"Jóvanazúgy"

Ma reggel nekilódultam és pár dolgot megcsináltam, amíg nem olyan nagyon meleg az idő. 
Az előkertet úgy tűnik évről évre nem sikerül úgy megcsinálnom, hogy szép legyen és folyamatosan virágozzon valami. A fele dzsumbuj, a fele meg üres lett, ahogy kiszedtem a búzavirágokat. Ezért kiszedtem hátul pár kúpvirágot és áthoztam, elültettem őket. Kicsit vissza fognak maradni, de nem baj, van már virágzó kúpvirágom, így lesz később is. Illetve volt pár maradék ernyős verbénám is, azokat is az előkertbe ültettem ki. Ettől függetlenül azonban nem szép. Szedett-vedett és a hagymásokat se szedtem ki megint, pedig terveztem. Na mindegy, majd jövőre... de legalább csináltam vele valamit. 

Illetve a horolóval nekiestem az uborka közötti részeknek, addig míg nem fut. Csodás ez a horolókapa, pillanatok alatt tisztára lehet vele gyomtalanítani a kertet. Meg is öntöztem az uborkákat is, a tomatillokat, a hosszú zöldbabot és a cukkiniket és tököket. 

Aztán lefestettem a maradék részt a pince előtti fedett rész külső "falából". (Nem ma fogtam hozzá) Nem téglafal a fal, hanem OSB lap és úgy gondoltam lefestem olyan színűre, mint a terasz fala. Még előtte lerozsdamaróztam a vas elemeket, de úgy döntöttem nem festem le, marad rozsdás, az most úgyis divat. Van aki direkt rozsdás felületeket tervez a házára. Azért döntöttem így, mert látom a lépcsőház oldalában, hogy a 2 éve festett felületeket már kezdi a rozsda felverni. Szerintem csúnyább, mint a rozsdás felület és nem szeretném a szabimat 2 évente azzal tölteni, hogy a ház körüli fémelemeket festegetem. Szóval rozsdás marad, majd néha lekenem rozsdamaróval, mert az megváltoztatta kicsit a felületét. 
Egyébként kezdek rájönni, hogy egy öreg ház mindig öreg ház marad. Sose lesz olyan, mintha újat építettem volna, nem tudok mindent teljesen rendbe szedni, illetve tudnék, ha még sokkal többet költenék rá és ha találnék épeszű áron dolgozó embereket, na meg olyanokat, akik igényesek a munkájukra. 
Mert valahogy megcsináltattam ezt a felújítást, de semmi nem az a minőség, amit elvártam volna. Elég sok dologban az a "jóvanazúgy" szemlélet jött ki, pedig még hajtottam is őket. 
Most én is úgy vagyok a vassal, hogy  "jóvanazúgy". 
Egyébként el lesz takarva, mert már elé van ültetve egy oszlopos tiszafa (csak még pici) és a kínai hamuvirág is kicsi még, illetve majd hozok még valamit, lehet, hogy ide is csinálok egy big bonsait egy leylandiból, vagy másféléből. Vagyvalamit. 

kk_img_20220613_100235.jpg

Aztán kimentem a csodaásóvillával és a múltkor felvillázott részt újra csináltam, mert anno nem szedtem ki belőle a gyomot. Bakker, hogy fel volt lazítva a föld, sokkal nagyobbra nőtt a gyom, mint egyébként. De kell a hely, mert ki kell ültetnem a kései palántákat, mint karalábé, kelbimbó és társai. 

Kiültettem a zanótot is, állítólag nem szereti az átültetést, ezért az már ott lesz, ahová most tettem, bármi történjék is. 
És egyre több virág nyílik, a kék mézontófűtől teljesen be vagyok ájulva, de már jön a Monarda (méhbalzsam) is és kinyílt a lépliliom is, teljes pompájában virít a pompás küllőrojt is, na meg az egész kertet úgy imádom, ahogy van. 

kk_img_20220613_095942.jpg

kk_img_20220613_095921.jpg

kk_img_20220613_095733.jpg

kk_img_20220613_073913.jpg

kk_img_20220613_095714.jpg

És Döbrögi Asszony (Elza) is jól alszik a bokor alatt. :))))

kk_img_20220613_100404.jpg