. Nem volt könnyű levágni, de megvan. 
A hullott és nem használható almák már egy kupacba voltak szedve, de megint lehullott egy csomó és félbe kellett szakítanom a kaszálást miattuk. Összehordtam egy kupacba, majd valamelyik reggel felhordom a komposztra. 
Itt a faluban a vadászok kihordják a hullott gyümölcsöt a vadaknak az erdőre is, de most a szomszédban látom, hogy napok óta ott állnak a vödrök, valamiért nem vitték el.
Én viszont nem akarom a kert aljában sem hagyni, mert ha idejönnének a vaddisznók, annak nem örülnék. Azok mennek tökön-paszulyon át, meg a kerítésemen is át, szóval nem kellenek ide a kertbe, de a szarvasok sem.  
A szarvasok így is leharapták a ház elé kiültetett varjúhájamat, legalábbis szerintem ők voltak. 
Pedig olyan gyorsan megnőtt és már kezdett virágozni is, erre valamelyik nap nézem, azt hittem valaki ellopta, de nem, csak a teteje volt levéve. A fele növény van meg, de az szerencsére a töve. 

Kiszedtem a kerti pletykát is, mert annyira hullatja a magját, így is terítve volt alatta, jövőre szedhetem megint. Egyszer már majdnem sikerült megszabadulnom tőle, de elég nehéz, mert mindenhová széthordódik a magja és kel és kel... kiirthatatlan. 
Szép egyébként, szívós is, a szárazságot is bírja és nagyon jó talajtakaró, de iszonyú szapora. Elhordtam a komposztra, lehet, hogy nem volt jó ötlet, mert tele lesz a magjával az is. 

kk_img_20240824_084311.jpg

Aztán leszedtem a hosszú paradicsomokat is, nem lett sok, mert hátul voltak, ahol nem öntöztem, de ahhoz képest egész jól túléltek és pár szem volt is rajtuk. Tulajdonképpen ez volt a kellemes meglepetés, mert nem számítottam egy darabra sem.
Szedtem hozzá gömbölyű paradicsomot is, nem magoztam ki, csak megmostam, leszárítottam és összedaraboltam, jól besóztam őket és beraktam a szárítóba, amit direkt azért rendeltem, hogy legyen miben aszalni. 
A tavalyi aszalásomnak az a tanulsága volt, hogy tálcán nem lehet normálisan aszalni, mert nem úgy távozik a nedvesség. Már tavaly is átraktam a paradicsomokat rácsokra, hogy alulról is szellőzzön, de bajos volt rárakni a hálót, alulról úgy is bemásztak a rovarok... ez a háló pedig teljesen zárt, ebben senki nem tudja bántani. 
Nagyon remélem, hogy jövőre már fügét is tudok benne aszalni. 

Nem lesz sok, de nem vagyok nagy aszalt paradicsom evő, így elég lesz és még tavalyról is van 2 üveggel olívaolajban eltéve. Hozzá se nyúltam. 

kk_img_20240824_104413.jpg

kk_img_20240824_105930.jpg

Érnek a paprikáim is és még most is ontja a padlizsán is a termést, ezért úgy döntöttem, hogy zakuszkát fogok csinálni. 
Lövésem sincs, hogy milyennek kell lennie, mert soha nem ettem, de van egy jó receptem, amit meg akarok főzni, méghozzá a babos változatot, de úgy, hogy én a babot is összetrutymózom, mert ezeket a kencéket pirítóson szeretem.  
Nem csinálok sokat, mert benne van a pakliban, hogy nem szeretem. Emlékszem, hogy az ajvárral is hogy odavoltak, de nekem nem ízlik. 

Ezek pedig majd mennek a zakuszkába egyenesen a kertből, na meg a paradicsom is, de azt most nem fotóztam (és bab is).  

kk_img_20240824_085857.jpg

kk_img_20240824_085907.jpg

kk_img_20240824_085934.jpg

kk_img_20240824_085941.jpg

Végre van narancssárga kaliforniai paprikám is! 

kk_img_20240824_091350.jpg