Eső végre és fűszeres paradicsomszósz télire

Tegnap végre kaptunk egy kis esőt. Majdnem egész nap borús volt az ég, 26 foknál nem is volt melegebb, ez már önmagában is kész áldás volt és ehhez jött még az eső. 
Összesen 13 mm eső esett le napközben, két részletben, először 7 mm, aztán a többi. Végre! 
A kert egészen fellélegzett, pedig ez a víz biztosan nem hatol túl mélyre, de a növények képesek bármit hasznosítani, még a párát is a levegőből. 
Végre egész nap nyitva voltak az ablakok is, járt a levegő, már ez is ünneplésre ad okot az utóbbi időben. 
Az éjjel is esett újabb 11 mm eső, (az volt az első reggel, hogy kirohantam megnézni), ma reggel is borult az ég és remélem, hogy még fog esni és nem melegszik fel olyan nagyon már az idő. Lehűtöttem a házat a éjjel, már csak 23,5 fok van benn. Elég volt ebből a nyárból már. 

kk_img_20240817_135151.jpg

Böbike benn töltötte a napot, itthon volt, kiült az ablakba és ott henyélt egész nap. Végre hazatalált ez az én kis hűtlen macskám. :)
A törülköző azért van alatta, mert előtte bevert az eső, de be nem csuktam semmit, amikor végre lehűlt egy kicsit a levegő.  Inkább essen be valamennyi. 
Ma reggel megint nem jött még haza, kinn bóklászik a szomszéd földön. 

kk_img_20240817_183158.jpg

Herkules is eszik, háromszor is turmixoltam neki jó nagy adagokat és a gyógyszer is bement a turmixolt kajával. Mindegyik adagban volt kockasajt, mert azt imádja és így tuti megeszi és már ma reggel is megkapta.
Mától már csak 1+felet kap. 

Volt egy nagy rakás érett paradicsomom is megint, forraltam neki vizet és lehúzgáltam a héját, feldaraboltam és tepsibe raktam. 

kk_img_20240817_150856.jpg

A paradicsomot nem tudom mennyi volt, de egy hagyományos tepsi (nem gáz tepsi!) tele lett vele.
Daraboltam még bele 3 fej hagymát, 5 gerezd fokhagymát, behoztam 4 szem érett tomatillót (ez elhagyható, de ha már volt, akkor beletettem),friss oregánót, kakukkfüvet, borsikafüvet és rengeteg bazsalikomot adtam még hozzá és persze sót. 
Jó lett volna még egy kis gombapor, de majd amikor készítem, akkor is hozzá lehet majd adni. 
Illetve kellett volna még bele olívaolaj is, de totál elfelejtettem meglocsolni vele, így ez most nem tartalmaz zsiradékot. 
160 fokon sütöttem vagy másfél órát, közben átforgattam kétszer is, aztán átöntöttem egy lábasba, jól összeturmixoltam, adtam még hozzá egy kis sót, mert kérte és őrölt fahéjat egy lapos teáskanállal, összeforraltam és üvegekbe szedtem. Talán egy kis zellerzöld még elfért volna benne...
Az üvegeket és a kupakokat előtte csírátlanítottam forró vízzel, de azért fejre is állítottam őket. 
Kíváncsi vagyok el fog-e állni. 
A tavalyi elállt, még most is van belőle egy csomó. 5 kisebb üveggel lett, jó lesz tésztaszósznak télen. 

kk_img_20240817_170737.jpg

Elfogynak lassan az üvegeim, pedig még jön a cékla és a birsalma is. Ha elfogynak, akkor a birsalmából majd sajtot csinálok.