Ömlik kinn az eső és meleg  a reggel. 

És akkor jöhet a birsalma. Lévén, hogy ez életem első (de nem utolsó) birsalmasajtja, számítani lehetett némi bonyodalomra, bár mások azt mondják, hogy pofonegyszerű, de! 

Szóval, a birsalmasajt ízre nagyon finom, de amelyiket az őzgerincbe töltöttem bele és másnap kiraktam a pelenkával fedett rácsra, az bizony nem őrizte meg az őrgerinc formáját, hanem szétterült és nagy, lapos, formátlan valami lett belőle. Ráadásul egy rácsra tettem mind a kettőt, aminek az lett az eredménye, hogy nem tudtam megfordítani, mert az négykezes művelet lett volna. Ezért két nap száradás után fogtam és a szétlapultat beleszedtem egy szép, formás kerámiatálba. Szerencsére annyit már szikkadt, hogy könnyen, majdnem nyomtalanul feljött a pelenkáról. Ezen aggódtam kicsit, de teljesen elválik az anyagtól. 
Így a másikat könnyen megfordítottam, szépen szárad is, a tálból pedig egy másik pelenkával fedett rácsra borítottam. Könnyen kijött a tálból is, mivel már elég szikkadt  volt. Most tovább szárad mind a kettő, a "tálas" már nem terült szét. 

Viszont többé nem csinálok laposat (olyat, amit a tepsibe tettem), hanem mindig kereket fogok csinálni, vagy őzgerincest, de szerintem ahhoz, hogy a formáját szebben megőrizze, tovább kell főzni, hogy sokkal kevesebb nedvesség legyen benne, amikor kiszedem a főzés után. 
Van még birsalmám, ki fogom próbálni vele.