A kedvenc virágom a pillangóvirág. Annyira szép, kecses virág, a gyönyörű csipkés leveleivel, hogy az csoda. Olyan könnyednek látszik, mint a pillangó, mégis erős növény, hiszen magasra nő és ellenáll a nagy szélnek is.
A hagyományos pillangóvirágaim még nem nyíltak ki, de a sárga fajta már…
Az etetőnek a fára való felhúzását és leengedését (hiszen naponta legalább kétszer töltenem kellett) úgy oldottam meg, hogy a faágra, a sűrűjébe, ahová azért még felhúzható az etető, feltettem egy S alakú fémkampót, erre akasztottam aztán az etetőt tartó csigát.
Vettem kicsi fémcsigát, de azt is…