Töklecsó és kánikula

Most sül az ebédem, töklecsót csinálok. Nem is tudom már utoljára mikor készítettem ilyet, de most jól esne. Igyekszem olyan ételeket enni, amik szezonálisak, tehát ami éppen terem a kertben. 

A töklecsóhoz felszeleteltem egy szép nagy, friss, fehér hagymát, egy fehér paprikát, elvagdosott bacon szalonnát és olajon lesütöttem. Apróra vagdaltam 3 közepes paradicsomot. Most nem vacakoltam azzal, hogy lehúzzam a héját. Rendes lecsóhoz egy-két percre forró vízbe szoktam őket tenni és lehúzgálom a héját. 

Beletettem a paradicsomot is a megsült zöldségek közé, hagytam kicsit sülni. Sóztam, borsoztam, azután hozzáadtam a legyalult fél tököt. Éppen sül és ahogy kóstolom nagyon fincsi lesz. Petrezselyemzölddel felvert tojást fogok hozzáadni, amibe valamiért nekem kívánkozna kis tejföl is, de most nincs itthon, ezért eltekintek tőle. 

Majd a legközelebbi töklecsónál kolbászkarikákkal (bacon helyett) fogom készíteni és akkor tejfölt is teszek a tojásba. 

Reggel egyébként már kapáltam egyet, a petrezselyem ágyást fejeztem be és mellette a paszternákot is. Meglocsoltam a paprikákat és megsütöttem a tegnap leszedett padlizsánból négyet, kettőt pedig (egyiket kockára vágva, másikat szeletre) betettem a fagyasztóba. Megint elégedett vagyok, pedig még csak reggel 8 óra van. :)

Itt még nincs benne a tojás, majd délben, amikor enni akarom, akkor frissen belesütöm. 

kk_img_20210726_074707.jpg